Új Szó, 1977. szeptember (30. évfolyam, 241-270. szám)
1977-09-24 / 264. szám, szombat
nreroi 1977. IX 24 3 FAHMI: Izraelt terheli a felelősség A megszállt városok polgármesterei elutasítják a Dajan-javaslatot (ČSTK) — Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter „nyílt agressziónak“ nevezte azt a támogatást, amelyet Izrael Dél-Libanonban a jobboldali erőknek nyújt, támadva ezzel a hazafias egységeket és a palesztin ellenállási mozgalom munkáját. Washingtoni sa j tókonferenciáján kijelentette, hogy a harcok kiterjesztéséért Izraelt terheli a teljes felelősség. A genfi közel- keleti békekonferencia összehívásáról elmondotta, hogy az arab országok igyekeztek kezet nyújtani Izraelnek, de Izrael ezt nem fogadta el, pedig ez lenne az egyetlen módja a tartós béke megteremtésének. Az Izrael által megszállt arab területeken levő városok polgármesterei határozottan elutasították Mose Dajan izraeli külügyminiszter ajánlatát, hogy a közel-keleti konfliktusról való tárgyalásokon képviseljék a palesztin népet. „Mindennemű tárgyalásokon csak a Palesztin Felszabadítási Szervezet beleegyezésével vehetünk részt, mert ez a szervezet a palesztin nép egyetlen törveKádár János Belgrádban (ČSTK) — Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Joszip Broz T it onak, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökének, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének meghívására Jugoszláviába látogatott. A tilevesi kastélyban Joszip Broz Tito elnök ünnepélyesen fogadta, és meleg szavakkal köszöntötte a magyeir párt vezetőjét. A két fél tegnap megkezdte hivatalos tárgyalásait. Megvitatták a két ország közötti kölcsönös kapcsolatok bővítésének kérdését, az MSZMP és a JKSZ közötti együttműködést és a nemzetközi munkásmozgalom aktuális problémáit. nyes képviselője“ — jelentették ki a polgármesterek. Nincs dátuma a folytatásnak Súlyos nézeteltérések a francia baloldali csúcson (ČSTK) — Éjszakai tanácskozáson próbálták áthidalni a francia baloldal 1972-ben aláírt közös programjának idősze- rűsítéséről tárgyaló három párt küldöttségei az államosítási kötelezettségek értelmezésével kapcsolatos súlyos nézeteltéréseket. Több témában megállapodás született, de nem tudtak megegyezni az ország védelmi politikájáról, a Miterrand által javasolt és a kommunisták által ellenzett népszavazás kérdéséről. A küldöttségek ezután visz- szatértek az államosítások témájára. de a kommunisták szerdán reggel előterjesztett kompromisszumos javaslatára semmiféle válaszindítvány nem érkezett a két partner részéről. Az FKP szóvivői viszont leszögezték: azzal, hogy 729-re csökkentették az államosítandó cégek listáját, maximális engedményt tettek. Most a másik félnek kell viszonoznia a gesztust. Egyelőre nem tudtak megegyezni a tárgyalások folytatásának időpontjában sem. Novemberben görög választások (ČSTK) — Konsztantinosz Cacosz görög köztársasági elnök bejelentette, hogy Görögországban november 20-án tartják az idő előtti parlamenti választásokat. Ezzel eleget tett Konsztantinosz Karamanlisz görög miniszterelnök kérésének, hogy oszlassa fel a parlamentet és hirdesse meg az idő előtti választásokat. A soron következő választásokat csak jövő év novemberében kellett volna megtartani. WASHINGTONBAN szeptember 26-án előzetes megállapodás alapján folytatják a szovjet—amerikai megbeszéléseket az Indiai-óoeán biztonságával összefüggő kérdésről — jelentették be hivatalosan Moszkvában. LOUIS VAN GEYTET, a Belga Kommunista Párt elnökét 50. születésnapja alkalmából a békéért, a demokráciáiért és a szocializmusért vívott harc, valamint a belga és szovjet barátság elmélyítése terén szerzett érdemeiért a Népek Barátsága szovjet renddel tüntették ki. HENRI SIMONÉT belga külügyminiszter kétnapos hivatalos látogatásra Belgrádba érkezett. EDVARD KARDELf, a Tugosz- láv SZSZK Elnökségének tagja a washingtoni kormány meghívására szeptember 28.—október 5. között hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba utazik. GEIR HALLGRIMSSON izlandi kormányfő, aki hivatalos látogatáson a Szovjetunióban tartózkodik, tegnap Moszkvából országjáró körútra indult. IVAN ARTOBOLEVSZKIJ eredményekben gazdag és tevékeny élete a nagy hazafi életének kiváló példája — szögezi le a szovjet vezetők által aláírt nekrológ, amelyet a kiváló szovjet akadémikus halála alkalmából tettek közzé. ALEKOSZ MICHAELIDISZT, a Demokratikus Front képviselőjét tegnap a ciprusi képviselőház új elnökévé választották. A funkciót eddig Kypriánu töltötte be, aki Makariosz halála után a köztársaság elnöke lett. Algéria — fátyol nélkül Munkakedv, optimizmus, haladás Nyolcévi véres harc után összeült az első nemzetgyűlés, és 1962. szeptember 25-én kikiáltották az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaságot. Az elkeseredett, hosszúra nyúlt harc több mint egymillió áldozatot követelt, hiszen a „demokratikus“ francia vezetők nem átallották bevetni a legmodernebb fegyvereket, még a napalmot sem, a függetlenségért harcoló algériai nép ellen. Pedig Algéria sem akart mást, mint demokráciát és szabadságot, csak más formában, mint ahogy ezt az anyaország és annak tőkés barátai jónak tartották. Az emlékezetes nap óta 15 év teli el — mozgalmas, termékeny tizenöt munkás év, s ma már méltán elmondhatjuk, hogy ez sikeres időszak volt, amely megalapozta a további előrehaladást. A múlt év folyamán olyan események tanúi lehettünk, amelyek azt bizonyították: Algéria jó irányban halad, sikeresen fejlődik. Az ország vezetősége megvitatás céljából a széles néptömegek elé terjesztette a Nemzeti Chartát, amely magába foglalfa az ország szocialista orientációját megalapozó intézkedéseket és törvényjavaslatokat. Sok olyan véleményt olvastunk akkor a világsajtóban, amely meglepetésként könyvelte el az apolitikus- nak tartott algériai nép nagyon is politikai aktivitását a vita során, melyet rövidesen referendum követett. A népszavazáson résztvevők 98,5 százaléka a Charta mellett szavazott, amely az új alkotmány alapját alkotja, s törvényesíti az ország fejlődésének szocialista irányzatát. A referendumot követte az új alkotmány jóváhagyása, az elnökválasztás, majd az új parlament képviselőinek megválasztása. Ezek a gyors egymásutánban következő sorsdöntő események ráébresztették Algéria népét arra, hogy felelős sorsáért, hazája jövőjéért, s ezért nincs helye a passzivitásnak. Az elnökválasztáson a bejegyzett választók 95,81 százaléka vett részt, s közülük 95,82 százalék Huari Bumedienre szavazott. Ezek a számok nemcsak Bumedien népszerűségéről tanúskodnak, hanem arról is, hogy az algériaiak tudatosítják, milyen fontos fegyver a választójog, amely az országban a 18 évesnél idősebb férfiak és nők számára egyaránt biztosított. Pár évvel ezelőtt még utópiaként hatolt volna, ha a -gépipar évtizedéről hallunk Algériával kapcsolatban. Több nagy kapacitású gépipari üzem felépítése, s a már meglevők modernizálása arról tanúskodik, hogy a tervek valóra válnak. A szocialista országok között hazánk is hathatós segítséget nyújt ahhoz, hogy kiaknázzák az ország nagy nyersanyagkészletét és a legracionálisabb módon használják fel. Mivel Algéria lakosainak túlnyomó része a mezőgazdaságban keresi megélhetését, sorsdöntőén fontos volt egy progresszív földreform megvalósítási. A nép érdekeit szolgáló gazdaságpolitikáról tanúskodik az is, hogy Algériával kapcsolatban talán nem is földreformról, hanem inkább mezőgazdasági forradalomról beszélhetünk. Az állam felvásárolta a nagybirtokosok földjeit, azok egy részét szétosztotta a nincstelen parasztok között, más részét arra használta fel, hogy mintagazdaságokat, úgynevezett „szocialista falvakat* hozzon létre. Ezekben a falvakban a parasztok közösen gazdálkodnak, a földek megművelését és a termények betakarítását az államtól kapott gépekkel végzik, korszerű, ingyenes lakásokban laknak. Munkakedv, optimizmus, haladás jellemzi napjaink Algériáját. Nemcsak a nők arcáról került le a fátyol: Algéria olyan politikát folytat, amelyet nem kell lepel alatt tartania. GÖRFÖL ZSUZSA CARTER ELFOGADTA LANCE LEMONDÁSÁT (ČSTK) — fames Carter washingtoni sajtókonferenciáján bejelentette, hogy elfogadta Bert Lance-nak, az Amerikai Szövetségi Költségvetési Hivatal igazgatójának lemondását. Lance a múlt héten a szenátus vizsgáló bizottsága előtt felelt pénzügyi ügyleteiről. Mint ismeretes, a National AZ APN KOMMENTÁRJA O któber 3-án jár le a Szovjetunió és az Egyesült Államok között öt évvel ezelőtt megkötött SALT-megállapodás, amely korlátozza a stratégiai fegyverrendszerek elterjedését. A Szovjetunió és az Egyesült Államok addig bizonyára megoldást talál arra hogyan őrizzék meg az e téren eddig elért eredményeket. Azonban továbbra is elsőrendű feladat az, hogy a két ország hosszú távra érvényes megegyezést kössön a stratégiai fegyverrendszerek korlátozásáról. Ez mindeddig megoldatlan probléma maradt. A hetvenes évek óta több magas szintű szovjet—amerikai eszmecserére került sor a SALT-témakörben, és leszögezhető, hogy a tárgyalásokon fokozatosan kikristályosodtak azok a módszerek, amelyekkel a két ország tárgyalóküldöttségei a stratégiai fegyverrendszerek korlátozását megközelítik. Jellemző, az Egyesült Államok az utóbbi időben egyre inkább arra törekszik, hogy alapjában megváltoztassa az eddigi megállapodásokat. Hogyan másként is értékelhetnénk azt, hogy az amerikai fél úgy viselkedik, mintha semmi köze sem lenne az 1974-ben Vlagyivosztokban létrejött megállapodásokhoz? Vajon ilyen körülmények között beszélhetünk-e arról, hogy az Egyesült Államok a nemzetközi kérdésekben egy állandósult irányvonalat követ? Az a veszély fenyeget, hogy amennyiben az USA efféle magatartása nem változik meg, azt jelentheti, a tárgyalópartner esetleg kétkedni kezd afelett, hogy égi/általán folytatható-e konstruktív eszmecsere az USA képviselőivel? csatlakoznak, s ezzel még inkább bonyolódik és időben eltolódik e kérdés megoldása“ — hangsúlyozta Leonyid Brezsnyev. Természetes, hogy az új megállapodás nem jelenthet eltérést a két fél által már elismert, a stratégiai egyensúlyon Ilijük oi új SAlI-megónapodósI? A Szovjetunió abból indul ki, hogy a vlagyivosztoki találkozó óta nem következtek be alapvető változások a világ stratégiai egyensúlyában, és éppen ezért nincs szükség arra, hogy felülvizsgálják a stratégiai fegyverrendszerek csökkentése kérdésében akkor lefektetett alapelveket. Ez azonban nem jelent annyit, hogy a Szovjetunió a vlagyivosztoki megállapodásokat megváltoz- tathatatlanoknak tekinti, amelyek egyszer s mindenkorra megszabják a stratégiai fegyverek maximális plafonját. Éppen ellenkezőleg. A Szovjetunió síkra száll amellett, hogy az új megállapodás aláírása újabb lépésekre ösztönözzön a stratégiai fegyverek korlátozása terén. Azonban jelenleg még az a fő probléma, hogy a már elért eredményeket meg kell őrizni. „Máskülönben megeshet az, hogy a most fennálló problémákhoz időközben újabbak és az egyenlő biztonságon nyugvó alapelvektől, mivel azoknak megszegése elengedhetetlenül a kölcsönös bizalom csökkenéséhez vezetne, ez pedig a lázas fegyverkezés fokozódását jelentené. Nem kétséges, hogy sem a Szovjetunió, sem az amerikai tárgyalópartner soha nem egyezik bele olyan megállapodásba, amely ellentmondana a felek nemzeti biztonsága érdekeinek. Világosan tudatosítani kell, hogy a vlagyivosztoki megálla- -podás létrejötte nem volt véletlenszerű. Szoros összefüggésben állt az amerikai atomfegyverek jelenlétével Európában és Ázsiában, amelyek felhasználhatók stratégiai támadás esetén a Szovjetunió ellen. Ilyen értelemben a stratégiai fegyverrendszerek Vlagyivosztokban megállapodott plafonja gyors csökkentése az említett atomfegyvertípusok korlátozása nélkül (amelyeket Nyugaton taktikai fegyvereknek neveznek), megváltoztatná az erőegyensúlyt az Egyesült Államok javára. Végezetül le kell szögezni, hogy az Egyesült Államok meghátrálása a már elért megállapodások előtt egyáltalán semmilyen reális érvekkel nem támasztható alá. Persze, Washingtonban azért erre is megtalálták a „megfelelő“ magyarázatot, arra hivatkozva, hogy a Szovjetunió stratégiai fölénybe került. Természetesen a stratégiai fegyverrendszerek korlátozásával összefüggő problémákat nem lehet leegyszerűsíteni. A haditechnika állandóan továbbfejlődik. A tárgyalások során újabb és újabb műszaki problémák merülnek fel, amelyek részletes tanulmányozást igényelnek. Ez tehát azt jelenti, hogy a dolgok elsietése éppen olyan veszélyes, mint a tárgyalások szándékos késleltetése. Egy bizonyos: a megegyezés sorsa a partnerek konstruktív, józan magatartásától függ. A Szovjetunió kitart azon álláspontja mellett, hogy az új megállapodásnak is biztosítania kell az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvét. A felelős körök döntése tehát világos, pontosan megfogalmazott realista álláspontot követel, amely nem ad helyt utópisztikus elképzeléseknek. IGOR FATYEJJJV Bank of Georgia igazgatója néhány százezer dollárral túllépte megengedett kontóját és 3,5 millió dollárral kétes módon gyarapította számláját. Carter szenvedélyes szavakkal védte barátját, s kijelentette: A Lance elleni vádak közül „sok túlzott volt, egyes vádak pedig alaptalanok“. Az elnök azt mondotta, hogy nem kérte ugyan Lance lemondását, de — jóllehet, tisztázottnak látja minden vád alól — egyetértett azzal, mert a történtek után Lance nehezen tudta volna maradéktalanul ellátni fela datát. Az elnök elismerte, hogy a Lance körül történtek „kétséget kelthettek a maga és kormánya feddhetetlensége iránt.“ Az amerikai közvélemény, melyben még nagyon élénken él a Watergate-botrány emléke, egyre gyakrabban emlegeti a két mércével mérő amerikai igazságszolgáltatást — az egyikkel a közönséges halandókat, a másikkal „a politikusokat“ mérik. Cunhal—Soares találkozó (ČSTK) — Alvaro Cunhal. * Portugál Kommunista Párt főtitkára Lisszabonban Mario Soares portugál miniszterelnökkel tárgyalt. A PKP főtitkára a beszélgetés után leszögezte, azoknak a politikai és társadalmi erőknek, melyek Portugáliában szükségesnek tartják a demokratikus fejlődést, meg kellene kezdeniük a kormányalakítási tárgyalásokat. Az országnak olyan kormányra lenne szüksége, amely kivezetné az országot jelenlegi nehéz helyzetéből. Hozzáfűzte, hogy a szocialistákból. a szociáldemokratákból és a centristákból megalakított kormány elhibázott lépá® len- ■ ne. Dél-Libanonban naponta súlyosbodik a helyzet. Felvételünkön Rasája-al-Fuchar házainak romjai, melyet az izraeli tüzérség támadott. (Felvétel: ČSTK — AP)