Új Szó, 1977. szeptember (30. évfolyam, 241-270. szám)

1977-09-22 / 262. szám, csütörtök

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1977. szeptember 22. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA e XXX. ÉVFOLYAM 282. szám Ára 50 fillér MEGKEZDŐDÖTT A CUKORGYÁRTÁS Sok-sok készülődés után Szlovákiában a hét elején több cukorgyár megkezdte a cukorrépa feldolgozását. Megkezdő­dött tehát az „édes“ kampány, amely a tervek szerint meg­közelítőleg száz napig tart. Az idén cukorgyáraink dolgozói a múlt évhez viszonyítva felkészültebben fogtak hozzá a nagy munkához. A szerelők a meghibásodott berendezéseket idejében rendbehozták és az elavultakat újakkal cserélték fel. Ezzel lényegesen hozzájárul­tak a munkatermelékenység fokozásához. A Trnavai Cukor­gyárban négy vízsugárral ellátott átvevohelyet létesítettek. A Diószegi (Sládkovičovo) és Nyitrai Cukorgyárban új szűrő- berendezéseket szereltek fel, más üzemekben a csomagoló üzeiiu'észlegek teljesítőképességét növelték. A karbantartók munkáját dicséri, hogy a cukorgyárak jól indultak, üzemelés közben nem volt nagyobb fennakadás. Tel­jes ütemben dolgozhattak, teljesíthették a műszakokra elő­irányzott tervet. Örvendetes, hogy már az első napokban a járműveknek sem kell túl sokat várniuk az átvevőhelyek előtt és a tervezettnél többször is fordulhatnak. A betakarított répa tehát gyorsan eljut az átvevőhelyekre. Ez népgazdasági szempontból nagy jelentőségű. Ha már kezdetben — a rajtkor — gyorsan megy a szállítás, akkor kedvező feltételek jönnek létre a cukorrépa- kampány idejében való befejezéséhez, rövidebb ideig lesz ki­teve a prizmákba rakott cukorrépa a fagyártalomnak, csökken a veszteség és több lesz a cukor. A cukorrépatáblákon az idén jóval több gép dolgozik, mint tavaly. A tapasztalatok alapján a mezőgazdasági üzemek mű­helyeinek dolgozói a benyújtott újítási javaslatokra támaszkod­va komoly javításokat végeztek rajtuk. Számoltak azzal is, hogy a répa esetleg túl nagyra vagy kicsire nő. E szerint ál­lították be a felszedő berendezéseket. Még a kampány megkezdése előtt látott napvilágot a nyitrai járás földműveseinek a veszteségek csökkentésére irányuló országos jellegű felhívása. A felhívásra eddig már több járás válaszolt és a szakemberek további javaslatokat tesznek a veszteségek csökkentésére. Az őszi betakarítási tervekbe bele­foglalták, hogy a betakarító gépsorok után kézzel kell felszed­ni a földön maradt répát. A mezőgazdasági üzemek nem saj­nálják a pénzt ezeknek a dolgozóknak a bérezésére, mert a parcellákon maradt répa eladása után a nekik kifizetett üsz- szeg többszörösen megtérül. Földműveseink a kampány ideje alatt közel hatszázezer hektárról takarítják be a cukorrépát. Habár a munkák nagy részét sikerült gépesíteni, a betakarítás a dolgozóktól mégis nagy erőfeszítéseket igényel. Sok járműre van szükség abhoz, hogy a répa a földekről a lehető legrövidebb időn belül az átvevőhelyekre és a feldolgozó üzemekbe jusson. Ezért a gép­kocsivezetők az idén is versenyeznek a munkaidő lehelő leg­jobb kihasználásáért. Legtöbbjük a teherautók fülkéjében rakodás közben fogyasztja el reggelijét, tízóraiját, ebédjét és uzsonnáját. Versenyeznek az idővel, hogy ők is hozzájárul­hassanak a mintegy három hónapig tartó munka sikeréhez. A felmérések szerint a cukorrépatermést a cukorgyárak fel tudják dolgozni. Azonban a nyugat-szlovákiai kerületből a ho- doníni és a breclavi cukorgyárba is szállítanak cukorrépát, mert teljesítőképességük a répahiány miatt nem lenne teljesen kihasználva. A baráti segítség jól jön, mert kevesebb répa feldolgozása jut a szlovákiai cukorgyárakra. Mezőgazdasági üzemeink a kukoricaszár silózásához idén is sok répaszeletet használnak fel. A friss szelet azonban gyorsan romlik. Ezért az Oroszkai (Pohronský Ruskov) és a Rimaszombati. (Rimavská Sobota) Cukorgyár szárított répa­szeletet is készít. Jó lenne, ha a többi cukorgyár is — lehe­tőségeikhez mérten — csökkentett nedvességtartalmú répasze­letet szállítana a mezőgazdasági üzemeknek. Füstölögnek a cukorgyárak kéményei, a munka láza fűti az embereket. Készül a cukor, s pár nap múlva eljut az üzletekbe, asztalunkra. BALLA JÓZSEF A komáromi (Komárno) Járásban elsőnek a gútai (Kolárovo) Szocialista Ifjúsági Szövetség Efsz-ben kezdték meg a cukor­répa betakarítását. A szövetkezetben 380 hektáron termesztet­tek az idén cukorrépát. (Felvétel: B. Palkovič — CSTK) Gustáv ílusák elvtárs fogadta a szovjet hadsereg képviselőit (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársa­sági elnöke tegnap fogadta Dmitrij Szuhorukov vezérezre­dest, a hazánkban állomásozó középső szovjet hadseregcso- port parancsnokát és Kon- sztantyin Makszimov altábor­nagyot, a katonai tanács tag­ját, politikai csoportfőnököt. A szovjet katonatisztek tájé­koztatták Gustáv Husák elvtár­sat a szovjet katonák életéről, szakmai és politikai kiképzésé­ről, a két ország testvéri had­seregeinek fejlődő együttmű­ködéséről és az Októberi For­radalom 60. évfordulója ünnep­ségeinek előkészületeiről. A szívélyes és elvtársi lég­körben lezajlott fogadáson je­len volt Vlagyimir Mackevics, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. A Szövetségi Gyűlés küldöttsége Belgiumba látogat (ČSTK) — A belga parla­ment mindkét kamarája elnö­keinek meghívására a közeljö­vőben hivatalos látogatásra a Belga Királyságba utazik a Szö­vetségi Gyűlés küldöttsége Alois Indrának, a CSKP KB El­nöksége tagjának, a Szövetségi Gyűlés elnökének vezetésével. Prix Danube '77 Megnyitó ünnejpség a bra­tislavai tv-központban (ČSTK) — A Szlovák Tele­vízió bratislavai központjában tegnap megnyitották a Duna- díj nemzetközi fesztivált, amely immár hagyományosan a gyer­mek tévéműsorok szemléje. Az ünnepélyes megnyitáson Matej Lúöannak, a szövetségi kor­mány alelnökinek vezetésével kormányküldöttség vett részt, jelen volt Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Rudolf Jurík, az (Folytatás a 2. oldalon) k Vietnami Szocialista Köztársaság az ENSZ tagja 149 re emelkedett a világszervezet taglétszáma Felvételünkön a csehszlovák küldöttség látható, amelyet Bo­huslav Chňoupek (baloldalon) külügyminiszter vezet (ČSTK — AP-felvétel) (ČSTK) — Az ENSZ-közgyű­lés 32. ülésszakának első ülé­sén felvették az ENSZ-be Viet­namot és IJzsibutit, ezzel 149- re emelkedett a világszervezet taglétszáma. Az idei közgyűlési ülésszak elnökévé egyhangúlag Lazar Mojszov jugoszláv külügymi­niszter-helyettest választották. Lazar Mojszov megnyitóbe­szédében hangsúlyozta, hogy a legégetőbb problémák megoldá­sára, mint például az éhség, a nyomor, a politikai feszüit- (Foliit at ás a 2. oldalon} Vasutasnapi ünnepségek Prágában KUNÉI a ÁLDOZATKÉSZ MUNKAÉRI (ČSTK) — Prágában a Vas­utasok Központi Művelődési Otthonában tegnap ünnepi nagygyűlést rendeztek a cseh­szlovák vasutasok napja al­kalmából. A találkozón a mintegy 212 000 csehszlovákiai vasut.ist csaknem 450-en képviselték. Az összejövetelen részt vett a CSKP KB és a szövetségi kor­mány küldöttsége Rudolf Ro- hlíőeknek, a CSKP KB tagjá­nak, szövetségi miniszterelnök­helyettesnek a vezetésével. Szintén ott volt Václav Janou- šek, a CSKP KB osztályvezető­je, Vladimír Blažek közlekedés-? ügyi miniszter, Ladislav Jašík, a Szakszervezetek Központi Ta­nácsának titkára és számos más vendég. A CSKP KB és a szövetségi kormány nevében Rudolf Ro- hlíček elvtárs köszönetét mon­dott a vasutasoknak áldozat­kész munkájukért. Ezt követően Vladimír Bla­žek, szövetségi közlekedésügyi miniszter kiemelte a vasutasok kezdeményezését és a terve­zett feladatok teljesítésére irá­nyuló igyekezetét. Mérleien a CSIP KB 3. ülése határozatainak teijesitése Ülést tartott az SZLKP Kelet szlovákiai Kerületi Bizottsága (Tudósítónktól) — Az SZLKP Kelet szlovákiai Kerületi Bizottsága tegnapi plenáris ülésén —, melyen részt vett a CSKP KB küldöttsége, élén Pavol Bahyl elvtárssal, a CSKP KB tagjával, szövetségi általános gépipari miniszterrel — a CSKP KB 3. plenáris ülésén a kohászat és gépipar fejlesz­tésével kapcsolatos határozatok megvalósításának ellenőrzé­sével foglalkozott, a Kelet-szlovákiai Vasmű, a Sp. N. Ves-i Vas­ércbányák n. v., a sninai Vihorlat Gépgyár és a Košicei Szov­jet Hadsereg Gépgyár vezetőinek beszámolói alapján. A KELET SZLOVÁKIAI VASMŰ nevében Emil Rigó elvtárs, az SZLKP Kelet-szlovákiai Kerüle­ti Bizottságának elnökségi tag­ja, a Vasmű vállalati igazgató­jának helyettese terjesztette elő az ellenőrző beszámolót. Be­széde elején rámutatott, hogy a Vasmű politikai és gazdasági vezetése megkülönböztetett fi­gyelmet fordít nemcsak a terv- mutatók teljesítésére, hanem a munka minőségére és gazdasá­gosságára is. Hála a helyesen végzett szervező, és irányító­munkának, a munkaközösségek elkötelezett tenniakarásának, a Kelet-szlovákiai Vasmű sikere­sen teljesítette a 6. ötéves terv­időszak első évének feladatait. A bruttó termelés tervezett ér­tékét tavaly csaknem 150 mil­lió koronával, a nyereséget 80 millió koronával túlszárnyalták, s az anyagi költségekből közel tízmillió koronát megtakarítot­tak. A Vasmű az idén, az első fél­év folyamán az egész évi fel­adatokból 52,3 százalékra tel­jesítette a csőgyártást, 56,5 szá­zalékra az acélkonstrukciók, 51,4 százalékra a hajlított acél­idomok és 51,2 százalékra a fűtőtestek termelési tervét. Né­hány szakaszon mutatkozik bi­zonyos nehézség és probléma is, ezeket a beszámoló szerint az év végéig megoldják. A SP. NOVÁ VES f“ VASÉRCBÁNYÁK vállalati igazgatója, Alexander Barcák elvtárs beszámolójában hangsúlyozta, hogy a CSKP KB 3. plenáris ülésének határozatai a vállalati tervben érvényesül­nek, s a feladatok teljesítése aránylag sikeresen folyik a vál­lalat üzemeiben. A Vasércbányák termelési fel­adatai a 6. ötéves tervidőszak­ban 17 százalékkal magasab­bak. Emellett a hazai nyers­anyagforrások eddigi kihaszná­lásával ennek a vállalatnak esetében sem lehetünk elége­dettek. Ezért a szövetségi kor­mány elnökségének ez év már­ciusában hozott határozata ér­telmében hozzáláttak a Vasérc­bányászat 1990-ig terjedő fej­lesztési koncepciójának valóra váltásához. Ennek legfontosabb célja a rendelkezésre álló ha­zai nyersanyagok céltudatosabb, gazdaságosabb felhasználása népgazdaságunk javára. A SNINAI VIHORLAT GÉPGYÁR képviseletében Michal Mindoš vállalati igazgató számolt be többek között arról, hogy ná­lunk rendkívüli figyelmet fordí­tanak az SZLKP KB Elnöksége (Folytatás a 2. oldalon]

Next

/
Oldalképek
Tartalom