Új Szó, 1977. augusztus (30. évfolyam, 210-240. szám)

1977-08-13 / 222. szám, szombat

A BRIGÁDVEZETŐ ÉS TÁRSAI Augusztus első napja az ás­ványkincsekben gazdag gömöri hegyek völgyében egyáltalán nem emlékeztetett a nyárra, csupán az erdők dús lombú fái­nak élénkzöld levelei érzékel­tették, hogy még nem köszön­tött be p lombhullató ősz. A vá­ratlan felhőszakadás patakká változtatta az úttestet. A Jolsvá- közeli Honce községben ázott ruhás emberek kapákkal, ásók­kal igyekeztek medret vájni az össze-vissza folyó, zabolátlan víznek. A Szlovák Magnezitmüvek jolsvai üzeméhez érve egy kis ideig még várni kellett, míg alábbhagy az eső. Amikor ki­szálltunk a kocsiból, közölték velünk, hogy Ján Kret, íi 13 ta­gú szocialista munkabrigád ve­zetője nem szállt le a mikovái bánya mélyébe, szabadnapos. Folytattuk az utat Revúcára. A cím: Jilemnický utca, „JAVO­RINA“ lakóház, második eme­let. A csengetésre mosolygós arcú lány nyit ajtót. — Édesapám az üzletbe ment. nemsokára visszajön, tessenek bejönni — így fogadott. A nap­paliban hellyel, kávéval kínált. Közijén bemutatkozott: Jana, Kret tizennyolc esztendős lá­nya, negyedikes gimnazista. A konyhából hamar előkerült hú­ga, a tízéves Ivetka is. Ján Kret „civilben“ kezében két megrakott szatyorral lépett «íz előszobába, majd hozzánk sietett.- Gombázni készültem, de az eső közbeszólt, ezért talál­tak itthon — közli. Elmondtuk jövetelünk célját. — Ha a brigádról, munkájá­ról akarnak írni, ezzel egyetér­tek — hangsúlyozza a házi­gazda. — Csak rólam ne írja­nak, a nevem és fényképem ed­dig is a kelleténél többször je­len t meg az újságok hasábjain. Nem én, hanem az egész kol­lektíva érte el azokat az ered­ményeket. amelyek éppen nem megvetni valók. Egyedül ezt nem értem volna el. A negyvenöt esztendős, több állami kitüntetést kapott példás bányász, Ján Kret elvtárs már tizenhárom éve dolgozik a mag­nezitbányában és érdemes, ered­ményes munkájával számtalan­szor kiérdemelte az elismerést. Tehát nem véletlenül esett rá társai választása, kezdettől fog­va vezetője a brigádnak. Azon nem csodálkozunk, hogy íj brigádvezető nem saját sike- j'eként könyveli el az elért eredményeket, öntudatos kom­munistának, társait megbecsülő. önmagával, de másokkal szem­ben is igényes, szigorú ember­nek ismerik, aki nemcsak kö­vetel, de a munkában példát is mutat. A bányászmunka valóban megköveteli az egymásrautalt­ságból fakadó összhangot, köl­csönös megértést, segítőszándé­kot. A házigazda előveszi a szek­rényből a brigád krónikáját, elénk teszi. Megjegyzi, egyedül vezeti. Belelapozunk. Az első ol­dalon ott van az egész brigád csoportképe. Kret elvtárs egy­más után mutatja be társait. — Ez itt Antal Pavel, már ötvenhárom éves, lassan nyug­díjba készül, hat gyermek apja. Mellette, a nála fiatalabb Ma- tuska Dušan áll, aki kollektí­vánk egyik legjobb dolgozója. Kéder Milan nem lakik Revú- cán, hanem Cerftanyban, kéz dettől fogva velünk dolgozik, igen jó munkás. Moravöik Zol­tán nagyon elfoglalt ember, a bányából hazatérve családi há­za bővítésénél dolgozik. A kö­vetkező Ulrala Dušan, brigá­dunk egyik legfiatalabb tagja, 28 éves, ő a legbeszédesebb. Néha morog is, de a rábízott feladatokat példásan teljesíti. Ez Halaj Viktor, pártszerveze­tünk elnöke. Már 56 éves el­múlt. 1964 óta velünk dolgozik, s még nem akar nyugdíjba men­ni. Ö is a mellére akarja tűzni a szocialista munkabrigád arany jelvényét, melyet állítólag az idei bányásznap alkalmából kapunk. Halaj elvtárs — úgy is mondhatom — brigádunk „apja“, ha úgy tetszik, tanács­adója. Szívesen látjuk körünk­ben, ameddig csak akarja. Itt, tőlem balra Štefan Korpala, brigádunk „viccmestere“, a jó­kedv és a hangulatkeltés szak­értője. Jelenleg a bolgár tenger­parton üdül. Igen rendes eml>er Ladislav Galie is. Szegénynek sok gondja van ötéves kisfia komoly betegsége miatt. A házigazda kisebbik lánya, Ivetka szinte észrevétlenül mel­lénk ül és „kisegít“ a papájá­nak, amikor a brigádtagok gye­rekei kerülnek szóba. — Janko Cödler a szakszer­vezeti bizalmink, 3H éves — folytatja Kret elvtárs —, nagy segítségünkre van a termelő- munkában és a társadalmi élet szervezésében is. Ištók Anton csak egyik szemére lát rende­sen, nehézségei vannak a bá­nyában, ezért a brigád többi tagja már negyedik hónapja pó­tolja, amit ő nem képes elvé­gezni. Valószínű, hogy elhagyja Ján Kret a kollektívánkat, máshova ke­rül. Barcik Ondrej szintén a fia­talabb korosztályhoz tartozik, bányászszakmunkásként került hozzánk. Kezdetben nehezen ment neki a l>eilleszkedés, de amióta megjiősüll igen becsüle­tesen dolgozó tagja brigádunk­nak. Nagyjából megismerkedtünk a Kret-brigád tagjaival, a mikovái bánya egyik példás kollektívá­jával. Bennünket még az érdekelt, hogyan teljesítik a Nagy Októ­ber tiszteletére tett vállalásu­kat. A brigádvezető javaslatára és az ő kíséretében a bánya­üzem vezetőjéhez, Martin Sek- réňeš elvtárshoz látogattunk. Nála mindenről pontos feljegy­zés található a teljesítmények­ről. A fiatal üzemvezető asztalfi­ókjából előhúzza a Kret-brigád felajánlását. Ennek lényege, hogy a 6. ötéves tervidőszak el­ső két évének termelési tervét ez év november 7 ig teljesíteni akarja. Tehát a Nagy Október jubileumának napjáig 301 ezer 878 tonna nyersmagnezitot ter­melnek, és az év végéig tér ven felül további 22 000 tonnát jövesztenek. Nagyon érdekelt, hol tart a Kret-bigád a vállalás teljesíté­sében!’ A bányaüzem vezetője pa p író kát, kézi szá m í t ógé pe t tesz maga elé, számol, majd közli az eredményt. — Július végéig,"tehát 'tizen­kilenc hónap alatt, 272 ezer 930 tonna magnezitot termelt a Kret-brigád, még 28 ezer 948 tonna hiányzik. Habár most egy újabb, a tizeiihetes kamrába mentek dolgozni, ahol sokkal nehezebbek a munkakörülmé­nyek az átlagosnál, bízom ab­ban, hogy a Kret-brigád már ok­tóber végéig teljesíti vállalá­sát, tehát a 6. ötéves tervidő­szak első két évének feladatait. Azért merem ezt kijelenteni, mert jól ismerem a brigádveze- tö kiváló szervezőképességét, társainak lelkes tenniakarását. Helytállnak ott is, ahol esetleg egy másik kollektíva eredmény­telen volt. KULIK GELLfiHT A brigád fc,}á n Gr ősi ár A felkelés teljesítette küldetését Ľudovít Koza a partizánharcokia emlékezik Ľudovít Koza a Žiar nad Hronom-i járásban levő Lovci- ca községben született, sze­gény kisparaszt családban. If­jú kora óta építőipari mun­kásként dolgozott. Immár 35 éve dolgozik szakmájában, eb­ből 30 évet a bratislavai Ter- mostav építőipari vállalatban, amelynek dolgozói ország­szerte építenek gyárkéménye­ket, olvasztókemencéket, ka­zánokat, speciális szigetelési, aszfaltozó és egyéb munkákat végeznek nemcsak idehaza, hanem külföldön, a szocialis­ta országokban is. Ľudovít K-oza hozzátartozói­val és munkatársaival együtt júliusban ünnepelte 57. szü­letésnapját. Ebből az a'ka- lomból felelevenítette emlé­kéit a Szlovák Nemzet' Fel­kelésről, amelyben 33 évvel ezelőtt fegyverrel a kezében harcolt. A felkelésben való részvételért kellőképpen jutal­mazták. Az SZNT Elnöksége 1946. augusztus 22-én kitün­tette az SZNF Érdemrend em­lékérmével, és 1947. szeptem­ber 18-án megkapta a Cseh­szlovák Katonai Érdemérem második fokozatát Ludvík Svoboda hadseregtábornok aláírásával. — Az ifjú Ľudovít tényleges katonai szolgálatát Piešťany- ban, a PERUT repülőhelyőr­ségben teljesítette. Ivan Ha luziekij (négy évvel ezelőtt elhunytJ, és Jozef Nižňanský akkori századosok parancs­noksága alatt a többi katoná­val együtt a felkelés előtt többnyire éjszaka végezték a rendkívül igényes katonai gyakorlatokat. Készültek a felkelésre, a német fasiszta megszállók elleni harcokra, amelyekről a piesťanyi hely­őrségnek már akkor tudomá­sa volt. Elérkezett a várva-várt nap, augusztus 29 e, a Szlovák Nemzeti Felkelés meghirdeté­sének napja. A piesťanyi hely­őrség tagjai parancsnokaikkal együtt teljes fegyverzetben éj­szaka gépkocsival Közép Szlo­vákiába, a Tri duby repülőtér­re mentek, ahol azonnal beve­tették őket a németek ellen indított támadásba. Az uta­kon, falvakban, tanyákon és később Kozárovce községben szívós harcokat vívlak, e lűz- próbában jól megállták helyü­ket, megakadályozták a fa­siszták előrenyomulását. Katonai parancsra a Tri du­by repülőtérre húzódtak, on­nan a mai Švermovóba, az­után Martin felé nyomultak és Priekopa község előtt a gya­logosokkal együtt részt vet­tek az állig felfegyverzett megszállók elleni harcban. Mint az előző küzdelmek so­rán, most is számos fasisztát harcképtelenné tettek, ám a piesťanyi helyőrségnek is vol­tak áldozatai. A Priekopa mel­letti harcokban Bolha sza­kaszvezető és Sitár repülő, Ľudovít bajtársai is életüket vesztették. A többi életben maradt katona Cremošnéba tá­vozott, ahol újra felvették a harcot a megszállókkal. Mind­két fél veszteségei nagyok voltak. A Szlovák Nemzeti Felkelés nem volt hiábavaló, teljesítet­te küldetését. A hitleri pa­rancsnokság a felkelés és a felkelők leverésére kénytelen volt több ezer katonát és tisz­tet Szlovákia területére össz­pontosítani, amivel lényege­sen meggyengült saját front­ja a Szovjetunió területén. Amikor a német parancsnok­ság később már nagyszámú ka­tonaságot vetett be, a felke­lést elfojtották. Ennek elle­nére azonban a csehszlovák katonai helyőrségek számos tagja áttért a partizánharc- módra. A csehszlovák hadse­reg katonáit a parancsnokok óva intették, hogy csak ala­pos megfontolás után harcol­janak egy íi öt a partizánosz­tagokkal, vagy térjenek vissza otthonaikba, hozzátartozóik­hoz és kapcsolódjanak be a munkába. A piesťanyi helyőr­ség katonái részt vettek még a Staré Hory-i harcokban, és a Banská Bystrica melletti Ulan- ka községben is harcoltak a fasiszták ellen, ahol az ellen­ségnek súlyos veszteségeket okozlak. E harcok után a partizá nokkal együtt gyalog át akar tak kelni a Tri kríže, Skalka- Kremnica és más helységek térségein, s el akartak jutni otthonaikba. A legtöbbjük számára — tehát Ľudovít szá­mára is — ez az út sorsdön­tővé vált. Banská Bystrica mellett, Kordiky községben a német fasiszták bekerítették, foglyul ejtették és a helyi is­kolába zárták a felkelőket. Onnan Harmanecb«, majd Di- viakyba, végül pedig a Szudé- ta-vidékre toloncolták őket. És ezzel megkezdődött Ľudo vít számára életének második fejezete. A fasiszta Németországban több koncentrációs tábor fog­lya volt, megpróbáltatásokon ment keresztül, az ún. „ki­hallgatások“ után jéghideg helyiségben étlen-szomján ten gődtek. A táborokban töltött idő következményeit viseli ma is — szívét, idegeit, reu­máját kezelteti. Ľudovít Kozák és többi fo­golytársát a szövetséges csa­patok szabadították ki 1945. május 5-én 17.00 órakor. Ami­kor visszatért hazájába, újra bevonult a Tri duby első re­pülőezredhez, majd 1945. de­cember 14-én vette fel a civil ruhát. Szülőfalujába visszatér­ve valamennyire megjavult az egészségi állapota, és utána bekapcsolódott az országépítő munkába. Amint már említet­tük, 35 évig ae építőiparban dolgozott. A CSKP sokéves tagjából, a munkásból később szakszervezeti funkcionárius lett. Húsz megy éve a bratis- 1 vai Termostav szak>zervei.e ti bizottságának az elnöke. Több éven át tagja volt az Építőipari Dolgozók Szakszer­vezeti Szövetsége Központi és Szlovákiai Bizottsági.aak, ke rületi\bizottságának és a vá­rosi szakszervezeti tanács­nak. Közben párt- és szak szervezeti oktatásokon vett részt, így szerezte ismereteit a szakszervezeti feladatok tel­jesítéséhez. Ľudovít Koza az építőipar­ban elért eredményeiért, a feladatok biztosításáért el nyerte a vállalat legjobb dol­gozója, az ipari építkezés ve­zérigazgatósága legjobb dol­gozója kitüntetést, az ágazati miniszteri jelvényt és a szak- szervezet ezüst jelvényét. A legjobban annak örül, hogy a vállalala megalakulása óta Munkaérdemrendet kapott, el­nyerte a szövetségi kormány és a Szakszervezetek Közpon­ti Tanácsának vörös zászlaját, az Építésügyi Minisztérium és szakszervezeti szövetség 16 vörös zászlaját és egyéb ki­tüntetéseket. Számos kitünte­tési kaptak még a vállalat legjobb kollektívái, legjobb dolgozói, Jozef Kozár vállala ti igazgató például Munkaér- demrendet kapott a gazdasági feladatok példás biztosításá­ért. Amikor Koza elvtárs társa­dalmi vagy egyéb összejöve­teleken, kulturális rendezvé­nyeken találkozik Nižňanský elvtárssal és többi bajtársá­val, gondolatban mindig visz- szatérnek a Szlovák Nemzeti Felkelésben eltöltött napok­hoz. Egybehangzóan állapít­ják meg, hogy a 33 évvel ez­előtti fegyveres harcok nem voltak hiábavalóak. Noha a felkelés résztvevői, köztük Koza elvtárs is megrongált szervezettel folytatja munká­ját, megélték a felszabadított hazában az új, örömteljes életet, amelyről a burzsoá köztársaságban csak álmodni mertek. MIKULÁS MATEŠEJE

Next

/
Oldalképek
Tartalom