Új Szó, 1977. augusztus (30. évfolyam, 210-240. szám)
1977-08-13 / 222. szám, szombat
A BRIGÁDVEZETŐ ÉS TÁRSAI Augusztus első napja az ásványkincsekben gazdag gömöri hegyek völgyében egyáltalán nem emlékeztetett a nyárra, csupán az erdők dús lombú fáinak élénkzöld levelei érzékeltették, hogy még nem köszöntött be p lombhullató ősz. A váratlan felhőszakadás patakká változtatta az úttestet. A Jolsvá- közeli Honce községben ázott ruhás emberek kapákkal, ásókkal igyekeztek medret vájni az össze-vissza folyó, zabolátlan víznek. A Szlovák Magnezitmüvek jolsvai üzeméhez érve egy kis ideig még várni kellett, míg alábbhagy az eső. Amikor kiszálltunk a kocsiból, közölték velünk, hogy Ján Kret, íi 13 tagú szocialista munkabrigád vezetője nem szállt le a mikovái bánya mélyébe, szabadnapos. Folytattuk az utat Revúcára. A cím: Jilemnický utca, „JAVORINA“ lakóház, második emelet. A csengetésre mosolygós arcú lány nyit ajtót. — Édesapám az üzletbe ment. nemsokára visszajön, tessenek bejönni — így fogadott. A nappaliban hellyel, kávéval kínált. Közijén bemutatkozott: Jana, Kret tizennyolc esztendős lánya, negyedikes gimnazista. A konyhából hamar előkerült húga, a tízéves Ivetka is. Ján Kret „civilben“ kezében két megrakott szatyorral lépett «íz előszobába, majd hozzánk sietett.- Gombázni készültem, de az eső közbeszólt, ezért találtak itthon — közli. Elmondtuk jövetelünk célját. — Ha a brigádról, munkájáról akarnak írni, ezzel egyetértek — hangsúlyozza a házigazda. — Csak rólam ne írjanak, a nevem és fényképem eddig is a kelleténél többször jelen t meg az újságok hasábjain. Nem én, hanem az egész kollektíva érte el azokat az eredményeket. amelyek éppen nem megvetni valók. Egyedül ezt nem értem volna el. A negyvenöt esztendős, több állami kitüntetést kapott példás bányász, Ján Kret elvtárs már tizenhárom éve dolgozik a magnezitbányában és érdemes, eredményes munkájával számtalanszor kiérdemelte az elismerést. Tehát nem véletlenül esett rá társai választása, kezdettől fogva vezetője a brigádnak. Azon nem csodálkozunk, hogy íj brigádvezető nem saját sike- j'eként könyveli el az elért eredményeket, öntudatos kommunistának, társait megbecsülő. önmagával, de másokkal szemben is igényes, szigorú embernek ismerik, aki nemcsak követel, de a munkában példát is mutat. A bányászmunka valóban megköveteli az egymásrautaltságból fakadó összhangot, kölcsönös megértést, segítőszándékot. A házigazda előveszi a szekrényből a brigád krónikáját, elénk teszi. Megjegyzi, egyedül vezeti. Belelapozunk. Az első oldalon ott van az egész brigád csoportképe. Kret elvtárs egymás után mutatja be társait. — Ez itt Antal Pavel, már ötvenhárom éves, lassan nyugdíjba készül, hat gyermek apja. Mellette, a nála fiatalabb Ma- tuska Dušan áll, aki kollektívánk egyik legjobb dolgozója. Kéder Milan nem lakik Revú- cán, hanem Cerftanyban, kéz dettől fogva velünk dolgozik, igen jó munkás. Moravöik Zoltán nagyon elfoglalt ember, a bányából hazatérve családi háza bővítésénél dolgozik. A következő Ulrala Dušan, brigádunk egyik legfiatalabb tagja, 28 éves, ő a legbeszédesebb. Néha morog is, de a rábízott feladatokat példásan teljesíti. Ez Halaj Viktor, pártszervezetünk elnöke. Már 56 éves elmúlt. 1964 óta velünk dolgozik, s még nem akar nyugdíjba menni. Ö is a mellére akarja tűzni a szocialista munkabrigád arany jelvényét, melyet állítólag az idei bányásznap alkalmából kapunk. Halaj elvtárs — úgy is mondhatom — brigádunk „apja“, ha úgy tetszik, tanácsadója. Szívesen látjuk körünkben, ameddig csak akarja. Itt, tőlem balra Štefan Korpala, brigádunk „viccmestere“, a jókedv és a hangulatkeltés szakértője. Jelenleg a bolgár tengerparton üdül. Igen rendes eml>er Ladislav Galie is. Szegénynek sok gondja van ötéves kisfia komoly betegsége miatt. A házigazda kisebbik lánya, Ivetka szinte észrevétlenül mellénk ül és „kisegít“ a papájának, amikor a brigádtagok gyerekei kerülnek szóba. — Janko Cödler a szakszervezeti bizalmink, 3H éves — folytatja Kret elvtárs —, nagy segítségünkre van a termelő- munkában és a társadalmi élet szervezésében is. Ištók Anton csak egyik szemére lát rendesen, nehézségei vannak a bányában, ezért a brigád többi tagja már negyedik hónapja pótolja, amit ő nem képes elvégezni. Valószínű, hogy elhagyja Ján Kret a kollektívánkat, máshova kerül. Barcik Ondrej szintén a fiatalabb korosztályhoz tartozik, bányászszakmunkásként került hozzánk. Kezdetben nehezen ment neki a l>eilleszkedés, de amióta megjiősüll igen becsületesen dolgozó tagja brigádunknak. Nagyjából megismerkedtünk a Kret-brigád tagjaival, a mikovái bánya egyik példás kollektívájával. Bennünket még az érdekelt, hogyan teljesítik a Nagy Október tiszteletére tett vállalásukat. A brigádvezető javaslatára és az ő kíséretében a bányaüzem vezetőjéhez, Martin Sek- réňeš elvtárshoz látogattunk. Nála mindenről pontos feljegyzés található a teljesítményekről. A fiatal üzemvezető asztalfiókjából előhúzza a Kret-brigád felajánlását. Ennek lényege, hogy a 6. ötéves tervidőszak első két évének termelési tervét ez év november 7 ig teljesíteni akarja. Tehát a Nagy Október jubileumának napjáig 301 ezer 878 tonna nyersmagnezitot termelnek, és az év végéig tér ven felül további 22 000 tonnát jövesztenek. Nagyon érdekelt, hol tart a Kret-bigád a vállalás teljesítésében!’ A bányaüzem vezetője pa p író kát, kézi szá m í t ógé pe t tesz maga elé, számol, majd közli az eredményt. — Július végéig,"tehát 'tizenkilenc hónap alatt, 272 ezer 930 tonna magnezitot termelt a Kret-brigád, még 28 ezer 948 tonna hiányzik. Habár most egy újabb, a tizeiihetes kamrába mentek dolgozni, ahol sokkal nehezebbek a munkakörülmények az átlagosnál, bízom abban, hogy a Kret-brigád már október végéig teljesíti vállalását, tehát a 6. ötéves tervidőszak első két évének feladatait. Azért merem ezt kijelenteni, mert jól ismerem a brigádveze- tö kiváló szervezőképességét, társainak lelkes tenniakarását. Helytállnak ott is, ahol esetleg egy másik kollektíva eredménytelen volt. KULIK GELLfiHT A brigád fc,}á n Gr ősi ár A felkelés teljesítette küldetését Ľudovít Koza a partizánharcokia emlékezik Ľudovít Koza a Žiar nad Hronom-i járásban levő Lovci- ca községben született, szegény kisparaszt családban. Ifjú kora óta építőipari munkásként dolgozott. Immár 35 éve dolgozik szakmájában, ebből 30 évet a bratislavai Ter- mostav építőipari vállalatban, amelynek dolgozói országszerte építenek gyárkéményeket, olvasztókemencéket, kazánokat, speciális szigetelési, aszfaltozó és egyéb munkákat végeznek nemcsak idehaza, hanem külföldön, a szocialista országokban is. Ľudovít K-oza hozzátartozóival és munkatársaival együtt júliusban ünnepelte 57. születésnapját. Ebből az a'ka- lomból felelevenítette emlékéit a Szlovák Nemzet' Felkelésről, amelyben 33 évvel ezelőtt fegyverrel a kezében harcolt. A felkelésben való részvételért kellőképpen jutalmazták. Az SZNT Elnöksége 1946. augusztus 22-én kitüntette az SZNF Érdemrend emlékérmével, és 1947. szeptember 18-án megkapta a Csehszlovák Katonai Érdemérem második fokozatát Ludvík Svoboda hadseregtábornok aláírásával. — Az ifjú Ľudovít tényleges katonai szolgálatát Piešťany- ban, a PERUT repülőhelyőrségben teljesítette. Ivan Ha luziekij (négy évvel ezelőtt elhunytJ, és Jozef Nižňanský akkori századosok parancsnoksága alatt a többi katonával együtt a felkelés előtt többnyire éjszaka végezték a rendkívül igényes katonai gyakorlatokat. Készültek a felkelésre, a német fasiszta megszállók elleni harcokra, amelyekről a piesťanyi helyőrségnek már akkor tudomása volt. Elérkezett a várva-várt nap, augusztus 29 e, a Szlovák Nemzeti Felkelés meghirdetésének napja. A piesťanyi helyőrség tagjai parancsnokaikkal együtt teljes fegyverzetben éjszaka gépkocsival Közép Szlovákiába, a Tri duby repülőtérre mentek, ahol azonnal bevetették őket a németek ellen indított támadásba. Az utakon, falvakban, tanyákon és később Kozárovce községben szívós harcokat vívlak, e lűz- próbában jól megállták helyüket, megakadályozták a fasiszták előrenyomulását. Katonai parancsra a Tri duby repülőtérre húzódtak, onnan a mai Švermovóba, azután Martin felé nyomultak és Priekopa község előtt a gyalogosokkal együtt részt vettek az állig felfegyverzett megszállók elleni harcban. Mint az előző küzdelmek során, most is számos fasisztát harcképtelenné tettek, ám a piesťanyi helyőrségnek is voltak áldozatai. A Priekopa melletti harcokban Bolha szakaszvezető és Sitár repülő, Ľudovít bajtársai is életüket vesztették. A többi életben maradt katona Cremošnéba távozott, ahol újra felvették a harcot a megszállókkal. Mindkét fél veszteségei nagyok voltak. A Szlovák Nemzeti Felkelés nem volt hiábavaló, teljesítette küldetését. A hitleri parancsnokság a felkelés és a felkelők leverésére kénytelen volt több ezer katonát és tisztet Szlovákia területére összpontosítani, amivel lényegesen meggyengült saját frontja a Szovjetunió területén. Amikor a német parancsnokság később már nagyszámú katonaságot vetett be, a felkelést elfojtották. Ennek ellenére azonban a csehszlovák katonai helyőrségek számos tagja áttért a partizánharc- módra. A csehszlovák hadsereg katonáit a parancsnokok óva intették, hogy csak alapos megfontolás után harcoljanak egy íi öt a partizánosztagokkal, vagy térjenek vissza otthonaikba, hozzátartozóikhoz és kapcsolódjanak be a munkába. A piesťanyi helyőrség katonái részt vettek még a Staré Hory-i harcokban, és a Banská Bystrica melletti Ulan- ka községben is harcoltak a fasiszták ellen, ahol az ellenségnek súlyos veszteségeket okozlak. E harcok után a partizá nokkal együtt gyalog át akar tak kelni a Tri kríže, Skalka- Kremnica és más helységek térségein, s el akartak jutni otthonaikba. A legtöbbjük számára — tehát Ľudovít számára is — ez az út sorsdöntővé vált. Banská Bystrica mellett, Kordiky községben a német fasiszták bekerítették, foglyul ejtették és a helyi iskolába zárták a felkelőket. Onnan Harmanecb«, majd Di- viakyba, végül pedig a Szudé- ta-vidékre toloncolták őket. És ezzel megkezdődött Ľudo vít számára életének második fejezete. A fasiszta Németországban több koncentrációs tábor foglya volt, megpróbáltatásokon ment keresztül, az ún. „kihallgatások“ után jéghideg helyiségben étlen-szomján ten gődtek. A táborokban töltött idő következményeit viseli ma is — szívét, idegeit, reumáját kezelteti. Ľudovít Kozák és többi fogolytársát a szövetséges csapatok szabadították ki 1945. május 5-én 17.00 órakor. Amikor visszatért hazájába, újra bevonult a Tri duby első repülőezredhez, majd 1945. december 14-én vette fel a civil ruhát. Szülőfalujába visszatérve valamennyire megjavult az egészségi állapota, és utána bekapcsolódott az országépítő munkába. Amint már említettük, 35 évig ae építőiparban dolgozott. A CSKP sokéves tagjából, a munkásból később szakszervezeti funkcionárius lett. Húsz megy éve a bratis- 1 vai Termostav szak>zervei.e ti bizottságának az elnöke. Több éven át tagja volt az Építőipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Központi és Szlovákiai Bizottsági.aak, ke rületi\bizottságának és a városi szakszervezeti tanácsnak. Közben párt- és szak szervezeti oktatásokon vett részt, így szerezte ismereteit a szakszervezeti feladatok teljesítéséhez. Ľudovít Koza az építőiparban elért eredményeiért, a feladatok biztosításáért el nyerte a vállalat legjobb dolgozója, az ipari építkezés vezérigazgatósága legjobb dolgozója kitüntetést, az ágazati miniszteri jelvényt és a szak- szervezet ezüst jelvényét. A legjobban annak örül, hogy a vállalala megalakulása óta Munkaérdemrendet kapott, elnyerte a szövetségi kormány és a Szakszervezetek Központi Tanácsának vörös zászlaját, az Építésügyi Minisztérium és szakszervezeti szövetség 16 vörös zászlaját és egyéb kitüntetéseket. Számos kitüntetési kaptak még a vállalat legjobb kollektívái, legjobb dolgozói, Jozef Kozár vállala ti igazgató például Munkaér- demrendet kapott a gazdasági feladatok példás biztosításáért. Amikor Koza elvtárs társadalmi vagy egyéb összejöveteleken, kulturális rendezvényeken találkozik Nižňanský elvtárssal és többi bajtársával, gondolatban mindig visz- szatérnek a Szlovák Nemzeti Felkelésben eltöltött napokhoz. Egybehangzóan állapítják meg, hogy a 33 évvel ezelőtti fegyveres harcok nem voltak hiábavalóak. Noha a felkelés résztvevői, köztük Koza elvtárs is megrongált szervezettel folytatja munkáját, megélték a felszabadított hazában az új, örömteljes életet, amelyről a burzsoá köztársaságban csak álmodni mertek. MIKULÁS MATEŠEJE
