Új Szó, 1977. augusztus (30. évfolyam, 210-240. szám)
1977-08-29 / 238. szám, hétfő
Békés életünk manifesztációja Jozef Lénárt elvtárs beszéde a szlovákiai aratoünnepségen Tisztelt elvtársak! Kedves barátaim! 1977. VIII. 29. Az ősrégi Nyitrán (Nitra) megrendezett aratási találkozóink az új kenyér hagyományos ünnepévé váltak. Bizonyítják szocialista mezőgazdaságunk fejlettségét, országunk életének fontos eseményei, manifesztálják a munkásság és a parasztság egységét, Csehszlovakia Kommunista Pártja iránti odaadását, s kifejezik dolgozóink széles rétegeinek pártunk politikája iránti támogatását. Engedjék meg, hogy minden kit szívélyesen üdvözöljek ezen a szép aratóünnepségen. Forrón és szívélyesen üdvözlöm a CSKP Központi Bizottsága, a szövetségi kormány, a szlovákiai párt- es állami szervek, s a Nemzeti Front nevében egységes földművesszövetkezeteink tagjait, az állami gazdaságok, a gép- és traktor- állomások, a mezőgazdasági felvásárló és ellátó vállalatok, valamint az élelmiszeripar dolgozóit. Örömmel tolmácsolom Üllőknek Gustáv Husák elvtárs, a 'CSKP KB főtitkára, köztársaságunk elnöke személyes elvtársi üdvözletét. Arra kért, hogy mondjak köszönetét a mező- gazdasági dolgozóknak és rajtuk kívül mindazoknak, akik hozzájárultak az Idei aratás sikeréhez és érdemeket szereztek a közélelmezés biztosításával kapcsolatos jó eredmények elérésében. Szívélyesen üdvözöljük Önöket párt- és kormányküldöttségünk és vezetője, Strougal elvtárs nevében is. Az idei aratóünnepségre azokban a napokban kerül sor, amikor megemlékezünk a Szlovák Nemzeti Felkelés 33. évfordulójáról, és készülődünk évszázadunk legjelentősebb eseménye, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának megünneplésére. Népünk az Októberi Forradalom eszméit valóra váltva annak tudatában ünnepli meg ezt a jubileumot, hogy az orosz munkásság és parasztság győztes forradalma volt az, amely létrehozta a világ első szocialista államát, új korszakot nyitott az emberiség történelmében, s ösztönző erőként hatott a világ összes népeinek életében bekövetkezett nagy forradalmi változásokra. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom szervesen egybekapcsolódott népünknek a szociális és a nemzeti szazadságért, vívott küzdelmével, s egybefonódott vele nemzeteink új történefim útja is. Az Októberi Forradalom eszméit tükrözi egész mai életünk, hazánk új modern arculata, nemzeteink és nemzetiségeink szocialista jelene. Ezért számunkra az Októberi Forradalom eszméi nagyon közeliek és kedvesek. Mindennek tudatában, kedves barátaim, mai ünnepségünkről is testvéri üdvözletünket küldjük a szovjet népnek, különösen a szovjet kolhozparasztságnak, amely a munkás- osztállyal egységben, Lenin tanítása alapján a történelemben elsőként tért át a szocialista nagyüzemi mezőgazdasági termelésre, arra az útra, amelyet mi is követünk, és amelyik gazdag eredményekkel jár. Tisztelt elvtársak, ma a forradalmi eszmék iránti hűségünket békés munkával, alkotó cselekedetekkel, a XV. kongresszuson kitűzött program megvalósításával fejezzük ki. Éppen emiatt értékeljük nagyra mezőgazdasági dolgozóink munkáját is, különösen az idei aratás eredményeit. Ogy tűnik, hogy a nem túl kedvező időjárási viszonyok ellenére is Szlovákia gabonatermése eléri a tervezett szintet. Mintegy 1Ü0 ezer tonnával több gabonát takarítunk be az idén, mint az elmúlt öt évben évente átlagosan. Idejében sikerült teljesíteni az állami gabonafelvásárlási terv feladatait is. Engedjék meg, hogy elismerésemet és őszinte hálámat fejezzem ki ezen az aratóünnepségen mezőgazdasági dolgozóinknak erőfeszítéseikért, és a gabonatermesztési program teljesítésében ólért jó eredményeikért. Szívélyesen üdvözöljük a Cseh Szocialista Köztársaság mezőgazdasági dolgozóit is, akik az idei gabonatermést nagyon nehéz körülmények közepette takarítják be. Elismerést érdemel az a több mint ezer szlovákiai kombájnos is, aki most viszonozza a csehországi kombájnosok által a szlovákiai mezőgazdasági dolgozóknak nyújtott segítséget. Ebben is megnyilvánul, nogy közösen küzdünk a kür.iis kényéért. lése során Husák elvtárs így fogalmazott meg: „...az aratás egész társadalmunk ügye. elsőrendű társadalmi felaoat.“ A mai aratóünnepségen az örömteli hangulat csak fokozza, hoey jó termés mutatkozik az őszi terményekből, s az állattenyésztési feladatokat is sikeresen teljesítik. Szintén figyelemre méltó eredményeket ér el a tervteljesítésben az ipar, az építőipar, és a többi népgazdasági termelőágazat. Ezzel egészben véve is megteremtjük a szükséges forrásokat kusokhoz, az állatorvosokhoz, az állatgodozókhoz, a takarmányipari dolgozóhoz. Nekik valamennyiüknek lehetőségű k van arra, hogy hozzájáruljanak egyrészt a termelés növeléséhez, másrészt a felvásárolt vágóállatok, tej, és más állattenyésztési termékek minőségének javításához. A hatékonyság és a minőség kritériumát az egész mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum anyagi-műszaki bázisának fejlesztésében is következetesebben érvényesíteni kell, mégJoxef Lenárt elvtárs ünnepi beszédét mondja. A képen (balról) Ľubomír Strougal, jobboldalt pedig Ján Janovic és Vasil Bifak elvtárs látható. (Felvétel: J. Kolenčík — ČSTK) Tisztelt Elvtársak! Miközben az idei aratási eredményeket értékeljük, ismét fel kell idéznünk azt a forradalmi eszmét, hogy a természettől nem várhatunk könyö- rületet, mindenért, amit a természettől meg akarunk szerezni, kemény munkával kell meg- küzdenünk. Ezt a tevékeny hozzáállásunkat fokozza szocialista öntudatunk, az emberek alkotóerőinek és képességeinek céltudatos fejlesztése, a társadalmi szükségletek kielégítése iránti felelősségérzetük. Emellett mezőgazdasági dolgozóink rendelkezésére áll, a tudományos-műszaki haladás egyre több vívmánya, amelyek az ipari dolgozók, a tudomány és a kutatás közvetítésével, a KGST- tagállamok egyre szélesedő együttműködésével jutnak cl hozzájuk. Az új kenyérért, a mezőgazdasági termelés fejlesztéséért vívóit harc győzelmének ünnepét ezért a parasztság és a munkásság, valamint a tudományos és a kutatási dolgozók közös munkája ünnepének, a szocialista internacionalizmus konkrét sikere ünnepének tartjuk. Egyúttal kifejezzük azt a meggyőződésünket, hogy gép-, vegy- és építőipari dolgozóink és a többiek is tudatosítják az élelmiszerekből való önellátás programjának teljesítéséből reájuk háruló növekvő feladatok súlyát, és a jövőben egyre magasabb színvonalon, felelősen fognak hozzájárulni a mezőgazdaság fejlesztéséhez. Az idei eredmények is bizonyítják, hogy a gabonatermesztésben főként ott érünk el nagyobb előrehaladást, ahol a mezőgazdasági dolgozók ésszerűen fel tudják használni a rendelkezésükre álló eszközöket és modern ismereteket. Ezért külön kiemeljük azoknak a munkáját és eredményeit, akik élen járnak a rekordtermés eléréséért folytatott küzdelemben. Gratulálunk azoknak a kollektíváknak és egyéneknek, amelyeknek, illetve akiknek a gabonatermesztésben elért kiváló eredményeikért odaítélték a CSKP KB és a szövetségi kormány elismerő okleveleit és az állami kitüntetéseket. Ebből az alkalomból szintén őszinte köszönetét mondunk az aratás és a takarmánynövények begyűjtése során végzett áldozatkész munkájukért az üzemek és a hivatalok dolgozóinak, a fiataloknak és néphadseregünk katonáinak, valamint mindazoknak, akik készségesen segítettek e munka elvégzésében. Az emberek jól megértették azt, amit az aratás menetének és a gabonafelvásárlás eredményeinek értékea gazdasági és szociális fejlesztési programok céljainak eléréséhez. Tisztelt Elvtársak! A fejlett szocialista társadalom programcéljai és szükségletei, valamint fejlődésünk egyre bonyolultabb külső körülményei megkövetelik, hogy — ahogy a XV. pártkongresszus is célul tűzte ki — törekedjünk a termelés hatékonyságának növelésére, és a munka minőségének javítására. Elég meggyőző példát említhetnénk annak alátámasztására, hogy ez a törekvés értékes eredményeket szül gabonatermesztésünkben, és egész mezőgazdasági termelésünkben is. Az a célunk, hogy ez a törekvés gyökeret verjen az összes mezőgazdasági vállalatban, szolgáltató- és szállítóüzemben. Döntő fontosságú feltétel, hogy a vezetők és a dolgozók menynyire értik meg e feladat fontosságát, mennyire sajátítják el, és mekkora lendülettel valósítják meg e célt a gyakorlatban. A gabonatermesztésről szólva nagyra kell értékelni a hatvanasok mozgalmát, amely kiváló eredményeket ért el a nagyhozamú gabonafajták, köztük főképp a szovjet búzafajták termesztésével és más termelésin- tenzifikáló tényező felhasználásával. Kérdezzük meg, tisztelt elvtársak, követhetnénk-e ugyanezt az utat más termények termesztésében is? A tömegtakarmányok, a burgonya, a zöldség, a cukorrépa termesztése terén ez bizonyára bonyolultabb és igényesebb feladat lenne, mindamellett szükséges, hogy e téren is ilyen mozgalom bontakozzon ki, mert ez a termelés fellendítésének egyedüli útja. Ezért növény- nemesítőinkhez és magtermesztőinkhez fordulunk azzal a kéréssel, hogy még nagyobb súlyt helyezzenek a kiváló minőségű vetőmag biztosítására. Meg vagyunk győződve arról, hogy a minőség javítására való törekvés nagy támogatásra talál a műtrágya és a mezőgazdaságban hasznosított egyéb vegyianyagok, a nagy teljesítményű gépek és komplex gépi berendezések gyártóinál is. Egyúttal elvárjuk, hogy a gabona- termesztéshez hasonlóan más mezőgazdasági termelési szakágazatok is emeljék az agrotechnika színvonalát, az agro- nómusoktól és a gépesítőktől pedig azt, hogy megszilárdítsák az agronómial-technológiai fegyelmet. Ugyanilyen kéréssel fordulunk azokhoz Is, /»kiktől az állattenyésztés minőségi fejlesztése függ: a fajtanemesítőkhöz és tenyésztőkhöz, a zootechnipedig a korszerűsítés és üj építkezések útján. E téren minden elsősorban attól függ, mennyire korszerű új kapacitásokat építünk és milyen gyorsan építjük fel őket, meg attól is, sikerül-e határidőn belül átadni az új kapacitásokat, s az átadott kapacitásokat kihasználjuk-e annyira, hogy jelentős mértékben hozzájáruljanak a termelési eredmények javításához. Ezt tekintetbe kell venniük tervezőinknek, gépgyártóinknak, építő- és építőanyag- ipari dolgozóinknak, valamint a mezőgazdasági és az élelmi- szeripari termelés szervezőinek is. Új hozzáállást diktál az a követelmény is, hogy hatékonyan kell kihasználni a mező- gazdasági dolgozóink rendelkezésére álló nagy teljesítményű gépeket, ami lehetővé teszi a termelés koncentrálását és szakosítását. Nem mindenütt értették meg e folyamat fellendítésének értelmét. Ezért ismételten hangsúlyozni kell, amit Strougal elvtárs a XV. párt- kongresszuson így fogalmazott meg: „... A koncentráció, a szakosítás és a kooperáció megszilárdítása, erősítése útján tett minden lépésnek összhangban kell állnia azzal a legfontosabb követelménnyel, amelyet minden munkaterületen szem előtt tartunk; nagyobb hatékonyságot kell biztosítania a társadalom és a szövetkezetek számára és el kell mélyítenie a szocialista termelőviszonyokat mezőgazdaságunkban.“ Szüntelenül meggyőződhetünk arról, hogy továbbra is a párt- és állami szervek, a társadalmi szervezetek és a vállalatok vezető dolgozóinak sürgető feladata marad a tervteljesítésben lemaradó szövetkezetek, állami gazdaságok és termelési szakágazatok felemelése az élvonalban járók színvonalára. E cél szolgálatába kell állítani a szocialista mun- kaversesnyt, az újítók tapasztalatainak és kezdeményezésének felhasználását is. Minden üzemben, minden termelési szakágazatban a figyelem homlokterébe kell kerülnie a termelés hatékony növeléséért, az anyagi eszközök, az energia és a munka gazdaságos felhasználásáért vívott küzdelemnek. Ez olyan feladat, amely mindenkit érint, főként azonban azokat a gazdasági dolgozókat, akikre anyagi értékeket bíztunk, akik irányítják és szervezik a dolgozók kollektíváinak munkáját. Ezzel a hozzáállással kell mozgósítani erőinket az őszi termények idejében való ós veszteségmentes betakarítása és az új termés jó minőségű előkészítése érdekében is. Rendkívül igényes munka lesz a növénytermesztőktől és az állattenyésztőktől várt termény- szállítmányok feldolgozása az élelmiszeripar érintett szakágazataiban és a kereskedelmi szervezetek idényfeladatainak teljesítése. Mindent meg kell tenni azért, hogy a mezőgazda- sági dolgozók és mindazok, akik e munkában segíteni tudnak, közös erővel sikeresen befejezzék az idei őszi munkákat. Elvtársak! Miközben nagyra értékeljük a mezőgazdasági dolgozók feladatait, és örömünket fejezzük ki az elért sikerekkel kapcsolatban, egyúttal arra is gondolnunk kell, hogy munkánk eredményeit békében és biztonságban élvezhessük, hogy családunkat, otthonunkat, földjeinket, gyárainkat, kulturális értékeinket ne fenyegesse az atomhalál veszélye. Annál is inkább gondolunk most erre, mivel bizonyos imperialista körök rosszindulatú propaganda leple alatt új, lázas fegyverkezési hajszát indítanak. Erről főként az amerikai kormánynak az a döntése tanúskodik, hogy megkezdik a szárnyas rakéták gyártását és pénzelik a neutronbomba gyártását, ami minden földrészen felháborodást és haragot váltott ki. Ennek ellenére — ahogy nemrégen Brezsnyev elvtárs is mondotta —■ a világ jelenlegi helyzetét, a nemzetközi kapcsolatok alakulását nemcsak ezek a negatív körülmények befolyásolják. Igen, elvtársak az eltérő társadalmi rendszerű országok tucatjai közti békés együttműködés ennek ellenére is sikeresen továbbfejlődik. Ezt a tendenciát alátámasztják a helsinki értekezleten részt vett államok képviselői belgrádi találkozója első szakaszának eredményei is. A világban lejátszódó pozitív folyamatok azt bizonyítják, hogy a békepolitika utat tör magában a nemzetközi kapcsolatokban, képes megoldani a meglévő problémákat, és biztosítani az országok békés együttműködését. A béke megszilárdítása szempontjából rendkívül nagy jelentősége van a szovjet—amerikai kapcsolatok alakulásának. A Szovjetunió ismételten kinyilvánítja, hogy egyértelműen a békére törekszik, s készségét fejezi ki kölcsönösen elfogadható megoldások keresésére abban az esetben, ha az Egyesült Államok a kölcsönös kapcsolatok fejlesztésének szükségességéről tett nyilatkozatait gyakorlati lépésekkel támasztja alá. Teljes mértékben osztjuk szovjet elvtársainknak azt a meggyőződését, hogy a béke megőrzése egyre nagyobb mértékben olyan egészséges nemzetközi légkör megteremtésétől függ, amelyben eleve elítélik a politikai agresszió minden formáját, 8 a biztonság és a békés együttműködés megszilárdítására Irányuló minden igyekezet energikus támogatásra taláL Ebben látjuk külpolitikánk legfontosabb feladatát is. A béke megszilárdítása érdekében a jövőben is elmélyítjük a szocialista országoknak és a világ összes békeszerető erőinek együttműködését. Ezért aratóünnepségünk egy* úttal a békés élet manifesztál ciőia Is. Érjen el további sikereket szocialista mezőgazdaságunk, egyre értékesebb eredményekkel járjon munkásságunk, parasztságunk és értelmiségünk alkotó, öntudatos munkája, amelyet a tudomány és a technika vívmányai gyarapítanak! Éljen drága hazánk, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság! Éljen a Szovjetunió, a hala« dás, és a béke védőpajzsai Erősödjék a szocialista országoknak, valamint a világ összes haladó és békeszerető erőinek internacionalista egysége! Éljen dolgozó népünk bevált ösztönző és vezető ereje, Csehszlovákia Kommunista Pártjai