Új Szó, 1977. augusztus (30. évfolyam, 210-240. szám)
1977-08-17 / 226. szám, szerda
Becses vendégek látogatása mezőgazdasági üzemekben Tito elnök Moszkvában /Folytatás az 1. oldalról) -osztályozó gép működését. A kerületben elsőként ez a szövetkezet állította üzembe ezt az NDK-ban gyártott kiváló gépet, amelynek óránkénti kapacitása 20 tonna burgonya. A délelőtti órákban a vendégek a vrbovi Oj Élet Efsz be folytatták útjukat, ahol Ondrej Džupin, a poprádi járás pártbizottság vezető titkára és Vasil Cabra, a járási nemzeti bizottság elnöke fogadta őket. Kíséretükben megtekintették a 720 méter magasságban fekvő 64 hektáros gabonatáblát, ahol az idén Trumf fajta árpát termeszlenek, s több mint 50 mázsás hektárhozamra számítanak. A Spišská Belá-i Állami Gazdaságba Szlo.vőkla vezető képviselői akkor érkeztek meg. amikor éppen befejeződött az aratás a 84 hektáros Dvorské Pole-i gabonatáblán. Az állami gazdaság 1124 hektáron termeszt gabonaneműeket. s tavaly 47,3 métermázsás átlagos hektárhozamot ért el. A gazdaság dolgozói arról biztosították a látogatókat, hogy az idén még a tavalyi rekordhozamot is túlszárnyalják. Kelet-szlovákiai látogatásá★ Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSSZSZK Szövetségi Gyűlésének elnöke tegnap Prágában fogadta Zdenék Cerniket, Csehszlovákia újonnan kinevezett londoni nagykövetét diplomáciai tisztségének elfoglalásával kapcsolatban. Ugyancsak tegnap fogadta Indra elvtárs Zdenék Piseket, Csehszlovákia új spanyolországi nagykövetét, aki most kezdi meg diplomáciai működését. nak végén Lenárt elvtárs köszönetét mondott a kerület mező- gazdasági dolgozóinak a gabonatermés gyors betakarításáért, és hasonlóan kedvező eredményeket kívánt a burgonya begyűjtésében is. Jozef Lenárt, Viliam Salgo- vič, Jón Janik és Július Medveď elvtárs ezután Túrócba látogatott, ahol a martln-tomca- nyi repülőtéren Vladimír Piro- šíkknl, a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkárával az élen a kerület pártós állami szerveinek küldöttsége, valamint a martini járás képviselői fogadták a vendégeket. • Jozei Feriancik, a járási pártbizottság vezető titkára Lenárt elvtárnak átnyújtotta a túróci mezőgazdasági dolgozóknak arról szóló jelentését, hogy tegnap több mint száz százalékra teljesítették az állami gabona felvásárlási tervet. A vendégek megtekintették a Drúskovcei Efsz-t. Ján Jesens- ky, a Munkaérdemrenddel kitüntetett szövetkezet elnöke tájékoztatta vendégeit az aratás eredményeiről. A vendégek a kombájnosokkal elbeszélgetve érdeklődtek a munkafeltételekről és a mezőgazdasági munkák végzéséről. Túrórban tett látogatásuk végén Szlovákia legfelsőbb párt- és állami szervei küldöttségének tagjai ezután a sklabi- ňai SZNF Efsz-be látogattak. A szövetkezet elnöke Vladimír Chmúrny kíséretében megtekintették a gabonatáblákat és elbeszélgettek a búzát arató kombá jnosokkal. A szlovák legfelsőbb párt- és állami szervek küldöttsége az esti őrákben Martinból visszautazott Bratislavába. KAPUNYITÁS ELŐTT AZ AGROKOMPLEX 11 IFolytatás az 1. oldalról) «melyet főként tojásból készítenek, továbbá bemutatnak baromfihúsból készült különlegességeket, fagyasztott és készételeket. Üzemelni fognak a húscsomagoló, a péksüteményt gyártó, a baromfihúst adagoló és csomagoló gépsorok. Egyes élelmiszereket a látogatók megízlelhetnek a kiállítók sátraiban. A bemutatót a KGST-tagálla- mok kiállítási termékei egészítik ki, amelyek a C pavilonban kapnak helyet. Bulgária, Magyarország, a Szovjetunió és más országok élelmiszeriparát elsősorban konzervipari termékek képviselik. Az Agrokomplex ’77 kiállítás fontosságát tovább növelik a a keretében sorra kerülő szakrendezvények, különféle összejövetelek, értekezletek és szemináriumok, amelyeken kiváló szakemberek vitatják meg az ésszerű táplálkozás fontosságát, a csomagolástechnikának az élelmiszeriparban való jelentőségét, a gazdasági haszonállatok nemesítését és az egyes mezőgazdasági ágazatok fejlesztését a jövő Időszakban. OLVASÓNK SZAVA Az emberiség nevében Vannak pillanatok, amikor szinte megáll az ember lélegzete egyes emberek cinizmusán. Ez a cinizmus a legtöbb emberben kétes érzelmeket vált ki. Vagy megveti az illetőt, vagy sajnálja, és szégyenli, hogy ember létére így tud viselkedni. Ilyen érzelmeket váltott ki bennem is Carter elnök kijelentése a neutronbombáról. Politikus, aki magát a „demokrácia és az emberi jogok védőjének tartja, szemrebbenés nélkül kijelenti, hogy a neutronbomba gyártása és esetleges bevetése „humánus“ jellegű. őszintén mondom, hogy elszörnyedtem, hogy lehet egy államfőben ekkora cinizmus. Lehet-e egy ilyen államfő szavának hinni? Mit várhat az emberiség egy ilyen államfőtől? Hiszen az ilyen embernek nincs felelősségérzete az emberiséggel szemben. Tudatában van-e annak, mit jelentene a neutronbomba bevetése? Ha már a nagyhatalmi vágy, a kommunizmus és a szocializmus iránt érzett gyűlölete el is ragadta, a világbéke ügyében aláirt helsinki Záróokmányt mégsem kellett volna ilyen durván megsértenie. Hogy a neutronbomba „humánus“ vagy nem, azt nem ő dönti ell Azt már rég eldöntötték a tudósok: gyilkos és alattomos tömegpusztító fegyver! Lehet, hogy a kapitalizmus részéről „humánus“, mert csak az embert és az élőlényt pusztítja el, «le az embermilliók szemében tömegpusztító fegyver marad. Akik a neutronbombát „humánusnak“ tartják, azok nem ismerik és nem akarják ismerni az embert. Az embert, kinek a nevét kiejteni büszkeségi Az embert, aki termeli a javakat! Az embert, aki meghódította a világűrt! Az embert el lehet pusztítani, szerintük az emberért nem kár. rAz anyagi javak pusztulása kár. Milyen ocsmány és gyalázatos humanizmus, — „humanizmus amerikai módra“. Az ember elpusztulhat, de az általa termelt javaknak nem szabad megsemmisülniük. Nem új dolog ez, hisz a tőke nem ismer erkölcsöket, csak vért, nyomort és könnyet szül. És ezek az emberek, államférfiak akarnak nekünk szabadságról, demokráciáról és emberi jogokról beszélni! Azok az emberek, akiknek kedvesebb az arany csengése, mint a boldog gyermekkacaj Azok az emberek, akik milliárdokat fordítanak fegyverek gyártására, hogy kiirtsák az emberiséget. Kár, hogy ezek az emberek nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy nálunk a legfőbb kincs az ember. Társadalmunk és a párt célja az emberről való gondoskodás. Minden intézkedés az ember érdekében történik. Én Is az emberiség nevében, közösen az embermilliókkal emelem fel szavamat: „Beszüntetni a neutronbomba gyártását, és tárgyalóasztalhoz ülni!“ Ez nemcsak kérés, de jogos követelés is, mert a világbéke kérdése az emberiség létkérdése is. SZLADOVNÍK JÓZSEF, • Szlovákiai Tejipari Vállalat Vezérigazgatósága káder- és személyzeti osztályának vezetőjie ÜDVÖZLŐ TÁVIRATOK (CSTK ) — Gustáv Husák köz- társasági elnök és Lubomir Strougal szövetségi miniszter- elnök Indonézia államünnepe alkalmából táviratban üdvözölte a köztársaság elnökét. Suharto hadseregtábornokot. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek üdvözlő táviratot küldött Adam Malik indonéz külügyminiszternek. Gustáv Husák köztársasági elnök a Gaboni Köztársaság államünnepe alkalmából üdvözlő táviratot küldött Omar Bongo elnöknek. Időszerű kérdésekről Václav Hiila fogadta Barity Miklóst (CSTK) — Václav Hüla, a CSKP KB Elnökségének tagja, a szövetségi kormány alelnöke, az Állami Tervbizottság elnöke tegnap fogadta Bariig Miklóst, .a Magvar Népköztársaság csehszlovákiai nagykövetét a nagykövet saját kérelmére. Eszmecserét folytattak a csehszlovák—magyar gazdasági együttműködés időszerű kérdéseiről, az együttműködés további fejlesztésének lehetőségeiről, s a két ország 1980 ig terjedő népgazdasági tervei egyeztetésének előkészületi munkáiról. Csehszlovák—bolgár kapcsolatokról tárgyaltak (ČSTK) — František Krajéir, a CSSZSZK külügyminiszterének első helyettese tegnap Prágában a Cernín-palotában fogadta Petko Ilievet, a Bolgár Népköztársaság külügyminiszterének helyettesét. Baráti beszélgetés keretében megvitatták a csehszlovák—bolgár kapcsolatok további fejlesztésének kérdéseit. Pinochet újabb manővere Híreszteli a chilei titkos- rendőrség feloszlatását (ČSTK) — A DIN A, a chilei titkosrendőrség állítólagos feloszlatása nem más mint „Pinochet hamis híresztelése“, jelentette ki Pedro Vuskovic Bravo, az Allende kormány volt gazdaságügy] minisztere Mexikó fővárosában. Vuskovic a Pinochet-rendszer akcióját „a diktátor manőverének“ tekintette az amerikai kormány által Chilébe küldött csoport látogatása előtt, amelyet Terence Todman, az amerikai külügyminiszter Amerika- közi ügyekben illetékes titkára vezet. A chilei katonai junta nemcsak, hogy azonnal új titkosrendőrséget alakított, hanem továbbra sem közöl információkat a 2500 chilei „eltűnt“ sorsáról. Jószándékot nem várhatunk a tőkésektől (CSTK) — „Nem várható a kapitalistáktól, hogy bármivel is hozzájáruljanak az ország gazdasági válságának leküzdéséhez“, — jelentette ki Arnolda Martinez Verdugo. a Mexikói Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára. A gazdasági válság leküzdése végett olyan adóformát kell bevezetni. amely mindenekelőtt a nagytőkéseket sújtaná, megváltoztatná az adómén tesség eddigi rendszerét. Ugyanakkor szigorúan ellenőrizni kell a devizagazdaságot és a külkereskedelmet. Ami a kormány gazdaságpolitikáját illeti, a Mexikói Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára megemlítette, hogy az inflációt nem sikerült megfékezni, melvnek üteme elérte az eddigi legmagasabb értéket. A közszükségleti cikkeknél is szükséges bevezetni az árak ellenőrzését. /Folytatás az*l. oldalról) szerzett érdemeiért, az SZKP és a JKSZ, valamint a Szovjetunió és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság testvéri barátsága és sokoldalú egy üti működése fejlesztéséhez és megszilárdításához való hozzá'árulásáért adomáruioz- ták. Az ünnepi aktuson jelen voltak az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, az SZKP KB titkárai, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének alelnökei és a Szovjetunió Miniszter tana csallak alelnökei, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa két tanácsának elnöke és más hivatalos személyiségek. A teremben jelen voltak a Joszip Broz Ti- t ót kísérő magas rangú jugoszláv párt- és állami képvi-' selők. A kitüntetés ünnepélyes átadásánál beszédet mondott Leonyid Brezsnyev és Joszip Broz Tito, amit a jelenlévők hosszan tartó tapssal fogadlak. Joszip Broz Tito kitüntetésénél részt vevő magas rangú szovjet és jugoszláv part es állami képviselők gratuláltak a magas szovjet kitüntetéshez és jó egészségei, eredményes munkájában további sikereket kívántak a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és .t Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének. Leonyid Brezsnyev neszébe Leonyid Brezsnyev, az SZKĽ KB főtitkára^ a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke bezsédében többek között a következőket mondta: „Ünnepélyes és kellemes alkalomból gyűltünk össze. Ez év májusában, azon a jelentős napon, amelyet jugoszláv barátainkkal közösen ünnepeltünk meg, Tito elvtársat az Októberi Forradalom Renddel tüntettük ki. Most a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének megbízásából nyújtom át bara- tunknak e magas kitüntetést. Joszip Broz Titónak, a jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökének kitüntetése mindenekelőtt népeink barátságának a kifejezője, azé a barátságé, amely kiállta a fasizmus elleni háború próbáját, s amelynek nagy jelentőséget tulajdonítunk. Neve elválaszthatatlanul ösz- szekapcsolódik a szocialista forradalom győzelmével, a szocialista szövetségi köztársaságba tömörülő jugoszláv nemzetek egyesítésével, erőfeszítéseik mozgósításával, hogy teljesítsék az Uj társadalom építésének különféle feladatait, valamint Jugoszláviának .• nemzetközi ügyekben játszott aktív szerepével. Jelképes, hogy Tito elvtársat az Októberi Forradalom Kenddel tüntettük ki. Fiatal korá- ban tanúja volt az Oroszországban kialakult forradalmi eseményeknek, s közvetlenül figyelemmel kísérte a nagy októberi vihart, amely uj szakaszt nyitott az emberiség történelmében. Épp akkor formálódott kommunista meggyőződése és kikristályosodott a nép boldogságáért harcoló forradalmár életútja. Szívből gratulálunk megérdemelt kitüntetéséhez. I» egészséget, hosszú életet s felelősségteljes munkájában további sikereket kívánunk a szocializmus, pártjaink és őr- szagaink együttműködése s barátsága, a szabadság, a szocializmus és a béke javára!“ Joszip Broz Tito beszéde Joszip Broz Tito az Októberi Forradalom Rend átvételekor a következőket mondotta: Engedjék meg, hogy a leg- szívélyesebb köszönetemet fejezzem ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának azért a nagy megtiszteltetésért, hogy kitüntettek az Októberi Forradalom Renddel. Személy szerint köszönetét mondok önnek, Brezsnyev eiv- társ, szívélyes szavaiért és jókívánságaiért. Amikor átveszem az Októberi Forradalom Rendet, szeretném hangsúlyozni, hogy ezt a jugoszláv kommunisták forradalmi harca megbecsülésének tartom, *akik Jugoszlávia munkásosztályának és nemzeteinek élén súlyos és véres utat jártak meg a forradalom győzelméig nemzeteink felszabadító háborújában és azután elindultak szocialista forradalmunk megszilárdításának és fejlesztésének útján. Az Októberi Forradalom korszakváltást jelentett a jelenkori történelemben. Oroszország munkásosztálya a nagy Lenin és az általa alapított párt vezetésével megkezdte a világ szocialista átalakítását. A Szovjetunió dolgozói a nagy nehézségek és megpróbáltatások ellenére kommunista pártjuk vezetésével hatalmas eredményeket értek el a szocializmus építésében. Most, amikor az Októberi Forradalom jubileumi, 60. évfordulójára emlékeznek, országuk népei büszkék lehetnek ezekre az eredményekre. Október eszméinek, Lenin eszméinek döntő jelentősége volt az egész világ számára és az ösztönzés forrásai leltek mindazok részére, akik a népek szabadságáért és függetlenségéért, szuverenitásáért es egyenjogúságáért, az emberek és a népek közötti demokratikus kapcsolatokért harcolnak. A forradalmi folyamat a mostani viszonyok között különösen megnyilvánul a népek- , nek a függetlenségért, az egyenjogú nemzetközi együttműködésért, a nemzetközi életben a békés egymás melleit élés elve megvalósításáért folyó egyre halarozottabb harcában. A szocialista, el nem kötelezett Jugoszlávia a többi haladó erőkkel együtt hozz«* járult ehhez a harchoz és továbbra is hozzá fog járulni. Engedjék meg, hogy még egyszer mély hálámat és köszönetemet fejezzem ki a magas elismerésért, amely országaink és pártjaink, Jugoszlávia és a Szovjetunió népei barátságát szimbolizálja. Tegnap este vacsorát adtak Joszip Broz Tito tiszteletére, melyen Leonyid Brezsnyev és a jugoszláv elnök pohár köszöntőt mondott. COLD FIRE—77 Az őszi, két hónapig tartó NATO-hadgyakorlat-sorozot első akciója JCSTKJ — A NATO-tagorszá- gok, beleértve az Egyesült Államokat és Kanadát is „Cold Fire-77“ néven légi hadgyakorlatot tartanak szeptember 12-e és 16-a között Európa légiterében Norvégiától egészen Törökországig. A gyakorlatok célja, hogy bizonyítsák a vadász és bombázó repülőrajok hadi aktivitását és sikeres együttműködését a szárazföldi csapatokkal. Mint Alexander Haig, amerikai tábornok, a NATO-haderők európai főparancsnoka bejelentette, a gyakorlatokat több szempontból fogják értékelni: milyen gyorsan reagálnak a NATO légierői a különböző harci helyzetekre, mennyire képesek a lehető leghatásosabban támadni minimális erőkkel és technikai felszereléssel. A „Cold Fire-77“ hadgyakorlat az éz évi NATO hadgyakorlatok része, amelyeket váltakozva rendeznek meg Nyugat-Európa különböző részein és az előzetes bejelentések szerint két hónapig fognak tartani. 1977 VIII. 17.