Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)
1977-07-11 / 189. szám, hétfő
Ludo Zúbek Doktor Jesenius (Részlet) r — Mi történt Stradával? — Stradával semmi — s Ha lek halkabbra fogta a szavat — De Strada azt a hlrí hozta Olaszországból. hogy ez év februáriusának végén megégették Rómában Giordano Brúnót. Mintha mindnyájukat meg érintette volna a halál csontos uija. Szemükben borzadály tükröződött — Igaz lenne ez? — Lehetséges ez? Az. első kérdés Brahéból szakadt ki, a második Keplerből, őket közvetlenül érintette Giordano Bruno máglyahalála. Hiszen személyesen is Ismerték. — Sajnos, igaz — mondotta Hájek. s hangjában ugyanolyan megil leföd és remegett, mini barátaiéban. — Strada épp akkor Járt Rómában, és a saját - szemével látta. A Campo dei fio- rin égették el... — A virágok terén... — törte meg leseníus az elhangzottak nyomán támadt csendet. — ö is olyan finom, törékeny virág volt. De a törékeny testben hatalmas lélek lakozott. Masam Is ismertem őt. Nálunk, Wittenbergában is előadott. — Nálunk is Időzött, Prágában. én Is beszélgettem vele a csillagokról — suttogta Bachá- csek, aztán elhallgatott, hogy felelevenítse lelkében azt a szép, ’halvány arcot, azt a mélyen ülő szempárt, melynek tekintete odáig mőlyedt. ameddig egyetlen emberi teremtményé sem. Ebben a nemes fejben olyan gondolatok születtek, amelyek megdöbbentették az egész tudományos világot. — „A világegyetem végtelen, s a végtelen univerzum Isten mindenhatóságának müve. Mél- tatlan lenne Isten jóságához és mindenhatóságához, ha végtelen és megszámlálhatatlan világokat tud teremteni, és mégis csak egyetlen ilyen szűk kis világot teremtett volna. Éppen ezért állítottam, hogy megszámlálhatatlan Föld és hozzá hasonló világ létezik. Földünket éppenolyan csillagnak tartom, mint aminő a Hold meg a bolygók s a megszámlálhatatlanul sok állócsillag, melyeknek mindegyike egv-egy külön vt tagol képez. Az égitesteknek eme végtelen sokasága a végtelen térben jelenti a világmindenséget, amely kétféle értelemben végtelen: először a * liudo Zúbek érdemes művészre, a jeles szlovák íróra emlékezünk születésének 70. évfordulója alkalmából. (19BS- Imn halt meg). nagysága, a kiterjedése végié- len, másodszor pedig a vüágok sokasága végtelen, melyekből összetevődik .. .“ Kopier mintha magának sut togta volna Giordano Brúnónak ezeket a világok végleten sokaságáról szóló merész gondolatait. Furcsa monológ* volt ez, mely az ivószoba méltatlan környezetéljen hangzott el. ahol a többi vendég leghétköznapibb gondjai ős szórakozásai köze pette öt tudós boldogult társuk meteorszerfi pályafutását követre gondolatban Elsőnek Brahe tért magához. Teklniete megpihent elgondolkozó társain, aztán türelmetlenül megkérdezte:- De miért égették meg? Miért? Mit róttak fel bűnéül? Hájek vállat vont. — Eretnekséget. Mond ez kegyelmednek valamit? Elég, ha a szent inkvizíció elítéli, ettől azonban még nem lesz előttünk világosabb az elítélt bűne. Ha elolvashatnánk a kihallgatási jegyzőkönyveket... — Talán még a mostaninál is nagyobb lenne a megdöbbenésünk — mondta csendesen Kepler. Szavai mintha újból megljéklyózták volna a többiek nyelvét. De csak kis időre. Mit tartottak eretnekségnek a tanításában? — töprengett hangosan Brahe. — Tán ez Időről való tanítását? Hogy az idő semleges valami, melyben az események ágy úsznak, mint a tárgyuk egy átlátszó folyadékban. elvesztve súlyukat, egymást követve, miközben a tárgyak közti távolságot az emberi ész órának, napnak, évnek. évszázadnak nevezi? Hiszen ez nem eretnekség. — Mondjuk, hogy ez nem eretnekség — latolgatott tovább Kepler. — Legalábbis a mi elképzelésünk szerint nem. De tudhatjuk -e, hol a határ, mely elválasztja a hasznos vagy ártalmatlan tudományt az eretnekségtől? Ne csodálkozzanak, hogy ilyen szokatlan fogalmakat használok, mint: hasznos és ártalmatlan tudomány, de igv kell segítenem magamon, ha közelébh akarok jutni annak a tudománynak megnevezéséhez, mely a szent inkvizíció szerint eretnekség, vagyis a lelki üdvösségre ártalmas. — Milyen kára származhatik a léleknek abból, ha feltételezi, hogy az idő a valóságban nem létezik, csupán az ember elképzelésében él, az emberi tudatban? — kérdezte Ha« liftesek. — Ha már Bruno Időszemléletét kezdtük emlegetni, kövessük tovább is ezt az elképze lést. Bruno szerint az idő mint olyan, nem létezik, csak örökkévalóság van. kezdet és valami végnélkül), mely elválaszthatatlan a tértől és anyagtól. Az anyagtól, mely állandóan változik de soha nem semmisül meg. mely tulajdonképpen azonos a térrel. — Kepler a következő kérdésnél úgy lehalkította a hangiát. mintha összeesküvők közt lett volna. — Értik már miben rejlik Bruno filozó'iáiának káros volta, hol van az a határvonal, az „ártalmatlan“ tudomány és az eret nekség között? Az ember csak rémüldözik az ilyen bátor vé lekedés hallatán. Azt állítani az anyagról, hogy megsemml- síthetetlen Vagyis örök. Hiszen a kereszlény hittudomány sze rint csak Isten örökkévaló. . Ogy vélem már ez is elegendő lett volna hozzá, hogy Brúnót eretnekség miatt elítéljék. S ha még hozzátesszük Brúnónak azt az elképzelését, hogy a int Földünk, sőt az egész naprendszerünk csak egv a sok hasonló rendszer között, s hogy más égitesteken is lakoznak élőlények, nem fognak csodálkozni, hogy gondolatait a szent ink vizíció eretnekségnek tartja. Hiszen a legjobb akarat mellett sem egyeztethető össze mindez a szentírással Az öreg, beteges Hájek megszólalt: — Merész gondolatok szülét tek abban a fejben, mely már nincs. — Közben Keplerre né zett, mintha hozzá intézte volna szavait, — Bizony merészek és veszedelmesek, ezért kelleit őt ártalmatlanná tenni. Meg is mondta a véleményét, mikor az Ítéletet kihirdették. Stradától tudom,- ő meg olyanoktól halót- ta, akik az ítélethirdetésnél jelen voltak. Azt mondta nekik: „Nagyobb félelemmel hozták az ítéletet, mint aminővel ón fogadom" — Csodálatos ember — sóhajtott fel Kepler. —- Példaképünk lehelne — tette hozzá Bachácsek és várako zó tekintettel nézett Hájekre, mintha még hallani akarna tőle valamit. S Hájek valóban nem mondott még el mindent. , — Igen, példánk lehetne életével és halálával. S a halála előtti üzenetéből jelszót kellene magunknak alkotnunk, figyeljék csak, mit üzen nekünk: „Az eljövendő korok elmondhatják rólam: nem rettent meg a haláltól, s a jelleme szilárd volt. I.e tudott mondani a világ minden öröméről, bátran harcolt, életre-halálra, s minden (küzdelmével az elkövetkezendő századok javára diadalmaskodott.“ ZÚLYOMI ANTAL fordítása FIATAL JAMAYKAI KŰIIÖK Anthony McNeill A pontos méret A s>:oba eleinte csupán egy szobo volt. Helység, ohol aludni vogy doigozni lehetett. Menedék esős napokon, Vogy ho o déli égbolt mór robbanni készült Aztán, feledve a szerény múltat, A szoba tágulni kezdett. Míg máskor majdnem összelapította, S úgy tűnt, mérföldeket képes betölteni. A *zobo igazi nagysága valójában meglepően szabályszerű volt. Ám ö ebben a dologban soha nem látott tisztán A szabó vogy túl nagy volt, vagy egészen szűk. Egy napon, azonban, amikor hallószervei Egy templomnyi térrel azonosították o körülötte lévő úri, Fegyvert fogott, egy méterrudat, És megkopto a szoba pontos méretét. Andrew Salkey Anancy Anoncy egy pók; Anoncy egy ember, Anoncy antillai, Anoncy afrikai. Olykor mellényt visel, másszor sétapálcát lóból, ného cilinder van a fején megint máskor csők egy egyszerű, fekete, szőrös pók. Anoncy fölöttébb irónikus, ntózotoson becsvágyó túlságosan vonzó lovíthotatlan szélhámos szenvedélyes szerető százszázalékosan megbízható áflotiasan vad eszményi jellem teljesen megközelíthetetlen még sóját maga számára is. Anoricy mestery tervező, mások terveinek jeles haszonlesője; a világ ebédjét megenné s mi több: birtokolná mások otthonát, földjét, pénzéi, tengernyi dolog tulajdonoso, sülthalot lop, milliókat képes lóvá tenni, nem kivétel a holdon kutató ember sem; minden titok megfejtője földön, légben s a víz alatt. És Anancy folyton változik, pókból emberré, emberből pókká újra miközben egy álmos szempárt pillái befednek. V1ÉGH ZSOLDOS PÉTER fordításai DOMONKOS ISTVÁN RE DOWY Csótó László rajza r íróasztalom egy második emeleti szobában áll. Az ablak előtt, amelyen most kitekintek. Pillantásom egy munkáson állapodik meg. Egy göndör hajú, szőke, ingujjra vetkőzött fiatalemberen. Kezében ásó, szájában cigaretta. Nincs több húsz évesnél. Én harminc vagyok, fin vagy te. aki egy másik szobában ülsz valahol, egy másik íróasztal előtt. Odakinn nulla fok körüli a hőmérséklet (az újságból tudom), itt a szobában pedig huszonkettő. A fiatalember kezében ásó, az enyémben toll. Az enyémben is, és a tiédben is. A miénkben. Az övékében: ásó. Amíg az előbbi mondatot leírtam, ő egy ásónyomnyl homokot dobott ki az árokpartra. Ezért a mondatomért, ha nagyjából kiszámítom, kb. 50 párát kapok Az ö mozdulatának ára. amellyel a homokot az árokpartra dobta, mondjuk tizenöt para. Hogy mire célzok ezzel a párhuzammal? Nem ludom. Talán majd elválik a végén, de az is tehet, hogy nem Odakinn eső szemerkél. Odakinn fúj a szél. Idebenn csend van és meleg. Te, aki ezt olvasod, nagyon is jól érted a célzást. Hogyne értenéd, amikor annyira nyilvánvaló, hogy mire irányul. A fiatalembernek a föld felszíne a derekáig ér. Én tíz méternyi magasságban ülök. Magyarázatokra, kérdésfeltevésre nines idő, mert most éppen a vízvezetéktekercs kigöngvölesével foglalatoskodik. fin szavakba foglalom cselekede tót. A két történés egyidejű, de szávaiam egész történelmet ékelnek közéjük. Gondoljunk ebbe bele. Most Ismét az ásót ragadja meg. Ojabb mondat születik. Minden mozdulata a mondataim számát gyarapítja. Most a tenyerébe köp. Számomra ez időveszteség. Ha órabérre dolgozik, akkor v&sztett. fin mindkét esetben nyerek, írásom színesebbé vált, mennyiségile>g gyarapodott. A műanyag cső földbe helyezett minden méterével rövidül a cikkem. A cső mindkettőnk számára köldökzsinór, általa kapcsolódunk a társadalom vérkörébe. Az ásós közvetlenül, en közvetve. Ha ő most letenné a szerszámát es elmenne, nekem is le kellene tennem a toliam. Ezért egyre aggodalmasabban figyelem, öt, olt kinn. Látom, éppen egy jókora követ emel löl, es uz árokpartra dobja. Csak vissza ne esúsz- szon a lábára. Nem csúszik vissza. Ügyes fickó. Mi volna, ha mondjuk, az ásóval megvágna magát? Lassabban is dolgozhatna. Törés kelet kezhet a tenyerén. És az az állandóan füstölgő cigaretta! Igazán magára vehetné a kiskabátját. Ott hever az árokparton, a kő mellett. Egy szál ingben van. Még melegítő sincs alatta. Ide látszanak a göndör, vöröses szőrszálak a mellén. Hirtelen lehajol, és eltűnik a szemem elöl Mi történt? Mégis megvágta magát, vagy kö állta ismét útját? Tatán csak nem eseti össze a kimerültségtől? Felállók az asztaltól, és kilépek az erkélyre. Békésen üldögél az árokban és cigarettázik Elönt a düh. Tehetetlenül figyelem. Mit te gyek? Kiálísak le neki? Vagy menjek vissza a szobába, és húzzam ie a redőnyöket? GS33 00 1977. VII ML
