Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)

1977-07-04 / 182. szám, hétfő

Hogyan lehet világklasszis úszókat nevelni? Dr. Rudolph Schramme professzor, az NDK úszósportjának vezetőedzője, a legkapósabb interjúalanyok közé tartozik szer­te a világon. Nem csoda, hiszen az ötvenegy éves ősz hajú mester nevéhez fűződnek az NDK úszősportjának nagy nem­zetközi sikerei. Huszonhat éves korában végzett a Testnevelé­si Főiskolán, egy ideig ott volt tanársegéd, majd egy kuta­tóintézetben dolgozott. Tizenöt éve munkálkodik az NDK úszószövetségében, s tizenegy éve tölti be a vezetőedzői tiszt­séget. • Pontosan mire terjed ki a munkaköre? —- Kettős a feladatköröm — felelte. — Felelős vagyok a válogatott csapat felkészítésé­ért, s én irányítom az NDK-ban működő edzők szakmai munká­ját is. Minden évben írásban közlöm az edzőkel, hogy mi­lyen alapelvek szerint végez­zék munkájukat, mire helyez­zék a fő súlyt. Az én elgondo­lásaim alapján kell mindenki­nek dolgoznia. » Azt jelenti ez utóbbi tény, hogy a felkészítésben az egyé­ni elképzelések szerepe a mi­nimumra csökken? — Nem. Én csak az általá­nos irányelveket adom meg. Minden edzőnek lehetnek egyé­ni gondjai, nehézségei, amiket én nem láthatok előre. Előfor­dulhat az is, hogy Berlinben, Lipcsében, Drezdában vagy má­sutt olyan dolgokat találnak ki, amik nekem nem jutottak eszembe. Ha az ötleteket jónak tartom, akkor módosítani le­het az írott anyagot, és a gya­korlatban ennek megfelelően dolgozhatnak. Ha viszont ellen­zem, nincs helye az egyénies- kedéseknek. • Ügy tudom, a világ vezető úszónemzeteihez hasonlóan az NDK-ban is három nagy sza­kasz jellemzi az éves felkészü­lést. Vajon mind a három sza­kasz végén csúcsformát köve­tel a versenyzőktől? — A három makrociklus nem egyértelműen jelent háromszo­ri csúcsformát. Nem hasznos, ha egy versenyző egész évben formában van. Az év elején, az első felkészülési szakasz végén véleményem szerint nem szük­séges, hogy az úszó nagy ered­ményeket érjen el, hiszen aki már tavasszal ellövi a puskapo­rát, annak nyáron már nem lesz muníciója. • Ennek némileg ellentmond az a néhol elterjedt nézet, mi­szerint, aki az első tavaszi ver­senyen nem ússza meg az elő- ző évi legjobbját, aligha szá­míthat nyári babérokra. — Én ezzel nem értek egyet. Egy nyári világverseny után mindenkinek szüksége van pi­henőre, s a pihenés ulán elte­lik egy idő, amire a szervezet ismét rááll hal a keményebb munkára. Fel kell készülni, erőt kell gyűjteni a tél folya­mán. Számomra nem is fonto­sak az első felmérő versenyek eredményei. Mi például télen összehasonlíthatatlanul többet dolgozunk szárazföldön, mint a vízben. Ebben a szakaszban az erőfejlesztésre helyezzük a fő súlyt. «> És mikorra várja úszóitól, hogy elérjék korábbi legjobb- jukat? — Ezt nem lehet mindenki­nek pontosan előírni, a fejlő­dés egyénenként változó. Más­ként áll a helyzet egy fiatal­nál, aki korábban még nem úszott világraszóló időt, de ép­pen fiatal kora miatt hónapról hónapra magasabb lesz, és vál­tozik a súlya. Egy Ilyen gye­reknek már december—február­ban túl kell szárnyalnia előző évi eredményét. Annak viszont, aki egy éve világcsúcsot úszott, annak csak a nyári válogatón, az országos bajnokságon kell javítania legjobbján. Ez — ed­digi tapasztalataim szerint — biztosítja, hogy a világverse­nyen tovább javulnak majd. • Vajon a téli felkészülés során az izomerő fejlesztését, vagy az állóképesség növelését Négyen az NDK úszókiválóságai ktfuiil; Hübner, Kife. Ender tm Frank®. {CSTK-felv.j tartják elsődlegesnek? A hosz- szú úszások vagy a tornatermi munka híve-e ebben a szakasz­ban? — Azt hiszem, sehol senki nem állíthatja, hogy egy min­denkire alkalmazható módszert dolgozott ki. Sok út vezet Ró­mába. Előfordul, hogy az is ki­váló eredményeket ér el, aki nem sokat törődik a szárazföl­di munkával, az erőfejlesztés­sel. Amerikában viszont vannak olyan edzők, akik a felkészülés kezdetén hetekig nem engedik vízbe úszóikat, csak a tornate­remben készülnek. Mindig n legjobbat kell kitalálni. Ami engem illet, én azt vallom, hogy a kezdeti szakaszban az erőfejlesztő gépeknél kell el­tölteni a legtöbb időt, az edzés­időnek több mint a felét. • Köztudomású, hogy az NDK-ban kitünően szervezett a sportorvosi hálózat. Miként vé­lekedik ön az edző és a sport­orvos kapcsolatáról? — Ogy érzem, ma talán az úszás az a sportág, ahol a leg­többet sikerült elérni a tuda­tos felkészítésben. Itt a leg­könnyebb előre megmondani, hogy egy versenyző várhatóan jól vagy rosszul úszik-e egy adott versenyében. Ez nem utolsósorban az orvosok és az edzők kitűnő összmunkájának a következménye. Egy úszócsa­pat ma már nem lehet meg or­vos nélkül. Napjainkban nem csupán abban merül ki az or­vos feladata, hogy megállapít­ja valakiről, hogy náthás, és ezért nem mehet vízbe. Szoro­san együttműködik az edzővel, ott van minden edzésen, ellen­őrzi a terhelést — nem ritkán laboratóriumi eszközök segít­ségével —, egyszóval elválaszt­hatatlan segítőtársa az edző­nek. Nem alárendelt, hanem mellérendelt viszonyban van­nak egymással. • Ismeretes, hgoy az NDK ban úszóközpontban készülnek a legjobbak. Mi dönti el, hogy egy tehetséges versenyzőt ho­vá irányítanak? Egy Berlinben vagy Halléban dolgozó edző személye? A versenyző akarata vagy kérése? — Minden a Német Torna és Sport Szövetség hatáskörébe tartozik. Már évekkel korábban kijelölték uz úszóközpontokat és meghatározták azt is, hogy az ország egyes területeiről a tehetségek mely központokba kerülnek. Például, ha itt Gerá- ban feltűnik valaki, az az er­furti egyesületben folytatja to­vább pályafutását. Erfurtban lesz kollégista, ott végzi isko­lai tanulmányait is. Ez az elv ragyogóan bevált a gyakorlat ban, és megszüntette az egye­sületek közötti versengést. Hasz­nos ez az intézkedés a verseny­zők szempontjából is, hiszen etgyíkük sem kényszerül arra, hogy esetleg átigazolási prob­lémák miatt egy évet kihagy­jon a versenyzői pályafutásból. AZ OLIMPIAI SPORTAGAKRÜi. 1977. VII. 4. Egy hole ért véget a NOB Prágában tartott 79. ülésszaka. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kis túlzással sporttörténelmi jelentőségűnek mondható üléséi lord Killanin megfogalmazásá­ban a „Sporttal a békés világért“ jelszó valóra- váltása érdekében hozott intézkedések jellemez­ték. A sportélet e legfelső nemzetközi fóruma előtt ugyan még hosszú út áll, de Prága sok te­kintetben fontos lépést jelent a célkitűzések meg valósítási! ban. Az olimpiai sportág fogalma Prágában tulaj­donképpen kettős értelmezést kapott. Az olim­piai sportágak egyik jelentősebb csoportja sze­repe] az olimpiai játékok műsorán, jelenleg 21 nyári, illetve hat téli sportágban rendeznek versenyeket. A nyári játékok 1896-ban csak nyolc sportággal kezdődtek, de csupán négy akad — atlétika, torna, úszás, vívás —, amelyik versenyeit kezdettől fogva kihagyás nélkül meg­rendezték. A másik csoportba a hivatalos meg­fogalmazás szerint „A Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság által elismeri nem olimpiai sportágak“ tartoznak. Ezek a korábban — 1976-ban Inns­bruckban — elismert tenisz, továbbá a Prágában elfogadott tájfutás, görkorcsolya és softball, valamint — az amatőr szabályzat bemutatása után — az asztalitenisz és a tollaslabda. Ez a hivatalos elismerés az adott sportágak számára kettős előnnyel jár. Mindenekfelett az olimpia rendezői 19U4-tőI kezdve az állandó mű­sorban szereplő sportágak versenyei mellett a NOB hozzájárulásával két további sportágat választhatnak az elismertek közül, és azok ver­senyeit is lebonyolíthatják. így már 1984-ben mondjuk az oly népszerű asztaliteniszben i* avathatnak olimpiai bajnokot. Az elismerés mel­lett másik előny az egyes földrészeket átfogó versenyekkel kapcsolatos. A Pánamerikai játé­kok, a Földközi-tengeri Játékok, Ázsiai Játékok és más hasonló események szervezői és a küz­delmeket lebonyolító rendezők mind többen ké­rik és igénylik a NOB támogatását és patroná- lását. A jövőben azonban csak a NOB által is­mert sportágakat tűzhetik műsorra. Ilyenformán az elismerés, ha ez nem is azonnali műsorba- kerülés, hanem csak a programratűzés tehet« ségét jelenti, mindenképpen rendkívüli jelntő- ségü az egyes érintett sportágak számára. Az ilyenformán elismert sportágak vezetői és képviselői előtt, ha egyelőre a távolabbi jövőt illetően is, de tulajdonképpen megnyílt az olim­piai érvényesülés nagy lehetőségének kapuja. Kérdés, hogy melyik sportág tud élni ezzel a lehetőséggel? Az érvényesülés érdekében ugyanis az illető sportágaknak minden tekintet­ben alkalmazkodniuk kellene a NOB szabályza­tához, előírásaihoz. Ellenkező esetben ugyanis nagyon könnyen előfordulhat, hogy a NOB egy újabb," előkészületben levő határozattal esetleg megvonja ezt az elismerésit. Ennek kilátásba helyezésével egyébként a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bizonyos mértékben rá tudja kénysze­ríteni a nemzetközi sportszövetségeket helyes előírásainak, ajánlásainak elfogadását, tisztelet­ben tartását. Ahogyan például a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség igazán példamutató módon magáévá tette a NOB döntését és saját területén a leghatározottabb intézkedésekkel igyekszik gátat vetni az anabolikus szteroidok néven köz­ismert izomerősítő szerek szedésének. A másik hasonló a sportvilág légkörét mérgező tényező, a Dél-afrikai Köztársaság fajüldöző rendszerével való kapcsolattartás kérdése. A szovjet sport is jubilál Kétezer evvel eieiiti liipikonol Az örmények időszámításunk 85. évében vet­tek részt elő­ször az olim­pián. Egy Trdat nevű fiatalem­ber kirkózásban nyert olimpiai bajnokságot. 1165-ben nagy si­kert ért el a nyári játékokon P. Varazdat, miután a legnép­szerűbb sportágban, a görög pentatlonban (futás, ugrás, diszkoszvetés, gerelyhajítás és birkózás) győzte le ellenfeleit. Ezek és a későbbi eredmények is arról tanúskodnak, hogy az örmények között sok tehetsé­ges, fizikailag erős ember volt, ám a sport és a tesnevelés fejlődéséről nem lehetett be­szélni. Csak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ulán te­remtődtek meg a sportoláshoz elengedhetetlenül szükséges feltételek. Már 1923-ban meg­rendezték Jerevánban az első köztársasági spartakiádot, ame­lyen atléták, tornászok, labda­rúgók és súlyemelők indultak. Csakhamar más sportok is fej­lődésnek indultak és az örmé­nyek napjainkban 51» sportág­ban versenyeznek. A mintegy 30 000 négyzetki­lométer kiterjedésű és kétmil­lió lakosú örmény Szovjet Szo­cialista Köztársaságban nagy népszerűségnek örvend a tö­megsport. A leninakani gyapot­feldolgozó üzemnek például külön sportklubja van {Aragac) és a tagok 18 sportágban ver­senyeznek, saját csapataik van­nak. Mondanunk sem kell, hogy a dolgozók kitűnő felté­telek mellett sportolhatnak: több tíz tornaterem, uszoda, at­létikai pálya ál) rendelkezésük­re, s azok szinte mindig fog­laltak. Itt sportolnak család­tagjaikkal együtt a munkások és a hivatalnokok, itt teljesítik a GTO-jelvény megszerzéséhez szükséges feltételeket. Télen és nyáron az üzem sportlétesítményei voltak a színhelyei a hat, illetve tizen­három sportágban megrendezett tömegspai'takiádnak. Ezenkívül külön női spartakiádot is szer­veztek, amikor a gyengébb nem képviselői hét sportágban mérték össze ügyességüket. A Szovjetunió népeinek legutób­bi spartakiádján szereplő Ör­mény SZSZK válogatottjában az üzem öt tagja kapott helyet. Egy közülük Montrealba is el­jutott; a súlyemelő V. Militosz- jan, olimpiai ezüstérmet szer- zett és az idén világcsúcsot ál­lított fel. Ahogy a számtalan nagy üzemben, a szovhozokban is a legjobb sportolók a legkiválóbb dolgozók. A kolhozok dolgozói­nak dicsőségtábláján sok spor­toló fényképe látható, t. No- lec, ijászversenyző, a sportmes­teri cím várományosa a legjobb szövőnők közé tartozik. Barát­nője, L. Szeleznyeva, aki szin­tén szövőnő, örmény síbajnok­ságot nyert az alpesi számok­ban. A példákat sorolhatnánk tovább. Az Aragac klub, akár­csak a löbbi örmény sportszer­vezet, nagy gondot fordít a női sportra. Sok kerületben női sportegyleteket alakítottak, amelyekben naponta sportolhat­nak a dolgozó lányok és asz- szonyok. Az örmény Szovjet Szocialis­ta Köztársaság sok kiváló spor­tolóval rendelkezik. Gondol­junk csak az ismert Igor No- vikovra, a négyszeres öttusa­világbajnokra. Ma a Nemzet­közi öttusa Szövetség alelnö­ke. Novikov sikerének köszön­ve nagy népszerűségnek örvend Örményországban az öttusa. Olimpiai és Emrópa-bajnoksá- got nyertek az örmény torná­szok is — G. Saginyan és A. Azarjan. Kedvenc szerük a gyű­rű volt, konkurrencia nélkül áll­tak a világban. Háromszor szerzett Európa-bajnoki címet az ökölvívó V. Jengibarjan, aki az 1956-os melbourne-i olim­pián is a legjobbnak bizonyult. Jelenleg nemzetközi minősítés­sel rendelkező bíró. Ott volt a havannai világbajnokságon és a montreali olimpián is. Jengibar- janon kívül több örmény ököl­vívó lett a Szovjetunió bajnoka. Haliéból például Kvacsadze Eu­ropa -bajnoki címmel tért haza A 8011000 lakosú Jerevánban kezdte el pályafutását Fajna Melnyik, az 1972-es müncheni olimpia aranyérmes diszkoszve­tőnője. A szovjet köztársaság sok kitűnő súlyemelővel, motor- versenyzővel, atlétával rendel- kezik. Az edzőképzés a jerevá­ni testnevelési főiskolán törté­nik. Az Örmény SZSZK legnép­szerűbb sportja a labdarúgás s ezen belül is az Ararát Jere­ván csapata, amely rövid idő alatt felküzdötte magát az I. li­gából a legjobbak közé és rendszerint a bajnokság élcso­portjában fejezi be az idényt. Néhányszor érmes helyezést ért el és bekerült a kupa dön­tőjébe. 1973-ban pedig a Szov­jetunió bajnoka lett. Az Ararát több játékosa, Markarov, Iszto- jan, Andrianov, a szovjet nagy- válogatottnak is tagja volt. Az Ararát tavaly ismét bejutott a Szovjet Kupa döntőjébe, ahol a Dinamó Tbiliszitől szenvedett vereséget. Említést érdemel a Szpartak jereván asztalitenisz csapata, amely többször végzett a Szovjetunió bajnoksága élén és az egyéni számokban is sze­reztek néhány bajnoki címet. Mint minden szovjet köztár­saságnak, az Örmény SZSZK- nak is vannak tipikusan nem­zeti sportjai. A „koh ‘ nevű bir­kózásról például azt állítják, a sporttörténészei;, hogy már az 1—5. században is művelték az örmények. Manapság három fajtáját ismerik: 1. amikor a birkózók térdepelve küzdenek egymással, 2. amikor állva ver­senyeznek, 3. lovon ülve bir­kóznak. Legelterjedtebb formá­ja a másodikként említett va­riáció. A birkózók az erre a célra készített rövid nadrágba öltözve versenyeznek és a sza­bály tiltja az övitn aluli fogást. Az győz, aki kétvállra fekteti ellenfelét. A hétperces küzdel­Fajna Melnyik is Jerevánban kezdte pályafutását... (Vojtíšek felv.) inekhez rendszerint népi zené­szek szolgáltatják a „körítést“. A „mohanok“ elnevezésű játé­kot két tizenegy tagú csapat játssza — futballpálya nagysá­gú játéktéren. A faütővel ját­szó csapatok igyekeznek az el­lenfél 4 m széles és 2,2 m magas kapujába juttatni a 150 —180 grammnyi súlyú falabdát. A mérkőzés kétszer 30 percig tart, az ütőket csak vállmagas­ságig szabad felemelni. A játé­kot lovon is játszhatják. Eb’uen az esetben nagyobbak a pálya méretei és a kapu szélessége nyolc méter. A nemezzel töl­tött labda átmérője 15 cm, az ütők hossza 150 cm és a csa­patok hattagúak. IT. V.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom