Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)

1977-07-28 / 206. szám, csütörtök

Lipejev és a szovjet csapat nyerte a Druzsba Kupát Tegnap a futással véget ért a nemzetközi ifjúsági öttusaver* seny és kihirdették a végső győzteseket. Egyéniben az ad­dig is vezető szovjet Lipejev lett első, a csapatversenyt pe­dig a Szovjetunió fiatal gárdája nyerte meg nagy fölénnyel és teljesen megérdemelten. Kedden délután a Druzsba Kupa résztvevőit a lőállások várták. Az úszás után rövidebb pihenő következett, majd in­dultak a lőtérre. A pisztolylö­vést két csoportban bonyolítot­ták le, az elsőben 11-en, a má­sodikban 12 en foglaltak he­lyet a lőállásokban. Az első csoportban el is dőlt az első­ség sorsa. A magyar Öze remek 197 kört lőtt, amiért 1066 pont jár. A bolgár Georgiev 195 kör­rel csak megközelítette. A má­sodik fordulóban Öze teljesít­ményét felülmúlni senki sem tudta. Honfitársa Móra azon­ban ugyancsak kitett magáért 195 kört lőtt és ezzel harma­dik lett. A magyarok ebben a szám­ban minden várakozást felül­múltak. Érthető volt Juhászi edző öröme. — Komolyan gondoltuk, ami­kor a verseny előtt kijelentet­tük, hogy fiatal versenyzőink tapasztalatokat jöttek szerezni. A kezdet kissé gyengébb volt, de a versenyzők teljesítő ké­pessége fokozatosan javult, az úszásban és főleg a lövészet­ben elért kitűnő eredményeik nekünk is kellemes meglepe­tést jelentettek. Eredetileg úgy véltük, a Szovjetunió lesz a biztos győztes, a második hely­re pedig a csehszlovák „A“ csapatot tippeltük. Mi elégedet­tek leszünk a harmadik hely- lyel is. Ha a második helyen végzünk, akkor terven felül szerepeltünk. Pisztolylövésben: 1. Öze 197/1066, 2. Georgijev 195/1022, 3. Móra 195/1022. Csapatban: 1. Magyarország 3022, 2. Szovjet­unió 2346, 3. Bulgária 2780. A negyedik szám után az egyéni összetettben Lipejev 4178 ponttal tartotta első he­lyét Nefedov előtt. A harmadik helyezett lengyel Psyta és a 8. Tnmášek között alig 200 pont­nyi különbség volt. Öze az úszás és a pisztolylövés után az 5. helyre küzdötte fel ma­gát. Rozsnyai ugyan egy hely- lyel lejjebb csúszott, de csak néhány ponttal maradt el az élmezőnyből. A futás tehát hoz hatott és hozott is változást az összetett versenyben. Tegnap délelőtt a zorgehegvi pályán kellemes napsütéses meleg időben a bolgár Klincsa- rov vágott elsőként a 3000 m hosszá, de könnyűnek éppen nem mondható távnak. Többen egyéni csúcsot javítva értek célba, sokan teljesen kifutot­ták magukat és így gyakran kellett az oxigénpalackot igény­be venni. Az első 1000 ponton felüli eredményt Sotev érte el 10:25,4 perces idővel. Az utána követ­kező Szofijenko 10:09,6 alatt ért a célba, mint ez később nyilvánvalóvá vált, két hellyel feljebb került az összetett ver­senyben Az első számú esé­lyes, az összetett első helye­zettje, a szovjet Lipejev hírne­véhez méltó teljesítményt nyúj­tott s ő volt az egyetlen, aki 10 percen belüli 9:50,4 perces Idővel bebiztosította magának nemcsak a futásban, hanem az összetettben is az elsőséget. Az utána következők teljesítmé­nyét felülmúlni már nem tud­ták. Stefanovič ugyan közel állt ehhez, de túl gyorsan kez­dett, ami a végén megbosszul­ta magát. Így is 10:00,2 perces kiváló időt ért el. A magyarok nem tartották meg második helyüket, mert a futásban nem jeleskedtek. Mó­da 10:30,6, Öze 10:29,4, Rozs­nyai 11:16,2 perces Időt ért el Ezzel a futásban a magyar csa­pat utolsó lett és az összetett­ben meg kellett elégednie a harmadik hellyel. Meglepően jó futóeredményeket értek el a csehszlovákok és a bolgárok. Az utóbbiak ennek köszönhetik második helyüket az összetett csapatversenyben. Futásban 1. Lipejev 1160, 2. Stefanovič 1120, 3. Kowalczyk 1092, 4. Kuzmanov 1082, 5. Szo- fijenko 1082, 6. Nefedov 1072. Csapatban: 1. Szovjetunió 3314, 2. Csehszlovákia I. 3236, 3. Bul­gária 3166, 4. Lengyelország 3004, 5. Csehszlovákia II. 2864, 6. Magyarország 2832. Az összetett verseny végered­ménye: 1 .Lipejev 5338, 2. Ne­fedov (mindkettő szovjet) 5187, 3. Georgiev (bolgár) 5072, 4. Szofijenko (szovjet) 5002, 5. Psyta B. (lengyel) 4953, 8. Öze (magyar) 4936 Csapatban: 1. Szovjetunió 15 527, 2. Bulgária 14 655, 3. Magyarország 14 469, 4. Len­gyelország 14 426, 5. Csehszlo­vákia I. 14 122, 6. Csehszlovákia II. 12 409. (kollár) A serdülő lányoknál a követ­kező eredmények voltak: B­csoport: Csehszlovákia —Bulgá­ria 3:0, Csehszlovákia—Fran­ciország 3:2, Szovjetunió—Cseh­szlovákia 3:0. Az első helyen a Szovjetunió, a második helyen Csehszlovákia végzett. Az A- csoportban: Románia—Magyar­ország 3:2, Magyarország — Svédország 3:2, Magyarország Hollandia 3:0. 1. Románia, 2. Magyarország. A döntőbe a Szovjetunió és Rnmánia csapa­ta jutott. A serdülő fiúknál az „A“ cso­portban Csehszlovákia —Ma­gyarország 3:2, Magyarország — Finnország 3:1, Csehszlová­kia—Finnország 3:0. Csoportel­ső Csehszlovákia, 2. Magyaror­szág. A ,,B“ csoportban az első helyen a Szovjetunió, a máso­dikon az NSZK végzett. A cseh­szlovák csapat az elődöntőben 2:3-ra győzött az NSZK ellen, az első döntő mérkőzésen azon­ban l:3-ra kikapott a Szovjet­unió együttesétől. Az ifjúsági fiúk „A“ csoport­jában Jugoszlávia—Magyaror­szág 5:2, Csehszlovákia — Ma­gyarország 5:2, Csehszlovákia A csehszlovák rögbisport utánpótlásáról nagy hozzáértéssel és lelkesedéssel gondoskodnak Prágában a Tatra-Smíchov együttesé­ben. Adolf Poslušný edző bátorságra, gyorsaságra, mozgékony­ságra tanítja neveltjeit. (ČSTK-felv.) A. csehszlovák teniszbajnokságon a negyeddöntőbe jutásért Csehszlovákia nemzetközi teniszbajnokságának küzdelmei elérkeztek a negyeddöntőkig. A legjobb 16 között az NDK- beli Emmerichen kívül valamennyi külföldi versenyző elvér­zett. Emmerich eddig nagyon jó játékot produkált. Kemény szerváin kívül ütései változatosak és ez ellen legutóbbi ellen­fele a román Pitru sem találta meg az ellenszert. Ärany és ezüst VicnybőS Szerdán fejeződött be a csapatküzdelem az asztaiitenis/'.e- zok junior Európa-bajnokságán, míg a fiatalabb korosztály küzdelmeit már kedden befejezték. A csehszlovák diákcsapa­tok nagy sikert értek el. — NSZK 5:3, Cseiiszlovákia—Ju­goszlávia 5:0. A „B“ csoportban az első helyen Svédország, a másodikban a Szovjetunió vég­zett. Az ifjúsági lányoknál: Az „A“ csoportban. Magyarország —Ju­goszlávia 3:2, Magyarország— Románia 3:0, Magyarország— Hollandia 3:0. 1. Magyarország, 2. Jugoszávia. A „B“ csoportban Szovjetunió—Csehszlovákia 3:1, Svédország—Csehszlovákia 3:1, Csehszlovákia -Ausztria 3:0 1. Svédország, 2. Szovjetunió. A csehszlovák csapat itt csupán a harmadik helyen végzett és csak az 5—8. helyért maradt küzdelemben. A serdülő fiúk­nál csapatunk vereség nélkül került a döntőbe, ott Rak és Stepanek kitűnő játékával 1:0- ra győzött a szovjet csapat­ellen. Ezzel lett Európa bajnok. Serdülő lányaink, a szovjet csapattól vereséget szenvedtek, s a szovjet együttes azután a döntőben 3:0-ra győzött Romá­nia ellen. A bronzos helyosztót Csehszlovákia csapata 3:2 aránvbnn nyerte Magyarország ellen. Férfi egyes: Sevčík—Bircu (román) 6:1, 6:4, Simbera—Ma­rik 7:5, 4:6, 6:3, Huťka—John (NDK-beli) 6:2, 6:3, Emmerich (NDK-beli) — Pltru (román) 6:3, 6:2. Női egyes: Kopečková—Wim­mer (ozstrák) 6:4, 5:6, feladta, Tomanová — Masopustová 6:0, 6:0, Matejková—Skromská 6:2, 6:3, Kopečková—Ullrich (oszt­rák) 2:6, 7:6, 7:5, Bendlová— Pikorová 6:1, 6:2, Hüblerová— Kulhánková 7:5, 2:6, 6:4. Látványos vendégjáték A Slovan Želiezovce (Zselíz) labdarúgó csapata július 31 én vasárnap nemzetközi barátsá­gos mérkőzést játszik a sok­szoros magyar bajnok Újpesti Dózsa csapatával. Budapesti hí­rek szerint az NB 1 küzdelmei­re készülő lila-fehér vendég­csapat teljes felállításában sze­repel. j (Abel). Buschner csapatot hirdetett Az NDK labdarúgó Váloga­tottjának szövetségi kapitánya Georg Buschner kijelölte csa­patát, amely ma 21 órai kez­dettel a iipcsei stadionban a Szovjetunió együttesével mér­kőzik. Croy (30 éves, 77-szer volt válogatott), Dörner (26 — 34), Kische (25 — 39), Weise (25 — 57), Kurbajuweit (26 — 59), Häffiier (25 — 22), Schade '22 — 11), Müller (25-— 2), Löwe f 32 ^— 41), Sparwasser (29 — 46), Hoffmann (22 — 31). SPORTHlRADÓ ® Kilenc hónapi távoliét után visszatért a teniszpályára John Newcombe, az ausztrál tenisz­sport nagy veteránja. Visszaté­rése sikeres volt, mert New Bajjnokavestás a Szovjetunióban 1977. VII. 28. Moszkvában megkezdődtek a Szovjetunió atlétikai bajnoksá­gának küzdelmei és több szám­ban már ki is osztották az ér­meket. A férfiaknál a 100 m-es síkfutást Borzov nyerte 10,41 mp-es idővel, a 3000 méteres akadályfutásban Liszovszkij 8:28,8 perces idővel szerezte meg a bajnoki címet. A nőknél 100 in-en Maszlako- váé lett az aranyérem, aki 11,40 mp-et ért el a legrövi­debb atlétikai távon. Meglepe­tés született a női távolugrás­ban, Alfejeva Montreal bronz­érmese nem került a döntőbe. A győzelmet 643 cm-el Ruka- visnyikova szerezte meg. Szido- rova 51,18 mp-alntt futotta a 400 m-t és győzött. A súlylö­kést Kracsevszká 20,46 méteres eredménnyel nyerte. A stockholmi hármas találko­zón kedden is született né­hány kitűnő eredmény. íme — férfiak: Diszkosz: Bruch (svéd) 60,66, 3000 m akadály: Glans (svéd) 8:24,09, 5000 m: Goaler (angoll 13:27,1, rúdugrás: Isaksson (svéd) 525 cm, ge­relyhajítás: Pihl (svéd) 82,18, versenyen kívül Németh (ma­gyar) 81,40. 1500 m: Walker (új-zélandi) 3:34,1, 20 km gya­loglás: Bulakowski (lengvel) 1:29:29,0. Nők: 200 m: Lynch (angol) 23,18, 100 m gát: Co- lyea (angol) 13,31. Portban bemutató mérkőzésen 6:3, 6:2, 6:3 arányban győzött a kétszeres wimbledoni győz­tes svéd Borg ellen. A svéd versenyző hosszú és fáradal- mas utazásával indokolta vere­ségét. • Az amerikai Lausvilleben nemzetközi tornát rendeznek. Az első helyen kiemelt ame­rikai Soloinon 6:2, 6:7, 6:4 arányban győzött a kolumbiai Molina ellen. További eredmé­nyek: Dibbs (amerikai)—Bene- vides (bolíviai) 2:6, 6:0, 6:2, Stockton (amerikai) —Joubert (francia) 7:5 6:0, Ashe (ame­rikai)—Menőn (indiai) 7:6, 6:1. • A bulgáriai jambolban be­fejeződött a női junior kosár­labdatorna. A csehszlovák csa­pat a harmadik helyet szerezte meg, mivel 58:53-ra győzött Ju­goszlávia ellen. A döntőben a Szovjetunió együttese Lengyel- ország fölött aratott 96:70 ará­nyú győzelmet. Az ötödik he­lyért: Románia—Bulgária B 61:32. A külföld labdarúgása A labdarúgó idény kezdete előtt az egyes országok élcsa­patai barátságos mérkőzéseken találkoznak egymással. Az ered­ményekből a következőket vá­logattuk ki: Karlsruhe SV—Dukla Praha 1:3 (1:2), Freiissen Münster—Slovan Bratislava 1:0 (0:0), Hamburg SV—FC Barcelona 60 (3:0), Weile BK—Borussia Mün­chengladbach 0:1 (0:0), FC Nürnberg—Everton 3:2 (1:1), Fortuna Düsseldorf—FC Ant­werpen 2:1 (1:0), Stuttgart—Bolton Wanderers 3:1 (0:1), Osnabrück—FC Bruges 1:4. (0:1). Szófiában Bulgária váloga­tottja előkészületi mérkőzésen 3:1 (0:0) arányban győzött a belga Molenbeek együttese ellen. Kaiserlautern—Queens Park Rangers 0:0. IDÉNYKEZDET LIPCSÉBEN A / a Lipcse áll az európai lab- darúqás középpontjában: ott játsszák e földrész idény- nyitó válogatott mérkőzését, az NDK—Szovjetunió barátságos találkozót. Mindkét ország élvonalbeli labdarúgása jelentős sikerekre tekinthet vissza. Az NDK együttese erőtelje­sen a müncheni olimpián kezd­te meg a felzárkózást a világ élvonalába: éppen a szovjet csapattal együtt kapott bronz­érmet, az aranyéri,les lengi/el és az ezüstérmes magyar csapat mögött. A legutóbbi világbajnokságon az NDK csapata « mezőny egyetlen együtteseként tudott győzni a házigazda NSZK válo­gatottja ellen, amely végül ts vi­lágbajnok lett. A montreali olimpiát megelő­ző selejtezők során az NDK együttese abból a csoportból ju­tott a 16-os döntőbe, amelyben Csehszlovákia válogatottja is szerepelt, majd az olimpiai lab­darúgó-torna hajrájában éppen a szovjet válogatott és a len­gyel csapat legyőzésével sze­rezte meg az első helyet. így tehát a moszkvai olimpiára erő­nyerőként, a cím védőiéként jut el. A mostani mérkőzés előtt dél­amerikai portyát bonyolított le az NDK csapata, amely után Georg Buschner szövetségi ka­pitány így nyilatkozott a Sport- echo munkatársának: ,,Csapa­tunk dél-amerikai túrája a Szovjetunió elleni barátságos találkozókra, valamint az Auszt­ria, Málta és Törökország elleni VB selejtező mérkőzésre való felkészülést szolgálta. A kéthó­napos szünet után a formába hozást volt hivatva elősegíteni. A sok és fárasztó utazás, vala­mint a szokatlanul nagy hőséq ellenére a hangsúly az edzé­sen volt. Eddig jó teljesítményt a kapus Croy, a sepregető Dör­ner, valamint két középpályás, Weise és Höfner nyújtott.“ A szovjet válogatott, amely első ízben 1958 ban vett részt a VB n, legrangosabban 1966 ban, az angliai tornán végzett, ahol 4. lett. Annál sikeresebb azon­ban Európa-bajjwki szc •eplése egy arany és két ezüstérmes helyezésével. Szakvezetése jog­gal kifogásolta, hogy tavaly a csapat nem tudott az EB né­gyes döntőjébe jutni, az olim­piai tornán meg kellett a 3. hellyel elégednie, s idén Ma­gyarország mögött csak a 2. helyen végzett a VB selejtező- csoportban. A jelenlegi cél: a csapatátépítést a fiatalítás se­gítségével megoldani! Ezt indo­kolja az a tény is, hogy tavaly a Magyarországon rendezett ju­nior UEFA tornán a szovjet csapat maagbiztosan végzett az első helyen, idén csak balsze­rencsés körülmények, mérsékel­tebb sikerű 11-es rúgások miatt nem került az UEFA torna dön­tőjébe, de Tunéziában a szovjet válogatott nyerte a juniorok el­ső világbajnokságát, amelyen I95fí óta született labdarúgók szerepelhettek. Mindez azt iga­zolja, hogy nagyszerű a szovjet labdarúgás utánpótlása, s leg­jobbjainak egynéhányat már ma megfigyelhetjük az NDK elleni válogatott mérkőzésen, amely­ről a TV közvetítés alapján hű képet kaptunk. Mindkét csapat a tempófut- ball jellegzetes képviselője. s az előreláthatólag zsúfolt né­zőtéri!, több mint 100 000 es be­fogadóképességű lipcsei stadion nagy futballcsata színhelye lesz. Érzésünk szerint a sok és nagy jelentőségű mérkőzéssel kedveskedő futballösz megfele­lőbb nyitánytalálkozóval nem is jelentkezhetett volna. ZALA JÓZSEF • David Morgan 13 éves an­gol diák a legfiatalabb olyan úszó, akinek a La Manche csa­tornát sikerült átúsznia. A Do­wer és Calais közti távot 11 óra 5 perc alatt tette meg. Ezzel az eddigi csúcsot 90 perccel szárnyalta túl. Mint ismeretes, 1974-ben egy ugyan­• csak 13 esztendős lány, az egyiptomi Abla Hajri szintén átúszta a csatornát, de 9 hó­nappal idősebb volt Morgan- nál s ideje 12 óra 20 perc volt. • Borisz Szpasszkij. szovjet nagymester nyerte a világbaj­nokjelöltek genfi elődöntőjé­nek 9. találkozóját, s így a Por­tisch elleni párviadalon az ál­lás 4,5:4,5. A férfiaknál a hazai tenisze­zők közül Sevčík, Sinbera és Huťka is nagyon jó játékot produkált. A női egyes is ho­zott néhány érdekes mérkőzést és drámai pillanatokban sem volt hiány. Meglepetés Matéj- ková negyeddöntőbe jutása, aki Skronskát nagyobb megerőlte­tés nélkül győzte le. Érdeke­sebb eredmények:

Next

/
Oldalképek
Tartalom