Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)

1977-07-28 / 206. szám, csütörtök

Egy intézmény, adott esetben egy építővállalat negyedszázados jubileuma igen jó alkalom arra, hogy munka- közössége számba vegye és a társa­dalom mérlegére tegye elvégzett mun­kájának eredményeit. A több mint hatezer embert foglal­koztató humennéi CHEMKOSTAV a szocializmus építésének a CSKP IX. kongresszusán jóváhagyott irányvona­la alapján — Szlovákia iparosítása ke­retében — a hajdan legelmaradottabb országrész, Kelet-Szlovákia rohamos ipari fejlesztésének megvalósítását szolgáló építővállalatként jött létre. 1952-ben pártunk utasítására alapította ezt a jubiláló vállalatot az Építésügyi Minisztérium. A vállalat első feladat­ként kapta Kelet-Szlovákia egyik leg­jelentősebb vegyipari üzemének, a strážskéi CHEMKO vállalatnak felépí­tését Brekov és Hudcovce községek határában. Huszonöt esztendő telt el azóta. A humennéi Chemkostav n. v. min­den egyes dolgozója büszke arra, hogy aktív részese lehetett a mérhetetlen társadalmi változásoknak, főleg Kelet- Szlovákia jelentős és sokrétű fejlődé­sének. Ebben az országrészben ma csaknem mindenütt található olyan gyár, üzem, egyéb intézmény, melyet ennek a vállalatnak dolgozói építet­tek. A legjelentősebbek közül egyné­hányat Jozef Gelák mérnök, vállalati igazgató sorol fel. — Az eltelt negyedszázad alatt vál­lalatunk kilencszázhuszonhat nagyobb beruházást igénylő építkezést fejezett be, s felépített több mint hétezer­nyolcszáz lakást. Ebből háromszázhet­venkettőt Bratislavában és hatszáz­negyvenet a Most melletti Obrticében. Nem hiszem, hogy bárki is ki tudná számítani, hogy az eltelt huszonöt év alatt hány köbméter földet mozgattak meg dolgozóink, míg felépítettek olyan fontos üzemeket, mint például a strážskéi Chemko, a Sninai Vihorlat Gépgyár, a Vojanyi Hőerőmű, a hu­mennéi Chemlon, a gázvezeték Nagy- kaposi IVeľké Kapušany) Kompresz- szorállomása, a Dobrai Központi Gabo- naátrakodó, a vranovi SLOVENKA, <1 Michalovcei Malátagyár, a medzilabor- cei Transportu, az Ulici Fafeldolgozó Üzem. továbbá sokezer korszerű lakást, 25 ÉVES A HUMENNÉI CHEMKOSTAV VÁLLALAT Aktív részesei a szocialista országépítésnek sok-sok iskolát, kultúrotthont, egész­ségügyi központot, üzletet, termény- raktárakat stb. Részt vettünk a Kelet- szlovákiai Vasmű, a széles nyomtávú vasút építésében is. — Elégedett az eddig végzett mun­kával? — A negyedszázados mérlegelés al­kalmából elmondhatom, hogy vállala­tunk kedvező eredményeivel felsorako­zott az ország legfejlettebb építőválla­latai közé. Nemcsak a teljesítmények­re gondolok, hanem a műszaki fej­lesztés, a szocialista munkamódszerek érvényesítése terén elért eredmé­nyeinkre is. Vállalatunk büszke vise­lője az „Építésben szerzett érdeme­kért“ állami kitüntetésnek, akárcsak azok a dolgozók, akiket munkasike­reik elismeréseképpen magas állami, illetve szakágazati kitüntetésben ré­szesítettek. A vállalat liírzsgíirdájának egyik tagja: Ľudovít Filip. Egyikük, a Munkaéiclemrenddei ki­tüntetett, 70 éves Ľudovít Filip elvtárs kezdettől fogva a mai napig a válla­latnál dolgozik. A központi betonkeve­rőnél talákoztunk vele. Fiatalos mo­sollyal üdvözöl. Nem mertem megkér­dezni, meddig dolgozik még, nem ké­szül-e nyttgdíjba? Szerencsére, erről kérdezés nélkül is nyilatkozott. — Nehezen tudok én innen elmen­ni. Sok-sok magamfajta, nem szakma­ijeli emberrel kerültem ehhez a vál­lalathoz. Hogy elszaladt az idő! Már huszonöt éve annak, hogy Ján Puškár, Pavol Tomecek, Juraj Kmec. Ľudovít, Kesler, Jozef Voronek, Oldfích Volo- pích és további társaimmal elkezdtük a munkát a vállalatnál. Az első évben összesen úgy kétszáznegyvenen dolgoz­tunk a cégnél, 1953-ban már csaknem háromezerre növekedett a számuk, ina pedig több mint hatezer alkalmazottja van a vállalatnak. Filip elvtárs már régen megérdemelt pihenését élvezhetné, de hetvenévesen is tovább dolgozik. Megkérdeztem tőle, mi tartja vissza munkahelyén? — Amíg csak bírok, itt akarok dol­gozni — válaszolta. — Ennél a vál­lalatnál, melynek munkaközössége eredményes munkájával részt vett az ország építésében. Annak a tudata lel­kesít engem ma is, hogy annyi és olyan üzemet, gyárat és egyéb léte­sítményt építettünk, ahol emberséges munkalehetőséget, jó megélhetést ta­láltak a hajdan kivándorolni kénysze­rültek gyerekei, unokái. Ezt látni, en­nek érdekében tovább dolgozni örö­met jelent. Ki ne örülne annak, hogy munkája nyomán épül és szépül az ország. Valóban a humennéi Chemkostav az eltelt 25 év alatt tevékenységével ki- sebb-nagyobb részesévé vált a Kelet- Szlovákia minden járásában elért fej­lődésnek. Sőt, 1973 óta az SZSZK fő­városában, Bratislavában és Észak­Gsehországban is jelentős mértékben segédkezik az új lakónegyedek - építé­sében. Az ötödik ötéves tervidőszak folya­mán összesen 3,4 milliárd korona ér­tékű építőmunkát végzett a jubiláló vállalat munkaközössége. Ez az érték a 6. ötéves tervidőszakban 5,1 milliárd koronára növekszik. A vállalat 1977-es évi feladatait szemléltető táblákról több helyen is leolvashattuk, hogy az idén 923 millió korona értékű építőmunka elvégzése vár a vállalat munkaközösségére. Töb­bek között ötszázhuszonnégy lakás felépítése is szerepel a tervben. A ki­emelt építkezések során található a humennéi Chemlon VI., a Királyhelme- ci (Kráľ. Chlmec) Bútorgyár, a Tre- bišovi Vagongyár, a nemzetközi gáz­vezeték Nagykaposi Kompresszorállo­mása újabb üzemrészének, 'a strážskéi Chemko hőtermelőjének építése, a vra­novi Bukóza korszerűsítése stb. A Nagy Október 60. évfordulójának tiszteletére a vállalat dolgozói több jelentős feladat határidő előtti teljesí­tésére tettek felajánlást. Az első fél­éves tervteljesítés — az évi terv 49 százalékos teljesítése — arra enged következtetni, hogy a kitűzött célokat megvalósítják. Egyébként a határidők lerövidítése terén érdemleges tapasztalatokkal ren­delkezik a vállalat. Például a Chemlon építésében sikerült a vállalatnak né­hány hónapos határidőlerövidítést el­érni. Ennek következtében a műszál- gyártás terén elért többlettermelés je­lentős népgazdasági hasznot eredmé­nyezett. Alkalmunk volt elbeszélgetni a vál­lalat politikai és társadalmi szervei­nek vezetőivel is. Michal Sivčo elv­társtól, az üzemi pártbizottság elnöké­től örömmel hallottuk, hogy a válla­latban érvényesül a párt vezető sze­repe. A CSKP XV. kongresszusának, valamint a KB 6. plenáris ülésének határozatait konkrét vállalati és sze­mélyi feladatokra bontották le. František Béna, az üzemi szakszer­vezeti bizottság elnöke a dolgozókról való gondoskodás és a fiatalok neve­lése területén végzett munka eredmé­nyeiről tájékoztatott. Figyelemre méltó kulturális élet fo­lyik a vállalatnál, de a legkiemelke­dőbb sikereket a sport terén érik el. A vállalat fiataljai teljesítményeikkel Kelet Szlovákia határain túl is maguk­ra vonták a sportkedvelők figyelmét. Az idősebbeknek is alkalmuk van a testedzésre. A vállalat modern torna­termet épített részükre. Említést érdemel még, hogy a vál­lalat a szociális program keretében évente 3—3,5 millió koronát fordít a dolgozók egészségvédelmére és közel százhúszezer koronával támogatja a sportélet fejlesztését. A humennéi Chemkostav n. v. jelen­legi jubileuma alkalmából sikeres mun­kát értékelhet. Az eltelt negyedszá­zad alatt munkaközössége eredménye­sen teljesítette a CSKP gazdaságpoli­tikájából eredő feladatokat. Reméljük, az újabbakkal is megbirkóznak, me­lyek között az első helyen szerepel a jó minőségű munka, a szocialista munkaverseny- és brigádmozgalom to­vábbfejlesztése. KULIK GELLERT 1977 VII. 28. Sokáig szinte észrevétlenül fői/dogált a szalatnyai (Slati­na) dombok között a népiesen elnevezett Jancsi-kút üdítő vi­ze. Csak a környékbeli falvak lakosai merítették meg benne olykor vizeskorsóikat. Később néhány ember keresett gyógy­írt betegségére a patakban. Az újabb időkben végre megálla­pították az ásványvíz kiváló tulajdonságait, és palackozni kezdték. A helyi földbirtokos még kisebb kádfürdőt is léte­sített. Ezután jó vizet inni és fürdeni jártak ide a környék­beliek. E kitűnő ásványvíz fokoza­tosan meghódította az üdítő italok kedvelőit és az igények kielégítése céljából új palacko­zó üzemet létesítettek. Zsóka Ferenc, a Nyugat-szlovákiai Ásványvíz Források Szántói (Santovka) vállalati igazgató­sága szalatnyai üzemének mű­szaki vezetője elmondja, hogy a kél forrás másodpercenként két liter vizet ad. Ez egyelőre elegendő. Ma már egy műszak­ban átlagosan 1100 hétdecis üveget töltenek meg. A téli hónapokban kevesebb ásvány­vizet fogyasztanak a lakosok, nyáron többet rendelnek az üzletek és az üzemek is. Egy- egy meleg nyári hónapban kö­zel négy és fél millió palackot töltenek meg. Az üzem veze­tősége többféle módon igyek­szik kielégíteni a szükségle­teket. Lehetővé tette, hogy az ipolysági (Šahy) körzetben lé­vő mezőgazdasági üzemek cisz­SZÁZEZREK ISSZÁK Nagyobb üvegekbe is palackozzák témákban szállítsák az ásvány­vizet a begyűjtést végző dol­gozóknak. A jövőben ilyen mó­don az eddiginél még több ás­ványvizet akarnak* eladni. A megrendelt ásványvizet fő­leg a nyugat-szlovákiai kerü­letbe szállítják, az üzem hét és a Csehszlovák Autóközleke­dési Vállalat húsz teherautójá­val, Žilinába és Púchovba pe­dig vonaton. A műszakvezetővel és Kovács István üzemőrrel elbeszélge­tünk a sikerekről és gondok­ról. Elmondják, hogy a múlt évhez viszonyítva jóval több palackot kapnak. Üzemszemle közben meggyőződtem róla, hogy a tágas udvaron elég sok hétdecis üveg van. Palackhiány tehát nem fékezi a termelést. Az üzemet egyre jobban kor­szerűsítik. Félautomata mosó- és töltőberendezések könnyítik a dolgozók munkáját. A szállí­tásra kész megtöltött palacko­kat konténeres megoldással emelőtargoncákkal juttatják a járművekre. Az itt dolgozó asszonyok és lányok egyre ke­vesebb megterhelő fizikai mun­kát végeznek. Az üzem öt szocialista mun­kabrigádja a többi dolgozóval együtt versenyez a víz lehető leghigiénikusubb palackozá­sáért. Meggyőződt-ünk róla, hogy a visszaszállított üres üvegeket meleg- és hidegvízzel többször is kimossák. A futó­szalagról ügyeskezű lányok sze­dik vissza a nem elég tiszta- üveget. Rend, tisztaság honol az üzem minden részében. A szalatnyai dombok kitűnő ásványvizét ma már százezrek isszák. Az üzem igyekszik min­den igényt kielégíteni. A jövő­ben kétliteres üvegekbe töltik majd az üdítő italt. Sajnos, egyes vállalatok és üzemek olykor lemondják a megrende­lést. Probléma, nehézség akad elég, de ennek ellenére az üzem teljesíti tervét, és az ás­ványvíz eljut mindazok aszta­lára, akik azt kedvelik. BALLA JÓZSEF Van /iiLoe tölteni az ásványvizet — mandja Zsóka Ferenc műszak- vezető és Kovács István üzemőr. Lauko József né ügyesen kezeli az akkumulátoros emelőgépe. IA szerző felvétele) A Ghetniont is dk építették.

Next

/
Oldalképek
Tartalom