Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)

1977-07-27 / 205. szám, szerda

A z akarót győzelme AZ ALMA NEM ESIK MESSZE A FÁJÁTÓL 1977 VII. 27. Apja majd fog csodálkozni — mosolyog magában a fiatal traktoros a hatalmas öreg Sko­da traktor volánja mögött és már látja is apja szemében az elégedettséget, amikor majd megdicséri azért, hogy két óra­kor megint a földeken szántott. Mert reggel, amikor apja Prágá­ba utazott, még minden olyan reménytelen volt. Aztán mégis valahogy megjavították a trak­tort. Lojzík figyelmesen szán­tott, nagyon ügyelt a pontos munkára. Apja másnap úgyis észrevette volna még a legki­sebb hibát is, amikor a traktort átveszi tőle. Nem mintha arról lenne szó, hogy Lojzílc fél az apjától, ők tulajdonképpen nem is annyira apa — és fiú kapcsolatban van­nak, inkább olyanok, mint két jóba rút, do azért mégis bánta­ná, ha apja valami hibát talál­na a munkájában. Ez annyit je­lentene, hogy újra meg kellene nyomni a gombot, ha szeretné utolérni apát. Noha Lojzík még soha senki előtt sem mondta ki e/.t az óhaját, mégis ez a leg­főbb célja. Már gyermekkora óta. Attól a perctől kezdve, amikor egyedül beült a traktor kabinjába és a gép csak úgy magától elindult, ám a gyerek kezébe vette az irányítását. Már jő tíz éve annak, Lojzík Scheiner akkor 13 éves volt, ám a jesenicei Állami Gazdaságban ezt a históriát még ma is em­legetik. A gyerek apjától meg­tanulta a traktor vezetését. Egyszer odaült a volánjához, amikor az apa éppen az árok­ban uzsonnázott. Az apa egy­szer csak azt látja, hogy a trak­tor csak úgy magától elindult. Mert a gyereket még a volán mögött nem is lehetett látni. Természetes, hogy jól megszid­ta, de valahol a szíve mélyén már büszke volt rá ... És Lojzík valóban az apja nyomdokait követte. Belépett a Ilolesovi Gép- és Traktorállo- más tanintézetébe. Megtanulta a mezőgazdasági gépek javítását, de mikor visszatért Jesenicébe, nem zárkózott be a műhelybe. Nyáron a kombájnt vezeti, és ősszel, amikor megkezdődik a szántás ideje, az apjával együtt kettőst alkotnak és az Öreg Skodát nem hagyják kihűlni. Lojzík az egyik héten nappal dolgozik, az éjszakai műszakot az apja veszi át, a következő héten pedig felváltják egymást. Ami a felszántott területet illeti, könnyen utói lehetne ér­ni az apa teljesítményét. Nehe­zebb azonban a dolog akkor, amikor hozzáértését is utói akarja érni, mert- ide tartozik elsősorban a munka minősége, tekintet nélkül a terepre és minden más feltételre. Lojzík csodálja az apját, amikor sem­milyen munkát nem utasít visz- sza, noha tudja, hogy a sziklás talajt a többi traktoros szíve­sen elkerüli. Egyszóval Sebei nemek lenni annyit jelent, hogy nemcsak jő traktoros, kombájnos és gépja­vító lesz belőle. Scheinernek lenni annyi, mint áldozatkész, becsületes és lelkes embernek, kommunistának lenni. Ezt vala­hogy így mondja apa, de nem­csak mondja. Hogy milyen em­ber, arról legjobban a sok ki­tüntetés tanúskodik, amelyek közül nem hiányzik a Szocia­lista Munka Hőse Aranycsilla­ga. ..Mái: megjöttem, valahogy el­húzódott az üzemben a gyűlés, lfo! van Lojzík, még mindig a traktort javítja?“ Dehogy, már két óra tájban erre járt és beszólt, hogy rend­behozták a traktort és hogy ki­megy a földekre. Még azt is mondta, hogy valamivel tovább marad kint, mert be akarja hozni a lemaradást. Persze, persze. Ez rávall. Hanka, a felesége már lassan nem is fogja tudni, hogy férjes asszony-e vagy lány. Marie Scheinerová, a mama, már-már kimondta, hogy az al­ma nem esett messze a fájától, de aztán meggondolta a dolgot és gyorsan megterített a fér­jének. Tudta, hogy a papa gon­dolatban már valahol ott jár Lojzíknál a földeken és alig várja, hogy a volán mögé ül­jön. Azt is tudta, hogy teljesen felesleges lenne meggyőzni ezt az önfejű embert, aki az egész napi szakszervezeti ülés után sem akar pihenni. Mennyit is veszekedtek kez­detben, amikor kiderült, bogy olyan emberhez ment, aki min­den munkát egyedül akar elvé­gezni. Gyakran olyan fáradtan tért haza, hogy ülve is elaludt. De mikor könnyebb munkára akarta rábeszélni, rögtön meg­sértődött. Nem lehetett eltérí­teni ettől a munkától, mert élete ezzel egész értelmét el­veszítette volna. És ez az évek során beigazo­lódott. Akkor még Kralovicében dolgoztak. A gép- és traktor­állomás vezetősége úgy vélte, hogy ez a munka rettenetesen kimerítő egy olyan ember szá­mára, akinek mindkét lába hiányzik és protézisen jár. Ügy döntöttek, hogy rábízzák a köz­pont vezetését. Am Lojza sehogy sem tudott belenyugodni abba, hogy „el­vették tőle a traktort“. Nem is tudjuk, hogy végződött volna a dolog, ha az orvos az álmatlan­ság, az étvágytalanság ellen gyógyszert írt volna elő, és nem a traktorra való visszaté­rést. Igen, a papát nem csupán az emberi tulajdonságai miatt sze­retik, hanem mint kombájn őst is. Ha éjszaka nem szállt le a harmat, képes volt reggelig dol­gozni. A többi traktorosnak nem volt ilyen ereje és kitartása. Lojzík, a fiú, munka közben már néhányszor elhatározta, hogy „még egy kört csinálok és aztán hagyom az egészet, hi­szen holnap is van rá idő“. De amikor az ember ki akarja hasz­nálni ezt a kellemes estét. Le­het, hogy holnap már esni fog és a földeken a munka több a soknál. Az-idén apjával együtt bizony többet is felszánthattak volna, mert a gépen már meglátni az éveket,néha felmondja a szolgá­latot. Apa azonban visszauta­sította az új gépet, amit a gaz­daság vezetősége kínált. Előbb még megpróbáljuk, mennyit bír ki az öreg Škoda. Egyszóval apa keményfejű, ha valamit egyszer a fejébe vesz, akkor nem enged a negy­vennyolcból, makacsul követi a célt egészen addig, amíg el nem éri. Hiszen épp ezért Alois Scheiner ő, mondja a ma­ma és a gazdaságban dolgozó elv társak. Néha szinte hihetetlen, mire képes egy olyan ember, aki még gyermekkorában elveszítette mindkét lábát. Noha túlzásnak is hangzik, mégis igaz, hogy az újságírók néhány évvel ez­előtt a csehszlovák Mareszjeo nevet adták neki. Lojzík, a fiú néha azon tű­nődik, vajon ő is képes lett volna-e erre? Apja azonban mindig azt mondja neki, hogy ő még többre is képes lehet. Ezt akkor is mondta, amikor egy hónappal ezelőtt együtt mentek haza a pártgyűlésről, ahol Loj- zíkot felvették a párttagok so­rába. Mindenkinek imponál, hogy az apa olyan derűlátó és tud örülni az életnek. Hányszor volt már olyan helyzetben, hogy minden második ember feladta volna a harcot. Elmondotta, hogy 25 évvel ezelőtt ült fel{ a traktorra. Eredményesen, min­den téren sikerrel végezte el a traktorvezetői tanfolyamot, ti­tokban tartva, hogy műlába van. Ezt már csak a vizsgán vallotta be. De ez lett a veszte, mert nem kapta meg a vezetői jogosítványt. Kiv látott már olyat, hogy protézissel járó ember traktoros legyen? Hogy mindnyájan tanúi voltak ennek a vizsgán és az egész tanfo­lyam alatt, az már senkit sem érdekelt. A nehézségek akkor sem szűntek meg, amikor végül mégis megadták neki a jogosít­ványt. — No, elvégre azért va­gyunk itt, hogy megküzdjünk az akadályokkal, — mondogatja az apja... Nini, beszélek róla és ő már itt is terem! Lojzík ész­revette az úton közeledő autót, tehát ma már végleg befejez­te a munkát. „Szervusz, mondja az apa — amint látom, jól viselkedik a masina. Lojzík csak ennyit tesz hozzá: „Igen, úgy néz ki, hogy nem lesz vele semmi problé­ma“. Ök ketten sohasem beszél­nek sokat. A rossz nyelvek azt mondják, hogy éppen azért ér­tik meg egymást olyan jól. Loj­zík azonban tudja a magáét. És apja szintén. Minek kellene mindenről sokat fecsegni. Ta­lán elég, ha eldicsekszenek az­zal, hogy tavaly több mint 14 000 hektárnyi területet szán­tottak fel közös erővel. JAROSLAV MICHÁI.EK A HATÁSOSABB IRÁNYÍTÓ ÍS SZERVEZŐ MUNKÁÉRT Céltudatos a tagjelöltek kiválasztása 9 Nyoma sincs az önelégültségnek • Az ágazati irányítás megszervezése fontos feladat Másfél éve, hogy négy község (Nagygéres, Kisgé- res, Szentes, Őrös) földmű­vesszövetkezetének egyesü­lése nyomán megalakult a kisgéresi (Malý Horeš) székhelyű, Szlovák Nemze­ti Felkelés 30. évfordulója Efsz. mely 5600 hektáron gazdálkodik. A mezőgazda- sági termelés fejlesztésé­nek szükségszerű követel­ménye volt a társulás. Mind a négy községben be­csülettel küzdöttek ezért a célért a kommunisták. Az efsz gazdaságának tovább­fejlesztésével egyidejűleg azonban növekedtek a párt- szervezetek eszmei, nevelő és szervező munkájának feladatai, hiszen csak így tudják betölteni a vezető erő szerepét a CSKP XV. kongresszusa határozatai­nak megvalósításában az adott körülmények között. Ezekről a körülmények­ről Furik Csaba elvtárs, a kisgéresi pártszervezet elnöke és Hám János elv- társ, a nagygéresi pártszer­vezet elnöke adott tájékoz­tatást. jelenleg még mind a négy alapszervezet külön működik. A nagygéresinek 70 tagja, a kisgéresinek 69, a szentesinek 32, az őrösinek 30 tagja van. A négy alapszervezet vezető­sége negyedévenként kö­zös megbeszélést tart a já­rási pártbizottság aktivistá­jának irányításával. Gazda­sági problémákról, szerve­zési kérdésekről csak ál­talánosságban szoktak tár­gyalni, mert az aktivisták tanácsát megfogadva elem­zőbb és konkrétabb módon majd az ágazati irányítás megszervezése után foglal­koznak velük. Céltudatosan biztosítják a tagjelöltek és a fiatal párttagok kiválasz­tását, felkészítését, felvé­telét és nevelését. Önelégültségnek azonban nyoma sincs, hiszen önma­gukat sürgetve idézik Gus­táv Husák elvtársnak, a CSKP KB főtitkárának a XV. pártkongresszuson el­hangzott szavait: ,,A pár­tunk alapjait képező üzemi és helyi szervezetektől dön­tő mértékben Jüqq a párt- politika megvalósításának módja. Ezek teremtik meq annak■ jeltételeit, hoqy minden párttag és tagjelölt aktívan részt vegyen a párt irányvonala megvaló­sításában.Ehhez igazodva kívánják hatásosabbá tenni az irányító és szervező munkát. Megítélésük szerint ide­je volna szervezeti átépí­téssel tökéletesíteni a párt- életet, mert problémát je­lent számukra aktivizálni azokat a tagokat, akik nem a íöldművesszövetkezetben dolgoznak. A jövőben még nagyobb figyelmet kíván­nak fordítani a taggyűlé­sek tartalmára, a kérdések élvszerű megoldására és az ellenőrzési jog következe­tes alkalmazására. Termé­szetesen a párt alapsza­bályzatának 69. cikkelye szerint: „... anélkül, hoqy helyettesítenék a vezetősé­get, ellenőrizni, hogyan biztosítják a fejlesztés je­lentős kérdéseinek megol­dását, önállóan vizsgálni és ellenőrizni a termelési feladatok teljesítését, fo­kozni a kommunista aoz- dasági vezetők felelősségét a termelés és gazdálkodás fejlesztéséért.1' Az ágazati irányítás megszervezését is olyan problémának tartják, melyet kezdettől fogva po­litik a i kör ültek i n té sse 1 kell megvitatni, hogy a jö­vőben necsak általánosság­ban tárgyaljanak a pártta­gok a gazdasági problé­mákról, szervezési kérdé­sekről a taggyűléseiken. Az önmaguk által meg­határozott nagyobb igény a pártmunká általános színvonalával szemben ma­gától értetődően meghat­ványozza a követelménye­ket a kommunisták eszmei szilárdságával, felkészült­ségével és aktivitásával szemben is. Ez a záloga an­nak. hogy a hatásosabb irányító és szervező mun­káért kifejtett törekvésük eredményes lesz. HAjDÜ ANDRÁS . A BALESETEK MEGELŐZÉSE A Szlovák Szocialista Köztársaság Belügymmiszté­riumának Közlekedésrendé­szeti osztálya és a Közleke­désbiztonsági Kormánybi­zottság az idei nyáron is közlekedésbiztonsági ne­gyedévet szerihez az ország­úti balesetek csökkentése érdekében. Az illetékesek erre nem véletlenül válasz­tanák a nyári hónapokat. Országszerte ugyanis éppen ebben az időszakban törté­nik a legtöbb és következ­ményeiben legsúlyosabb közlekedési baleset. Közép-Szlovákia közlekedés- rendészeti szakemberei az el­múlt években már jó tapaszta­latokat szereztek a közlekedés­biztonsági negyedév szervezé­séhez. Munkájuk tavaly sem volt eredménytelen. A külön­böző megelőző intézkedések és a fokozott közúti ellenőrzések nyomán a tavalyelőttihez vi­szonyítva 345-tel kevesebb köz­lekedési baleset történt a ke­rület országútjain. Különösen örvendetes, hogy sikerült csök­kenteni a halálos kimenetelű szerencsétlenségek számát. Ta­valy harmincöttel volt keve­sebb az emberéletet kioltó bal­eset, mint az 1975-ös évben. A balesetek következtében kelet­kezett anyagi károk pedig egymillió 581 ezer koronával voltak kisebbek, mint tavaly­előtt. Az idei év első öt hónapjá­ban a kerületben sajnos ked­vezőtlenebbül alakult a hely­zet. Január elejétől május vé­géig összesen 1757 közúti bal­eset miatt kellett riasztani a mentőket és a rendőrséget. A tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 77-tel történt több baleset. Ezek következtében 74 ember vesztette életét. Tizen­hárommal többen, mint az el­múlt -év első öt hónapjában. Megnövekedett mind a súlyos, mind a könnyebb sérülések száma is. A gépjárműveken ke­letkezett anyagi károk összege azonban két millió 70 ezer ko­ronával kisebb volt a tavalyi­nál. Az értékelt időszakban válto­zás történt a balesetokozu té­nyezők sorrendjében is. A leg­több baleset ugyan az idei év első öt hónapjában is a gyors­k balesetek megelőzése érdekében gyakori az országúti ellenőrzés (A szerző felvétele) hajtás következménye volt, hi­szen a látási- és az útviszo­nyoknak megfelelő haladási sebességhatár megtartásával el­kerülhető lett volna az ország­úti szerencsétlenségek 50 szá­zaléka. Ugyancsak elgondol­koztató, hogy a balesetokozó tényezők közül a tavalyi har­madikról a második helyre ke­rült az ittas állapotban történt járművezetés. A gépkocsiveze­tők összesen 196 balesetet megelőzően fogyasztottak ki- sebb-nagyobb mennyiségű sze­szes italt. A balesetek kivizs­gálása során a közbiztonsági szervek tagjai ötvenhattal több esetben állapították meg az it­tasan vezetés tényét. Az elsőbb- aégadás elmulasztása 188. a szabálytalan előzés pedig 121 ízben okozott többnyire súlyos kimenetelű közúti szerencsét­lenséget. Az idei év első öt hónapjában aránylag sok baL- eset volt tulajdonítható a gya­logosuk figyelmetlenségének és gyakori szabálysértésének is. A nyári hónapokban, amikor a közép-szlovákiai kerületben is jóval nagyobb a szokásos­nál a közúti forgalom, a gép- járművezetők fokozott óvatos­sága sok balesetet előzhet meg. A fegyelmezett köziéi közlekedés negyedévében min­denütt ezt a célt szolgálják a közlekedésrendészeti dolgozók intézkedései es az átlagosnál gyakoribb, mindenre kiterjedő országúti, ellenőrzések is.-iy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom