Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)

1977-07-21 / 199. szám, csütörtök

Salisbury újabb manővere lan Smith feloszlatja a parlamentet Ülésezik az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka (ČSTK) — lan Smith, Rho­desia miniszterelnöke televíziós beszédében bejelentette, hogy azonnali hatállyal feloszlatja a parlamentet és augusztus 31-re kiírja a parlamenti választáso­kat. Elhatározását azzal indo­kolta, hogy állítólag a rhode­siai helyzet alkotmányos ren­dezésére vonatkozó brit kezde­ményezések „eltérnek elképze­léseitől“, ezért úgy döntött, hogy új alkotmányt dolgoz ki, melynek alapján „önállóan“ akarja megoldani az ország helyzetét. Politikai megfigyelők rámu­tatnak arra, hogy Smithnek ehhez a lépéséhez az igazi okot a Salisburyba látogató brit —amerikai közös diplomáciai misszió eredménytelen kísérle­tezése szolgáltatta. Smith ke­serűen nyilatkozott á tárgyalá­sok eredményeiről. A brit- amerikai terv annak ellenére, hogy lényegében megőrizné a rhodesiai fehér kisebbség ki­váltságait, Smithet teljes mér­tékben nyugtalanítja, mert a brit—amerikai terv néhány Egyesítik a zimbabwei A rhodesiai fehértelepes re­zsim ellen küzdő Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió (ZANU) és a Zimbabwei Népi Unió (ZAPU) vezetői megállapodtak abban, hogy szervezeteik, ame­lyek a Zimbabwei Hazafias Front keretében már eddig is együttműködtek, további lépé­seket tesznek katonai erűik egyesítésére. Robert Mugabe, a ZANU, fis Joshua Nkomo, a ZAPU elnöke (CSTK) — Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár elítélte lan Smith rhodesiai fajüldöző politikus döntését, miszerint Rhodesiá­ban nem egyenjogú parlamenti „választásokat“ tartanak, ami nem teszi lehetővé egy színes bőrű többségi kormány megala­kítását. Waldheimnek az ENSZ New York-i székhelyén kiadott nyi­latkozata „sajnálkozását fejezi ki afelett, hogy a Smith-rend- szer újabb törvénytelen akciót hajtott végre, amely súlyosan veszélyezteti a rhodesiai problé­ma békés rendezésére tett erő­feszítéseket“. Az ENSZ-főtitkár hangsúlyoz­ta, hogy minden hatalmat az A z amerikai sajtó az elnö­ki hivatal után valószí­nűleg a leghatalmasabb intéz­mény az országban, állapítja meg „A kongresszus, a tájékoz­tatási eszközök és az elnök“ cí­mű könyvében Max Campelman társadalomtudós. A könyvet 1975-ben az Amerikai Társada­lomtudományi Akadémia jelen­tette meg. A szerző könyvében megcá­folja az Egyesült Államokban, és -:i világon másutt is elterjedt elképzeléseket az amerikai saj­tó korlátlan szabadságáról. El­lenkezőleg, bebizonyítja, hogy — akárcsak más vállalkozások területén — itt Is a nagy kia­dóvállalatok feltartóztathatatla­nul elnyelik a kicsiket, a hír­hedt konkurrenciaharc áldoza­tait. Több mint 5000 amerikai városban jelennek meg újsá­gok, amelyeknek nincsenek konkurrenseik. és csak 45 vá­rosban jelenik meg a konkur- rencia kezében levő 2—3 napi­lap. Ezt az állítólagos koncent­rációt, ami a valóságban nem más, mint a kis lapok könyör­telen elnyelése a nagy által, akarta megállítani a Kongresz- szus 1970-ben egy, a trösztelle­nes törvény mintájára az újsá­gok védelmére kidolgozott tör­vénnyel, de ennek sem volt meg a kívánt hatása. A monopolizálással szemben gyenge volt a kongresszus a múltban és gyenge ma is. Nem segített a nyilvános kipellengé- rezés sem, amelyre maga a szö­vetségi kormány sajtómegbízott­ja, Nicolas Johnson vállalko­zott az Atlantic Monthly című folyóiratban „Sajtóbárók és a közérdek“ címmel megjelent cikkében Ez a lap közölte a sajtómágnások, Illetve a ki­pontja akaratlanul is tekintet­be veszi a realitásokat, a rho­desiai nemzeti felszabadító mozgalom növekedését, és a dél-afrikai helyzet szélesebb körű politikai összefüggéseit. A Rhodesia helyzetének bel­ső megoldását célzó koncep­ció elsősorban a megveszteget­hető törzsfőnökök megnyerésén alapul, amennyiben azok részt vennének a parlamentben és a kormányban, s ez kifelé azt a látszatot keltené, hogy a feke­te lakosság részt vesz az or­szág irányításában. A Zimbabwei Hazafias Front, amely Rhodesiában tényleges képviselője az afrikai többség­nek, visszautasítja nemcsak a brit—amerikai tervet, amely megőrizné az afrikai többség elnyomását, s a. külföldi mono­poltőke érdekeit tartaná szem előtt, hanem Smith elképzelé­seit is. A Zimbabwei Hazafias Front követeli, hogy az ország­ban az afrikai többség vegye kezébe a hatalmat, és hangsú­lyozza, hogy e cél érdekében kész harcot folytatni. hazafiak katonai erőit vasárnap este Dar es Salaam- ban tartott sajtóértekezletükön elmondták, hogy konkrét hatá­rozatokat fogadtak el a rhode­siai fajüldöző rezsim megdön­tését célzó közös katonai prog­ram kidolgozására. Nkomo és Mugabe beszámolt arról is, hogy találkoztak Jú­lius Nyerere tanzániai elnök­kel, a frontországok csoportjá­nak vezetőjével, aki elégedett a megbeszélések eredményeivel. afrikai lakosság kezébe kell át­adni. Megállapította, hogy „az ENSZ álláspontja egyértelmű: többségi kormány nélkül sző sem lehet Rhodesia önállóságá­ról. Smith legutóbbi akciója ezzel az állásponttal szöges el­lentétben áll“. ... > A londoni Carlton Szálló előtt tüntetők népes csoportja tilta­kozott J. Vissernek, Johannes­burg Soweto elővárosa rendőr­főnökének nagy-bi'itanniai lá­togatása ellen. Visser felelős a tavalyi tömegvérengzésért, melynek több mint száz dél-af­rikai bennszülött áldozata volt. (ČSTK — UPI felvétele) Igaz, ennek a gondolatok piacá­nak nem szabad kicsúsznia az ún. amerikanizmus egységes ideológiájának keretéből, ami ismét az egyetlen társadalmi rendszernek, a korlátlan társa­dalmi tulajdon rendszerének védelmét jelenti. És így való­ban egyetlen újabb eset sem ismeretes, hogy az amerikai kormány a monopóliumokkal szemben alkalmazta volna az újságok védelmére hozott 1970. évi törvényt. Ellenkezőleg, pl. a Genet nevű sajtócsoport, amelynek 1960-ban 30 napilap volt a tulajdonában, 1971-ben, tehát az említett törvény kiadá­sát követő évben, további 20 la­pot vásárolt meg, és így már 50 újságja van. Az amerikai sajtó koncentrálása tovább foly­tatódik, a Script, a Nuit és más társaságok egyre terjesz­tik „birodalmukat“. Ernest Heinz „Az amerikai újságok a hetvenes években“ című könyvében írja, hogyha az amerikai sajtó koncentrálódá­sa olyan ütemben folytatódik, mint 1968-ban, akkor az utolsó önálló, független, egyetlen tár­(ČSTK) — A Kremlben teg­nap megkezdődött az Oroszor­szági Szovjet Szövetségi Szo­cialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. Az Oroszországi SZSZSZK 39 nemzetiségét képviselő több mint 900 küldött elemzi a Szovjetunió új alkotmányterve­zetét, értékeli- Leonyid Brezs­(ČSTK) — Arra való tekin­tettel, hogy a Vietnami Szocia­lista Köztársaság ENSZ-tagsá- gáról szóló vitába 21 áliam képviselője jelentkezett, a Biz­tonsági Tanács tegnap ismét összeült. A vitában felszólalt Otto Jachek, Csehszlovákia ál­landó ENSZ-képviselőjének he­lyettese. Felszólalásában hang­súlyozta, hogy a VSZK ENSZ- tagságára való jogát támogat­ja a nemzetközi közvélemény. A Vietnami Szocialista Köztár­saság nagy népszerűségnek ör­vend a szocialista tábor, az el nem kötelezettek és más ál­lamok körében. Külpolitikája az ENSZ alapokmánya elvein alapuló békés és baráti együtt­működésre irányul. Napjaink­ban több mint száz országgal tart fenn diplomáciai kapcso­latot. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságot és a Vietnami Szocialista Köztársaságot mély barátság köti össze, amely a vietnami nép az amerikai ag­resszió elleni harcának idején született. Ebben az időben Csehszlovákia a szocialista tá­bor többi országaival együtt szilárdan a vietnami nép olda­lán állt s az idegen agresszió ellen, a nemzeti függetlensé­Ugyanez a koncentráció jel­lemzi a rádiót és a televíziót is. Az Egyesült Államokban mo­nopolhelyzetben van a három nagy rádió- és televíziótársa­ság; a CBS, az FBS és az RBS. A cél azonban távolról sem az újságok és egyéb tájékoztatási eszközök csupán kereskedelmi alapon való összevonása, ha­nem igyekeznek azokat esz­mei egységbe is olvasztani, hogy az egyetlen „boldogító“ társadalmi rendszert — a ka­pitalista társadalmi rendet pro­pagálják. Ennek az egységes hatásnak nemcsak a komoly mezben tetszelgő cikkeket és információkat vetik alá, hanem a hírhedt képregénysorozatokat (comics) is, amelyek a rettent­hetetlen amerikai szupermano- kat dicsőítik. Milyen konkrét hatást gyako­rol az ország politikai-gazda­sági fejlődésére, az amerikai tájékoztatási eszközök Ilyen vállalkozói és eszmei Összevo­nása, koncentrálása? E hatás­nak már régen tudatában van az elnöki hivatal. A Fehér Ház évente 400 millió dollárt fordít a „public relation“ céljaira. Eb­nyevnek a párt Központi Bi­zottsága májusi plénumán el­hangzott beszámolójából adódó feladatokat és bizottságot ala­pít az OSZSZSZK alkotmány- tervezetének elkészítésére. A képviselők jóváhagyták az OSZgZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének a Legfelsőbb Ta­nács két ülésszaka között ho­zott határozatait. gért, a szabadságért és az egy­ségért vívott igazságos harcá­ban hatékony támogatást nyúj­tott. A vietnami nép győzelme jelentősen hozzájárult a béke megszilárdításához, állapította meg a csehszlovák képviselő. Végül hangsúlyozta, hogy a Vietnami Szocialista Köztársa­ság ENSZ-tagsága további je­lentős lépés lesz a nemzetkö­zi békés együttműködés meg­szilárdítása, valamint az ENSZ tekintélyének növelése felé. Caiter teilgat (ČSTK) — Carter amerikai elnök nem szándékozik kom­mentálni Vhléry Giscard d'Es- taing francia elnöknek a News­week amerikai hetilap hétfői számában megjelent interjújá­ban foglalt megállapításokat, jelentette be a Fehér Ház szó­vivője. Giscard d’Estaing interjújá­ban kritizálta Carter magatar­tását az „emberi jogokért“ fo­lyó kampányban és megállapí­totta, hogy az Egyesült Álla­mok elnökének magatartása kompromittálja a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló politikát. bői az összegből azokat a tájé­koztatási eszközöket támogat­ják, amelyek közlik a kívánt in­formációkat. Erről ír három szerző: Rivels, Peterson és Jansen „A tömeg­tájékoztatási eszközök és a mo­dern társadalom“ című könyvé­ben. így például amikor a re­publikánusok jelöltje, Nixon el­nök 1972-ben ismét jelöltette magát az elnökválasztásokon, 743 különböző napilap támogat­ta őt cikkeivel, míg demokrata párti ellenjelöltjét, McGowern szenátort, akinek nem volt le­hetősége, hogy az államkasszá­ból finanszírozza választási kampányának költségeit, csak 56 napilap. Sőt, amikor 1972- ben kirobbant a Watergate-bot- rány, 30 befolyásos amerikai napilap nem volt hajlandó írni róla, vagy legalábbis igyekezett csökkenteni annak politikai sú­lyát azzal, hogy a lehető legki­sebb figyelmet szentelte az ügynek. Az amerikai sajtó szabadsá­gának mítosza tehát gyorsan szertefoszlik, ha közelebbről be­tekintünk ennek, az emberi bizalommal kufárkodó nagy bu- siness-nek kulisszái mögé. Per­sze, bepillantani e kulisszák mögötti világba nem könnyű. Az átlagos amerikai újságolva­sónak. rádióhallgatónak vagy tévénézőnek látszólag a külön­böző nézetek és gondolatok széles skáláját kínálják, de ezek összességükben egy és ugyanazt védelmezik: a magán- tulajdon szentségét, amely ál­landó, változatlan törvénye kell hogv maradjon ennek az országnak az uralkodó osztály maroknyi csoportjának érdeké­ben. AZ SZKP KB meghívására a Szovjetunióba érkezett Jumzsa- gijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bi­zottságának első titkára, a Nagy Népi Hurál Elnökségének elnöke. Cedenbal szabadságát tölti a Szovjetunióban. AZ OPEC bécsi központjában bejelentették, hogy a tagorszá­gok pénzügyminiszterei au­gusztus 4-én Bécsben értekez­letre ülnek össze. A tanácsko­záson megvitatják, hogy milyen támogatást nyújtanak az arra rászoruló országoknak az 1976- ban létesített különleges alap­ból. ANDREJ BARČÁK, hazánk külkereskedelmi minisztere tegnap Brazília fővárosában Francisco Azeredo da Silveira brazil külügyminiszterrel aláír­ta a kormánvközi kereskedel­mi szerződést. MADRIDBAN kedden talál­koztak az Olasz Kommunista Párt és a Spanyol Kommunista Párt küldöttségei. Az olasz küldöttséget Giancarlo Pajetta, az OKP veztőségének tagja, a spanyol küldöttséget pedig San­tiago Carrillo, az SKP főtitká­ra vezette. A találkozón orszá­gaik jelenlegi politkai helyze­tével és más fontos problémák­kal foglalkoztak. KENNETH KAUNDA, Zambia elnöke tegnap Mainz Chon volt igazságügyminisztert nevaste ki az új kormány elnökévé. A szocializmus anyagi bázisát építik Madagaszkárén (ČSTK) — A Malgas Demok­ratikus Köztársaságban államo­sították — a külföldi tőke tu­lajdonában levő — öt nagy ke­reskedelmi és iparvállalatot. Köztük az egyik legrégibb gyarmati üzemet, a Sociélé In­dustrielle et Commerciale de l’Emirn-t. A malgasi közvélemény pozi­tívan értékelte a legfelsőbb forradalmi tanácsnak az álla­mosítási döntését, amely újabb jelentős lépés az országban az állami szektorok megszilárdítá­sára. 1975 decembere óta, ami­kor Madagaszkár népe jóvá­hagyta a malgasi szocialista forradalom chartáját, állami el­lenőrzés alá helyezték a ban­kokat és a biztosító társaságo­kat, valamint a víz- és energia- forrásokat. Az állam irányítja a kőolajtermékek árusítását és más gazdasági ágazatokat is. &edményes munkát végez a SINPA, az állami kereskedelmi és mezőgazdasági ügyekkel foglalkozó szervezet, melynek az a feladata, hogy a külkeres­kedelemben helyettesítse a kül­földi cégeket. A malgasi szo­cialista forradalom chartája a népgazdaság kulcsfontosságú területeinek Irányítását a dol­gozók kezébe helyezi — írja a Maftin című malgasi lap. Ezek az intézkedések lehetővé te­szik, hogy a Malgas Demokra­tikus Köztársaságban kiépíthes­sék a szocialista társadalmi rend biztosításához szükséges anyagi bázist. Kései elővigyázatosság (ČSTK) — Az amerikai kor­mány rendkívüli ülésén Carter elnök utasította a minisztere­ket és más magas rangú poli­tikusokat, hogy rövid időn be­lül foganatosítanak olyan in­tézkedéseket, amelyek meg­előznék az elektromos áram esetleges kiesését. Az új intézkedéseknek lega­lább korlátozniuk kell a New York-i eset megismétlődésének lehetőségét Harold Brown had­ügyminisztert bízták meg, hogy „tanulmányozza át annak lehe­tőségeit“, hogy a tömegrablá­sok tettesei ellen nemzeti gár­dákat és katonai egységeket vessenek be. Hétfőn este ismét zavar ke­letkezett New York Manhattan negyedének áramszolgáltatásá­ban. A Consolidated Edison tár­saság szerint a hibát tűz okoz­ta, amely a földalatti új vona­lának építése közben keletke­zett. ENSZ-vélemény: TÖBBSÉGI KORMÁNYT RHODESIÁBAN A VSZK-nak az ENSZ-ben a helye Kommentárunk .SdíI«Msí‘ in Egyesült in#« adói tevékenységgel foglalkozó családok, a kiadóvállalatok, a rádió- és televízióállomások tu­lajdonosainak nevét. De ez a Don Quijote-féle szélmalomharc tulajdonképpen nem a tömegtá­jékoztatási eszközök összevoná­sa ellen irányult, csak a néze­tek szabad közlését akarta vé­delmezni, hogy ezek, Nicolas Johnson szavaival élve, eljus­sanak a „gondolatok piacára“. sasághoz sem tartozó amerikai napilap 1984 ben megszűnik. Hearst ismert sajtómágnás, aki sajtóbirodalmát apjától örö­költe, és akit a legkönyörtele­nebb újságírónak és kiadónak tartanak, maga nyolc napilap­nak és 14 különböző folyóirat­nak tulajdonosa, köztük például a Good Housekeeping nevű női folyóiratnak, amely ötmilliós példányszámban jelenik meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom