Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)

1977-06-13 / 161. szám, hétfő

Búcsú a II. ligától A II. labdarúgó-liga utolsó fordulója egyben búcsút jelen­tett e második legmagasabb szintű bajnoki küzdelemtől, hisz mint ismeretes, ősztől a II. liga megszűnik és helyére a nemzeti bajnokságok lépnek. Az utolsó forduló mérkőzései közül többet már hét közben lejátszottak, így a hét végére csak öt találkozó maradt. Nagyobb meglepetés nem született, a vendégek közül egyedül a t'H volt sikeres, pontot szerzett a Déčín pályáján. Eredmények: PREŠOV — PRIBRAM 3:2 (2:11 Góllövők: Kufa (2), Sál­ka. 111. Schmiedt (2). A találkozóra ismét Sabinov- han került sor, a Prešov pá­lyáját átépítik. A nagy hőség kedvezőtlenül éreztette hatását a játék színvonalán. Az ősztől I. ligás Prešov igazolta első­ségét. NITRA — KLADNO 3:1 (1:0) Góllövők: Hodur (2), Horn, ill. Istenik. A vendégek védekező takti­kája támodójátékra késztette a Nyitra csapatát. Szinte végig a kladnóiak kapuja előtt folyt a iáték. A hazaiak nagy fölényü­ket az első félidőben csak egy góllal tudták kifejezni. Szünet után ügy tűnt, meglepetés szü­letik, a vendégek egyenlítettek, a hajrában azonban ismét ma­gára talált a Nyitra. DÉČÍN — CH BRATISLAVA' 0:0 Az átlagos színvonalú talál­kozón a hazaiak kezdeményez­tek többet, de nem boldogul­Tenisz A román csapat sikere A Davis Kupa európai „A“ zónájának elődöntőjében a ro­mán teniszezők érvényesítették a hazai pálya előnyét és Bu­karestben Nagy-Britannia ellen biztosították a döntőbe jutást. Az első napon Nastase 6:1, 6:2, 4:6, 6:4 arányban győzött Fea- ver ellen, Haradau 2:6, 7:5, 6:0, 6:1 arányban bizonyult jobbnak Lloydnál. A továbbju­tást jelentő harmadik pontot a Nastase, Tiriac kettős szerezte a Lloyd fivérek 9:7, 2:6, 6:4, 9:7 arányú legyőzésével. A brüsszeli nemzetközi tor­na férfi egyesének második fordulójában a csehszlovák P. Hutka 2:6, 2:6 arányú veresé­get szenvedett a spanyol Mu- noztól. A 18 esztendős amerikai Bul- likson továbbra Is a Notting- liamben folyó torna nagy meg­lepetése. Az argentin Vilas fö­lött aratott győzelem után a fiatal amerikai teniszezd hon­fitársa, Lutz ellen győzött 3:6, 6:3, 9:7 arányban. tak a CH jól védekező csapa­tával. A Déčín legjobbjai Že- níšek és Hanz voltak, a ven­dégeknél Luprich és a kapus Strelecký tűnt ki, aki egy sor nagy gólhelyzetet hárított. VLASIM — POV. BYSTRICA 2:0 (1:0} Góllövők: Tupec és Ve j voda. Gólhelyzeteik alapján a ha­zaiak akár nagyobb arányban is győzhettek volna. BARDEJOV — MICHALOVCE 2:1 (0:1 j Góllövők: Hudák, Pa- sierb, ill. Stanek. A keleti rangadó nagyon ál­mos, unalmas labdarúgást ho­zott. A vendégek gyors ellen- támadásokkal próbálkoztak, s ez a taktika az első félidőben sikert eredményezett. Szünet után Hudák egyenlített, majd a befejezés előtt tíz perccel Pa- sierb megszerezte a vendéglá­tók győztes gólját. A II. labdarúgó-liga táblá­zata: 1. Prešov 30 23 4 3 64:21 50 2. B. Bystrica 30 18 10 2 55:21 46 3. Jablonec 30 15 4 11 48:33 34 4. Bohumín 30 12 9 9 39:27 33 5. Pribram 30 13 7 10 41:35 33 6. Trinec 30 14 5 11 36:34 33 7. Kladno 30 13 6 11 38:33 32 8. Nitra 30 11 8 11 41:44 30 9. Martin 30 13 4 13 40:46 30 10. ČH 30 12 4 14 38:28 28 11. Vlašim 30 10 7 13 42:39 27 12. VŽKG 30 9 5 16 23:42 23 13. Déčín 30 6 10 14 29:51 22 14. Bardejov 30 8 6 16 27:52 22 15. Michalovce 30 6 8 16 21:51 20 16. P. Bystrica 30 6 5 19 20:45 17 Világnagyságuk találkozója a bratislavai Pravda — Televízió — Slovnaft atlétikai versenyen. Balról a lengyel olimpiai bajnok Wszola, a női súlylökés világcsúcstartója Halena Fibingerová, a férfi súlylökés müncheni olimpiai bajnoka Komar (lengyel) láthatók. (Vojtíšek-felv.) Új arcok a szovjet válogatottban Kellemetlenül érintette a szovjet labdarúgás híveit, hogy a válogatott nem nyerte meg világbajnoki selejtező csoport­ját. Nyikita Szimonyan edző bejelentette: felfrissítik a szbornát, hiszen a világbajnok­ság után újabb Európa-bajnok - ság kezdődik. A szovjet válogatott első előkészületi mérkőzését június 26-án játssza a Torpedo Moszk­va ellen és már ezen az edző­mérkőzésen új játékosok mu­tatkoznak be. Többek között a kapus Jurij Romenszkij (Baku), a 20 éves Szergej Prigoda hát­véd (Torpedo), Vjacseszlav Gyektyerev (Leningrád) és Szergej Malko (Dnyepropel- rovszk). A legközelebbi válo­gatott mérkőzésekre a követ­kező keretet jelölte ki Nyikita Szimonyan edző: Gyektyarjev, Romenszkij (kapusok), Prigoda, Hincsagasvili, Bubnov, Novikov, ZNAMENSZKIJ EMLÉKVERSENY Moszkvában 12 ország közel 500 sportolójának részvételével megkezdődött a Znamenszkij fivérek atlétikai emlékverse­nye. A három fődíj közül az elsőt a szovjet Szelik nyerte, aki a 10 000 méteres futásban 26:23,2 perccel győzött. Ennél az időnél Jobbat eddig szovjet pályán még nem értek el. Szín­vonalas küzdelmet hozott a rúdugrás is, az Európa-bajnok Kiskun 550 cm-rel lett első honfitársai, Iszakov (540) és Trofimenko (540) előtt. A to­vábbi eredményekből — fér­fiak — hármasugrás: Szegal 16,31, 100 m: 1. Ignatyenko 10,48, 2. Kolesznyikov 10,52, 110 m gát: Pereverzev 13,88, gerely: Ersov 83,36, 10 000 m: Moses világcsúcsot javított Los Angelesben befejeződött az amerikai atlétikai bajnok­ság, amely egyben válogató is volt az I. Világ Kupa küzdel­mekre, melyeknek színhelye Düsseldorf lesz. A bajnoksá­gon számos kiváló eredmény született és az utolsó napon a 21 éves Moses a 400 méteres gátfutásban 47,64 másodperc­cel új világcsúcsot állított fel, amely 19 század másodperccel jobb a montreali olimpiai já­tékokon nyújtott teljesítményé­nél. A bajnokság utolsó előtti napján négy számban a világ eddigi legjobb eredményével győztek. Az olimpiai bajnok Robinson 824 cm-t ugrott tá­volba, ami 2 cm-rel jobb a főiskolás bajnok Doubley ed­digi legjobb teljesítményénél. A női 200 méteres síkfutásban Ashford 22,62 mp-cel új nem­zeti csúcsot futott. Gyorsabb­nak bizonyult, mint Európa fe­dettpályás bajnoknője, az NDK- beli Marika Koch (22,83). A 110 m-es férfi gátfutásban James Owens és Charles Foster azonos időt ért el: 13,49 mp-et. A célfoto alapján először a 21 éves Owenst hirdették ki győz­tesnek, majd óvás után a zsűri holtversenyt állapított meg. Eb­ben a számban indult az olimpi­ai bajnok Davenport is, aki 13,56- tal csak harmadik lett és így szertefoszlott az az álma, hogy Düsseldorfban vesz búcsút kar­rierjétől. A 200 méteres síkfu­tásban bekerült a válogatottba Harris, aki 20,6 mp-et futott. A távolugrásban Robinson mögött négyen ugrották túl a 810 cm-t. A második helyen a nigériai Charlton végzett, az amerikai Carter előtt, mindket­ten 814 cm-t értek el. Az amerikai bajnokság utol­só napjának csúcspontját Mo­ses futása jelentette 400 m-es gáton. A 185 cm magas és 72 kg súlyú világcsúcstartó két évvel ezelőtt 52 mp-et futott. Az olimpia évében ragyogó formába lendült, amelyet sike­rült állandósítania. A 400 mé­teres gátfutásban ragyogó tel­jesítmények születtek, össze­sen hét versenyző futott 50 másodperc alatt. Magas szín­vonalú volt a 100 méteres sík­futás is. Az elsőséget a jamai­kai Don Quarrie szerezte meg 10,12-vel, aki biztosan győzött a 10,24-et futó amerikai Steve Williams ellen. A nők közül a távolugrásban Andersson hívta fel magára a figyelmet 663 cm-rel és a 3000 m-es síkfutás­ban Merrill 9:00,2 perces tel­jesítménnyel. Nagy érdeklődés kísérte a férfi magasugrást is, amelyben a 23 éves Stones 229 cm-t teljesített. Háromszor kí­sérletezett a 233 cm-es magas­sággal, azonban a lecet mindig hajszállal verte. A rúdugrás­ban magabiztosan versenyzett Mike Tully, aki 553 cm-rel győzött; a hármasugrásban Mi­lan Tiff győztes ugrása 17,38 m volt. Ezt a teljesítményt azonban négyméteres hátszél­lel érte el. Szelik 28:23,2, 2. Kopiacz (lengyel) 28:23,4, 3. Floroju (román) 28:24,1. Nők — 100 m: Maszlakova 11,35, 400 m: Akszenova 53,25, távolugrás: Katuszeva 653, 2. Wladarczyk (lengyel) 636. A skót Ian Stewart az olim­pia utáni esztendő első futója, aki 28 percen belüli időt ért el a 10 000 méteres futásban. Stewart az angol bajnokságon 27:51,30 perces idővel győzött és ezzel első helyen áll a vi­lágranglistán. * * # A nyugatnémet Marion Bek­kor 61,82 méterrel, a világ idei legjobb eredményével nyerte a női gerelyhajítást a Reckling- hausenben rendezett verse­nyen. A nyugat-berlini verseny né­hány érdekesebb eredménye: Nők — 100 m: Richter (nyu­gatnémet) 11,3, 200 m: Sze­winska (lengyel) 22,95, férfi­ak — gerelyhajítás: Wessing (nyugatnémet) 81,78. A brit Thompson 2:14,32 órás idővel nyerte a Wlnsdorban rendezett maratoni futóver­senyt. IGyektyerev (hátvédek), Mina­jev, Makszimenkov, Konykov, Burjak (középpályások), Blo­hin, Kipiani és Malko (csatá­rok ). A Torpedo Moszkva elleni edzőmérkőzés után a szovjet válogatott két találkozót ját­szik még az idén: július 28-án Leningrádban az NDK, szep­tember 7-én pedig Lengyelor­szág ellen. Az 1978-as eszten­dőt március 8-án kezdi a szov­jet válogatott, mégpedig az NSZK együttese ellen. A szov­jet labdarúgás vezetői úgy ter­vezik, hogy a jövő esztendő­ben 8—10 alkalommal találkoz­nak a világ élvonalbeli válo­gatottjaival. SZMIRNOV PRÁGÁBAN A Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság 79. ülésére Prágába ér­kezett Vitalij Szmirnov, a NOB végrehajtó bizottságának szov­jet tagja. A vendéget a ruzynéi repülőtéren František Kroutil, a NOB tagja és Nyikolaj And­rianov, a Szovjet Olimpiai Bi­zottság elnöke fogadta, aki már korábban a csehszlovák fővárosba érkezett. — Engedjék meg, hogy kö­szönetét mondjak a szívélyes fogadtatásért az önök gyönyö­rű országában — mondotta a repülőtéren Vitalij Szmirnov. — Prágában sok munka vár ránk, a NOB közelgő ülésszaka nagy jelentőségű az olimpiai játékok további fejlődésének, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság­nak és az egész olimpiai moz­galomnak a szempontjából. I— Örülök, hogy a NOB 79. ülésszakára Csehszlovákiában kerül sor, melynek olimpiai bizottsága nagy erőfeszítéseket tesz az olimpiai eszmék tisz­taságának megőrzésére. A je­lenlegi időszakban ez az egész mozgalom alapvető kérdése és minden haladó erőnek egye­sülnie kell a fenntartásokat célzó közös munkában. Hiszen az olimpiai gondolatnak nagy jelentősége van az ifjúság ne­velésében és a világbékéért folytatott harcban. A figyelem középpontjában: A POLITIKAI NEVELŐ MUNKA Bratislavában szombaton befejeződött a CSSZTSZ Szlovákiai Központi Bizottságának kétnapos 13. plenáris ülése. A tanácsko­záson megvitatták a szlovákiai szervezetek tevékenységi tervé­nek teljesítését, mindenekelőtt azonban a teljesítmény és az élsport problémáit. A vitában felszólalók analitikusan és kriti­kusan vizsgálták a jelenlegi helyzetet. A plenáris ülés intézke­déseket fogadott el, amelyek célja, hogy a szlovákiai szerveze­tekben realizálják a CSKP XV. kongresszusának és az SZLKP kongresszusának határozatait, amelyek előirányozzák a teljesít­mény fokozását az egyes sportágakban. A szlovákiai testnevelési mozgalomnak a figyelmét mindenekelőtt a következetes politikai nevelő munkára, az irányításra és az ellenőrzésre, a káderek nevelésére, a tudományos ismeretek alkalmazására, a tehetségek kiválasztására, és általában a tehetséges fiatalokról való gon­doskodásra kell Összpontosítani. A sportágazatok színvonalának emelése a fő feladatok egyike, amely oszthatatlan részét képezi a CSSZTSZ valamennyi szerve irányító és szervező munkájának. A teljesítmény jellegű sport- tevékenységnek, amint azt a határozat megállapítja, jelentős szerepe van a testnevelés szocialista rendszerében. A tömeg­sportból indul ki és egyidejűleg jelentősen befolyásolja a rend­szeres sportolást, ami hozzájárul az egyének és a közösségek teljesítményének fokozásához. Ebben a vonatkozásban a szlová­kiai szervezet elsősorban a tehetségek kiválasztására, a kiemelt sportklubokra és mindazokra összpontosítja figyelmét, akik tel­jesítményük révén a legjobbak közé tartoznak. A külföld labdarúgása Izland — Észak-írország 1:0 (1:0) Izland labdarúgó-válogatottja VB-selejtező mérkőzésen egy* gólos győzelmet aratott Észak­írország felett. A 12 000 néző előtt játszott találkozón az arany gólt Albertson lőtte a 32. percben. Az 1978-as VB-selej­tező IV. csoportjában Hollan­dia áll az élen 5 ponttal a 4 pontos Belgium előtt. Izland- nak 2 pontja van, míg Észak­írország eddig csak egy pon­tot szerzett. Limában a lengyel labdarú­gó-válogatott nemzetek közötti találkozón 3:1 (2:0) arányban legyőzte Perut. A győztes csa­pat góljait Szarmach, Deyna és Kasperczak lőtte. A hazai csapat részéről Diaz volt ered­ményes. A japán labdarúgó-válogatott Hirosimában mérte össze ere­jét harmadszor a nyugatnémet FC Köln csapatával és gól nél­küli félidő után 3:0-ra kika­pott. A 21 éven aluli válogatottak nemzetek közötti találkozóján Franciaország és Portugália gól nélküli döntetlent játszott. A Szovjetunió labdarúgó-baj­nokságában a Moszkvai Torpe­do és a Kijevi Dinamó össze­csapása 1:1 arányú döntetlent hozott. A bajnokság listaveze­tője 13 ponttal a Moszkvai Di­namó. Az őt üldöző három csapatnak, a Moszkvai Torpe­dónak, a Tbiliszi Dinamónak és a Kajrat Alma Atának egy­aránt 12 pontja van. Az osztrák labdarúgó-ligában a 34. forduló mérkőzéseit bo­nyolították le. Az eredmények­ből: Vöest — LASK 2:1, Vien-' na — SSW Innsbruck 1:1, Ad- mira Wacker — Austria Salz­burg 4:1, Rapid — Sturm 3:0, GAK — Austria WAC 0:5. Az élcsoport állása: 1. Innsbruck 49, 2. Rapid 45, 3. Austria WAC 43 ponttal. Helytálltak a csehszlovák kerékpározók Az immár 29,-szer rendezett ausztriai kerékpáros körver­seny egyéni összetett verse­nyének győztese a hazai Mit- teregger lett 31:35:53 órás idő­vel két csehszlovák kerékpá­rozó, JiH Konečný 31:38:05, és Svätopluk Henke 31:38:27 óra előtt. Prchal nyolcadik lett, ideje 31:41:23 óra. A csapat- verseny végeredménye: 1. Ausztria 94:49:51, 2. Csehszlo­vákia 94:54:36 óra. Az utolsó útszakaszt, mely Zeltwegből Feldbachba vezetett (153 km) az osztrák Denk nyerte a len­gyel Szozda és az osztrák Sum­mer előtt. Prchal 6. lett. • • • A brit körverseny 12. útsza­kasza Swindonból Southamp- tonba vezetett és 170 km hosszú volt. A győzelmet az új-zélandi Sumich szerezte meg a szovjet Belouszov és a hol­land Wooys előtt. A csehszlo­vákok közül legjobban Kališ szerepelt, aki a 9. helyen vég­zett. Az összetett verseny élén a szovjet Guszejnov áll 48:23:13 órás idővel, a legjobb cseh­szlovák versenyző Vondráček 48:23:19 cel a kilencedik. • • • A norvég körverseny II. út­szakasza után két csehszlovák versenyző, Skoda és Bartoníček áll az összetett verseny élén. A II. útszakaszt Skoda nyerte Bartoníček és a hazai Will- mann előtt. • • • Hamburgban nemzetek kö­zötti pályakerékpáros találko­zón a Szovjetunió 36:4 arány­ban győzött az NSZK ellen. A' legjobb versenyzőnek Vlagyi­mir Oszokin bizonyult 21 pont­tal. 0 A Svédország — Svájc labdarúgó VB-mérkőzésen is­mét kitűnt a svájci Botteron nagyszerű középpályás játéka. Több európai klubcsapat sze­retné szerződtetni. Most vétel­ára még magasabb lett. Érde­kes felfigyelni a Dagens Ny- hetes lap véleményére: „Mi svédek ne legyünk túlságosan büszkék, a legpvengébb euró­pai VB-selejtező csoportból jutunk tovább." 1977. VI. 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom