Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)

1977-06-30 / 178. szám, csütörtök

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1977. június 30. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA * XXX. ÉVFOLYAM 178. szám Ára 50 fillér JELENTŐS LÉPÉS UTÁN Hány gyerek írja fel ma ürömmel a tantermek táblaira — vakáció. És ez az áhított szó visszav 'hatatlanul azt jelzi, bogy ismét eltelt egy tanév és megkezdődött a szünidő. Tartalmas és eseménydús esztendő xárui. Olyan tanév, amelyben az érdeklődés előterébe került az iskola és a jövő nemzedék formálásának programja. A párt XV. kongresszusa a múlt év tavaszán oktatásügyünk állapotát feltárva, fontos elvi programot adott a következő évekre, évtizedekre és ja­vasolta az illetékeseknek, hogy dolgozzák ki az oktatási rend­szer távlati tervét. A párthatározat útmutatásai nyomán meg­fogalmazott új oktatási-nevelési koncepció és néhány intéz­kedés olyan folyamatot indított el ebben a tanévben, melyet — a maguk vagy gyermekük révén az iskoláztatásban érde­kelteken kívül is — minden állampolgár az elmúlt idők leg- jelntősebb művelődés-politikai eseményének tekinthet. A nagyszabású s távlataiban is igeu jelentős új oktatási ter­vezel meghonosítása nem különösebben látványos szenzáció, de jól érzékelteti a művelődésügy erőfeszítéseit az egyenle- . tes ütemű és a kor követelményeihez igazodó korszerű isko­láért. A korszerűsítés első lépéseként 1976. szeptember 1-től az ország valamennyi alapiskolájának első osztályában új tantervek alapján kezdték meg az oktatást. Az alapiskolák első osztályainak új koncepciója — mint ismeretes — egy hosszan tartó korszerűsítési folyamat, egy mélyreható átszer­vezés nyitánya, hiszen az oktatási rendszer átformálásának terve csak ezután bontakozik ki részleteiben. A korszerűsítés eme első lépése nélkül azonban nein lehetne megfelelő bá zist, kiindulópontot teremteni ahhoz, hogy megkezdjük a tu­dományos technikai forradalom igényeihez mért és csak a nyolcvanas években beérő átszervezés munkálatait. Bár az új koncepció bevezetése még csak a kezdet kezdetén tart, az első osztályok idei tanulságai szerint azonban joggal remélhetjük, hogy egészséges és nagy jelentőségű változások elébe nézünk, hiszen a biztos alapok az ifjúság számára jobb feltételeket teremtenek tanulmányainak eredményesebb foly­tatásához. Az eltelt tíz hónap alatt mód nyílt arra, hogy a pedagógusok kipróbálják az új tanterveket és tankönyveket s megtanulják, hogyan legcélszerűbb tanítani a korszerű is litereteket. S ha itt-ott adódnak is nehézségek az anyag új­szerűsége vagy összetétele miatt, a taolervek sínen vannak, stabilizálódnak. Am nemcsak a jövendő iskolájának kimunkálásában történ­tek fontos lépések az elmúlt hónapok folyamán, hanem szá­mos olyan intézkedés is született, amely közvetve a most is­kolába járó tanulók főbb nevelését hivatott szolgálni. A mostani tanévben — a korábbihoz képest — még több tehetséges, és jó képességű tanuló számára váll lehetővé, hogy mór az alapiskola nyolcadik osztályában pályát válasat- sxon, s tanulmányait gimnáziumban vagy szakközépiskolában folytassa. A nyolcadik osztályból továbbtanulók száma eléri a 10 700 at, vagyis egyharinada az összes továbbtanuló alap iskolásnak. Nőtt az érdeklődés az új típusú, érettségivel vég­ződő szakmunkásképző iutézetek iránt; az idén 4'lOtl fiatalt veitek fel ezekbe az intézetekbe. Megkezdtük a középiskolák korszerűsítését is, hogy ezek az oktatási intézmények is lépést tarthassanak a fejlődéssel. A gimnáziumokban nagyobb teret kapott a tanulók egyéni érdeklődésének kielégítése, javult a politechnikai képzés szín vonala. Ez azért szükséges, mert az érettségizők 40 százaléka az iskolát befejezve munkaviszonyba lép, fontos tehát, hogy a diákok bizonyos szakmai ismeretekkel felvértezve kerülje­nek a munkahelyre. Több helyen különböző fakultatív tantár­gyat vezettek be. A szakközépiskolákban pedig jobban szor­galmazták. hogy a diákok a szakmai ismereteken kívül kellő általános műveltséget és elméleti ismereteket is szerezhesse­nek. Sokat teltünk — de még nem eleget — a szakmunkásképző intézetekben folyó oktató-nevelő mutika szinvonalanak «me léséért. A jövőben azonban még nagyobb figyelmet kell szeu telnünk ennek az iskolatípusnak, hiszen a következő években a legnagyobb változásokra a szaktaniutézetekhen kerül sor. Az átszervezés nemcsak azért szükséges, mert az iparitanuló­iskolákat évtizedeken át elhanyagolták, sőt lebecsülték jelen­tőségüket, hanem azért is, mert az új oktatási tervezet értet méhen ezeket az intézeteket a középiskolák rangjára emelik, a szaktanintézetek tehát a középiskolai rendszer szerves ré­szévé válnak. Az iskolai év tanulságai szerint a mérleg tehát jónak mu­tatkozik, hiszen jelentős lépést tettünk az oktatásügy fejlesz­tésében, az ifjúság szocialista nevelésében, az oktatási rend­szer szocialista jellegének szilárdításában. S ha itt-ott adód­nak is problémák, a jó szándékú törekvések fokozatosan tetté j érlelődnek, és a párthatározatok élettel telítődnek. Az idei tanév az oktatásügy mennyiségi fejlődésének éve is volt. Javult több olyan mutató, amely alapján a nemzetközi összehasonlítható elemzések egy-egy ország oktatási rend­szerének hatékonyságára következtetnek: kevesebb a bukás és a lemorzsolódás, jobb a színvonal az iskolákban, nőtt a szakos pedagógusok száma, korszerűsödik a nevelőintézmé­nyek felszerelése. Az iskolák tehát egyre hatékonyabb peda­gógiai munkáról adhatnak számot: javult nemcsak az oktatás színvonala, hanem a nevelnmunka is, megszilárdult a szocia­lista világnézeti és erkölcsi nevelés, szorosabb lett az iskola és az élet kapcsolata. Tisztes, szorgos munka eredményét összegezik tehát ezek­ben a napokban az iskolák pedagógusai. A gondok pedig azt jelzik, hogy a következő tanévre is bőven akad tennivaló, amely szervesen kapcsolódik az idei sikeres kezdeményezé­sekhez. Most a pihenés időszaka következik, az erőgyűjtésé, a jövő tanévre készülődésé. TÖLGYESSY MARIA Szavaznak a képviselők a Szövetségi Gyűlés ülésén (A ČSTK felvételei BEFEJEZŐDÖTT A SZÖVETSÉGI GYŰLÉS 4. ÜLÉSSZAKA A tudomány fejlesztésére törekszünk Jóváhagyták a fiatal tudományos dolgozók oktatását és továbbképzését szabályozó törvényjavaslatot • A miniszterek válaszoltak a képviselők kérdéseire (Parlamenti tudósítónktól) - A Szövetségi Gyűlés kamarái­nak szerdai együttes ülését BOHUSLAV KUCF.RÁ, a Szövetségi Gyűlés elnökhelyettese irányította. Szívélyesen köszöntötte a megjelenteket, majd a képviselők számát ellenőrizve megálla pította, hogy a csehszlovák föderáció alkotmánytörvényének 40 cikkelye értelmében mindkét kamara határozatképes. Ez­után a napirendet ismertette, amelyet a képviselők egyhan­gúlag elfogadtak. A napirend első pontjában Matej Lúöan, a CSSZSZK mi­nisztereinek helyettese a fiatal tudósok neveléséről és tovább­képzéséről szóló törvényjavas­latot terjesztette elő. E tör­vényjavaslatnak különösen azért tulajdonítunk nagy fon­tosságot, mert lényegesen hoz­zájárul a munkaerőhiánnyal kapcsolatos nehézségek enyhí­téséhez — mondotta —, ma|d kijelentette, hogy — a burzsoá társadalommal ellentétben — mi a tudomány fejlesztését szó cialista rendszerűnk elsődleges érdekének, sőt minden egyes dolgozónk ügyének is tekint jük. Hazánkban ma kb. 46 0UU tudóst és főiskolai végzettségű technikust, valamint 16 000 tu­dományos dolgozót tartunk nyilván. A tudományos kutatá­sokkal foglalkozó dolgozók i munkaerők 18,2 százalékát ké­pezik. Ez az arány sokkal na­gyobb, mint az USA-ban, az NSZK-ban vagy Franciaország­ban. Társadalmunk a tudomány­nyal és a kutatásokkal kapcso­latos kiadásokra évente mint­egy 16 milliárd koronát, az ezt j célt szolgáló beruházásokra pedig majdnem 2 milliárd ko­ronát fordít. Ez az összeg a nemzeti jövedelem 4 százalékát teszi ki. Noha a tudományos dolgozók szakmai és politikai oktatására és továbbképzésére is nagy gondot fordítunk, a tar­talékok és a fogyatékosságok ezen a téren még tagadhatatla­nok. A tudományos dolgozók új formák szerinti nevelésének célja 1974 óla tudományos fel- készültségüknek a tudományos munkával, illetve a gyakorlat­tal való közös nevezőre hozata­la. A szóban forgó törvényja­vaslat az érvényes jogszabá­lyok összesítésével és kiegés/.í /Folytatás a 2. oldalon / PÁRTTITKÁROK TANÁCSKOZÁSA 1 CSTK) — Gustáv Hu­sák elvtárs, a CSKP Központi Bizottsága főtitkárának vezeté­sével, valamint a CSKP KB El­nöksége tagjainak, a CSKP KEKB elnökének és a CSKP KB Titkársága tagjainak rész­vételével tegnap Prágában ta­nácskozást tartottak a kerületi pártbizottságok, valamint a prágai és a bratislavai városi pártbizottság vezető titkárai. A résztvevők a mostani idő­szakban végzett pártmunka idő­szerű kérdéseivel, különösen pedig a XV. kongresszus ha* tározatainak a 8. ötéves terv­időszak évében való teljesít* sével foglalkoztak. Küszöbön az aratás Ülésezett a mezőgazdasági munkákat irányító szlovákiai bizottság (Tudósítónktól/ —» Rajtra kész az aratás óriási gépezete, ami lényeges és fontos, hiszen az előrejelzések szerint a du naszerdahelyi (Dunajská Stre da) és a komáromi (Komárno) járás egy két homokos tábláján valószínűleg már e hét végére kasza alá érik a gabona, és a jövő hét közepén-végén a nyu­gat-szlovákiai kerület déli já rásaiban javában aratni fognak a kombájnok. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma mezőgazdasági munkákat irá­nyító bizottságának tegnapi ülé­sén — amelyen Rudolf Vanöo, az SZLKP KB osztályvezetője és fán fanovic. az SZSZK mező- gazdasági és élelmezésügyi mi nisztere is részt vett — elsősor­ban az aratási előkészületekről és a gabonabetakarítással kap­csolatos feladatokról volt szó Az aratási főpróba a repce betakarításával már napokkal ezelőtt megkezdődött. E hét elejéig a nyugat-szlovákiai ke­rületben nyolcezer hektár tér mését aratták le, és tegnap a közép-, valamint a kelet szlo­vákiai kerületben is megkezd­ték a repce l>etakarítását. Mivel eddig elsősorban a homokos ka­vicsos területek hirtelen beért növényzetét aratták le, a hoza­mokat illetően még korai a becslés, de annyi már biztos, hogy az idei átlaghozam tíz-ti­zenöt százalékkal jobb lesz a tavalyinál. Sajnos, más a helyzet a gabo náknál. Az időjárás — különö­sen az utóbbi hónapokban — károsan hatott a gabona fejlő­désére. gyökér- és egyéb be­tegségek léptek fel. így — an­nak ellenére, hogy nagy az egyedszám — csúcshozamokra nincs kilátás, mivel gyengéb ben fejlődtek a kalászok.- Az előrejelzések szerint búzából megközelítően a tavalyi átlag­hozamra van kilátás, míg az árpa a tavalyinál 10—lfí száza­lékkal ígér kisebb hozamot. Amint a beszámolókból kide­rült, a mezőgazdasági üzemek gondosan felkészültek az ara­tásra. A gépeket — köztük a kombájnokat — határidőben ki­javították, alapvető alkatrész- hiány nem hátráltatta a mun­kát. Azok a kombájnok, ame­lyek jelenleg még üzemképte­lenek, elsősorban akkumulátor­hiány miatt állnak. Egyes trak­tortípusoknál probléma a gu­miabroncshiány. Ezt a bajt az illetékesek rugalmasan orvosol­ják. A 6. ötéves tervidőszak má­sodik aratása előtt állunk — hangsúlyozta többek között Ru­dolf Vanöo —, és a tény, hogy tavaly a növénytermesztés egyes mutatókban adós maradt, a tervteljesítésben mindenkitől felelősségteljes, pontos és fe­gyelmezett munkát kíván, ami­nek eredményeként minimálisra csökkenthető a begyűjtési vesz* te»ég.

Next

/
Oldalképek
Tartalom