Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)
1977-06-27 / 175. szám, hétfő
Sakkozó fiatalok ú#sió Már jó néhány éve tudtam róla, hogy a faluban sokan foglalkoznak a sakkal, gyakran kaptam megfejtéseket az Oj Szóban közölt feladványokra a Vojntce-i (Bátorkeszi^ alapiskola növendékeitől. Később már a gyakorlati sakkozásban elért sikereikről is hallottam: Martinban az élen végeztek Szlovákia középiskolai csapata sakkot csak amolyan kiegészítő időtöltésnek tekintettem. De hamarosan kitűnt, hogy tehetséges sakkozók vannak közöttük! Beszereztünk egynéhány sakkönyvet, sakkfolyóiratokat is rendeltünk és a játék, az edzés is rendszeresebbé vált. Az eredmény nem maradt el: Töröttő, Szegi, Jóba és mások az iskolák közötti találko197? VI. 27. versenyében, egyszerre három osapattal is játszottak a kerületi, illetve a járási bajnokságon, sőt tavaly az 5. helyen végeztek a kerületi csapatversenyen. Ugyancsak 1976-ban a 16 éves Töröttő Antal Prágában első lett az országos ifjúsági bajnokság B-csoportjában. Ennek tudatában örömmel fogadtam el a meghívást a község felszabadításának tiszteletére rendezett nemzetközi ifjúsági tornára, hogy a helyszínen is meggyőződhessek a Voj- nicében folyó pezsgő sakkéletről. Sajnos kissé megkéstem, a csaták már véget értek és a fiatal sakkozók az iskola ünnepélyesen feldíszített tornatermében izgatottan várták a díjak kiosztását. Ott voltak a rendezők, szervezők képviselői mintegy tanúsítva, hogy egy ilyen rendezvény sikere a közös összefogáson, azon múlik, hogy a járási és helyi testnevelési, SZISZ- és pionír szervek, szervezetek szívügyüknek tekintik-e a sakkozást. Nem akarom most részletezni a verseny lefolyását és eredményét — erről a sakkrovat- Han már beszámoltunk. Inkább arra voltam kíváncsi, mi a titka annak, hogy ebben a 4000 lakosú nagyközségben folyó sakkéletet, bármelyik vidéki város is megirigyelhetné? Nos a titok: a helyi és járási szervek támogatása mellett egy lelkes pedagógus: Miholics Zoltán fáradhatatlan munkája. — 1965-ben kerültem az itteni alapiskolára — mondja Miholics Zoltán. Eleinte csak úgy találomra szedtem össze agynéhány nagyobb, 6—7. osztályos fiút, hogy megtanítsam őket a szabályokra. Mert még a lépéseket sem ismerték. Akkoriban az asztaliteniszben tűnt ki egynéhány növendék, Elismerésre méltó A Nagykürtösi (Veľký Krtíš) (lép- és Traktorállomás nem- osak kiváló termelési eredményeiről híres, hanem a vállalat sportegyesületének sakk- szakosztálya is évről évre javuló eredményeket mutathat fel. Korbel'a Milan, a sakk- szakosztály titkára így összegezte az eddigi eredményeket: — A sakk-szakosztályt 1974- ben alakítottuk. A-csapatunk a kerületi bajnokság I. osztályának A-csoportjában szerepel, a tartalékcsapat a kerületi bajnokság II. osztályában küzd. Szereplésük megnyugtató. — Említést érdemel sakkozóink kezdeményezése, amelyet a bajnoki találkozókon kívül rendeznek. Kupamérkőzésekről van szó, amelyeket hagyományosan a barátsági hónapban rendeznek meg. Ugyanilyen hagyományú az SZNF tiszteletére és a járási székhely felszabadításának emlékére megrendezésre kerülő kupasorozat is, amelyen a szomszédos járások legjobb együttesei is részt vesznek BOOZSÁR GYULA Harsonák üdvözlik a részvevőket — néhány perc múlva megindulnak a sakkórák. zókon is helytálltak. Természetesen a fiúk felnőttek, kikerültek az alapiskolából, s ennek meg volt a következménye: kiestünk a kerületi bajnokságból. Jóba, Száraz a főiskolára jár, Cséplő katona. Ezért gondoskodni kell az utánpótlásról. Most már az elsősökkel, másodikosokkal kezdem a sakkoktatást. Bár az iskola magyar tagozatán tanítok, a szlovák tagozatba járók szülei kértek, hogy az ottani növendékekkel is foglalkozzak s ennek szívesen tettem eleget. Azt hiszem, meg van a remény rá, hogy rövidesen visz- sza kerülünk a kerületi bajnokságba. A sakkozók Bátorkeszin a MEOPTA helybeli üzemegysége sportegyesületének keretében működnek. A másik szakosztály: az asztalitenisz. Ök is voltak már a kerületi bajnokságban, jelenleg a járási bajnokság élmezőnyében játszanak. Van a községben még egy sportegyesület, a Družstevník — ennek „védőszárnyai“ alatt a labdarúgók játszanak, váltakozó sikerrel. Jelenleg a járási bajnokság középmezőnyében találjuk őket. Végül még arra voltam kíváncsi, hogyan született meg a már harmadszor megrendezett ifjúsági torna gondolata? — Iskolánk felvette a kapcsolatot a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem gyakorló iskolájával s az ottani sakkozók javasolták a nemzetközi találkozókat. Három éve már hivatalosan, tehát a járási és helyi szervek támogatásával folyik a verseny. Egyre többen vesznek részt, tavaly például 35-en indultak, az idén már 58 volt a résztvevők száma! Ehhez még annyit: nagyon tetszett, hogy tizenévesek mellett a tíz éven aluliak is nagyon komolyan vették a játékot, s hogy a sportszerű versenyzés melleit az őszinte barátság szálai tették emlékezetessé a találkozást mind a voj- niceiek, mind a vendégek: a trnavai, komárnói, Dolný Pe- ter-i, šintavai, Nové Zámky-i, topolčanyi, martini, valamint a debreceni fiatal sakkozók számára. oei.mAr Gábor A legfiatalabb versenyző: a 6 éves Miholics Kati. Ä doifozék egészségéért A CSKP XV. kongresszusa behatóan foglalkozott a tömegsport fejlesztésével és népszerűsítésével. A CSSZTSZ komáromi (Komárno) járási bizottsága ezzel kapcsolatban felhívta az egyesületeket, hogy alakítsanak alapfokú testnevelési szakosztályokat. Az eredmény jelentkezett. Eddig a Spartak Komárno, a Družstevník Kolárovo és az Iskra Zemianska 01- ča sportegyesületek mellett létesültek ilyen szakosztályok, de újabban hasonlóval jelentkezett a komáromi Priemko vállalat is. Az említett egyesületekben korra és nemre való tekintet nélkül, szervezett irányítás mellett sportolhat mindenki, kedvező időjárásban és télen is, amikor tornatermi gyakorlatokon vehet részt. Az alapfokú testnevelési szakosztályok egyik szervezője és oktatója Virágh Istvánné, a CSSZTSZ komáromi járási bizottságának dolgozója, akitől megtudtuk, hogy a Spartak keretében mintegy 110 nő foglalkozik alapozó gimnasztikával. Akad külön csoport, amelynek a művészi torna ad tartalmat. Ezt Éva Kociská és Kozári Péter vezeti. Virágh Istvánné vezeti a a Priemko 20—25 tagú alapozó testneveléssel foglalkozó csoportját is. A Družstevník Kolárovo (Gú- ta) női testnevelési kört Tóth Anna irányítja, szintén dicséretes munkát végez. Városunkban érdekes jelenség, hogy a dolgozók tömegesen kapcsolódnak be az üzemek közötti sportvetélkedőkbe. HOLCZER LÁSZLÓ Utolsó túrójára ment A kosicei (Kassa) természet- járó család nesztora, a 89 éves Vilkovszky Armand elment utolsó túrájára, ahonnan nincs visszatérés. Szocialista gondolkodását, életfelfogását az 1918-as vörös mozgalom táplálta, az ifjúságot foglalkoztató természetjáró kört alakította, szabad idejét ennek szentelte. A járás legelső síoktatója volt, nagyszerűen ismerte a Magas-Tátrát, a Hernád-völ- gyet, a Szádellői völgyet. Leggyakoribb túrái közé tartozott a Šivec (Tarkő) és a folkmári szikla megmászása, ahonnan szép időben társainak a Ma- gas-Tátra nyúlványait mutogatta. A helyi turista körök kedvelt oktatója, szervezője, a turisztika minden ágában jártas volt. Kár, hogy naplót nem vezetett, amelyben turistaélményeit megörökítette volna. így is követendő példa marad a további turistagenerációk számára, akik megőrzik tiszta emlékét. MITRO BÉLA A szovjet sport is jubilál Bemutatkozik a nagyhatalom Már a második világháború utáni első nyári olimpia, az 1948-as londoni játékok alkalmából azt várta a világ közvéleménye, hogy a szovjet sportolók is bemutatkoznak az olimpián. Nem így történt, a Szovjetunió sportvezetői másként döntöttek. „A premiert későbbre ha- lasztjuk, amikor megfelelőbb feltételek mellett készülhetnek versenyzőink, amikor országunk egy kicsit kiheveri a háború szinte számokban ki nem fejezhető megrázkódtatásait“ — mondották a szovjet vezetők. A Szovjetunió abban az időben nem is szerepelt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagállamai között és így a szovjet sportolók teljesen érthetően csak 1952-ben mutatkoztak be a nyári játékokon, Helsinkiben kezdték meg dicsőséges útjukat az olimpiai érmekért. 1. A helsinki olimpiai stadion 70 ezer nézője köszöntötte a világ legjobb sportolóit, a finnekre jellemző nyugalommal. A 69 ország küldöttsége egymás után vonult el a lelátók előtt, de mintha hiányzott volna a nézők nagyobb lelkesedése. A finnek valamivel hűvösebbek, kimértebbek a közép-európai embernél, de ők is képesek lelkesedni. Habár ez nem megy náluk olyan könnyen, mint mondjuk az olaszoknál. De aztán ez is bekövetkezett. A stadion bejárati kapujában megjelentek a Szovjetunió sportolói, a nők kék kosztiiinkabátban és fehér szoknyában, a férfiak tiszta fehérben. Az élen Ku- csenko, a hatalmas termetű súlyemelő vitte a szovjet zászlót. Addig a pillanatig egy küldöttség sem tudott igazi kontaktust teremteni a nézőkkel; a szovjet sportolók integetéssel, üdvözléssel válaszoltak a nézők ovációira. Ez még nagyobb impulzust adott a nézőknek. Nem mondható, hogy a szovjet sportolók valami újat fedeztek volna fel, de mégiscsak az elsők voltak, akik szívélyesebb kapcsolatot teremtettek a lelátón ülőkkel és nemcsak fellelkesí- tetíék őket, hanem hangos csodálkozásra ragadtatták. Ezzel tulajdonképpen a maguk oldalára állították a finneket. Ez nagyon fontos volt, mert tudatosítanunk kell: a szovjet sportolók olimpiai szereplését különbözőképpen igyekeztek kommentálni a nyugati újságok, a legtöbb esetben tudatosan fél- remagyarázva, meghamisítva a valós tényeket. így például olyan hírek is megjelentek a burzsoá sajtóban, hogy a szovjet küldöttségben politikai biztosok is vannak, akiknek feladata: őrizzék a sportolókat és esetleges sikertelen szereplésük esetén azonnal küldjék őket haza — kényszermunkára. Azt is világgá kürtölték a nyugati újságok, hogy a legtöbb szovjet sportoló profi, akik semmi mást nem csinálnak, csak edzenek és versenyeznek. A különböző nyugati sportkörök nem szívesen látták az első szocialista ország képviselőit az olimpián; nemcsak a konkurreneiától féltek, hanem elméletük csődjétől is, amely szerint a szovjet emberek tehetségtelenek, akik semmi mást nem ismernek, csak a munkát, egyáltalán nem tudnak örülni, nevetni, nem még sportolni. És most Helsinkiben egészen mást látott a sportvilág. Jól öltözött, mosolygós fiatalokat, akiknek eltökélt szándéka volt bebizonyítani: semmi sem igaz, abból, amit híreszteltek róluk, a szovjet ember nemcsak ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint a többiek, hanem ráadásul lépten-nyomon tudatosítja, hogy a világ első szocialista országát képviselik, és ilyen értelemben cselekszik, viselkedik és kiizd a sportpályákon. Itt volt az egyedülálló alkalom bebizonyítani, hogy a Szovjetunió a sportban is nagyhatalom. A szovjet sportolók ezt az alkalmat teljes mértékben kihasználták. Elsősorban is a tornászok, akik szinte sokkolták a világot. Muratov, Saginyan és Csukarin neve egyszerre olyan ismert lett, hogy szinte mindenki tisztelettel ejtette ki. Viktor Csukarin három számban nyert egyéni bajnokságot, pedig — törött, sínbe tett ujjal versenyzett! A kötelező gyakorlatok után a szovjet válogatott került az élre, megelőzve az akkori világbajnok Svájc csapatát. Ez olyan váratlanul érte a szakembereket, hogy azok versenyzőikkel együtt csoportosan jártak a szovjet tornászok edzéseire, mert nem ment a fejükbe: hol tanulták meg az igényes gyakorlatokat és az már egyenesen érthetetlen volt számukra, hogy milyen magas művészi fokon mutatták be azokat. Ilyen körülmények között már egyáltalán nein számított meglepetésnek, hogy a Szovjetunió tornászai megnyerték a csapat- bajnokságot. De nemcsak a tornászok kápráztatták el a világot. Az atlétanők is ámulatba ejtették a közönséget. Diszkoszvetésben például hármas szovjet siker született (1. Romaskova, 2. Bag- rijencova, 3. Dumbadze), és ek. kor hangzott el az olimpiák történetében először a Szovjetunió himnusza. Galina Zibina súlylökésben lett aranyérmes, míg a sokoldalú Alekszandra Csudina távolugrásban, gerely- hajításban és magasugrásban szerzett két ezüst- és egy bron- érmet. A férfiak mezőnyében is a legjobbak között szerepeltek a szovjet atléták. Természetesen nem minden sportágban kísérte siker a szovjet sportolók szereplését, ám világosan kielemezhető volt, hogy jók az edzésmódszereik, hogy tehetségesek és erős erkölcsi-akarati tulajdonságokkal rendelkeznek. Talán nem volt sportág, ahol a szovjet sportolók i;e lettek volna ott az élmezőnyben. Pedig nem rendelkeztek szinte semmilyen nemzetközi tapasztalattal. 3. A Szovjetunió sikeres olimpiai bemutatkozásáról misem tanúskodik világosabban, mint a nemzetek nem hivatalos pontversenye. Igaz, a NOB sem, ilyen sorrendet nem ismer el, de azért mégiscsak le lehet mérni egy-egy ország élsportjának fejlettségi fokát, ha az olimpiai 1—6. helyezések alapján eredményességi listát állítunk össze. Helsinkiben a következő sorrend alakult ki: 1—2. Szovjetunió 1—2. USA 3. Magyarország 4. Svédország 5. NSZK 6. Finnország 7. Franciaország 8. Olaszország 9. Anglia 10. Csehszlovákia 11. Svájc 12. Ausztrália 494 pont 494 „ 256 „ 233 „ 166 „ 148 „ 136 „ 132 „ 114 „ 96 „ 88 „ 74 pont A szovjet sportolók egyedülálló sikerének teljességéhez tartozik, hogy összesen 106 érmet nyertek, ebből 38 arany-, 53 ezüst- és 15 bronzérmet. Két világ- és három Európa-csúcsot, valamint 11 szovjet rekordot állítottak fel. Talán felesleges hangsúlyoznunk: a szovjet sportolóktól senki sem várt ilyen sikeres olimpiai bemutatkozást. Az is beigazolódott, hogy mennyire helyénvaló volt az inkább kései bemutatkozás, mint egy esetleges elhamarkodott korai szereplés, mert így több idő jutott az alapos felkészülésre, amelynek következtében teljes fényében mutatkozott meg a szocialista sport ereje. A Szovjetunió „leégésére“ számító nyugati körök nem szaporíthatták rágalmaikat a szocialista sport színvonaláról. Már a kezdet kezdetén mindenkinek tudatosítania kellett: a Szovjetunió az elkövetkező években egyre nagyobb és fontosabb szerepet fog játszani a világ sportjában. |T. V.)
