Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)

1977-06-20 / 168. szám, hétfő

ÚJSÁGÍRÁSUNK A SZOCIALIZMUS ÜGYÉT SZOLGÁUA

r (Folytatás az 1. oldalról)

zanak kötelességeikkel, igaz módon, vonzóan és meggyőzően kell árbázolniuk társadalmunk életét. Ehhez szükséges, hogy szerényen végezzék munkájukat annak tudatában, hogy beletartoznak a társadalomba, nem alkotnak fölényeskedő csoportot, amely a társadalom fölött él. Nem is olyan régi történelmünkből tudjuk, menynyire degradálódott az újságírás, amikor az elit elméletet érvényesítették. Hűtlen lett küldetéséhez, alakítgatni próbálta a közvéleményt, támadta a kommunista pártot, a Szovjetunióhoz fűződő barátságunkat és szövetségünket, a szocialista államot, a szocialista rendszert. Erkölcstelenségüket és felelőtlenségüket akkor sokan a függetlenségről és a sajtószabadságról vallott szólamokkal igyekeztek leplezni. De semmi más céljuk nem volt, csak az, hogy ellenforradalmi tervek végrehajtására használják fel a tömegtájékoztató eszközöket. Ebben egyúttal személyes ambícióik kielégítésének módját is látták.

A burzoá propaganda

Szemléltetően bemutatták, milyenek a burzsoá újságírás praktikái. A burzsoáziának nincs szüksége az igazságra, el kell rejtenie azt az emberek elől. Egyik legnagyobb fegyvere a hazugság. Hogy a hazugságokkal meddig képesek elmenni, láthatjuk azokból a kommunistaellenes kampányokból is, amelyek célja, hogy bepiszkítsák és lejárassák a reális szocializmust, és elkendőzzék saját fogyatékosságaikat. A burzsoá újságíró legtipikusabb jellemvonása nem az, amit ők magukról hirdetnek: „az ígaz- ságszeretet“, hanem a megvá- sárolhatóság. A burzsoá újságíró semmilyen hamisítástól sem riad vissza. A legdurvább csalások közé tartozik a nagy eszmékkel, például a szabadság, az emberiesség, a demokrácia és az emberi jogok eszméjével való manipulálás.

A szocializmus ellen és a kapitalizmus megmentéséért vívott harcukban a burzsoá tömegtájékoztató eszközök különféle módozatokat alkalmaznak a közvélemény megnyerésére. Hogy az objektivitás látszatát megőrizzék, felsorolnak néhány Igaz tényt, például azt, hogy ülést tartott a CSKP Központi Bizottsága, meg hogy a vitában felszólalt ez meg az az elv- társ, és e köré eseményeket és tényeket sorakoztatnak fel, gyakran teljesen valótlanokat, csak az a fontos, hogy megfeleljenek propagandisztikus céljaiknak, a közvélemény helytelen tájékoztatásának a pártvezetőség, a kommunista mozgalom helyzetéről, a testvérpártok, a szocialista országok kapcsolatainak kérdéseiről stb.

A burzsoá tömegtájékoztató eszközök arculatán mit sem változtat az a körülmény, hogy időnként az éles bíráló szerepében tetszelegnek. Ez olyan esetekben szokott előfordulni, amikor az uralkodó osztály érdeke azt kívánja, hogy egyes személyeket és csoportokat feláldozzanak, mint ez Nixon ese-, tében volt a Watergate-üggyel kapcsolatban. A szükségből erényt kovácsolnak: ha már

nem tudják eltitkolni a botrányt, vagy ha valakit meg akarnak buktatni a konkurren- sek csoportjából, magát a leleplezést a demokrácia megnyilvánulásának, a burzsoá társadalmi rendszer előnyének tüntetik fel.

Sok szocialista ország be- mocskolásának nincs határa. Az, amit egyes burzsoá újságírók megengednek maguknak, bizonyítja azok kispolgári ízlésének színvonalát is, akiknek írnak, ha így járhatnak el — mutat rá a die Presse című osztrák lap egyik nemrégi vasárnapi melléklete is, amelyben egész oldalt szenteltek Prágának. Egy bizonyos Grolig E. nevű szerző riportjában minden szégyenkezés nélkül Csehszlovákiát olyan országnak írja le, amelyben az emberek állandóan ellenségesek az állam vezetőivel szemben, a nép ellenzékbe kényszerül, azt állítja, hogy a pártból kizártak, továb*

bá a nagypolgárok, a nyárspolgárok és családtagjaik száma állítólag 10 millió. Ez olyan igazság, mint ha valaki nálunk leírná például azt, hogy az Egyesült Államokban a lakosság többsége indián.

Ha néha felszólal unk, magyarázatot követelünk, mindannyiszor azt válaszolják, hogy náluk a burzsoá demokráciákban sajtószabadság van. Ez azoban nem szabadság, hanem álnokság és terrorizmus, amely közel áll a bűntetthez. A burzsoá sajtóban a szocialistaellenes kampányokat rendkívüli egyöntetűség jellemzi, amely aligha tesz bizonyságot az újságírói szabadságról. Emlékezzünk csak Vlasta Gabrielová- Žludkynová megrázó esetére,

elhurcolt gyermekeire és az amerikai igazságszolgáltatás által megsértett anyai jogára. Eddig még nyugaton senki sem kérdezte meg Carter urat, mikor válaszol arra a nyílt levélre, amelyet neki küldtek és amelyről azóta is hallgat.

Mindennap tanúi vagyunk

annak, mennyire szívén viseli a burzsoá propaganda a kommunista mozgalom sorsát és a szocializmus távlatait. Azzal számolnak, hogy legalább a naiv ember hiszi el, hogy a kommunista mozgalom és a szocializmus érdekei a szívügyüket képezik, hogy a burzsoázia a szocializmus „megjavítására“ és „korszerűsítésére“ törekszik. Ezért a burzsoá tömegtájékoztató eszközök mindenkinek készségesen megadják a szót, aki a szocializmus jelszavaival henceg, közben

azonban a kommunistaellenes- ségből és a szovjetellenesség- ből indul ki, elveti a tudományos szocializmus alapelveit, vagy meghamisítja azokat, s támadja a proletár internacionalizmust. A reakciónak ehhez jól jön minden renegát, hajótörött, jobboldali opportunista, aki hajlandó az áruló szerepét vállalni.

Illúziók, hamisítások

Elvtársakl

Majdnem egy éve, hogy Berlinben megtartottuk a kommunista és munkáspártok értekezletét. Eredményeivel és lefolyásával az értekezlet bebizonyította, hogy — bár az európai kommunisták különféle körülmények közepette dolgoznak és különféle feladatokat oldanak meg, mégis összhangba tudják hozni politikai eljárásukat, résztvevői a közös harcnak, és egyesíti őket a marxizmus—leninizmus és a nemzetközi szolidaritás elve.

A berlini értekezlet jelentős mértékben hozzájárult a békéért, a biztonságért, az együttműködésért és a társadalmi haladásért vívott európai harchoz. Sürgetően figyelmeztetett azokra a károkra is, amelyeket az antikommunizmus okoz a haladásért és a békéért kibontakozott mozgalomnak.

„Az antikommunizmus“ — szögezi le a berlini értekezlet záródokumentuma — „az imperialista és a reakciós erők eszköze volt és továbbra is az marad nem csak a kommunisták ellen, hanem a többi demokratikus erő és a demokratikus szabadságjogok ellen vívott harcukban.“ Ezért az ösz- szes haladó és demokratikus erő érdeke, hogy az antikommunizmus elszigetelődjék és vereséget szenvedjen.

A burzsoá tömegtájékoztató eszközök következetesen elhallgatták a berlini konferenciának és dokumentumának tartalmát, csak egyes vezetők felszólalásaiból ragadtak ki részleteket. Ma ehhez az értekezlethez első évfordulója alkalmából ismét visszatérnek, és figyelemreméltó körülmény, hogy nemcsak arról „feledkeznek meg“, ami a tavalyi tanácskozás tárgyát képezte, tehát az imperializmus elleni közös harcról, a feszültségenyhülés és az együttműködés felé vezető utakról, és az európai biztonság garantálásáról, hanem egészen új tárgyalási programját dolgozták ki a konferenciának. A találkozón állítólag az úgy nevezett eurokommunizmus győzött — ez az antikommunizmus új és divatos kifejezése.

Ogy tűnik, hogy mindazok, akik félnek a kommunista mozgalom további fejlődésétől, egységének megszilárdulásától, vagy valamilyen oknál fogva félnek a reális szocializmust építő országok, főleg a Szovjetunió befolyásának növekedésétől, azok, akik már annyiszor kudarcot vallottak a történelem kerekének megállítására irányuló kísérleteikkel és arra irányuló erőfeszítéseikkel, hogy megakadályozzák azt, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország a történelmi fejlődés döntő erejévé váljék, most minden reményüket az euro- kommunizmusba vetik.

A Reuter hírügynökség szerint Owen úr, brit külügyminiszter nemrég (május 18-án)

kijelentette, hogy „az eurokom- muni/mus halálos csapást mérhet a szovjet kommunizmusra“.

Az Októberi Forradalom óta a burzsoázia rengeteg pénzt fordított arra, hogy kárt okozzon a Szovjetuniónak. Mindig mindenkit támogatott, aki megkísérelte veszélyeztetni a Szovjetuniót, különösen pedig az SZKP-t. Értjük, hogy a nagyburzsoázia és támogatói ugyanezt teszik ma is, ki fogják emelni, dicsérni fogják az eurokommunizmust, támogatni fogják ugyanúgy, mint azok teszik és fogják tenni, akik azt hiszik, hogy végre megtalálják azt az erőt, amely váratlan zavart kelt a kommunista mozgalomban és a szocialista országokban. Nem lep meg bennünket az sem, amikor egyidejűleg arról panaszkodnak, mennyire keveset tesznek az „eurokommunisták“ e célok érdekében. A Frankfurter Allgemeine Zeitung június 3-i számában közölt „Siralmas kép“ című vezércikk szerzője sajnálatát fejezi ki, hogy az eurokommunizmus nem ereszt eléggé gyökereket, és amiatt siránkozik, hogy „a kommunista pártok tagjainak többsége még mindig a forradalmi marxizmust követi ..." A francia Le Monde nemrég terjedelmes cikket közölt a l’Humanitéről. Panaszkodik, hogy a Francia Kommunista Párt központi lapja az utóbbi negyedévben — legalábbis ahogyan a Le Monde elemzésében kimutatta, — túl kevés szovjetellenes cikket közölt, e cikkek száma nem kielégítő.

Az „eurokommunizmus": apátion gyermek

Meg kell mondanunk, hogy az eurokommunizmus kifejezés apátlan gyermek, mert senki sem vallja magát eurokommu- nistának. Az egész tulajdonképpen az antikommunizmus szüleménye, amit a nyugat-európai pártokra igyekeznek ráfogni. Most azonban ne játsszunk a kifejezésekkel, ha megnézzük azok tartalmát, meg kell mondanunk, hogy az bizony alattomos; olyan szándékos Igyekezetről van szó, hogy a nemzetközi kommunista mozgalmat földrajzi zónák és különféle területek szerint osszák meg, támogassák azt, ami megbonthatja mozgalmunk egységét, a munkásság osztályszolidaritását. E céljuk elérése érdekében ellenségeink készek bármilyen, földrészekre tagolt szocializmust vagy kommunizmust létrehozni, afrokommunizmust vagy ázsiai kommunizmust, szóval bármit, ami céljaik elérését szolgálja és árthat a forradalmi mozgalomnak. Lényegében nincs szó újdonságról. Az Egyesült Államok Kommunista Pártjának képviselője A béke és szocializmus című folyóirat munkájáról megtartott értekezleten rámutatott arra, hogy a múltban az USA-beli revizionisták a kommunista párt felszámolására törekedve már kiagyalták ezt a területi elméletet, és azt hirdették, hogy „az amerikanizmus a XX. század kommunizmusa“.

Az eurokommunizmus a kispolgári reformizmus, a nemzeti kommunizmus, a népi kapitalizmus, a demokratikus szocializmus és az „emberi arcú szocializmus“ elméletei különféle elemeinek keveréke. Természetes, hogy mozgalmunkban mindig voltak olyan emberek, akik támogatták és érvényesítették ezeket az elméleteket. Mindig igyekeztek — ezt pártunk történetéből tudjuk — szépíteni, glorifikálni pozícióikat, és ezért tudta felhasználni őket az antikommunizums a leninizmus és a proletár nemzetköziség ellen.

Az eurokommunizmus terjesztői revizionista terméküket szépen becsomagolják, de a szemét a legszebb csomagolásban is szemét marad, csakúgy, ahogy a gyémánt még akkor is gyémánt marad, ha rongyba csomagolják. Meg vagyunk róla alaposan győződve anélkül, hogy bagatellizálnánk a fejlődést: az antikommunizmust

újabb csalódás éri. A leninizmus, amely korunk marxizmusa, bebizonyította, hogy a világon lezajló forradalmi és progresszív változások ösztönző ereje, tovább fog fejlődni, és győzni fog a kapitalizmussal és összes segítőivel vívott konf- rontációs harcokban.

A csehszlovákiai kommunisták a leninizmus útján

Ellenségeink a kommunista pártokat jókra és rosszakra osztják föl aszerint, ahogy ez nekik megfelel. Mi, csehszlovákiai kommunisták a rosszak, sőt a legrosszabbak közé tartozunk. Ellenfeleink kritikája azonban sohasem okozott gondot nekünk, és nem is fog gondot okozni. Nem térünk le a leninizmus útjáról, és semmiképpen sem fogunk a szovjet- ellenesség útján haladni. Azt akarnák, hogy eláruljuk magunkat és azokat az eszméket, amelyek megvalósítása érdekében pártunk létrejött, továbbá mozgalmunk legjobb harcosainak hagyatékát. Azt akarják, hogy áruljuk el a Szovjetuniót, barátainkat. És közben úgy tesznek, mintha ezzel nekünk akarnának jót tenni, mintha ezt irántunk való szeretetükben tennék. Ezzel kapcsolatban ez a mondás érvényes: „Istenem, szabadíts meg minket a rossz barátoktól, az ellenségeinkkel magunk Is elbánunk“.

Az eszmei offenzíva

Elvtársak!

Egyáltalán nem volt véletlen, hogy pártunk a XV. kongresszuson hangsúlyozta, hogy az osztályharc jelenlegi nemzetközi körülményei megkövetelik, hogy ideológiai dolgozóink fokozzák offenzivitásukat, elvszerűen és mély meggyőződéssel mutassanak rá a szocialista világ demokratikus és humánus jellegére, leplezzék le az imperializmus embertelenségét és kizsákmányoló jellegét, valamint a szocializmus alapvető értékei ellen indított kommunistaellenes támadásokat. A kongresszus emellett egyértelműen rámutatott, hogy politikánk egyik alapja a proletár internacionalizmus, és hogy a proletár és a szocialista internacionalizmus eszméinek, a nemzetközi forradalmi mozgalom nemes alapelvének védelme és fejlesztése népünk valamennyi rétegének létérdeke. Mindannyian tántoríthatat- lanul hűek vagyunk a marxizmus—leninizmushoz, ehhez a halhatatlan tanításhoz, amelyet gyakorlati tevékenységünkkel alkotó módon fejlesztünk és gazdagítunk, és amelyet fáradhatatlanul védfilmezünk minden ellenséggel szemben, akár jobboldaliak, akár baloldaliak.

Megnyugvással és az igazsághoz hűen állapíthatjuk meg, hogy újságíróink tudatosítják helyüket ebben az eszmei-politikai küzdelemben. Jól beválnak ebben a munkában erkölcsi politikai szempontból is. Ennek alapján vitathatatlanul nő a sajtó, a rádió és a televízió dolgozóinak tekintélye. Elkötelezett munkájuk egyre nagyobb bizalmat és elismerést szerez a dolgozók körében. Ez különösen az elmúlt hetekben és hónapokban nyilvánult meg, amikor tömegtájékoztató eszközeink harciasan, offenzív módon válaszoltak a nemzetközi antikommunizmusnak a charta '77-tel kapcsolatban indított

Csehszlovákiaellenes rágalmaira. Nagyra értékeljük a Rudé právo szerkesztőinek munkáját, akik megadták az egész kampány tónusát és irányát, de a többi -tömegtájékoztató eszköz részvételét is. Újságíróink akcióképességükről, pártosságról és elvszerűségről tettek tanúságot.

A nemzetközi reakció és hazai kiszolgálói megkísérelték, hogy összetömörítsék az ellen- forradalom széthullott erőit, megingassák népünk öntudatát’, és hogy valamiféle ellenzéket alakítsanak ki. Akciójuk azonban sikertelenül végződött.

Ez főleg azért történt így, mert az önjelöltek és a felforgatok rágalmaival és hazugságaival világosan szembeállított tűk az igazságot, a reális szocializmus igazságát. Népünk a felforgatóknak és külföldi védelmezőiknek, mindazoknak, akik megrendezték a szocialista ellenes kampányt, és akiknek végre kellett volna azt hajtaniuk, határozott választ adott: „A köztársaságot felforgatni nem hagyjuk!“ Ez nem jelszó, hanem szilárd elhatározásunk ma és a jövőben is.

A chartások kudarca

A charta ’77 szerzői az első szakaszban arra törekedtek, hogy „dialógusra“ kényszerítsék a pártot a polgárjogok állítólagos megsértéséről, hogy megütközést kelthessenek a szocializmus összes értékeit illetően, és éket verhessenek a párt és a nép közé.

Amint bebizonyosodott, ez nem véletlenszerű és elszigetelt kampány volt, hanem szerves része az antikommunista központok koordinált akciósorozatának, amely a szocialista országok viszonyainak ingataggá tételére irányul. Azt a célt is követték, hogy megmérgezzék a nemzetközi légkört a belgrádi találkozó előtt, és megtorpedózzák a feszültségenyhülés folyamatát. A nemzetközi reakció az idei év elején több olyan akciót szervezett, amelyek azt mutatják, hogy ismét mozgolódni kezdenek a hidegháborút óhajtó erők. Ojra hirdetik az agyoncsépelt „szovjet veszélyt“, vagy „a Varsói Szerződés haderői villámtámadásának veszélyét“. A burzsoá tömegtájékoztató eszközök egyre nagyobb teret engednek ezeknek az erőknek, és hangjuk veszélyesen erősödik. Ez a tendencia jelentős mértékben megnyilvánult a NATO-tagállamok képviselőinek nemrég Londonban és Brüsszelben megtartott tanácskozásain is. Ez a veszélyes folyamat abban is megnyilvánul, hogy a tőkés országokban fokozottan mozgolódnak a jobboldali reakciós újfasiszta erők, s emiatt fokozottan ébereknek kell lennünk. Ezért valameny- nyi ideológiai dolgozónk rendkívül fontos feladata, hogy megerősítse az offenzív küzdelmet, a burzsoá ideológia, az opportunizmus, a revizionizmus, a szovjetellenesség összes formája és megnyilvánulása ellen. Következetesen és megalkuvás nélkül le kell leplezni az imperializmus, az imperialista politika reakciós és agresszív jellegét, az imperialista erők azon törekvéseit, amelyek a feszültségenyhülés folyamatának megbontására, a hidegháború időszakába való visszatérésre és a fegyverkezés további fokozására irányulnak.

Ez rendkívül fontos feladat szocialista újságírásunk számára is. Kedves elvtársak, semmi sem nemesebb és felelősségteljesebb feladat annál, minthogy hozzájáruljunk a dolgozó emberek szabad és békés életéért vívott harchoz. A szocializmus és a béke elválaszhatatlan egymástól. Az érvelés módszereiben is meg kell felelniük e harc céljainak. Érvelésünk ereje a valóságban és abban rejlik, hogy olyan valóságra, olyan tényekre támaszkodik, amelyek egyértelműen bizonyítják a szocializmus előnyét és fölényét a kapitalizmussal szemben. Erről nem szabad megfeledkeznünk. Egyáltalán nem szabad elferdíteni a té/Folytatás a 3. oldalon)