Új Szó, 1977. május (30. évfolyam, 120-148. szám)

1977-05-27 / 144. szám, péntek

Nüdasdi lános harmincegy éves. Tanító, férj, apa. Felesége, Hilda, osztálytársnőm volt, együtt érettségiztünk Király- helmecen. Nyitrán, a főiskolán i merkedtek össze, valahol a J óbor alatt fogták meg először e ti/más kezét. A diákszerelem- l) >1 házasság lett, és János — 'Hallgatva feleségére, engedve erősen hívó szavának — keletre, a Bodrogközbe ment, amelyről az én, nyugat-szlovákiai járásokból jött diáktársaim is azt mondogatták, semmi pénzért nem mennének oda, az már az isten háta mögött van. János elment, odahagyta szülőfaluját, Sárót, a Garam mentét, messzire él gyermekkorának tájaitól, ahol emlékei születtek. Ott teremtett otthont, ott kellett beilleszkednie egy számára új, más természetű, de ugyanazt a nyelvet beszélő közösségbe, ahol a fáknál csak a királyhelmeci Kishegy és Nagyhegy magasabb.

Nagygéresben kezdett tanítani, egy esztendőt katonáéknál töltőit, 1970 tői Bélyben tanít. Felesége pionírvezető a Királyhelmeci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában.

— Úgy jöttem keletre, hogy nemsokára visszamegyünk, csak átmenetileg tartózkodunk itt. Sok minden, sok emlék köt a falumhoz. Szüleim, akik magányosan öregszenek, mert nincs testvérem, a régi barátok, a táj. Nekem olyan gyermekko- roai volt a Garam mentén! Lassan tíz éve vagyok itt, és minél többet, annál inkáb érzem magam sáróinak. Más a palóc ember mentalitása, egyszerű, nyílt, humoros, nekem való. Az én fajtám olyan, hogy szeret énekelni. Itt egyszer a kugli- zcl/an csitítottak, ne énekel- jfcxc, mert azt hiszik, hogy részeg vagyok. Olyan családban nőttem föl, ahol a dalt mindenki szereti. Apám jobb énekes, mint én, bár megkopott -íár a hangja; gyakran hallgattam a lagzikban, amikor hallgatókat énekelt. Az volt a vágyam, hogy úgy tudjak énekelni, mint ő. Szokás volt nálunk az is, hogy a srácok végigmennek a falun és énekelnek, harmonika vagy más hangszer kíséretében. De csak az énekelhetett, akinek jó hangja volt, mert az egész falu zsűrizett. Az utca volt első pódiumom. Te, de kóstoljuk

„Nekem olyan gyermekkorom volt a Garam mentén!"

már meg ezt a pálinkát, mert a feleségem megharagszik, hogy csak beszélek és nem kínállak.

Hilda a konyhában, csavarokat bont a hajából. A négyéves Jánoska xilofont pötyög- tet, egyelőre fölismerhetetlen a dallam.

— Mondtam már, fiam, hogy a pirosat meg a kéket üssed, abból mindig kijön valami — fordul feléje apja, aztán elmosolyodik. — Nagy verselő, az óvoda réme.

Ki tudja, talán már megszületett valahol, lehet, hogy messzire innen, és éppen fut, játszik vagy beszélni tanul az a kislány, akivel majd egyszer találkozik a kislegény, és bennük, általuk magatartást formáló tájak, emlékek egyesülnek.

— Tudod, Nyitrán a keletiek úgy beszéltek Királyhelmecről, mint kulturális központról. Azt hittem, legalább olyan nagy város, mint Léva. Amikor először láttam, meglepődtem, kulturális életről igen beszélni se lehetett. Persze, azóta, különösen az utóbbi esztendőben, sokat változott a helyzet, nincs miért szégyenkeznünk ezen a téren sem. Tíz esztendő alatt megszerettem Helmecet, a bodrogközi embert, és éppen a kultúrán keresztül. Ki tudom élni, adni, ami bennem van. Mi, akik a nyugat-szlovákiai kerületből jöttünk, mi is magunké nak érezzük a Bodrogközi Magyar Tanítók Énekkarát. Nagyon örültünk, amikor megalakult. Kitűnő gárda, jó kollektíva vagyunk, merem állítani. Az a szellem, az a baráti légkör,

KRÓNIKÁST KÖSZÖNTÜNK

Tulajdonképpen én is, mint sokan mások, a mikrofonnál isMertem meg. Csaknem négy ven ive annak, hogy a bratislavai magyar gimnázium Schleicher László karnagy ve zette gyermekkórusának né hány műsorszámái vette fel hangszalagra a rádió Zoch ut cai épületében. Elsős gimna zista voltam és nemcsak a „szintkülönbség“ miatt néztem fel rá, hanem azért is, mert csalhatatlan gyermekösztönnel megéreztem — ez a hangfel vételt irányító bácsi érti és szereti a mesterségét.

Ungváry Ferenc, aki különben gazdag színészmúltra tekint vissza, ma nálunk a magyar hírközlő eszközök személyi tapasztalatok alapján legtöbbre emlékező krónikása. Nyitra szülöttje 1934-től egészen nyugdíjba vonulásáig, teljes negyedszázadon át —eltekintve a második világháború vége felé Auschwitzban keservesen átvészelt hónapoktól — a csehszlovákiai magyar rádióadás bemondója, rendezője, az iskolarádió, illetve a statisztikat-müsorosz- tály vezetője volt. Odaadó és hozzáértő munkásságát több ízben ts dicsérő elismerésekkel nyugtázták. Kevesen tudják nálunk, hogy több sikeres hangjátékot és krimikomédiát írt s ezeket tizenkét európai rádióállomás iktatta műsorába.

Szellemileg és fizikailag ts csodálatosan „jó karban“ ünnepli e napokban immár 85. születésnapját. Frisseségének minden bizonnyal az a receptje, hogy jóllehet majdnem

A mikrolda előtt... annak idején ...

húsz éve nyugdíjas, a legjobb aktív pihenésnek a munkát tartja. Például még tavaly is többhónapos munkát vállalt és azt becsülettel el is végezte az Egyetemi Könyvtárban. S mivel a könyvek katalogizálásához ennek szükségét érezte, néhány száz orosz szót ts megtanult.

A recepthez még hozzátartozik, hogy élénk a közélett érdeklődése, gondosan átböngészi a politikai és az irodalmi lapokat, számon tartja és kommentálja az eseményeket, kitűnő a humorérzéke, derűs, de rjális az életszemlélete, s ami igen fontos: mindig emberséges a magatartása.

Ezért, most már nem kis- gimnazisfaként, hanem az élet delelőféhez érkezett emberként nézek fel rá és gratulálok neki mindazok nevében, akik Szlovákia-szerte ismerik.

fgály)

amely az énekkarban uralkodik, földobja az embert. Hat- vanan vagyunk, és mindnyájan érezzük, elvárja tőlünk a Bodrogköz, hogy jól szerepeljünk.

— Ha jól tudom, tagja, sőt, szólóénekese vagy a Fürt népi táncegyüttesnek is.

— Ürülök, hogy közöttük lehetek. Én a magyar nóták bűvöletében éltem, most tudtam meg igazán, mi a népdal. Az együttesben fedeztem fel, láttam kibomlani szépségét. Úgy gondolom, egy bizonyos szintre el kell jutni ahhoz, hogy az ember érezze a népdal egyszerűségében a nagyszerűt. Addig valahogy pucérnak tűntek. Nem igaz, gyönyörű szépek.

Apja térde fölött nápolyiért nyúl a kisfiú, megbillentve az egyik poharat. Hilda rászólna, megelőzi: — Jól van, gyerme kém, bátor légy, mindig!

— Miért lettél tanító?

— Mert világéletemben tanító akartam lenni. Volt nekem egy Igazgatónőm, Maronyák Kálmánné, akitől már a 6—9-en megtanultam, hogy ezen a pályán nem az a szép, amit le kell tanítani, hanem az, amit azon kívül ad az ember. A régi gárda tagjaként sokat tett a falu kulturális felemelkedéséért. Nekem annyira tetszett ez. Az emberért tenni! Ipolyságon érettségiztem, hatvannégyben: Igazgatóm Köteles já„ ... amit azon kívül ad az ember.“

(Gyökeres György felvételei)

nos, magyar tanárom Vass Ottó volt. Ami jót egy emberről el lehet mondani, róluk elmondható. Apám és anyám volt az ipolysági középiskola, meghatározta az egész életemet. Ahogy Vass Ottó vezette az őrákatl Nem kell ahhoz szim- pozion, hogyan lehet korszerűen oktatni, ő korszerűen okta tott. Én nála tanultam meg, ml a vers, az irodalom, a művé szét. És szerintem Köteles Já nos a legjobb igazgató. Lehet, hogy van tőle tíz vagy húsz jobb, de számomra ő a legjobb. Két szóval jellemezném: diákszeretet, emberszeretet. Saját szabad idejét föláldozva, csak azért jött föl Nyit- rára, hogy megkérdezze tőlünk, hogy vagyunk.

— János, ha most valamilyen gonosz szellem azzal futna be, hogy holnaptól nem taníthatsz, mihez kezdenél?

— A pedagógiai pályán kívül csak a mezőgazdaság vonzott. Nem Is kerültem messzire tőle, biológia-mezőgazdaság szakon végeztem. Parasztcsaládból származom, őseim is parasztok voltak. Mindig érdekelt, izgatott, hogyan lehet továbblépni a mezőgazdasági termelésben, mert nem állhatunk meg azon a szinten, ahol apáink voltak. Szeretem és tisztelem a természetet. Még csoportvezetőnek is elmennék valamelyik szövetkezetbe, csak legyen ott valamilyen állat vagy növény. Persze, a tanítói pályát nem cserélném föl, nem adnám oda semmiért. A kultúra is annyira érdekel, ha a feleségem ellenezné ... De nem ellenzi, sőt, ő is tagja az énekkarnak.

— A múlt vasárnap a levesről eszébe jutott valami, fölállt az ebédtől, és képzeld el, csak azért, hogy megnézze, tudja-e még pontosan, hogy van a paprika latinul — mondja Hilda, aki tíz esztendő alatt sem veszített semmit régi jókedvéből, János oldalán sem ...

És férje vállára teszi a kezét.

BODNÁR GYULA

Sokszínű kulturális nyár

VÁLTOZATOS MŰSOR VÁRJA A SZLOVÁK FŐVÁROS VENDÉGEIT

Az idegenforgalmi idény és a nyári vakáció beköszöntével a szlovák főváros utcáin a szokásosnál is nagyobb a nyüzsgés. A hazai és külföldi turisták ezrei, sőt milliói keresik fel Bratislavát, hogy pihenjenek, szórakozzanak itt, s megismerjék a város gazdag múltját és jelenét. (Tavaly 3 millió külföldi vendég látogatott Bra- tislavába, illetve utazott át rajta.)

Ma már nem elegendő, ha a növekvő turistaforgalomra csak a vendéglátóipari üzemek dolgozói készülnek fel, hiszen az ide látogatók kulturáltan s aktív pihenéssel akarják tölteni szabad idejüket. S nem csupán ők, hanem a főváros lakossága is. Nyáron, amikor becsukják kapuikat a kőszínházak, a hangversenytermek, a mozielőadásokon és kiállításokon kívül szinte alig van lehetőség a kulturális igények kielégítésére. Ezeket a szempontokat szem előtt tartva az SZSZK fővárosának nemzeti bizottsága — a korábbi évek kedvező tapasztalataiból kiindulva — az idén is sokrétű, változatos kulturális műsort tervez a nyári hónapokra.

Gazdag választékot és igényes szórakozási lehetőségeket ígér a nyár kulturális programja; a rendezőség arra törekedett, hogy kielégítse az érdeklődők eltérő igényeit, s lehetővé tegye, hogy a vendégek „ízelítőt“ kapjanak a szlovák főváros valóban színes és pezsgő kulturális életéből s ezáltal újabb művészi élményekkel gazdagodjanak. (Nyár lévén jobbára kimondottan szórakoztató produkciók várják a közönséget.) S hogy az emberek nyáron is igénylik a kultúrát, a nemes szórakozást, ennek igazolására csupán egyetlen adatot említünk meg: a múlt nyáron a szlovák fővárosban több mint 600 rendezvényt tartottak, s a látogatottság meghaladta a 180 000 főt.

A nyári rendezvények a kultúra és a művészet csaknem valamennyi ágát felölelik; a műsor színes palettáján hangversenyek, kiállítások, színielőadások, filmvetítések, előadóestek, népi együttesek fellépése, irodalmi estiek, honismereti előadások szerepelnek. A program annyira szerteágazó, hogy távirati stílusban is lehetetlen valamennyiről szót ejteni. Ezért csak néhány jelentősebb eseményre, együttesre vagy előadóművészre hívjuk fel az olvasók figyelmét.

A bratislavai kulturális nyár május 26-án kezdődött meg és szeptember 5-ig tart. Tegnap a Prímáspalota tükörtermében a Szlovák Kamaraegyüttes adott hangversenyt, Bohdan Warchal vezényletével. A konoertet operaáriák és versek tették még hangulatosabbá. A következő napokban, hetekben nemcsak a belvárosban (Övárosháza, Mirbach-palota, a vár hangversenyterme, az Egyetemi Könyvtár barokk udvara, a városi múzeum), hanem a város más

körzeteiben is rendeznek hangversenyeket, előadóesteket. A hazai művészeken és együtteseken kívül számos külföldi előadóművészt is üdvözölhetünk a szlovák fővárosban.

Ellátogat hozzánk többek közt Oleg Jancsenko szovjet orgonaművész, Valentyin Iljin karmester, Hans-Günter Wauer, az NDK-ból, Neva Krszteva bolgár, René Saorgen és Jean Jacques Grünewald francia, Enzio Forstblom finn orgonista, Antoine de Radier olasz karmester, Krzysztof Jakowicz lengyel hegedűművész, A. Kornyejev szovjet fuvolaművész, Szendrei- Karper László magyar gitárművész. Az együttesek közül említsük meg legalább a spanyol Manuel Iradiert és a lengyel Capella Arcis Varsoviensist. A művészek többsége reneszánsz és barokk zenét játszik, s a muzsikát korabeli hangszereken szólaltatja meg. A város terein térzenei hangversenyekre kerül sor.

Nagy érdeklődésre tarthatnak számot a szép sző előadóinak estjei is. Irodalmi estet rendeznek Ján Poničan, Andrej Plávka, Miroslav Válek, Fráňa Šrámek születésének évfordulója alkalmából, megemlékeznek a Szlovák Nemzeti Felkelés 33. és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. jubileumáról is. Az Óvárosháza udvarán számos opera- és színielőadást tartanak.

A szokásosnál is változatosabb lesz a mozik műsora; a rendszeres vetítéseken kívül június 17-e és július 2-a között rendezik meg a dolgozók film- fesztiválját. Ennek során hét filmszínházban naponta egy-egy új produkciót, tehát 15 alkotást mutatnak be. Ezenkívül tematikus vetítéseket is tartanak: A világ filmművészetének ismert egyéniségei, valamint Humor a filmvásznon címmel. A kulturális rendezvénysorozatokat kiállítások, különböző előadások (Bratislava régészeti leleteiről, műemlékeiről, színháztörténetéről, sport- és zenei életéről!, honismereti séták, kirándulások teszik még vonzóbbá és színesebbé.

A rendezők az idén nem feledkeznek meg a legkisebbekről sem. Nemcsak a gyermeknapra, hanem az egész vakáció idejére terveztek számukra programot: vetélkedőket, sportjátékokat, előadásokat, múzeum- és képtárlátogatást, találkozhatnak kedvelt íróikkal, filmvetítéseken vehetnek részt stb.

Nem hagyható figyelmen kívül az a kezdeményező vállalkozás sem, hogy több rendezvényt valamely üzem klubjában vagy a város körzeti művelődési otthonában tartanak meg; a kultúra követel a művészetet így eljuttatják a dolgozók legszélesebb tömegeihez is. A kulturális rendezvénysorozat ezáltal ölt valóban tömegméreteket, a szlovák főváros élete pedig ettől lesz még pezsgőbb.

(tölgyessy)

A rajzfilm mestere

Viktor Kubai kiállítása

Viktor Kubai gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt kedvence. Rajzfilmrendező és karikaturista egy személyben.

Rajzainak, vázlatainak kiállítását — amelyek később olyan sikeres alkotások alapjául szolgáltak, mint a Dita a fronton, a Janko Hraško-sorozat, a Sakk, a Péter a Marson, A két jóbarát stb. — a közelmúltban nyitották meg a bratislavai Filmklubban.

Rajzait leginkább egyszerűség, ötletesség, gazdag tartalom, spontán humor és a drámai események fokozása jellemzi.

Filmjeiben az ember és a természet ősi kapcsolata és a mindennapi élet eseményei dominálnak finom iróniával összekapcsolva.

Vázlatain észrevehető, hogy alkotójuk örömmel és kedvvel készítette őket, s ez a tény a

rajzfilmjeiben is megmutatkozik.

Viktor Kubai 1943-ban jelentkezett első alkotásaival, A szerelem kútjával, s 1963-tól már évente négyöt filmet készített.

Legutóbbi alkotása, a Jánošík, a betyár az első hazai egész estét betöltő rajzfilm.

Viktor Kubai hisz abban, hogy a mese segítségével a sokszor hétköznapinak tűnő dolgokban a költészetet is föl lehet fedezni.

Alkotásai hűen tükrözik művészi látásmódját, a film technikai eszközeinek tökéletes ismeretét, az idő, a tér, a mozgás és a ritmus szerepét, s így nagyban hozzájárulnak a hazai animációs filmgyártás népszerűsítéséhez.

G. SZABÓ LÄSZLÖ

1977.

V. 27.

Ô