Új Szó, 1977. május (30. évfolyam, 120-148. szám)

1977-05-24 / 141. szám, kedd

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1977. május 24. KEDD BRATISLAVA • XXX. ÉVFOLYAM 141. szám Ára 50 fillér NÖVEKVŐ IGÉNYEK Társadalmunk mindennemű tevékenységének politikai alap­ja és irányvonala a fejlett szocialista társadalom további épí­tésének programja. Ez, a CSKP XV. kongresszusán kitűzött program határozza meg gazdasági és szociális fejlődésünk konkrét céljait, kifejezi a munkásosztály és egész népünk érdekeit, és ezért állampolgáraink millióinak támogatását él­vezi. Teljesítve valamennyiünk — minden üzem, vállalat, szövetkezet, város és falu — közös feladata, tőlünk függ, mit sikerül megvalósítanunk az életszínvonal emelésére, az életfeltételek javítására irányuló programból. Munkánk, közös igyekezetünk dönt további előrehaladásunkról, anyagi és szel­lemi javaink gyarapításáról. Szocialista társadalmunk rendünk vitathatatlan előnyeit bi­zonyítva, az utóbbi években jelentős sikereket értünk el, fokozódott dolgozóink gazdasági aktivitása, megszilárdult szo­ciális biztonságunk, és mindez megteremtette a feltételeket a szocialista ember formálásához, egészséges öntudatának fokozásához. Politikánk helyessége és eredményessége még szembeötlőbb, ha töretlen gazdasági fejlődésünket, életszín­vonalunk emelkedését egybevetjük a politikai és erkölcsi vál­ságba került tőkés országok helyzetével. Elegendő, ha meg­említjük a Itt millió munkanélküli kilátástalan helyzetét, a kiskereskedelmi árak gyors emelkedését. Ezzel szemben iiáiunk a kiskereskedelmi árszint stabil, a társadalmi fo­gyasztás évről évre nagyobb, emelkedik a lakosság jövedelme, valamint az oktatásügy, a kultúra, az egészségügy színvonala. Élelmiszer-fogyasztásban világviszonylatban az elsők közé tartozunk, és háztartásaink ellátottságában sem vallunk szé­gyent. Például az egy háztartásra eső mosógépek számában megelőztük Franciaországot és az NSZK-t, a televíziókészü­lékek számában pedig Belgiumot, Franciaországot, az NSZK-t és Ausztriát. Sokatmondó szám: egy négytagú család háztar­tási felszerelésének átlagos értéke 100 000 korona. Számtalan hasonló adatot sorolhatnánk még annak bizonyságául, hogy pártunk és szocialista társadalmunk törekvésének elsőrendű célja az ember jóléte és sokoldalú fejlődése. A CSKP Központi Bizottsága ülésein visszatér a kongresz- szusi határozatokhoz, részletesen boncolgatja az egyes terü­leteken elért eredményeket, a feladatokat és az esetleg fel­merülő problémákat. Nem véletlen, hogy legutóbbi ülésén az áruellátás, a kereslet—kínálat alakulása, az üzlethálózat fejlesztése és a szolgáltatások szerepeltek napirenden, hiszen ezek a kérdések milliókat érdekelnek és érintenek, közvet­lenül befolyásolják a lakosság életét, elégedettségét, orszá­gunk politikai légkörét. Az, hogy valaki elindul ruhát, bútort vagy hűtőgépet vásá­rolni, megjavíttatni az elromlott hajszárítót, kimosatni ágyne­műjét — nem tartozik másra. Ám, hogy talál-e ízlésének, méretének, otthonának, pénztárcájának megfelelő árut és elé­gedett-e háztartási gépe javításával, ágyneműje kimosásával — már nem magánügy. Élenszínvonalunk állandóan emelke­dik, az egy főre jutó jövedelem évről évre nagyobb, és ezzel párhuzamosan mi is változunk, nem elégszünk meg azzal, ami néhány éve még jó volt, mindig szebb, divatosabb, célsze­rűbb darabokat akarunk vásárolni. Egyre gyarapodó szabad­időnket hasznosan akarjuk kihasználni, létszükségletünkké vált látókörünk, műveltségünk szüntelen bővítése. Ezért a la­kosság anyagi szükségleteinek kielégítése egyre bonyolultabb, nagyobb szakértelmet igénylő feladat. Amint a CSKP KB 7. plenáris ülése megállapította, ezen a téren is jó eredményeket értünk el, kiegyensúlyozott lett az áruellátás, bővült a kereskedelmi hálózat, fejlődtek a szol­gáltatások. Az elért sikerek ellenére azonban bőven vau még tennivalónk az áruellátás javításában, a kereslet és a kínálat összhangjának kialakításában, a vásárlási körülmények szín­vonalának emelésében. Ezeket a követelményeket az árufor­galom jó megszervezésével, az igények pontosabb ismeretével, a kereskedelem és az ipar hatékonyabb kapcsolatával való­síthatjuk meg. Belkereskedelmünk a fogyasztók — tehát valamennyiünk — állandó ellenőrzése alatt áll, és így a legapróbb fogyatékos­ság is azonnali bírálatot vált ki. Meg kell állapítanunk, hogy a fennálló problémákat nem a termelési kapacitások hiánya okozza, a nyersanyag és a munkaerőforrás korlátozottsága is csak elvétve vált ki ellátási nehézségeket. A problémák inkább a termelőknek abban a hibás nézetében rejlenek, hogy a belkereskedelemnek meg kell elégednie azzal, amit kap. A vásárlók fokozódó igényessége azonban megköveteli a tech­nikai újdonságok rugalmasabb bevezetését, a minőség javí­tását, a kereslet tudományos előrejelzését. Természetesen ugyanez vonatkozik a szolgáltatásokra is. Nagyon fontosak a vásárlás körülményei is. Egyre jobban teret hódítanak az árusítás új, korszerű formái, az áru előre- csomagolása és főleg az élelmiszerboltokban a félkész áruk és a konyhakész ételek árusítása. Sok függ maguktól a ke­reskedelmi és szolgáltatási dolgozóktól. Szakképzett munká­jukkal, emberi magatartásukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a vásárlók, megrendelők elégedetten távozzanak üzleteinkből, szolgáltató-üzemeinkből. Ügy, mint a népgazdaság többi ága­zatában, ők sem elégedhetnek meg eddigi munkamódszereik­kel, keresniük kell az űj utakat, az árusítás, a szolgáltatások új, hatékonyabb formáit. Ebben a törekvésükben óriási se­gítséget nyújt a szocialista munkaverseny és az NOSZF 60. évfordulója tiszteletére kibontakozott kötelezettségvállalási mozgalom. A CSKP KB 7. ülésének határozatai rámutatnak, melyek a legfontosabb teendők a termelésben, a kereskedelemben, az irányító-szervező és nevelő munkában. Az illetékes miniszté­riumoknak, a vállalatoknak, a kereskedelmi szervezeteknek, a szolgáltatóvállalatoknak és a nemzeti bizottságoknak közös erővel kell ezeket megvalósítaniuk lakossságunk igényeinek, kívánságainak hiánytalan kielégítése és az életszínvonal to­vábbi emelése érdekében. CSIZMÁR ESZTER Az Ostravai Klement Gottwald Űj Kohó új hengerdéjének építői a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tisz­teletére megígérték, hogy az építkezés kezdetének késése elle­nére megtartják az építkezési munkálatok valamennyi határidejét. A liengerde csaknem 1 km-es hosszú gépsorának már több mint a felét összeszerelték. Felvételünkön: faroslav Chylek, a szerelő- csoport vezetője, a Kohószerelő Vállalat dolgozója Pavel Buran- nal és Karel Obdžálekkel a szerelési munkák menetéről tanács- kuzik. (Felvétel: ČTK — V. Švorčík) Gustáv Husák üdvözlő levele (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök levélben fejezte ki jókí­vánságait a Lengyel Kulturális Népművelési Szövetségnek ab­ból az alkalomból, hogy a szö­vetség most ünnepli megalaku­lásának 30. évfordulóját. Husák elvtárs a levélben nagyra ér­tékeli lengyel nemzetiségű pol­gártársainknak a fejlett szocia­lista társadalom építése terén Végzett derekas munkáját, va­lamint politikai és társadalmi elkötelezettségét. Egyúttal po­zitívan értékeli lengyel nemze­tiségű dolgozóink kezdeménye­zését a társadalmi élet minden területén. A lengyel nemzetisé­gű dolgozók a többi dolgozóval elvtársi együttműködésben ki­veszik részüket a XV. pártkong­resszus programjának teljesíté­séből. A levélben egyúttal nagyra értékeli a Lengyel Kulturális Népművelési Szövetség érdem­dús munkáját, amellyel részt vesz társadalmunk aktivizálásá­ban, az eszmei, kulturális és népművelési munkában, s hoz­zájárul nemzeteink és nemzeti­ségeink együttérzésének ineg- szilárdításához, a csehszlovák szocialista hazafiság és a szo­cialista nemzetköziség tudatá­nak elmélyítéséhez. Á termelés fejlesztésének fontos feltétele (ČSTK) — Nyitrán tegnap gazdasági pártaktíva-értekezletet tartottak, melynek résztvevői a mezőgazdasági építkezések és beruházások feladataival foglalkoztak a CSKP KB 6. ülésének és az SZLKP KB ülésének határozataival összhangban. A ta- nácskazást az SZLKP Központi Bizottsága, valamint az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma rendezte a kerületi és a járási mezőgazdasági igazgatóságok, a tervező- intézetek, az Állami Talajjavítási Igazgatóság, az Agrostav vállalat, az ágazatközi kivitelező szervezetek és a mezőgazda- sági építővállaiatok vezető dolgozói részvételével. Az értekez­leten jelen volt Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Rudolf Vančo, az SZLKP KB osztályvezetője, Ján Blcháč, a Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának elnöke, Pavel Valuska, a Mezőgazda- sági Dolgozók Szakszervezete Szlovákiai Bizottságának elnö­ke és más szlovákiai szervezetek képviselői. Aktívaértekezlet a mezőgazdasági építkezések és beruházások feladatainak teljesítéséről gazdasági beruházások különb- leges követelményeinek. A beszámolót követő vitában felszólalt Ján Janik elvtárs is. Leszögezte, hogy az idei igé­nyes feladatok teljesítését az SZLKP Központi Bizottsága döntőnek tartja az egész ötéves terv teljesítése szempontjából. Feladataink jelentősek, és tel­jesítésük érdekében fel kell használni a szocialista munka­verseny összes formáit, vala­mint az Októberi Forradalom [Folytatás a 2. oldalonf Vitaindító beszédet Ján Jano- vic szlovák mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter mon­dott. Megállapította, hogy a szlovákiai mezőgazdaság és élelmezésügy tárcájában a 6. ötéves terv időszakára 35 mil­liárd korona értékű beruhá­zást terveznek, három és fél milliárd koronával többet, mint az előző ötéves tervidőszakban. Az építőipari munkák 85 szá­zalékát a mezőgazdasági építő­vállalatok végzik el. Az építés, különösen az objektumok las­súbb befejezése akadályozza az egész reszort feladatainak tel­jesítését. A mostani ötéves tervidőszak első évében a me­zőgazdasági beruházások ter­vét ugyan sikerült 111 száza­lékra teljesíteni, de nem kielé­gítő a beruházások befejezésé­nek helyzete. Hatvan létesít­ményt nem adtak át a mező- gazdasági, az élelmiszeripari és a felvásárló szervezetek szá­mára. Az idén, amikor a reszort történetében a legtöbb beru­házást — összesen 342-t — kell átadni, különösen fontos, hogy tovább javítsuk a munkaszer­vezést, pontosabban meghatá­rozzuk az egyes építőipari szer­vezetek feladatait, kihasználjuk az építékezések során az előre gyártott elemek adta lehetősé­geket, s tekintetbe véve az el­következő évek feladatait olyan építőipari üzemeket létesítsünk, amelyek megfelelnek a mező­Nagy munka- és társadalmi aktivitással A CSSZBSZ tagjai a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom jubileumi ünnepségeire és a szövetség kongresszusaira készülnek (ČSTK) — Ülést tartott teg­nap Bratislavában a Csehszlo­vák-Szovjet Baráti Szövet­ség Szlovákiai Központi Bi­zottsága. A résztvevők a CSSZBSZ szlovákiai szervezetei­nek az Októberi Forradalom 60. évfordulójával kapcsolat­ban kifejtett tevékenységével, az évzáró taggyűlések értéke­lésével, valamint a CSSZBSZ- szervezetek járási és kerületi konferenciáinak és kongresszu­sainak tartalmi, politikai és szervezési előkészületeivel fog­lalkoztak. A tanácskozást Vi­liam Šalgovič, az SZLKP KB El­nökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának elnöke nyitotta meg. A plenáris ülésen részt vett Daniel Futej, az SZLKP KB osztályvezetője, Zdena Kudrno- vá, a CSSZBSZ KB titkára és. több más vendég. Ott volt Bo­risz Rajevszkij, a Szovjet- Csehszlovák Baráti Társaság csehszlovákiai képviselőjének szlovákiai helyettese, a brati­slavai szovjet főkonzulátus konzulja. A CSSZBSZ Szlovákiai Köz­ponti Bizottságának beszámoló­ját Michal Bošanský, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságá­nak titkára terjesztette elő. Hangsúlyozta, hogy a CSSZBSZ, soron következő kongresszusát megelőző időszakban arra kell törekedni, hogy dolgozóinkkal következetesen és sokoldalúan ismertessük meg a szovjet nép­nek a X. ötéves tervidőszak feladatai teljesítésére irányuló igyekezetét, amely nemcsak sa­ját országa, hanem az egész szocialista tábor erejét növeli. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy népünk a CSKP vezetésé­vel alkotó módon tovább fej­leszti és következetesen meg­valósítja a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom hagyatékát. Az évzáró taggyűlések azt bi­zonyítják, hogy a CSSZBSZ tag­jai munka- és társadalmi akti­vitásuk fejlesztésével készül­nek a Nagy Októberi Szociális« ta Forradalom 60. évfordulójá­nak méltó megünneplésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom