Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)

1977-04-08 / 97. szám, péntek

Csökkenteni kell a befejezetlen építkezések számát A közép-szlovákiai kerületi pártbizottság plenáris üléséről (ČSTK) — Bővített plenáris ülést tartott tegnap Banská Bystrlcában a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság. A ta­nácskozáson jelen volt Peter Colotka, a CSKP KB Elnöksé­gének tagja, szlovák miniszter­elnök. Ott volt Karol Kúria szlovák építésügyi miniszter­helyettes és más vendégek. A résztvevők a CSKP KB 6. és az SZLKP KB legutóbbi ülésén el­fogadott határozatok szellemé­ben megvitatták a közép-szlo­vákiai kerület építőiparának a XV. pártkongresszus utáni fej­lődésével kapcsolatos felada­tait. A kerületi pártbizottság el­nökségének jelentését Ján Zam- boj, a pártbizottság titkára ter­jesztette elő. A jelentés megál­lapítja, hogy a közép-szlovákiai kerület építőipara nagymérték­ben kiveszi részét a kerület arányos fejlesztéséből. Ezután a jelentés ismertette a kerület építőiparának az ötödik ötéves tervidőszakban és a tavalyi év­ben elért eredményeit. Bíráló igényességgel mutatott rá a még mindig tapasztalható fo­gyatékosságokra. A jövő idő­szakban az lesz a legfontosabb feladat, hogy az építőipar szer­kezetét hozzá tudja alkalmaz­ni a beruházások követelmé­nyeihez, hogy csökkenjen a be­fejezetlen beruházások száma, lerövidítsék az építési határ­időket, emeljék a beruházási és a tervelőkészítési munka szín­vonalát. A jelentést követő vitában felszólalt Peter Colotka elv­társ is. Hangsúlyozta: a meg­vitatott problémák azért na­gyon fontosak, mert az építő­ipar jelentős mértékben hozzá­járul a többi termelési ágazat anyagi-termelési bázisának fej­lesztéséhez" és hatékonyságá­nak növeléséhez. A hatodik ötéves terv fela­datai megkövetelik, hogy a CSKP KB 6. ülésén jóváhagyott határozatok szellemében a párt- az állami és az irányító szervek erőfeszítése a társa­dalmi szempontból legfonto­sabb beruházások megvalósítá­sára, a befejezetlen beruházá­sok számának csökkentésére irányuljon. Végezetül Colotka elvtárs kifejezte azt a meggyő­ződését, hogy a kerületi építő­iparban dolgozó kommunisták, és az építőipari dolgozók ál­talában minden tőlük telhetőt meg fognak tenni a CSKP XV. és az SZLKP legutóbbi kong­resszusán kitűzött célok valóra váltásáért. Peter Colotka elvtárs tegnap Banská Bystricában megtekin­tett egy épülő új orvosi ren­delőintézetet. Az ottani magas­építő vállalat dolgozói az idén 50 millió korona értékben vé­geznek munkát a rendelőinté­zet építésén, s már júliusban átadják a patológiai osztályt, az adminisztrációs épületet és több más objektumot. Hasznosítjuk a szovjet tapasztalatokat Sajtóértekezlet a műszaki fejlődésről, a gyártmányok minőségéről (CSTK) — július Uhrín, a szövetségi általános gépipari miniszterhelyettes Prágában tegnap tájékoztatta az újság­írókat a műszaki fejlesztési terv biztosításáról, a termék­felújításról és a gyártmányok minőségéről. Elmondotta, hogy a hatodik ötéves tervidőszak­ban a tudomány és technika állami fejlesztési tervében a tárca hatáskörébe 118 felada­tot soroltak be. A gépipari dol­gozók az idén 90 állami fela­datot oldanak meg. A szakágazat műszaki poli­tikája elsősorban az új tech­nológiák bevezetésére, a telje­sítményparaméterek növelésé­re, a termelési folyamatok au­tomatizálásának fokozására, a gyártmányok minőségének, tartósságának és megbízható­ságának javítására összponto­sul. A gépipari vállalatokban szovjet tapasztalatok alapján már az idén bevezették a hi­bamentes gyártási rendszert. A tudomány és a technika fejlesztésének keretében elmé­lyítik a feltalálói és ésszerű­sítési mozgalom tervszerű irá­nyítását. Az elmúlt évben a gépiparban több mint 58 000 ésszerűsítési javaslatot nyúj­tottak be, ezek közül 25 000 javaslatot vezettek be a ter­melésbe. Az ésszerűsítési ja­vaslatok és találmányok alkal­mazásának első éve alatt kö­rülbelül félmilliárd korona megtakarítást értek el. SIKERES TERVTELJESÍTÉS (Folytatás az 1. oldalról) ötmillió koronával szilárdítot­ták, az árutermelés tervét 101 százalékra teljesítették. Túl­szárnyalták a Szovjetunióba, a Lengyel és a Magyar Népköz- társaságba trányuló exportter­vet is. A strážskei Chemko dolgozói az év elejétől 3 millió koroná­val termeltek többet. Ezen felül 941 tonna kénsavat, 633 tonna formaiint, 251 tonna diakolra- gasztót és jelentős mennyisé­gű műtrágyát gyártottak. Az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva az Idén három hó­nap alatt 8,1 százalékkal nö­velték a bruttó termelést. (ik) KÖZÉLET — ĽUBOMÍR ŠTROUGAL, a CSSZSZK miniszterelnöke tegnap fogadta Prágában Zakariaou Tou- rét, a Guineái Köztársaság új csehszlovákiai nagykövetét tiszt­ségének elfoglalásával kapcsolat­ban. Ugyancsak tegnap fogadta IUu Salifout, a Nigériai Köztár­saság első csehszlovákiai nagykö­vetét. — A CSKP KB meghívására áp­rilis 1-e és 7-e között hazánkban tartózkodik a portugál kommunis­ta tudományos dolgozók egy cso­portja. A vendégek megtekintenek néhány csehszlovák tudományos intézményt és kutatóintézetet. — AZ NDK felsöoktatásiigyi és szakközépiskolaiigyi minisztériu­mának küldöttsége Hans-Joachim Böhm miniszter vezetésével teg­nap délelőtt a prágai Mezőgazda- sági Főiskolára látogatott. A né­met vendégeket Premysl Jagos, a cseh oktatásügyi miniszter első helyettese kísérte. KINEVEZÉS (CSTK] — Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság elnöke dr. Antonín Bra- bee altábornagyot kinevezte a csehszlovák néphadsereg politi­kai főcsoportfőnökévé. Dr. Antonín Brabec altábor­nagyot Eugen Turzónak, a CSKP KB állami adminisztrá­ciós osztálya vezetőjének je­lenlétében Martin Dzúr hadse­regtábornok, nemzetvédelmi mi­niszter iktatta be tisztségébe. Baráti találkozó (ČSTK) — Bohuslav Chňou­pek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisztere Prágában, a Cernín-palotában tegnap baráti találkozót rende­zett Edward Gervas Willannak, Nagy-Britannia és Észak-íror- szág Egyesült Királyság cseh­szlovákiai nagykövetének tisz­teletére, aki hazánkban befejez­te diplomáciai küldetését. ADY-EST PRÁGÁBAN (Tudósítónktól) — Ady End­re születésének 100. évforduló­ja alkalmából — a nagy sike­rű Mladá Boleslav-i bemutat­kozás után — tegnap Prágá­ban a Magyar és a Csehszlo­vák Rádió, a Prágai Magyar Kultúra, valamint az Oktatás­ügyi és Tudományos Dolgozók Központi Klubja együttes ren­dezésében Ady-emlékestet tar­tottak. Az emlékest műsorában a magyar és cseh művészet rangos képviselői szerepeltek. A közönségnek alkalma nyílt gyönyörködni Ruttkay Éva, Ma­jor Tamás, Dévai-Nagy Kamilla, Keres Emil és Hegedűs Géza, a cseh művészek közül Vladi­mír S meral,. Helena Kaf ránko- vá, Jaromír Spal és Milan Friedl művészetében. A zene- és énekszámokkal kísért Ady- est műsorát Bozó László és Petr Adler, a Magyar, Illetve a Csehszlovák Rádió rendezői állították össze. A nagy közön­ségsikert elérő és hozzáértés­sel szerkesztett színvonalas műsor méltó ünneplése volt a forradalmár költő születése 100. évfordulójának. Az Ady-est műsorát mindkét rádió felvette, s a közeljövőben beiktatja programjába. (sm) Még mindig korábban... Jelentős fagykárok a zöldség- és gyümölcskertészetekben (Tudósítónktól) — A Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium növénytermesztési osztályára érkezett jelentések szerint — bár a hideg időjárás miatt lelassult a tavaszi mun­kák üteme — a múlt év ha* sonló időszakához viszonyítva nagyobb területen vetették el a tavasziakat. Az árpa 72, a cukorrépa 30, a hüvelyesek 50 százalékát vetették el a föld­művesek. A burgonya 43 száza­léka is a földbe került. A ta­vaszi munkákban továbbra is a nyugat-szlovákiai kerület földművesei haladnak az élen, utánuk következik a közép­szlovákiai, majd a kelet-szlo- vákiai kerület. Idén földműveseink rendkí­vül gyors ütemben gondozzák és fejtrágyázzák a réteket és a legelőket. Ezt az igényes munkát a nyugat-szlovákiai ke­rület mezőgazdasági üzemei* nek dolgozói már befejezték. A belvizek lehúzódása után — a felmérések szerint — négyezer hektár gabonát és évelő növényt kell kiszántani. Az előzetes jelentések szerint a mezőgazdaságban, különösen a zöldség- és gyümölcskerté- szetekben Jelentős károk ke­letkeztek. Március 20-a és 30-a között Slovákiában az északibb körzetekben húszcentiméteres hótakaró borította a földet. A lučeneci (losonci) és más kör­zetekben mínusz 7 fokos hi­deget is mértek. A fagy kö­vetkeztében lelassult a gabona­félék és az évelő növények fej­lődése. A nyugat-szlovákiai ke­rületben — ahol a legnagyobb mértékben nyíltak ki a fák vi­rágai — a kajszibarackfa vi­rágainak 70—90 százaléka, az őszibarackfák virágainak 50— 70 százaléka, a cseresznyefák virágainak 50—60 százaléka, a szilvafák virágainak 40—50 százaléka, a ribizkebokrok virá­gainak 90 százaléka fagyott meg. A közép-szlovákiai kerület­ben kisebbek a fagykárok — mert később kezdődött a ta­vasz —, de mintegy ezer hek­táros területen megfagyott a korai szőlő termőrügyeinek 30 százaléka. A kelet-szlovákiai kerületben aránylag kisebb ká­rok keletkeztek. A nyugat-szlovákiai kerület­ben közel 500 hektáron fáztak meg a már kiültetett palánták és félő, hogy egyes káposzta- félék palántái virágba szök­kennek, és gyengébb lesz a zöldség minősége. A hóviharok 15 hektáron tették tönkre a fóliasátrakat, de a többi alatt nem fagytak meg a korai zöld­ségfélék, csak fejlődésük las­sult meg. A mezőgazdasági dolgozók gyorsan pótolják a fagykárt szenvedett, palántákat, s igye­keznek kedvező feltételeket teremteni a zöldségtermelési tervek teljesítésére. —Ď— Tanzániai elismerés a Szovjetunió politikájának New York — Leonyid Brezs­nyev, az SZKP KB főtitkára a Kremlben a Fidel Castro tiszte­letére rendezett estélyen ismét hangsúlyozta a szocializmus és a nemzeti felszabadító mozga­lom erejének megbonthatatlan szövetségét a békéért és a tár­sadalmi haladásért vívott harc­ban — jelentette ki Szalim Ah­med Szalim, Tanzánia állandó ENSZ-képviselője, az ENSZ de- kolonializációs különbizottságá­nak elnöke a TASZSZ tudósí­tójának adott interjújában. Kijelentette, hogy a Szovjetu­nió és a többi szocialista állam nem szavakkal, hanem lettek­kel bizonyították be, hogy hű barátja Ázsia, Afrika és La- tin-Amerika fejlődő országai­nak, amelyek az imperialista agresszió ellen, a nemzeti fel- szabadulásért és a társadalom haladásáért harcolnak. Azok a fiatal államok, amelyek felsza­badultak a gyarmati uralom alól, aktívan támogatják a szo­cialista országok békekezdemé­nyezését, melynek célja a lá­zas fegyverkezés megállítása, valamint a nemzetközi bizton­ság és béke megszilárdítása. EGYÜTTMŰKijBÉST A DOLGOZÓK ÉRDEKÉBEN Stockholm — Az új munkás­párt — Svédország Kommunis- tá-i Pártjának legfőbb feladatai a svéd munkásosztály érdekei­nek védelme, valamint a béké­ért, a demokráciáért, a szociá­lis haladásért és az imperia­lizmus ellen vívott harc — ál­lapítja meg a párt konferenciá­ján elfogadott dokumentum. A svéd kommunisták március 26- án és 27-én tartották a párt konferenciáját. A dokumentum hangsúlyozza továbbá, hogy a párt a marizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján dolgozik majd. A párt megalakítására a Svéd Baloldali Párt —1 Kommunisták ellentétei kiéleződésének követ­keztében került sor. A svéd saj­tó szerint a pártvezetőség ki­zárta a pártból azokat a kommunistákat, akik bírálták a vezetők politikáját vagy gyen­gítették a párt eszmei elveit. Nézetük szerint a vezetés elfor­dult a proletár internacionaliz­mus elveitől, nem értékelte eléggé a reális szocializmus je­lentőségét a világfejlődés szem­pontjából. Több kommunista és a pártszervezetek egy része ezért új pártot hozott létre, amelynek vezetősége támogatni kívánja a két párt elvtársi kap­csolatait és együtt kíván mű­ködni a Baloldali Párt — Kom­munisták szervezettel, a svéd dolgozók érdekében. _ KOMMUNISTA AKTIVITÁS A BELGIUMI VÁLASZTÁSI KAMPÁNYBAN Brüsszel — Belgiumban a vá­lasztási kampányt a Belga Kom­munista Párt rendkívüli aktivi­tása jellemzi. Április 17-én tart­ják a parlamenti választásokat. A kommunisták célja olyan parlamenti erőt létrehozni, amely hatékonyan befolyásolná a gazdasági válság okozta prob­lémák megoldását. A kommunisták hangsúlyoz­zák, hogy a parlamenti válasz­tások eredményeinek tükröz­nie kell a széles néptömegek ellenállását a keresztényszocia- lista kormány jelenlegi válság- politikájával szemben, javasla­taikat választások előtt mani- fesztumba foglalták, amely kö­veteli a krónikus munkanélkü- ség felszámolását, a szociális vívmányok és a demokratikus szabadságjogok megtartását, va­lamint a szocialista országok­kal és a „harmadik világ“ ál­lamaival való együttműködést. Folytatják Marien Ngouabi életművét Brazzaville — A Kongói Népi Köztársaság továbbra is azok szerint a marxista—leninista elvek szerint dolgozik, amelye­kért Marien Ngouabi életét ál­dozta — jelentette ki Joachim Y ohombi-Opango ezredes, a Kongói Munkapárt katonai bi­zottságának elnöke államelnö­ki eskütétele alkalmából. A marxizmus—leninizmus el­vein alapuló szocialista társa­dalom építése továbbra is célunk marad. Mint az állam feje és a Kongói Munkapárt katonai bi­zottságának elnöke fogadom, hogy folytatom a meggyilkolt Marien Ngouabi életművét, to­vábbra is a párt programját kö­vetem és valósítom meg. Az új kongói államfő felszó­lította a Kongói Munkapárt va­lamennyi tagját, hogy továbbra is tartsák és szilárdítsák meg a tömegek és a párt kapcsola­tát. Külpolitikánk — hangsúlyoz­ta Joachim Iohombi-Opango — továbbra is változatlan. A jö­vőben is határozottan harcol az imperializmus, a kolonializmus, a neokolonializmus és a fajül­dözés ellen, fejleszti kapcsola­tait a szocialista országokkal, megvalósítja a békés egymás mellett élés politikáját, meg­tartja jószomszédi kapcsolatait, támogatja az afrikai és a világ más népeinek felszabadító moz­galmát. A Kongói Munkapárt katonai Bizottságának elnöke hangsú­lyozta, hogy a múltban megkö­tött valamennyi nemzetközi szerződés és megállapodás to­vábbra is érvényes marad. Hű­ségesek maradunk az ENSZ és az Afrikai Egységszervezet, va­lamint az el nem kötelezettek mozgalmának elveihez — mond­ta. Az ország belpolitikai problé­máival kapcsolatban kiemelte az állami szektor feladatainak jelentőségét az ország ipari és mezőgazdasági termelése fejlő­désének szempontjából. A Kongói Munkapárt katonai Bizottsága jóváhagyta a nemze­ti népgyűlés feloszlatásáról, valamint a Kongói Népi Köz­társaság Államtanácsának meg­szüntetéséről szóló dekrétumot. Egyidejűleg eltörölték az 1973- ból származó alkotmány né­hány cikkelyét is. A Kongói Munkapárt katonai bizottsága elnökének megbízá­sából Louis-Silvain kormány el­nök összeállította az új 17 tagú kormányt. Honvédelmi minisz­ter Denis Sassou-Nguesso, a Kongói Munkapárt katonai bi­zottságának első alelnöke lett, a külügyminiszter pedig tovább­ra is Théophile Obenan. Az el nem kötelezettek mozgalmának fellendüléséért Delhi — Az el nem kötele­zett országok tavalyi colombói csúcsértekezlete óta eltelt idő­szak nemzetközi politikai és gazdasági helyzetét elemezte az el nem kötelezett országok koordinációs bizottságának ülé­se, amely tegnap kezdte meg munkáját az indiai főváros­ban. Az ötnapos tárgyaláson 25 tagállam küldöttsége, valamint húsz ázsiai, afrikai, latin-ame­rikai és európai ország meg­figyelője vesz részt. Az ülésszak gazdasági bizott­sága megtárgyalja az el nem kötelezett országok gazdasági együttműködése akcióprogram­jának megvalósításában elért eredményeket, valamint az el nem kötelezett országok erőfe­szítéseit, amelyek az új gazda­sági rend kialakítására irányul­nak. A delhi konferencia poli­tikai bizottsága figyelmét az el nem kötelezett országok kö­zel-keleti, dél-afrikai, ciprusi, indiai-óceáni állásfoglalására, a nemzeti felszabadító mozga­lom támogatására, valamint a faji elkülönítés elleni harc leg­hatékonyabb formáira összpon­tosítja. Állást foglal a nemzet­közi feszültség enyhítésének, a lázas fegyverkezés megszünte­tésének és más időszerű világ- politikai kérdésben. A delhi ülésszaknak meg kellene határoznia az el nem kötelezett országok jövő évben sorra kerülő külügyminiszteri konferenciájának színhelyét és időpontját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom