Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)
1977-04-26 / 114. szám, kedd
Tanítva vizsgáztunk A X. Csallóközi kulturális napokról A dunaszerdahelyi /árasban az elmúlt napokban rendezték meg a X. Csallóközi Kulturális Napokat. Az öt napig tartó rendezvénysorozatról HÉGER KÁROLYTOL, a Dunaszerdahelyi Népművelési Központ Igazgató iától kértem nyilatkozatot. • Mi volt a rendezvény célja? — Elsősorban igazolni, hogy pártunk XV. kongresszusának határozatai a kultúráról és a népművelésről járásunkban termő talajra találtak. Továbbá a közönség megnyerése, aktivizálása. Az év folyamán amatőr művészeti csoportjaink többsége seregszemléken, különböző alkotó versenyeken vesz részt, s csak nagyritkán lépnek föl hazai közönség előtt. Még a járási fesztiválokon sem, mert azokon maguk a résztvevők töltik meg a nézőteret. A Csallóközi Kulturális Napok műsorbizottsága szigorú szelektálás után csak a legjobbakat engedte színpadra, hogy a közönség reális keresztmetszetét kapja annak a munkának, amit amatőr művészeti mozgalmunk egy év alatt végzett. Természetes, hogy a kulturális napok öt napján lehetetlen volt valamennyi csoportnak fellépést biztosítani, s a válogatásra azért volt szükség, mert az elmúlt héten mi csalogattuk magunkhoz a közönséget, mi voltunk azok — népművelők, amatőr színjátszók, bábozók, énekesek, zenészek stb. — akik vizsgáztunk a közönség előtt. A jelek azt mutatják, hogy tanítva vizsgáztunk. Persze, hogy sikert arattunk, az elsősorban a szereplőknek köszönhető. • A kulturális napok tehát őriz és teremt. — Tisztában vagyunk azzal, hogy az újat teremtés feltétele a meglevő tudomásul vétele, a valóság tisztelete. Mert csak megművelt talajba lehet vetni, mert alap nélkül egyetlen társadalomban sem lehet építkezni. Mi ezt az alapot mutattuk be, ennek tartósságát, szívósságát ellenőriztük. Aki fölfogja ennek a lényegét, az képes megérteni, hogy a teremtő emberi szellem eredményeinek, a humánum megőrzésének korunkban egyedül lehetséges módja az állandó önművelés, a szüntelen, minden helyzetben kötelező önmagamat vállalás. • Véleménye szerint minek tulajdonítható, hogy ebben a járásban ilyen erős az amatőr művészeti mozgalom? — Sokak szerint annak, hogy h járásunkban élők közel kilencven százaléka magyar ajkú. Ez téves megállapítás , hiszen szlovák nyelvű polgártársaink iá jó kulturális munkát végeznek. Ebből is következtethetünk, hogy nem a kisebbség és a többség aránya határozza meg, milyen emberek legyünk. Hogy mégis minek köszönhető a sikeres tevékenység? Maguknak az embereknek. Ha pedagógusainknak nem lenne szívügye, a meglévő másfélezer helyett esetleg ötszáz szavalónk ha lenne. Hogy egy kis túlzással megszámlálhatatlannak mondom citerazenekaraink és népdalénekeseink számát, ez nagyrészt a CSEMADOK helyi szervezeteinek és más intézményeknek köszönhető. És sorolhatnám, kit miért dicsérhetünk. • A kulturális napok öt nap ja alatt nem egyszer volt az az érzésem, hogy művelődni is csak hajszoltan, kötelességsze- rűen tudunk. — Leginkább önmagunkra haragudhatnánk emiatt. Mert elsősorban rajtunk múlik, ha képtelenek vagyunk jól érezni magunkat. És mi is ludasak vagyunk, ha kizárólag elképzeléseinkhez hasonlítjuk a valóságot. Ami a hajszoltságot illeti, a szervezőkre gondolhatott, a szereplőkre azonban semmiképp. Közülük mindenki csak egyszer lépett a közönség elé. Lehet, hogy napjaink rohanásában elfelejtettünk pihenni, művelődni viszont nem. Van egy olyan érzésem, hogy szellemi értéket a felgyorsult idő nem pusztít. Csupán válogat közöltük. Ezt bizonyították a X. Csallóközi Kulturális Napok is. • A rendezvénysorozat végére múlt héten szombaton tettek pontot a somorjai énekkari találkozón. — A záróünnepségen — hasonlóan a megnyitóhoz s szinte valamennyi előadásunkhoz — részt vettek járásunk politikai és kulturális életének vezető képviselői is. S itt elmondhatom, hogy állandó részvételük rendezvényeinken nemcsak a társadalmi illendőséget fémjelezte, hanem azt az erkölcsi törvényt és támogatást is, ami nélkül nem válhatott volna a kulturális napok fegyverévé mindén emberi szépség, ami tiszta forrásból fakad. Szerencsére, járásunkban nem sokat kell be szelnünk a kultúra fontosságáról, azt mindenki érzi,.érti. Talán ezért állíthatom nagy mog- hátározottsággal, hogy sikeres volt ez a rendezvényünk is. Az elmúlt évhez viszonytíva szinte mindenben javultunk. Nemcsak műsoraink látogatottsága volt nagyobb, de rendezvényeink előkészítése és az egész amatőr mozgalom művészeti színvonala emelkedett a dunaszerdahelyi járásban. Mondhatnám azt is: nőtt az ereje, hatósugara, mert azt mozgósította, ami nemeset eddig az ember alkotott. • Oldalak kellenének a műsor, s annak sokrétűsége felső rolására. Épp ezért, hadd kér dezzern, hogy a X. Csallóközi Kulturális Napokon hány amatör művészeti csoportnak, hány amatőr művésznek biztosítottak fellépést? — Nemcsak amatőr, de hivatásos művészek is felléptek. S nemcsak művészeknek, de hazai magyar újságíróknak, politikusainknak is lehetőséget biztosítót! unk szakelőadások meg tartására, szocialista kultúránk szakszerű elemzésére. Járásunk három városában és hat községében nyolcvankét együttes közel ezer szereplője lépett színpadra. A nézők száma közel négyezer volt. Ez már önmagában is sokat sejtet, és ha hozzátennénk a Nyárasdon, Duna- szerdahelyen és Somorján megnyitott képzőművészeti tárlaton, valamint asztronómiai kabinetünk „Mit tudsz a csillagokról?“ vetélkedőjén megjelenteket, a számok alaposan megnőnének. De mi nem csupán számokban gondolkodunk: Sőt: elsősorban szellemiségben. Abban a szellemiségben, amely vállalja, hogy élteszínvonalunk, köz- művelődésünk és anyanyelvi kultúránk színvonalának emelkedése megbízható alap hazaszeretetünk és szocialista öntudatunk elmélyítéséhez, összegezve: elégedettek lehetünk, de nem annyira, hogy ne tudnánk; a jövőben még jobban kell dolgoznunk. SZIGETI LÁSZLÓ Zeneszerző a Néva partján V. P. Szolovjov-Szedoj hetvenéves Ki ne ismerné a Moszkvai estéket, ezt a kedvelt slágert, melynek vonzó dallama az ősi orosz népdalok hangulatát idézi s melyet az emberek munka vagy szórakozás közben világszerte dúdolnak, talán nem is ismerve a szerzemény eredetét? Szerzője, Vaszilij Pavlovics Szolovjov-Szedoj, a Szovjetunió népművésze, most ünnepli hetvenedik születésnapját. A tevékeny komponista, akinek zeneszerzői pályáját népszerű szovjet dalok, sikeres operettek és komolyzenei művek fémjelzik, Leningrád egyik régi, romantikus negyedében lakik. Lakásában állandóan szól a zene, és most is alkotóereje teljében dolgozik újabb művein. Néva városának lakói — és nem csak ők — akik szívvel-lélekkel éneklik és hallgatják a Szolov- jov-dalokat, tudják, hogy a művész egy új operetten munkálkodik. A zeneszerző a patak csobogásában, a vihar tombolásában, a természet ezernyi hangjában és a mindennapi életünket kísérő jelenségekben is képes „meghallani“ a zenét, ebből meríti ihletét. Ifjú kora óta a zene bűvöletében él. A húszas években, Leningrádban, a különös hajszíne miatt Szedojnak — ami oroszul hamvasszürkét jelent — becézett fiatalember mindenütt a zenét kereste, kutatta. Örákig tudott állni egy nyitott ablak előtt, ahonnan zene hangjai szűrődtek ki, s élete egyik legnagyobb, legörömtelibb eseményének tartotta, amikor édesapjától egy ba- lalajkát kapott ajándékba. Később zongorázni is tanult a zeneiskolában, majd a leningrád! rádió adásában, rögtönözve, a reggeli tornagyakorlatokat kísérte zongorán. Hivatásának a zeneszerzői pályát választotta, ezért beiratkozott a leningrádi konzervatóriumba, ahol a zeneszerzői szakon Rjazanov tanítványa lett. Ezt a nagy hagyományú, világhírű iskolát a Nagy Honvédő Háború nehéz éveiben fejezte be, akkor, amikor a diákok az iskolapadból egyenesen a frontra mentek, hogy veszélyeztetett hazájukat megvédjék a fasiszta hordák kegyetlenségeitől. Ezekben a szomorú, könnyekkel teli, siralmas időkben Szolovjov- Szedoj — aki gyermekkorára emlékezve a Szedoj nevet hozzákapcsolta családi nevéhez — egy cskalovi katonai együttesben működött, amelyben tehetségét és tudását a hazájukat védő katonák vigasztalására és buzdítására fordította. Itt értette meg, milyen hatalmas szerepük és hatásuk van a hazafias daloknak, mit jelent a művészet a fronton, mennyire igénylik ezt azok az emberek, akik naponta szembekerülnek a háború borzalmaival. Szerzeményei ekkor váltak olyan közkedveltté, s dalait mindenki a sajátjának érezte. Nevét a háború befejezése után a Szovjetunió határain túl Is hamarosan megismerték. Népszerű, több mint háromszáz dala közül említsük meg legalább a Csalogányok, a Pilóták vagyunk, a Csapajev halála, a Túl a Káma folyón, az Este című dalokat, vagy a világhírű Moszkvai estéket. Az egyik legszebb dalát, a Csalogányokat azokban az időkben komponálta, amikor a háború a végéhez közeledett, s a szovjet hadsereg győzelmet aratott a betolakodó hitleri csapatok felett. Felszabadított hazánk népei is hamarosan megismerték ezt a darabját és nálunk is nagyon megkedvelték. Szerzeményei hol lírikus, hol humoros vagy hazafias hangvé- telűek, dalainak zenei anyaga a falusi vagy a városi folklórra épül. Szót kell ejtenünk Szolovjov- Szedoj komolyzenei alkotásairól is. Legismertebb a Partizánok című szimfonikus költeménye, a Tarasz Búiba és a Barátság című balettszerzeménye. Zongorára írt alkotásai közül kiemelke- dőek a Zongoraszvittek és a zongoraverseny. Színpadi kísérőzenék és sikeres filmzenei kompozíciók is szerepelnek művei között. Vaszilij Pavlovics Szolovjov- Szedoj tehetségét a szocialista zeneművészet egyik legnépszerűbb területén gyümölcsözteti, művei ezért magával ragadják a nép legszélesebb rétegeit. A művész munkásságáért számos kitüntetésben részesült. SCHLOSSER KLÁRA ÚJ FIL MEK A HIC CSOPORT (cseh) Mai témájú vígjáték — olvashatjuk az új cseh filmről kiadott tájékoztatóban. Vígjáték, s a történet ráadásul napjainkban játszódik! Kapva kapnak is majd rajta a nézők, gondoljuk magunkban, s nosza beülünk a moziba, legalább nevetünk, szórakozunk egy kicsit, kikapcsolódunk a sizíirke hétköznapok egyhangúságából. ezt. a kevésbé „férfias“ itall fogyasztja ... Ennyi a történet es nem több. Ilynek Boian rendező ebben a filmben bizonyos játékszabályokat állít fel, s aki ezeket hajlandó elfogadni és vele együtt játszani, talán szórakozik is a filmen. Aki nem, az vessen magára. Az alkotó mintha túlságosan a bányászcsoport A Hic csoport tagjai Hát kacaj csak itt-otl hangzik fel a nézőtéren, a rendező ugyanis nem volt túlságosan bőkezű a vígjáték elemeinek alkalmazásánál. A történet is meglehetősen vérszegény; a film egy bányászcsoportról szól, melynek tagjait a vállalat fiatal orvosnője bevonja új kísér leteibe. A szilikózist — ezt a jellegzetes bányászbetegséget — akarja felszámolni, illetve megelőzni, ezért folytat kísérleteket. Az eredményes gyógyítás egyik legfőbb feltétele a lejfogyasztás. így aztán a Hic- csoport (hogy miért éppen Hic — ez nem derül ki a filmből) HA MEGJÖN JÓZSEF hét tagját alakító — jobbára igen népszerű — komikusok le hetségére, komédiázó képessé gére szorítkozott volna. Igaz, hogy Vladimír Men'sik, fosef Kemr, Jifí Krampol, josef Kope cek, Ivan Vyskočil, Petr Ná rožný és Josef Dvofák mentik a menthetőt, csak ez kevés a film sikeréhez. Egy jó vígjáték hoz nem elég néhány jó színész, egykét helyzetkomikum vagy gag. Ennél lényegesen több kell (elsősorban jól megírt forgatókönyv), s a mai téma sem akasztható rá bármire, elsősorban pedig nem öncélú, elég olcsó kabaré-tréfára emlékeztető vígjátékra. (magyar) Minden jó, ha a vége jó — tartja a közmondás, s úgy látszik, ehhez igazodott Kézdi Ko vács Zsolt rendező is. A film zárójelenetében megjön József, az ifjú tengerésztiszt, s a repülőtéren két asszony — az anya és a feleség — integet felé boldogan, idillikus egyetértésben. Ebből a jelenetből arra következtethetnénk, hogy az ifjú férj, József hosszú távolléte alatt Ágnes, az anya és a menye, Mária eszményi megértésben, enekedve várta haza a férfit. életük egy-egy mozzanatában kellene keresnünk és kapnunk magyarázatot a történtekre. De nem kapunk. Mert a film csak látszólag szól a magára imgyott ifjú feleség drámájáról. A rendező ugyan megpróbálkozik azzal, hogy felfedje a tartalmas és tartós kapcsolatokra képtelen Mária magatartásának motívumait, megpróbálja igazolni cselekedeteit, csakhogy az indoklásnak az általa választott módja annyira sekélyes, hogy nem nyerhet művészi hitelt. Ennvi konfliktus, a flatalaszRuttkai Éva és Monori Lili a magyar film főszerepében Csakhogy a film másfél órája, mindaz amit látunk, nem indokolja ezt az idillikus befejezést. Mert az egymásra hagyott és utalt két nő viszonyát, konfliktusait látva hiteltelenné hamissá válik ez befejezés, az anyós megbocsátása és „falazása“. A fiatalasszony ugyanis József távolléte alatt otthagyja munkahelyét, minden útjába kerülő férfival kikezd, az anyósával szemben pimasz, s egyéb információkat is kapunk róla és magánéletéről a filmben. Mi motiválja tehát azt, hogy az egyetlen fiáért aggódó munkás- asszony ennyire türelmes, irgalmas ezzel a fiatalasszonnyal szemben, akiről látnia kell, hogy tönkreteszi József életét? Két arc, két asszony jelenik meg a vásznon, s a kettőjük viszonyában, illetve a magánszony ilyen ellenséges magatartása, nemtörődömsége, ide-oda csapódása után a film végére ugyan ki hinné el ezt a meg békélést, boldog megértést? Ez a kapcsolat nem lehet igaz, őszinte, még egy, a fiáért minden áldozatra képes anya sem nyeli le ezt a sok sérelmet. Az emberi kapcsolatok igaztalansá- ga, a konfliktusok álmegoldása a filmet — az ígéretes kezdő képsorok ellenére — érdektelenné teszi. A filmben remek színészi alakításokat látunk. Ruttkai Éva az anya, Monori Lili pedig a fiatalasszony szerepében gondosan kimunkált alakítást nyújtott. Ruttkay Éva nagyszerű színésznő, nem az ő hibája, hogy a munkásasszony alakja inteilektuálisabb a kelleténél. —ym— 1977. IV. 2fí.
