Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)
1977-04-23 / 111. szám, szombat
1977. IV. 23. 4 Mi az „érdekkör"? A nagyobb iskolákban általában, többféle kör működik, és a tanulók tetszés szerint vesznek részt egyiknek vagy másiknak a munkájában. Akik a sportot kedvelik, azok a sportkörben tevékenykednek, a kézimunka iránt érdeklődők a kézimunkakörben, másokat pedig a tánc vagy a képzőművészet érdekel, ezek nyilván a tánckor, illetve a képzőművészeti kör munkájába kapcsolódnak be. Hogyan is hívják ezeket a köröket közös, összefoglaló néven? Szinte hallom a válaszokat: érdekkörök. Hát ez bizony baj. De hiszen a szlovák neve záujmový krúžok — érvelnek bizonyára többen —, ez pedig magyarra fordítva: érdekkör. A bizonyítvány hátlapján is ez szerepel a záujmový krúžok megfelelőjeként: Sajnos, igen. Bizonyára felfigyeltünk már arra a tényre, hogy nem mindig lehet a szlovák szót szóelemek szerint, a szlovák kifejezést meg szavak szerint magyarra fordítani. De ugyanez érvényes a magyar szövegek szlovákra fordítására is. Nézzünk csak meg egy két példát! A szlovák stolár magyar megfelelője csakugyan az asztalos, a magyar adag szónak a szlovákban a dávka felel meg. A prekážkový beh kifejezés magyar megfelelője az akadályjutás, az elsősegély szót a prvá pomoc kifejezéssel fordíthatjuk szlovákra. Valóban ezekben a szavakban és kifejezésekben lehetőségünk van az úgynevezett szó vagy szóelemek szerinti fordításra. De gondoljunk csak arra, mi történne, ha például a tükörtojást így fordítanánk szlovákra: zrkadlové vajce. Ennek ugyanis a volské oko a szlovákban a megfelelője. De akkor sem járnánk nagyobb szerencsével, ha a volské oko kifejezést ökörszem-nek fordítanánk, amikor a tükörtojást jelöli, hiszen az ökörszem a magyarban — az ökör szemén kívül — egy kisfajta madárnak a neve. Hasonlóképpen járunk a záujmový krúžok- kal is, ha érdekkör-ne\í fordítjuk. Az érdekkör szavunk ugyanis az egyes személyek, csoportok vagy vállalatok — főleg anyagi — érdekeinek a kiterjedési körét jelenti. Vagyis körülbelül azt, amit ez a kifejezés: érdekeltségi kör. Az érdekkör tehát nem lehet a záujmový krúžok megfelelője. És az érdeklődési kör? — kérdeznék ezek után bizonyára többen. Hiszen azok vesznek részt egyik vagy másik kör munkájában, akik érdeklődnek a szóban forgó kör tárgya: a tánc, a képzőművészet, a kézimunka, a fényképészet stb. iránt. Csakhogy itt megint az a bökkenő, hogy az érdeklődési kör kifejezésnek is megvan már a maga jelentése a magyarban. Azt a kört, mégpedig azt az elvont jelentésű kört, tehát szellemi területet jelöli, amely iránt valaki érdeklődik. Vagyis körülbelül azt jelenti, mint az érdeklődési terület kifejezés. Nem jelentheti tehát azt a konkrét kört, amelynek tagjai vannak, s amelyben ezek a tagok bizonyos munkát fejtenek ki. De ennek is megvan a maga neve: szakkör. A záujmový krúžok-nak — ha az az iskolában működő kör-nek a jelölője — a szakkör összetett szó felel meg a magyarban. Ne beszéljünk tehát fényképészeti, csillagászati, irodalmi és egyéb „érdekkörről“, hanem szakkörről, mert ez jelenti a fényképészet, a csillagászat, az irodalom és egyéb ágazatok vagy tantárgyak szakmai kérdéseivel bővebben foglalkozó és az ezek iránt érdeklődő tanulókat külön is foglalkoztató kört a magyarban. Meggyőződhet erről bárki, ha megnézi az értelmező szótárban (akár a nagyban, akár a kéziszótárban) az érdekkör és a szakkör szavak jelentését- Dr. JAK AB ISTVÁN Kétszer mérj... „Kétszer mérj, egyszer vágj!“ — jut eszembe a népi bölcsesség, miközben a Miroslav Válek gyermekversköteté- rői írott rencenzióban a magyarosság és magyartalanság kérdését fölvető mondatba ütközöm: „Három okos megy bejárni Tramtaráriát" — ez a kötet nyitósora; én kissé magyartalannak érzem. Mivel a recenzens egy „én“-ne 1 is aláhúzott szubjektív megállapítást tesz, amely ráadásul — a „frissé"-vei földúsítva — némi bizonytalanságról is tanúskodik — mert, a fene essen a mondatába vagy magyaros ez így, ahogy van, minden „kissé“ nélkül, vagy pedig magyartalan — nem árt, ha a szubjektív véleményt ütköztetjük az objektív nyelvi tényekkel. A recenzens bizonyára a jár ige bejár formájához kapcsolódó, (országot, helyet) jelölő tárgyas alakot véli magyartalannak, gondolván, hogy helyette inkább határozónak kellene állnia. Gyanítom, hogy ezt a szókötést furcsállja. Pedig az effajtja szókötés nyelvünk igen-igen régi ízeit őrzi, s egyáltalán nem idegen a magyarosság szellemélől. Lássunk néhány példát! „Bejárja a határt.“ „Bejárja Tolnát —Baranyát“. „Ungot-berket bejár". „Ezt a kerek erdőt járom én“ stb. A „bejárni" jelentése tehát: (helyet, helységet) keresztül- kasul bebarangolni, végigjárni. S mivel jelentésmódosulásról van szó, a megy és jár egymásmel- lettisége sem lehet zavaró. Ugyanebben az írásban, pár sorral alább, ezt olvasom: „A T rant ária ( ... ) jó példa arra, hogyan nézzen ki egy gyermekek számára készült könyv." Nem sok jót nézek ki ebből a „nézzen Ari"-bői. Kinézés szavunk ugyanis a valakinek, valaminek külső formája, megjelenése jelentésben helytelen, kerülendő, lévén germanizmus. Vonatkozik ez persze a kinéz ige, valamilyen színben, testi állapotban, valamilyen formában van’ jelentésére is. (lásd: Magyar Értelmező Kéziszótár, 718. 1.) S még egy észrevétel. A magyar nyelv — szintetikus (összerakó, sűrítő) nyelvtani szerkezetének köszönhetően — tömör és egyszerű. Toldalékai (a képzők, jelek, ragok) nem vastagítják annyira a kifejezést, mint az analitikus (azaz: szételemző, körülíró indoeurópai nyelvek prepozíciói. A „báseň, pre deti" például magyarul egyszerűen gyermekvers, nem pedig gyermekek számára készült vers. Körüiményeskedő mondatunk — „A Tramtatária jó példa arra, hogyan nézzen ki egy gyermekek számára készült könyv — tizenhárom szóval sem mond többet és mást, mint az alábbi — tizenegy szavas — mondat: „A Tramtatária I...) jó példa arra, milyen legyen egy gyermek- könyv." Nem tudom, már Babits Mihály vagy Kosztolányi Dezső mondta e, hogy az írónak (újságírónak) nem az írás, hanem a húzás, a törlés, a rövidítés művészetét kell megtanulnia. Bármelyikük mondta, megszívlelendő tapasztalatot hagyományozott ránk. ZALABAI ZSIGMOND Jellegzetes szingapúri üzletsor A város csupán egy-egy nagyobb délkelet-ázsiai kőrút állomásaként szerepel az utazási irodák ajánlataiban. Az át- íqgturista itt alig pár napot: tölt. Mégis vonzza a turisták tömegeit a sziget, ahol 584,3 négyzetkilométeren több mint 2 millió kínai, maláj, indiai, pakisztáni és más nemzetiségű ember zsúfolódik össze. Az egyedüli, ami nem eladó — legalábbis hivatalosan nem — a szerelem. A hatóságok minden ilyen irányú vállalkozást — ha kitudódik — szigorúan megbüntetnek. Viszont éjfélkor a külföldiek által látogatott vendéglőkből elegáns, ferdeszemű „széplányok“ vonulnak ki a Buggis Streetre, ahol szívesen lefényképeztetik magukat a külföldi turistákkal. Amikor azonban az utcai fotós egy perc múlva három szingapúri dollárért átnyújtja a színes Polaroid-felvételt, az egyik bennszülött diszkréten figyelmezteti a női szépséget kedvelő turistát: „Vigyázat, uram, csak fiúk és csak fényképezni lehet őket/“ A Buggis Streeten született ugyanis a legújabb szingapúri érdekesség: fiatalemberek, akik megfelelő hormonkúra után buja keblű női alakot öltenek, vékony hangon kezdenek beszélni és hosszú hajat növesztenek. Egyedül nekik van joguk ilyen frizurát viselni, egyébként a „hosszúhajúakat“ a rendőrség könyörtelenül borbélyhoz küldi. Ne dicsérjük azonban az említett bennszülött önzetlen íi- gyelmeztetését, mert újabb csapdába esünk. Ékesszólóan csábítgatni kezd a garantáltan legjobb vendéglőbe. Melyikbe a sok közül? Természetesen a saját kínai éttermébe. Ilyen és ehhez hasonló csábitgatást esténként kétszázszor is hallani. Talán kétszázszor vacsorázzon az ember? A diszkrét bennszülött még erre is rá akarna szedni, hiszen az üzlet, az üzlet, És Szingapúrban ez a legfontosabb. JÁN BLAŽEJ A prospektusok, titokzatos, rendezett, tiszta világot kínálnak, propagálják a soknemzetiségű város-köztársaság 21 különféle vallási és nemzetiségi ünnepeit. Ezeket gyakran karneválok, bemutatók, szertartások teszik színesebbé, amelyeket a turista nemigen ért, de kellemesen borzongatja kíváncsiságát. Az útikalauzok nem feledkeznek meg az ősi város illatos, szűk utcácskái megtekintésének ajánlgatásáról sem. A földtológépek azonban naponta kanyarítanak el egy-egy darabot belőlük, úgyhogy pár év múlva csupán néhány utca marad csak mutatóba. A színes tájékoztatók képei régi mesterségek titkaiba ígérnek bepillantást, tarka virágágyakat, ősi és modern épületsorokat mutatnak. S mindez alig egy )éÁt idős niksás vendégre vár, néha órákig hiába SZINGAPÚR, AZ ÜZLETEK VÁROSA A repülőtér igazgatósága nagyvonalúan akart építkezni, ögy határozott tehát, hogy a szingapúri nemzetközi repülőtér új épületében a biztonság kedvéért a reprezentációs irodákból a tervezettnél kétszer többet építtet. Az építkezés gyors ütemben folyt, de Szingapúr még gyorsabban vált a hatvanas évek második felében Délkelet-Ázsia jelentős légi gócpontjává. Az épület ünnepélyes átadása előtt a helyi hatóságok kényes kérdés előtt álltak. Ekkor a sorshúzáshoz és a szerencsekerékhez folyamodtak segítségért ugyanúgy mint az új városnegyedben a -panel- házak kisorsolásakor. Szingapúr régi túlzsúfolt kínai városrészeiből ugyanis ide telepítették át az emberek ezreit. A sorsolást ugyan a tévénézők nem láthatták, de annál na* gyobb érdeklődéssel figyelték a légitársaságok képviselőit. Közülük kettőnek ideiglenes szállással kellett megelégednie addig, amíg az építők nem fejezik be a repülőtér épületéhez csatlakozó lakóházakat. A szigetország turistaforgalmi rekordjai mindig tiszavirág életűek. 1968-ban 300 000 turista látogatta meg az országot, 1972-ben már 680 000, egy évvel később pedig több mint egymillió. Szingapúr 53 szállodájában 1970 végén csupán 2787 férőhely volt, két évvel később 13 000, napjainkban pedig 10 új szállodával gyarapodott a város. A helyi hatóságok becslése szerint 1982-ben Szingapúrt több mint 3 millió külföldi, főleg japán, ausztráliai, amerikai és angol látogatja meg. pésnyire a kényelmes, légkondicionált szállodai szobától megtekinthető. Szingapúrban a turizmus — a szertartások, a nemzeti szokások meglehetős eltorzítása árán is — félhivatalos hazai színészek közreműködésével jövedelmező ipar lett: Az amerikai turista ha jól akarja magát érezni, szívesen fizet. A délkelet-ázsiai illatokon és amerikai kényelmen kívül a vendéglátók a hawai attrakciókra emlékeztető rendezvényekkel is szolgálnak. Az idegenforgalmi vállalkozók Szingapúrban reálisan számolnak. A látogatókat már csak részben vonzzák a távoli, idegen világ titokzatosságai, amik már nem is olyan titokzatosak. Ezért a prospektusok feltűnő helyen, nagyon részletesen foglalkoznak a vásárlási lehetőségekkel. Szingapúr gyakran a körutazások utolsó állomásaként szerepel. A repülőtéri kis bolt, a „Duty-free shop“ (vámmentes üzlet) nem versenyezhet a „Duty-free town“-nal, a vámmentes várossal. Az egész ország területén vámmentesen árusítanak mindenfajta ipari árut, régiségeket, ékszereket. Szingapúr legnagyobb áruházában, a Poeple’s Park-ban a Kínai Népköztársaságban készülő árucikkek is kaphatók.
