Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)
1977-04-22 / 110. szám, péntek
ÁTLAGON FELÜLIEK D. a rokonom. Ritkán látogat meg — minden szökőévben ha egyszer. Legutóbb, amikor eq v vasárnap délután eljött, me jszorította a kezemet, és szúrós tekintetét a szemembe szegezve ezt kérdezte: — Azt mondd meg nekem, hogy átlagon aluli, vagy átlagon felüli e,,iber vagy? Kínos volt a kérdés. Mint sarokba szorított nyúl, sután, remegve álltam előtte. Egy darabig fölényesen élvezte a helyzetet, de aztán segített: — No, hát mennyit keresel — az országos átlagon alul, vagy felül? — Jaj, hát ez így egészen más. Hirtelen válaszolni akartam, de miután eszembe jutott, hogy D. nemrégen telket vásárolt a szigeten, és már pazar, emeletes villát is épített, mely- lyel az úgynevezett „Ki mit tud" lakónegyed polgárainak az irigyekedését is elnyerte — inkább azt mondtam, hogy üljön le, ôs olvassa el a következő riportot. Nagy a zsongás a Thália Színház klubjában. Alig néhány perce fejeződött be a versmondók IV. kerületi versenye. — Ez Is lement — sóhajt az egyik fotelba roskadva a kassai Kerületi Népművelési Központ szakelőadója, miközben a CSEMADOK titkára cigarettával kínálja. Egy szabad fotelt keresek. Örülök, hogy Király Erika mellett találok ilyet, aki öt perccel ezelőtt még Arany János Vörös Rébék című versét szavalta mély átéléssel, gazdag hangszínezéssel. Látszik rajta, még néhány pillanatra van szüksége ahhoz, hogy megnyugodjon. Indításként ezért én is inkább afféle statisztikus jellegű dolgokat kérdezek. Arra, hogy mióta szaval és milyen eredményeket ért el eddig, így válaszol: — Elsőosztályos koromtól. Tanítóim hamar észrevették, hogy van bennem tehetség. Gondosan, Jól felkészítettek a szavalóversenyekre. Hetedikes koromig a Járási szavalóversenyeken hol harmadik, hol második helyen végeztem. Nyolcadikos voltam, amikor először sikerült eljutnom a Jókai-napokra. Akkor az írószövetség díját nyertem el. Eddig négyszer voltam Komáromban. Most Prešovban, a Pedagógiai Fakultáson matematikát — polgári nevelést tanulok. — Matematika — polgári nevelés — vers? — Nincs ebben semmi furci i — mondja csodálkozó tekintetem eloszlatására. — A matematikához logika kell, és enél- kül a verset sem lehet felbonKiraiy uriica tani, megérteni. Márpedig a költő mondanivalójának megér* tése nélkül verset nem lehet szavalni. Tudod, csodálatos az, amikor látom' az emberek szemében, hogy az igaz szó, a költői gondolat az én lényemen ke- rr -*tül megérinti őket és közös gondolkodásra indít... E szép szavak után akaratlanul ’s elhallgatunk egy pillanatra. Csak ezután mondom: — Pedagógus leszel. Sohasem szerettél volna színésznő lenni? — Ha valaki tud szavalni, még nem biztos, hogy színész Is lehet. Én nehezen oldódom fel. Egy váratlan pillanatban görcsössé válók, nem tudok hirtelen reagálni... de mindezen túl nagyon becsülöm a színészeket. Munkájukat szavakkal nem is lehet kifejezni! Itt megint elhallgat és újból csak akkor szólal meg, mikor azt kérdezem: — Mit jelent számodra, hogy verset mondhattál ma, itt — anyanyelveden? — Megkérdezték már, hogy miért nem szavalok szlovákul is — adja a választ minden várakozás nélkül, majd így szövi tovább a szót: — Sok szlovák verset szeretek, megpróbáltam elszavalnl, de nem ment. Nem tudtam úgy mondani, mint a magyart. Verset csak az anyanyelvén mondhat az ember. A versmondásnál nagyon fontos, hogy érezzük a nyelv színeit, zenéjét. Ezért nagyon jó az, hogy van Ilyen kerületi verseny és hogy vannak Jókai-na- pok... A nagytárkányi Fazekas Aranka az Oj Hajtás Diákszínpad szereplőivel a ruhatár mellett tart rövid megbeszélést. Kérdésemre, — hogy hol találhatom meg Pituk Mihályt, iskolájuk növendékét, aki prózamondásban tegnap kerületi győztes lett — hirtelen nem is tud választ adni. De a rövid tanácstalanság nem tart sokáig. Megmozdulnak a kabátok, és a Pituk Mihály fogas talpfájáról Pituk Mihály áll fel. — Talán csak nem fáradtál el — kérdezi tőle mosolyogva a taníts néni, és választ sem várva így folytatja: — ö az Iskolánk egyik legjobb tanulója. Szinte mindenben kiváló — legyen az tanulás, sport, vagy bármi más. Pituk Mihály lehorgaszt ja a fejét. Látszik rajta kellemetlen számára, hogy a szemébe dicsérik, és ezért talán még örül Is annak, hogy azt kérde- zen tőle: A focit, vagy a prózamondást szereti-e jobban? — Hát olyan határozottan nem is tudom megmondani. Az az igazság, hogy mindkettőt szeretem, sőt még a kosár- és kézilabdát isi Van, amikor a sport, máskor a próza jelenti számomra a kikapcsolódást. És ez így Jő! — Mindig szeretted a prózamondást, a szavalást? — Nem. Hatodikos koromban szerettem meg. Ekkor már a tudásom is nagyobb volt és megértettem a verset, a novellát. — Miért prózát mondasz? — Mert nekem ez jobban tetszik. A prózát jobban lehet mondani, mint a verset. — Mind a négy kerületi szavalóversenyen itt voltál. Kétszer első, tavaly második díjat nyertél, most pedig ismét első lettél. Nagytárkányban tud- nak-e arról, hogy te ilyen jó prózamondó vagy? — Az iskolában igen, de a faluban nem tudom. Nálunk eddig nem volt művelődési otthon, most viszont felépítettünk egyet. Bizonyára felléphetek én is. Aki Kassán gyakori látogatója a rendezvényeknek, az biztosan emlékezetébe zárta azt a barna hajú, mindig vidám természetű lányt, aki hol jó népi táncosként. hol tehetséges irodalmi színpadosként hívta fel magira a figyelmet. Janocsko Klárától most azt kérdezem, megfogalmazta-e már magának, hogy mindez mit jelent számára? — Nem, így még nem kérdeztem magamtól soha — mondja őszinte beismeréssel. — Gépipariba jártam. Az érettségi Janocsko Klára (Bartolomej Cisár felvétele J után a Kelet-szlovákiai Vasműbe mentem dolgozni — mondja most már időrendben. — Három évig voltam ott mint segédtervező. Közben az Űj Nemzedék tagja lettem. Megkérdezték nem lenne-e kedvem eljönni titkárnőnek a CSEMADOK-ba. Én habozás nélkül igent mondtam, noha tudtam, hogy a fizetésem több mint 300 koronával kevesebb lesz. De hát én sohasem a pénzt tartottam az élet legnagyobb kérdésének. A táncot mindig szerettem. Lényegében ez vezetett el a színházhoz és az irodalomhoz is. A Vitéz lélek című darabban erdélyi táncot jártam. Örülök, hogy módomban volt megismerni a színház úgynevezett kulisszán belüli arculatát Is. A kisszínpadhoz is a tánc vitt el. A kassai Szép Szó Ifjúsági Színpad rendezője aztán felfedezte, hogy képes vagyok verset mondani és énekelni is ... Mit mondjak még? Minden napomnak van értelme. Hetente kétszer próbálunk a Szép Szóval és most, mióta az Oj Nemzedék vezetője vagyok a tánccsoporttal Is két próbát tartunk minden héten. Az Üj Nemzedékkel a zselízl fesztiválra, a Szép Szóval a Jókai-napokra készülünk. Hogy mindez mit jelent számomra? Nem is tudom megmondani, csak azt érzem ezek nélkül szegényebb lennék, és talán még annyit: nem teszek magamnak szemrehányást azért, hogy szabad időmet erre fordítom, s az sem háborít fel, hogy huszonhét évesen albérletben kell laknom. — Ez engem nem érdekel. Beszéljünk másról — mondta D. a riport elolvasása után. — Kár. Nekem ugyanis ezek az „átlagon felüliek“ a szimpa- tikusabbak — válaszoltak neki hidegen. D. izgatottan feszengett a széken, majd legyintett egyet és ezt mondta: — Csórák ezek mind! Majd megtanulják, ha nem igyekeznek, semmijük sem lesz! — Gondolod, hogy te gazdagabb vagy náluk? D. szemöldöke furcsán rángatózni kezdett, ujjaival pedig az asztal lapját ütögette. Szúrós tekintete ismét a szemembe meredt, de az ajka most mozdulatlan maradt. Nem értette a kérdést. SZÁSZAK GYÖRGY Színvonalasabb munkával A szlovákiai képzőművészek kongresszusa előtt Néhány nap múlva kezdődik a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének kongresszusa. Festőink, szobrászaink, grafikusaink, iparművészeink és elméleti szakembereink olyan időszakban tanácskoznak, amikor társadalmunk valamennyi szakaszán — tehát a kultúra területén Is — pártunk XV. kongresszusa határozatának teljesítéséért munkálkodunk. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy szlovákiai képzőművészeti életünkben az elmúlt öt esztendőben jelentős eredményeket értünk el. Képzőművészeink tettekkel, vagyis szívonalas művészi alkotásokkal igazolták: teljes mértékben magukénak vallják pártunk kulturális politikáját. A képzőművészeti alkotások témája túlnyomórészt a mához kapcsolódik. Képzőművészeink a dolgozó ember életéről, örömeiről és gondjairól vallanak, s ezen kívül bőven merítettek forradalmi hagyományainkból is. Az elmúlt kongresszus óta sokat javult a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének eszmei, szakmai és szervező tevét kenysége is. Munkánkkal arra sarkalltuk művészeinket, hogy a szocialista realizmus szellemében dolgozzanak. Igyekeztünk bizonyítani: ezzel a módszerrel tartalmi és formai szempontból egyaránt sokrétű, sokszínű alkotások . születhetnek. Munkánk eredményét számos országos és kerületi kiállítás is Igazolta. Nagy szakmai- és közönségsikert aratott, a felszabadulásunk 30. évfordulója, valamint a nők nemzetközi éve tiszteletére rendezett kiállítás. Ugyancsak megfelelő visszhang kísérte a Banská Byst- ricán és Kassán rendezett kiállításunkat a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának tiszteletére és más rendezvényeinket. Az elmúlt időszakban gyümölcsözővé váltak a képzőművészek és a dolgozók kapcsolatai. Szövetségünk tagjai közül sokan rendeztek kiállítást különböző üzemek, szövetkezetek, művelődési otthonaiban, klubjaiban. Képzőművészeink ezzel fontos népművelési missziót is teljesítenek, ugyanis elbeszélgetnek a dolgozókkal az egyes alkotásokról, továbbá művészettörténeti és esztétikai kérdésekről. Ezen az úton haladunk tovább, és még közvetlenebbé, sokrétűbbé szeretnénk tenni a képzőművészek kapcsolatát a dolgozókkal. Szövetségünk nagy gondot fordít a fiatal tehetségek eszmei és szakmai nevelésére. A fiatalok nevelésével az Ifjú Képzőmű- szek bizottsága foglalkozik, amely a Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége Központi Bizottságának tanácsadó szerve. Fiataljaink számára több országos és kerületi tárlatot szerveztünk, amelyen igazolhatták tehetségüket, bemutathatták művészeti törekvéseik eredményét. A közelmúltban sok jogos bírálat érte a művészeti kritikát. Elsősorban amiatt marasztalták el kritikusainkat, hogy nem elv- szerűek az írásaik, bírálataikban, sokszor mellőzik a marxista-— leninista esztétikai kritériumokat. E téren még most is sok a javítani való, de örömmel állapíthatjuk meg, hogy részben szövetségünk munkájának eredményeként javult a képzőművészeti kritikák eszmei és szakmai színvonala. Szövetségünk az eltelt öt esztendő során pártunk kulturális politikájának szellemében sokoldalú kapcsolatokat épített ki és tartott fenn a külföldi testvérintézményekkel, elsősorban a Szovjet Képzőművészek Szövetségével. E kapcsolatok eredményeképpen számos kiállítást rendeztünk külföldön, sok művészünk járt külföldi tanulmányúton, és nálunk is megismerhettük a szovjet, NDK-beli, magyar, lengyel, kubai, és más nemzetiségű képzőművészek alkotásait, a szocialista országok képzőművészeti életének új értékelt, valamint a haladó gondolkodású más országbeli művészek alkotásait. Napjainkban egyre inkább növekszik a kultúra szerepe, mind nagyobb a jelentősége a társadalom építésében és az ember formálásában. Ennek megfelelően növekszik a szocialista képzőművészet jelentősége Is dolgozóink tudatának alakításában, érzelmi világának, életkörnyezetének gazdagabbá, szebbé tételében. Ilyen meggondolásból mondhatjuk el, hogy képzőművészeinkre még nagyobb feladatok várnak, s ezeknek az elvárásoknak felelősségteljes eszmei és szakmai munkával, színvonalas alkotásokkal tehetnek eleget. Eredményekben, sikerekben gazdag volt az elmúlt öt esztendő. Nem állíthatjuk azonban, hogy minden célunkat, elgondolásunkat maradéktalanul teljesítettük. A sok színvonalas alkotás mellett középszerű, sőt még ennél alacsonyabb színvonalú képzőművészeti alkotások is születtek, s ilyeneket kiállításokon is láthattunk. Képzőművészeink soron következő tanácskozásának egyik alapvető fontosságú feladata az lesz, hogy kijelölje ’ a továbblépés útját, a még színvonalasabb képzőművészeti élet megteremtésének feltételeit. Meggyőződésem: a tanácskozás eredményes lesz és hozzájárul ahhoz, hogy képzőművészeink sikeresen teljesítsék társadalmi feladataikat. IVAN SCHURMANN, a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének titkára Olykor a közmondások is apró módosításra szorulnak, hogy pontosan fejezzük ki velük a lényeget. Falvainkat, városainkat járva néha bizony ezt ismételgetem magamban: — Nem akarásnak mentegetőzés, magyarázkodás a vége. Sokáig tarthatna a példáíózás. „Nincs megfelelő helyiségünk". „Nincs elég pénzünk, ezért nem tudunk dolgozni.“ Hát, valóban lehetne jobban is, de minek, nem éri meg, hiszen a tévé elrabolja tőlünk a nézőket, a té véműsor pedig amúgy is sokkal színvonalasabb.“ Ismerős mondatok, sokszor hallott magyarázkodások. Szerencsére nem mindenhol, de nem is kevés he lyen... A nem akarás szép szavakba csomagolva ... Olyannyira, hogy sokan hajlamosak elhinni, objektív nehézségként elfogadni. Hasonló mentőöv Somorján is akadna garmadával. Nincs művelődési otthon, valamire való üzem sem, amely anyagilag támogatná a műkedvelő csoportojc. kulturális szervezetek munkáját. Vannak viszont lelkes, leleményes emberek. Ha nincs művelődési otthon, kis átalakítással ideiglenesen a mozi ts a műkedvelő mozgalom hajlékává válhat, mondták. Talán Shakespeare jutott az eszükbe, aki szerint a jó színházhoz néhány szál deszka és sok tehetség szükséges. AKI VALÓBAN AKAR... Itt is hasonló történt. Néhány négyzetméternyi, szinte zseb- kendőnyt területen több mint kétszáz énekkari tag fért el. Méltóképpen fejeztek be egy színvonalas énekkari találkozót amelyet a somorjat Híd vegyeskórus fennállásának ötödik évfordulója tiszteletére rendeztek. A hazaiakon kívül néhány énekkar lépett föl. A székes- fehérvári Alba Regia kórus, a CSEMADOK dunaszerdahelyi és zsérei helyt szervezetének női kara, Illetve vegyeskórusa, valamint a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Ennekara. Senkit sem bosszantott közülük, hogy nem eszményiek a körülmények, mert például a néhányszáz méterre levő iskola épületében kényszerültek átöltözni. Vállalták a veszödést, s így szereztek felejthetetlen élményt nemcsak a közönségnek, hanem önmaguknak ts. A hangversenyre szombaton este került sor. Az úgynevezett fő műsoridőben. Jó filmeket, színházi közvetítéseket kínált a tévé. A terem mégis zsúfolásig megtelt, s ha nagyobb a helyiség, nem háromszázan, hanem jóval többen tapsoltak volna az énekkaroknak és a rendezőknek is, akik zökkenő- mentes, színvonalas műsort szerveztek, sok fáradsággal, gonddal, de még több lelkesedéssel, nemes céloktól vezérelve. Bartók és Kodály szelleme ragyogta be ezt a szép estét. Több százan — énekkari tagok, nézők — merítettünk abból a tiszta forrásból, és élményekkel, nemes eszmékkel lettünk gazdagabbak. S a krónikásnak egy régi igazság jutott az eszébe. Aki valóban akar, az tud is dolgozni, cselekedni. —y—f °977. IV. 22.
