Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)
1977-04-21 / 109. szám, csütörtök
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1977. április 21. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA XXX. ÉVFOLYAM 109. szám Ára 50 fillér Mindent nz emberért írta: Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke Hazánk dolgozói fél éve választották meg képviseleti szerveink új tagjait. Az SZNT 3. ülésének napirendjén olyan kérdés szerepel, amely gyakorlatilag a lakosság valamennyi rétegét érinti. Hiszen a szociális ellátás a nemzeti bizottságok hatáskörében valóban nagyon széles körű. Ide tartozik az anyák, a gyermekes családok ellátása, a gyermekek és fiatalkorúak jogvédelme, a nyugdíjasok, a rokkantak és a csökkent munkaképességűek ellátása, valamint számos más feladat. A rövid visszapillantás azt mutatja, bogy ezen a területen úgy, mint általában társadalmunk fejlődésében jelentős sikereket értünk el. Elmélyült a gyermekekről és a családokról, a fiatal házaspárokról való gondoskodás, tovább fejlődött a szociális szolgáltatások rendszere, tökéletesebb lett a nyugdíjrendszer. A közelmúltban jelentős szociális-gazdasági intézkedést hajtottunk végre: emeltük a családi pótlékot, a szülési segélyt, meghosszabbítottuk a gyermekgondozási szabadságot, bevezettük a fiatal házasoknak nyújtott kedvezményes kölcsönt stb. Évente csupán családi pótlékra csaknem 4 milliárd koronát fordítunk, ami a gyermekes családok bevételének csaknem 39 százalékát jelenti. 9 milliárd koronát fizetünk ki nyugdíj fejében. További milliárdokat kapnak dolgozóink az ingyenes tankönyvek és tanszerek, a gyermekruhák és -cipők árának kiegészítése, a nevelő szülői gondoskodás, adókedvezmény stb. formájában. Megállapíthatjuk, hogy egyetlen tőkés országban sincs olyan szociális ellátás, mint szocialista köztársaságunkban. Miben rejlenek sikereink forrásai, vívmányaink lényege? A szociális ellátás terén ugyanúgy, mint az egész társadalom fejlődésében eiért sikereinket kommunista pártunknak és szocialista államunknak az életszínvonal állandó emelésére, a dolgozók szociális biztonságának megszilárdítására irányuló következetes politikája feltételezi. Az SZLKP KB Elnökségének az SZLKP 1976. márciusi kongresszusán előterjesztett beszámolója is megállapította, hogy ,,a párt szociális programjának megvalósításával, a személyi és a társadalmi fogyasztás növekedésével megteremtettük a feltételeket a személyiség sokoldalú kibontakozásához, a dolgozók teljesebb és gazdagabb életéhez, megteremtettük a feltételeket a nép .alkotó munkaaktivitásának fokozásához.“ Ezek a szavak kifejezik politikánk egész lényegét. Igen, politikánknak egy célja van: a lehető legkedvezőbb feltételeket akarja megteremteni az ember sokoldalú fejlődéséhez, nyugodt, alkotó, gyümölcsöző életéhez, a bizonytalanságoktól és megrázkódtatásoktól mentes élethez. Az elmúlt időszakban valóban jó alapot teremtettünk e célok megvalósításához. Az 5. ötéves tervidőszakban Szlovákiában több száz új üzeni és vállalat épült, több százezer új munkalehetőség nyílt lakosságunk számára. Míg 1945-ben Szlovákiában a népgazdaság különböző ágazataiban 405 000 személy dolgozott, vagyis a munkaképes lakosság 20 százaléka, ma már 2 200 000-en dolgoznak. Megnövekedett az egységes csehszlovák gazdaság ereje, amit legjobban éppen Szlovákia gazdasága bizonyít. 1945-ben Szlovákia ipari termelésének értéke 4 milliárd korona volt, 1975-ben pedig már 151 milliárd, ami tizennyolcszor több, mint 1945-ben. Az egész köztársaság ipari termelése ebben az időszakban a kilencszeresére növekedett. Alapjában megváltozott mezőgazdaságunk. A szétforgácsolt magángazdálkodás szocialista nagyüzemi mezőgazdasági termeléssé fejlődött. Mezőgazdaságunk olyan gyorsan fejlődik, hogy már reálisan foglalkozhatunk az élelmiszer önellátás kérdésével. Míg 1948-ban a bruttó mezőgazdasági termelés értéke 11,6 milliárd korona volt, 1975-ben már 24,8 milliárd korona. A hektárhozamok, az állattenyésztés jövedelmezőségének és az egész mezőgazdaság hatékonyságának állandó növelése teszi lehetővé, hogy népgazdaságunk e fontom ágazatának dolgozóit is egyre jobban éljenek, életszínvonaluk állandóan emelkedjen. Kommunista pártunk és szocialista államunk elvhü politikája visszatükröződik dolgozóink állásfoglalásában. A szocialista társadalmi rendszer felszabadította a nép óriási alkotó energiáját. Munkásaink, szövetkezeti földműveseink és értelmiségünk munkájának eredményeképpen dinamikusan, arányosan fejlődik gazdaságunk. Közös erővel egyedülálló változásokat értek el életünk minden területén. A gépgyárak, a hő- és atomerőművek, a vízi erőmüvek a fogyasztási cikkeket gyártó üzemek, a korszerű lakótelepek építői, üj arculatú falvaink megteremtői — mind hozzájárultak a forradalmi változásokhoz, és örökre beírták nevüket hazánk történelmébe. Természetesen ezek az eredmények pozitívan befolyásolják népünk tudatát. A kizsákmányolástól mentes társadalmunkat, a szabad és egyenjogú emberek társadalmát egyre inkább a szocialista viszonyok jellemzik. A dolgozók gondoskodásában és tetteiben egyre jobban megnyilvánul annak tudatosítása, hogy egységes, szilárd, dinamikusan fejlődő társadalom tagjai, olyan társadalomé, amelynek gyakorlatilag határtalan lehetőségei nyílnak az anyagi és a szellemi javak megsokszorozására. Egyre szilárdabb ez a meggyőződés, hogy a holnap még szebb, még gazdagabb, még szilárdabb lesz, mint a ma, közös erővel folytatjuk a fejlett szocialista társadalom építését, és felépítjük a kommunista társadalmat. A szocialista ember formálása politikánk további eredménye. A szocialista életmód egyre jobban meghonosodik, a szocialista építés folyamatában megváltoznak maguk az építők is. Munkakollektíváinkat és az egyéneket is a kollektivizmus, az elvtársi kapcsolatok, az áldozatkészség jellemzik. Nem elégedhetünk meg eredményeinkkel, legyenek azok bármilyen jelentősek. Az a célunk, hogy egyre ttífíb anyagi és (Folytatás a 2. oldalon) KOSZORÚZÁSI ÜNNEPSÉG V. I. LENIN SZÜLETÉSÉNEK 107. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL A LENINI HAGYOMÁNYOKHOZ HÍVEN (CSTK) — Koszorúzási ünnepséget tartottak tegnap Bra- tislavában Vlagyimir lljics Lenin, a nagy forradalmár, politikus és tudós születése 107. évfordulójának alkalmából. A róla elnevezett téren, a nemzetközi proletariátus vezetőjének emlékművénél a csehszlovák és a szovjet hadsereg katonái álltak díszőrséget. Az elesett forradalmárok indulójának kíséretében elhelyezte a Lenin emlékműnél az SZLKP Központi Bizottságának, a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, a szlovák kormánynak és á Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának közös koszorúját Jozej Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke, továbbá az SZLKP KB Elnökségének további tagjai: Ladislav Abrahám, Ján Janik, Elena Lií- vajová és Gejza Slapka; Miloslav Boďa, az SZLKP KERB elnöke, Július Hanus, szlovák miniszterelnök-helyettes, /öze/ Mjartan, a Szlovák Megújhodás Pártja Központi Bizottságának elnöke, Ján Bandzák, a Szabadságpárt Központi Bizottságának központi titkára, és Karol Savéi, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának vezető titkára. A bratislavai szovjet főkonzulátus és a város szovjet katonai parancsnokságának közös koszorúját Nyikolaj Gon- csarov főkonzul és Vaszilij Viszkov ezredes, a szovjet katonai parancsnokság képviselője helyezte el. Az első szocialista ország megalapítója halhatatlan emlékének lerótta kegyeletét a bratislavai városi párt- és állami szervek küldöttsége és a nyugat-szlovákiai kerület párt- ás állami szerveinek küldöttsége Ignác Janóknak, a kerüleií pártbizottság vezető titkárának vezetésével. A koszorúzási ünnepség áss Internacionálé hangjaival é*t véget. laräfsäpnk, figvüttmüködésunk Mi szilárdul A szovjet katonai küldöttség elutazott hazánkból (CSTK) — A szovjet katonai küldöttség, amelyet Dmilrij Usztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere vezet, tegnap befejezte hiMa érkezik hazánkba az RSZK miniszterelnöke (ČSTK) — Ľubomír Strou- galnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökének meghívására Manea Ma- nescu, a Román Szocialista Köztársaság miniszterelnöke a mai napon hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik. * * * Manea Manescu 1916. augusztus 9-én született Brailá- ban. Már fiatal korában bekapcsolódott a forradalmi mozgalomba, 1932-ben belépett a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe. 1936 óta tagja a kommunista pártnak. Részt vett a romániai demokratikus és haladó erőknek az ország felszabadításáért vívott fasisztaellenes forradalmi harcában. Egyétemi tanulmányainak befejezése után az oktatásügyben és különféle népgazdasági ágazatokban dolgozott. Az ország felszabadulását követően Manescu elvtárs fontos tisztségeket töltött be párt- és állami szervekben. Az Állami (Folytatás a 2. oldalon) vatalos baráti látogatását Cseh- Szlovákiában és hazautazott. Az ünnepi díszbe öltöztetett Ruzynei repülőtéren a szovjet vendégeket a CSKP KB Elnökségének tagja: Josef Kempný és Josef Korčák, továbbá Eugen Turzo, a CSKP KB osztály- vezetője, Martin Dzúr hadsereg- tábornok, csehszlovák nemzet- védelmi miniszter, Jaromír Ob- zina szövetségi belügyminiszter, František Krajčír, a külügyminiszter első helyettese, a csehszlovák néphadsereg tábornoki karának tagjai, valamint más politikai és közéleti személyiségek búcsúztatták. Jelen voltak a Varsói Szerző? dés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának csehszlovákiai képviselői, Dmitrij Litovcev vezérezredesnek, a főparancsnok csehszlovákiai rangidős képviselőjének vezetésével, valamint a Csehszlovákiában állomásozó középső hadseregcsoport képviselői parancsnokuknak, Dmitrij Szuhorukov altábornagynak vezetésével. A búcsúztatáson ott volt még Vlagyimir Mackevics, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete, Szemjon Szokolov, a szovjet légierők vezérőrnagya, a csehszlovákiai szovjet nagykövetség katonai és légügyi attaséja, va(Folytatás a 2. oldalon) ČSTK felvétele