Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)

1977-04-20 / 108. szám, szerda

Budapesten kíváncsiak az Európa-bajnokra Barátságos, da nem tát nélküli mérkőzés ® Ježek nagy küzdelemre számít Kiküldött munkatársunk, Zala József telefonjelentése (Kiküldött munkatársunk, Zala József telefon jelentűse). A Népstadionban 18.00 órai kezdettel Magyarország—Csehszlo­vákia labdarúgó-mérkőzésre kerül sor, amelynek játékvezető­je a bolgár Dudin lesz. A magyar csapat ezt a találkozót fő­próbának tartja a jövő szombaton ugyanitt megrendezésre kerülő VB-selejtező előtt, ami kőris a szovjet együttes lesz az ellenfél. \ VSS—Lokomotíva rangadó győztes gólját Józsa lőtte, aki közel­ről juttatta a labdát Baranec hálójába. (Berenhaut felv. J Csak négy „idegenlégiós" Baróti Lajos, a magyar szö­vetségi kapitány nem lát okot a változtatásra, tehát csapata ebben az összetételben lép a Népstadion gyepére: Gujdár — Martos, Bálint, Kereki, Tóth J. — Nyilasi, Pintér, Zombori — Pusztai, Kovács, Váradi. Guj­dár tartalékjaként Gáspárt, az MTK VM kapusát vették szá­mításba. A sérült Magyar he­lyett Nagy László áll játékra készen. A mérkőzésen egyéb­ként három mezőnyjátékost és kapust mindvégig lehet cserél­ni. A csehszlovák csapat fehér mezben játszik, a magyar meggypirosban, fehér nadrág­gal, zöld lábszárral. A hétfőn este Budapestre érkezett csehszlovák váloga­tottat nagy érdeklődés fogad­ta. Szakértők arra számítanak, hogy erősebb ellenfél lesz, mint a múlt héten Lengyelor­szág csapata volt. Az is várha­tó, hogy a csehszlovákiai szur­kolók feltételezett látogatása emeli a nézőszámot. ježek és Venglos edzők teg­nap este Í8.45 órától edzést tartottak a 17 tagú keret tag­jaival a nagy találkozó szín­helyén. Ježek szerint nagy küz­delemre van kilátás, hiszen a lengyelek elleni magyar győ­zelem önmagáért beszél. Ježek egyelőre jobbhátvéd posztjának betöltésén töpreng, egyébként így képzeli el kez­dő csapatát: Miclialík — Pau- fík, (vagy Pivarník), Dobiáš, Dvorak, Gogh — Pollák, Mó- der, Kozák — Masný, Nehoda, Čermák. Feltételezhető, hogy szakve­zetőink élni fognak minden cserelehetőséggel. Magyarországon is figyelem­mel kísérték a csehszlovák labdarúgó válogatott eddigi szereplését, s ez érdeklődést csak fokozta együttesünk ta­valyi EB-sikere. A mai mérkőzés tulajdonkép­pen a két évvel előtti csehszlo­vák-magyar találkozó vissza­vágója, amely ugyancsak barát­ságos jellegű volt. Akkor 1:1- es eredmény született, de a magyar csapat közelebb állt a teljes sikerhez. Az az októberi NYERTESÜNK Az Üj Szó olvasója tippel so­rozat 12-es számú szelvényének értékelésekor a következő nyer­teseket sorsoltuk ki: I. díj — 300 korona: Kiss La­jos, 940 01 Nové Zámky, ul. ČA 33. II. díj — 200 korona: Szarka Július, 935 82 Pláší'ovce 103. III. díj — 100 korona: Zahor- fcsek Zoltán, 94 B55 Príbeta. A SPORTFOGADÁS IKREI A Sazka 18. játékhetének ti- zenkéttalálatos szelvénye: 123456789 10 11 12 111111102 1 1 1 mérkőzés egy héttel előzte meg a Csehszlovákia—Anglia EB- selejtezőt, s a vendégcsapat nagyon jó főpróba-partnernek bizonyult. A mai viszonzás is hasonló lehet. A csehszlovák együttes biztosan nagy erőbedobásra ösztönzi a házigazda csapatát, amely teljes fegyverzetben, jó formában várhatja a jövő szom­bati VB selejtezőt. A kanadaiak újra a megfé­lemlítés eszközéhez folyamod­tak, nem kímélték ellenfelüket és sok esetben ökölvívókat is meghazudtoló belemenésekkel tarkították az összecsapást. Már a 4. másodpercben eltűnt a jégről a korongozás, ekkor került a büntetőpadra egy ka­nadai és egy csehszlovák ko- rongozó, hogy utána 17 tenge­rentúlit és 14 csehszlovák játé­kost állítsanak ki a bírók. El­képzelhető, hogy ilyen körül­mények között milyen játékot is láthatott a 15 000 néző. A kanadaiak egyáltalán nem igye­keztek játszani a jégkorongot, csapatunk pedig tartózkodóan korongozott, kerülve a közel­harcokat, így a csehszlovák együttes nem tudta érvényesí­teni legnagyobb erősségét, a kombinációs játékot. A csehszlovák válogatott fe­gyelmezetten játszott, néha azonban nem tűrhette a kana­daiak provokációit, s ennek következtében számtalan össze­koccanásra került sor a jégen. Ismét kitűnően védett Dzurilla, nagyszerűen játszott Hlinka is, aki az első két gól előkészítő­je volt, a negyediket pedig o ütötte a hálóba. A csehszlovák csapat teljesítményét befolyá­solta a megszabott taktika — nem kockáztatni a VB előtt. Gólütők: V. Lukáö 2 (15. és 28. perc), Jirí Holík (42.), Hlinka (57.), ill. Ververgaert (29.). Kanada válogatottjának edzői nem voltak hajlandók nyilat­kozni a mérkőzésről, siettek a szállodába, ahol kijelölték a vi­lágbajnoki keretet... Karéi Gut, a csehszlovák vá­logatott edzője: „Ezúttal sem láttunk jégkorongozást és örü­lünk, hogy a két találkozót megúsztuk egy sérüléssel. Ha az első harmad után bedob­hattam volna a törülközőt, mint azt az ökölvívásban szo­kás, megtettem volna. Nem fé­lelemből, hanem azért, mert néhány nap múlva kezdődik a világbajnokság. A találkozó előtt figyelmeztettük játéko­sainkat, hogy kedden Bécsbe utazunk, így óvatosan játssza­nak. Nagyra becsülöm, hogy jégkorongozóink a provokációk Végezetül megállapíthatjuk, hogy ma korántsem lehet tét­mérkőzésről beszélni. Az Euró­ba-bajnoknak még Viktor, Ond- ruš és jozef Capkovič nélkül is bizonyítania kell, már most kezdetét veszi az a céltudatos válogatás, amelynek nyomán ismét ütőképes csehszlovák vá­logatottnak kell kialakulnia. Budapesten is távolabbi a cél, meg kell találnunk az olyan összetételű csapatot, amely majd szeptember 21-én Glas- gowban meghiúsíthatja a skó­tok vérmes világbajnoki remé­nyeit. Magyar szakkörökben, akár­csak előbb a lengyelek ellen, most is győzelmet várnak. ellenére is fegyelmezetten vi­selkedtek. Sok kanadai csapa­tot láttunk már Európában, de hasonlót még nem értünk meg. Nagyra becsülöm a kanadai jégkorongot, nagy benyomást tett rám a Kanada Kupa során. De mivel magyarázható az, hogy a játékosok a bírók síp­szava után provokálják ellen­felüket és verekednek. Nem tu­dom megmagyarázni, miért ez a nagy különbség a Kanada Kupa és a prágai két mérkőzés között.“ Dr. Zdenek Andrst, a Cseh­szlovák Jégkorong Szövetség elnöke: „Örültünk a Kanada elleni két mérkőzésnek, de úgy gondolom, hogy amit a tenge­rentúliaktól láttunk, az nehe­zen nevezhető jégkorongozás­nak. A két mérkőzésen a jégko­rong szenvedte a legnagyobb vereséget.“ Csehszlovákia: Dzurilla — Machač, Pospíšil, E. Novák, No­vý, Ebermann — Bubla, Kajkl, Lukáč, Hlinka, Holík — Kaber- le, Dvorak, M. Šťastný, P. Šťast­ný, Pouzar — Chalupa, Neliba, J. Novák, Holý, B. Šťastný. Kanada: Maloche (Davidson, Garret) — Kearns, G. Smith, Vadnais, Maloney, Greschner, D. Smith, Hampton, Russel — Vervegaert, Merrick, Lever — Ellis, P. Esposito, Klassen — Gilbert, McKehnie, Charron — Murdoch, Maruk, Macadam. Az amerikai Neagles (Exner és Sládeček) vezette a mérkőzést. Willie Ormond, Skócia labda­rúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya csak négy Angliában szereplő futballistát hívott meg az április 27-én sorra kerülő Skócia—Svédország barátságos nemzetek közötti találkozóra. Mint ismeretes, a csehszlovák válogatott legközelebbi ellenfe­le a VB-selejtezőn éppen Skó­cia csapata lesz szeptember 21- én Glasgowban. A Svájc elleni mérkőzésen nem szerepel például az elis­mert Riocli (Everton), Gemill (Derby County) és Masson (Queens Park Rangers) közép­pályás sor. Rioch és Masson klubcsapatában kénytelen ját­szani, míg Gemill sérülése után még nincs formában. Meglepe­tésnek számít, hogy ismét he­lyet kapott a válogatottban W. Johnston, aki hét évvel ezelőtt volt utoljára válogatott. Willie Ormond a következő 18 játékost hívta meg a keret­SPORTHÍRADÓ • Az idei férfi röplabda Európa-bajnokságot szeptem­berben Finnországban rendezik. A Brüsszelben megrendezett se­lejtező küzdelmei véget értek, s a csoportból Csehszlovákia és Magyarország biztosította rész­vételét az Európa-bajnokságon. Az utolsó mérkőzésen Csehszlo­vákia Belgiumot 3:l-re, Ma­gyarország Törökországot 3:2- re győzte le. • A Buenos Aires-i nemzet­közi tenisztornát az argentin Vilas nyerte, aki a döntőben 6:4, 6:3, 6:0 arányú győzelmet aratott a lengyel Fibak felett. Algéria Nagydíjáért immár tizenegyedszer megrendezésre kerülő nemzetközi kerékpáros­verseny első útszakaszán a szovjet Rapp 3:43,34, órás idő­vel szerezte meg a győzelmet a lengyel Piaseski és a cseh­szlovák Bartolšic előtt. be: Rough (Partick Thistle), Stewart (Kilmarnock) — Do- nachie (Manchester City), Mob­rain (Celtic), Forsyth (Ran­gers), Jardine (Rangers) — Burns (Birmingham), Dalglish (Celtic), Narvey (Dundee), Gla- vin (Celtic), Hansen (Thistle), Hartford (Manchester City) — Blackley (Hibernians), Pettig­rew (Motherwell), W. Johnston (West Bromwich Albion), D. Johnstone (Rangers), Craig (Celtic) és McLean (Rangers). SÍKERES RAJT A SZM Šamorín fiatal kaja- kosai-kenusai az Idényt kitű­nően kezdték. Az elmúlt év vé­gén Komáromban rendezték a nyugat-szlovákiai kerület baj­nokságát, melyen a somorjai versenyzők három első helyet szereztek: Vass a kajak egyes­ben, Hideghéty a kenu egyes­ben az ifjúságiak csoportjában végzett az első helyen, míg a serdülőknél Székely a kajak egyesben győzött. Sakk Európa-bajnokság A moszkvai sakk Európa baj­nokság 4. fordulójában a cseh­szlovák csapat mérkőzése Ang­lia ellen ötórás küzdelem után 2:2-re áll. A további eredmé­nyek: Szovjetunió—Magyaror­szág 3:2. Négy mérkőzés dön­tetlenül végződött. A világbaj­nok Karpov sötét bábukkal a 23. lépésben megadásra kész­tette Portisch nagymestert. Pil­lanatnyilag Karpov az egyetlen sakkozó, aki eddig mind a négy játszmáját megnyerte az Európa-bajnokságon. Románia NSZK 3,5:1,5, Jugoszlávia—Bul­gária 2,5:2,5. A negyedik for­duló után a Szovjetunió áll az élen 21,5 ponttal és 3 függő­játszmával, 2. Magyarország 17 (3), 3. Bulgária 15,5 (3)... Ö. Csehszlovákia 9 (4) poiit. Jelenet a második csehszlovák—kanadai jégkorong-mérkőzésről: a jobb oldalt látható Marian Šťastný veszélyezteti Maloney kapus hálóját. (ČSTK-felv.) A visszavágó mérkőzések tétje: a döntőbe jutás Oleg Blohin vagy Berti Vogts? M/f a játsszák a labdarúgó BEK, KEK és az IVM. UEFA Kupa elődöntőjének visszavágó mérkőzéseit, s utána nyilvánvalóvá válik, hogy melyik hat csapat jut a döntőbe. A Liverpool és a Juventus már ott érezheti magát. De ki lesz a további négy? A mai visszavágók — BEK: Borussia Mönchengladbach — Dinamó Kijev (az első mérkőzés 0:1,), Liverpool — FC Zürich (3:1), KEK: Hamburger SU — Atletico Madrid (1:3), Anderlecht — SSC Napoli (0:1), UEFA Kupa: Atletico Bilbao — RWD Molonbeek (1:1), AEK Athén — Juventus (1:4). Kétségtelen, hogy legnagyobb érdeklődés a nyugatnémet és a szovjet bajnok düsseldorfi összecsapását előzi meg. A kijevi mérkőzés után a kél csapat edzője a következőket mondotta — V. Lobanovszkij: „Abból kell kiindulni, hogy a Borussia jobb csapat, mint a Bayern. S miután Münchenben 1:0 ra kikaptunk, érzékelhető, mi­lyen nehézségek ' várnak ránk Düsseldorfban. Mennyiben jobb a Borussia? Gyorsabbak, erőtel­jesebbek, mint a müncheniek, gyorsaságuk már Kijevben is néhányszor kellemetlen helyzetet te­remtett számunkra. Természetesen a visszavágón nekik kell támadniuk, ez számunkra különböző lehetőségeket kínál..U. Lattek: „Egy hiba miatt lelt 1:0, de így is elégedett vagyok. A visszavágón gólokat kell lőnünk, ám így sem szabad területet adni Blohinnak és gyors társai­nak, mert az ö idejük akkor jön, amikor támad az ellenfél.. “ Azóta csökkent Lattek edző optimizmusa és Berti Vogtsszal egyöntetűen azt vallja, hogy a továbbjutás kérdése csak a meghosszabbításban dől el. Egyébként a Borussia legutóbbi bajnoki mérkőzésén l:0-ra kikapott a Schalke 04 csapa­tától, de így is egypontos előnnyel áll a táb­lázat élén. És a Kijev? Vasárnap l:l-re játszott a Zarja Vorosilovgrád együttesével, és a három mérkőzésből szerzett két pontjával a bajnokság 10. helyén áll. Hosszú idő után ismét játszott a középpályás Veremejev és térdműtéte után jó formáról tett tanúságot. Valószínűleg sok mú­lik majd azon, hogyan tudja Berti Vogts semle­gesíteni az ismét nagyszerűen játszó, villám­gyors Oleg Blohint. Á találkozót a belga Ion vezeti. Az angol liga élén álló Liverpool eléggé „sán- tikáló gólokkal nyert Zürichben. De nyert, így a nagy nevekkel teletűzdelt angol együttes (Kea- gan, Kennedy, Clemence, Toshack) eljátszadozik majd otthonában a svájci bajnokkal. Nem úgy a Hamburger SV. Kétgólos hátrányt kell behoz­nia; ez nem lehetetlen, hiszen a rapszódikus teljesítményről híres spanyolok „mindenre ké­pesek“. Ojra döntőben lehet az Anderlecht, amely kifejezetten durva mérkőzésen szenvedett vereséget Nápolyban. R. Coethals, a belga válo­gatott volt edzője bátorkodott kijelenteni, hogy a nápolyiak megfélemlítették csapatát. Rensen- brinket, „a mérkőzéseldöntőt“ már a 6. percben ketten úgy kezelésbe vették, hogy öltésekkel kellett összevarrni a fejbőrét. A gazdag spanyol klubok „szegény rokona", az Atletico Bilbao megmutathatja, mit érhet el következetes tá­madójátékával és egy kitűnő formában levő ka­pusával (Iribar). A fuventus is eléggé potyaízű gólokkal nyert a görög bajnok ellen és# mivel idegenben nagyon tudja a „catenacciót“, az AEK Athénnak nincs sok reménye arra, hogy az angol Queens Park Rangers sorsára^ juttassa a gazdag torinói csapatot. Ennek ellenére bizakod­nak a görögök. Csehszlovákia—Kanada 4:1 (1:0, 1:1, 2:0) A csehszlovák jégkorong-válogatott Prágában ismét találko­zott Kanada csapatával, azzal az együttessel, amely részt vesz a bécsi világbajnokságon. A találkozót újra a csehszlovák csa­pat nyerte meg és ezúttal is sok-sok durvaságot, szabályta­lan belemenést hozott a mérkőzés — elsősorban a tengeren­túliak részéről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom