Új Szó, 1977. március (30. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-04 / 62. szám, péntek
Egy év mérlege JEGYZETEK A CSEH ÉS A SZLOVÁK FILMEK FESZTIVÁLJÁRÓL Másfél évtized ugyan nem nagy idő, de már teremthet hagyományt; 1959 óta — ekkor rendezték meg először a cseh és a szlovák filmek fesztiválját — ugyanis kialakult már valami fontos és lényeges ezeken a szemléken: a vetítések, a tanácskozások, a közönségalkotó találkozók, a viták — közvetve és közvetlenül — a csehszlovák film ügyét szolgálják. S hogy mennyire hasznosak és szükségesek a közönségalkotó találkozók, az az idén ismételten bebizonyosodott. A fesztiválfilmeket ugyanis nemcsak néhány bratislavai moziban tűzték műsorra, hanem bemutatták több üzemi és ifjúsági klubban, a nyugat-szlovákiai kerület számos városában és falujában, s a vetítéseken részt vettek a film alkotói is. A találkozók azt igazolják, hogy az emberek érdeklődnek filmművészetünk iránt, igénylik a szakmai körök tájékoztatását, az alkotók pedig őszintén kíváncsiak a nézők véleményére, mely ösztönzőleg hat további munkájukra. A tömegek nevelését, szórakoztatását vállaló szocialista művészet nem hagyhatja figyelmen kívül a közönség véleményét. * # # Néhány szlovákiai és cseh város után az idén Bratislava vette át a stafétabotot, hogy öt napig vendégszerető otthont nyújtson a fesztivál résztvevőinek. S tegyük hozzá: a szlovák főváros jó házigazdának bizonyult. Ez derül ki az egyes mozikban készült közvéleménykutatás eredményeiből, s ezt igazolja a filmek látogatottsága is: négy nap alatt csaknem húszezren váltottak jegyet hazai filmhez, s a vetítések nemegyszer telt ház előtt zajlottak. S ha ehhez hozzászámítjuk, hogy hazánkban tavaly — a korábbi évhe*; képest — valamelyest csökkent a mozinézők száma — a látogatottsági statisztika nem is olyan rossz. Ha ezek után arra a kérdésre keresünk választ, hol tart ma a csehszlovák filmművészet és mérleget próbálunk készíteni a tavalyi évről, azt kell mondanunk: az összkép kedve- zőbb az előző évinél. Tulajdonképpen ene ^ kérdésre keresett és adott választ a cseh és a szlovák filmek múlt héten véget ért fesztiválja is, mely hazánk tavalyi filmterméséről átfogó képet nyújtva, értékelte a barrandovi, a kolibai és a gottwaldovi stúdió alkotásait, elemezte, a művek mennyiben tesznek eleget a szocialista filmművészettel szemben támasztott igényeknek. A múlt évben hazán1: stúdióiban 41 játékfilm (30 cseh és 11 szlovák produkció) és másfél ezernél is több rövidfilm készült; a filmek mennyiségét tekintve ez a szám rekordot jelent. Csakhogy a mennyiségnek nem mindig szükségszerű velejárója a minőség. Ha ugyanis végig nézzük a tavalyi év filmjeit, egy középszerű produkció képe bontakozik ki előttünk; filmeseink csak ritkán örvendeztettek meg jelentős alkotásokkal, egy-egy filmmel kapcsolatban pedig jogosan voltak hiányérzeteink. Ez azonban korántsem teszi kétségessé fentebbi megállapításunkat, hogy az összkép pozitívabb a korábbi évinél. Ha figyelembe vesszük, hogy filmművészetünk a hatvanas évek végén utat tévesztett, majd megtorpant és a csehszlovák film fejlődéstendenciáit a hetvenes évek elején az útkeresés, sajátos arculatának keresése határozta meg — a jelenlegi helyzetkép biztatónak mondható. A csehszlovák filmművészet az erőgyűjtés korszakát éli; a filmekre jellemző a műfaji, a tematikai tágulás s az évi termés új és ígéretes kezdeményezéseket is felmutaannyi köze van a mához, amennyit a külsőségek teremtenek. Márpedig a szocialista filmművészetnek elsősorban a jelen kérdéseivel, a mai jelenségekkel kell foglalkoznia, őszintén, nyíltan, kerülve a felszínességet. Olyan filmekre gondolunk, mint a szovjet Prémium, mely a szocialista társadalom átmeneti időszakában felbukkanó negatív jelenségeket — mint például az emberi közöny, egyesek pénzéhsége, embertelensége, kapzsisága, kispolgári mentalitása, megalkuvása — tárja fel és bírálja. Egy-egy filmben persze már nálunk is nyomon követhető ez a törekvés (Fuss, hogy utolérd, ErjeJelenet a fesztivál jüdijával kitüntetett cseh filmből, az ezüst"-bői ,Egy tott, melyekre a jövőben bízvást lehet építeni. Pozitívumnak tekinthető az is, hogy filmgyártásunkban új egyéniségek is jelentkeztek (Dusán Tren- čík, Jaroslav Soukup), s ha alkotásaik nem is remekművek, de magukon viselik a személyiség sajátos jegyeit. Egy évi negyven filmet produkáló filmgyártásban azonban szükséges lenne több fiatal tehetségnek a rendszeres szárnyra eresztése. Szembetűnő eredményt értünk el az operatőri munkában; filmjeink képi világa valóban lenyűgöző, a fényképezés művészi igényű. Az alkotók nemcsak a bemutatott jelenség egyszerű hatására törekszenek, hanem művészetük eszközeivel feltárják a lényeget, fokozzák az élményeket. A színészi játékról is általában felsőfokon szólhatunk; s itt nemcsak a legjobb színészi alakítás díjával kitüntetett művészekre vagy néhány jónevű színészre gondolunk, hanem a fiatalok figyelemre méltó bemutatkozására és fejlődésére is. S ha filmjeinkben valamit mégis hiányolunk — az a mai valósághoz való szorosabb kötődés. Ha valaki ugyanis végignézi a múlt évi filmtermést és arra próbálna válaszolni, milyen kérdések foglalkoztatták hazánk dolgozóit vagy milyen feladatok, gondok váltak égetőkké, aligha tudna feleletet adni. Filmjeink legnagyobb fogyatékossága, hogy keveset törődnek valóságunkkal és csak közvetve kapcsolódnak hozzá. Egy-egy alkotásnak néha csak A fesztivál egyik közönségdíját a „Rózsaszínű álmok“ című szlovák film kapta. A képen Iva Bíttová, a főszereplő dö bor, A zongorista éjszakája, A légy utolsó repülése, Ide a tollat, Magány az erdőszélen, Hangverseny a túlélőknek), csak szükséges lenne, hogy az alkotások még jobban kapcsolódjanak az élethez, s áttörjék a középszerűség kereteit. Mert hiányoljuk a valóban kiemelkedő művészi értékű alkotást, mely maradandó élményt nyújtana, s a ma emberét, korunk hősét a maga összetettségében állítaná érdeklődésének fókuszába. Ha a tavalyi filmtermésben dominált a mai téma, ez korántsem jelenti azt, hogy alkotóink figyelmét elkerülte a történelem. Többen fordultak, a nagy sorsfordulók eseményeihez, hogy belőlük merítsenek tanulságot a ma emberének erkölcsi és politikai küzdelmeihez, illetve a művészet haladó, forradalmi hagyományainak ápolására törekedjenek (Egy ezüst, Prága felszabadítása, A szerelem és a reménykedés ideje, A ház, Kócsagok szigete, Szakadás, Az utolsó lélegzetig, Rövid élet). Pozitív vonásnak tekinthető, hogy több alkotó élénk érdeklődéssel figyeli a fiatalokat, a közösségben, a társadalomban helyüket kereső fiatalokat. Baj viszont, hogy a fölvetett kérdésekkel a filmek általában nem elég élményszerűen, nem elég lenyűgözően foglalkoznak, nem úgy, hogy a nézőben igényt ébresszenek a történtek végiggondolására, a kérdés megválaszolására (Jakab, Végre megértjük egymást, Egy nyár a cowboyjal). Tény, hogy korunkban a konfliktusok rejtettebbek, s a valóság bonyolultabb, mint a nagy sorsfordulók idején volt. Ebből adódik aztán, hogy a konfliktuslehetőségek egyes emberek helyzetében, lelkivilágában mutatkoznak meg. Ezeknek a föltárása azonban elmélyültebb figyelmet, alaposabb tanulmányozást kíván. S ezzel voltaképpen eljutottunk az irodalmi alapanyag kérdéséhez. Kimunkált forgatókönyv napjainkban azonban még hiánycikk. Helytelen lenne' viszont, ha — fenntartásaink ellenére is nem látnánk filmművészetünk kétségtelen eredményeit. A Rózsaszínű álmok, az Eljön szerelmünk napja, A burgonyaszár füstje, a Fuss, hogy utolérd — olyan filmek, melyek ugyan nem fedeztek fel semmi rendkívülit, de életszerűek, alkotóik sajátosan közvetítik az élményt, hitelesen tárják fel a valóságot. VASTAPS ÉS MÜVÉS2I ÉLMENY A MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES BRATISLAVAI FELLÉPÉSÉRŐL Élénken emlékszem a Magyar Állami Népi Együttes négy év előtti, a Hviezdoslav Színházban megtartott előadására. Akkor, a karzaton ülve, a szünet után a mellettem levő széken Rábai Miklóst pillantottam meg, aki szigorú arccal és éles szemmel követte táncosainak minden mozdulatát a színpadon. Azt a Rábai Miklóst volt alkalmam így emberközelben látni, aki nemcsak inspirálója, létrehozója, hanem szellemi formálója is volt ennek a nagyszerű művészgárdának. Az együttes születése, működése, szellemi kiteljesedése elképzelhetetlen lett volna az ő személyisége nélkül; életútja, művészi törekvése a Magyar Állami Népi Együttes pályáját is jelzi. Élete egybeforrott azzal a kollektívával, amelynek táncokat koreografált, műsorokat szervezett, és amelynek a szemléletét is formálta. Koncepciója szerint a művészegyüttesek feladata nem a népi tradíciók, tánc- és zenekultúra konzerválása, hanem alkotó módon való továbbfejlesztése; a népművészet „egy az egyben“ való reprodukálása a színpadon lehetetlenné és — ne féljünk kimondani ezt a szót — unalmassá válik. A néphagyományhoz tehát lényegileg és ne formálisan maradjunk hűek. A színpadra állítás egyúttal megköveteli a közönséggel való kapcsolatunk tisztázását is. A Munka Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett együttes 1951-ben operaházi díszünnepségén mutatkozott be az Ecse- ri lakodalmas című műsorral. Azóta Ecser, a kis Pest megyei falu neve bejárta a világot. Sokatmondó számok mesélnek az elmúlt huszonhat évről: a műsorfüzet tanúsága szerint az együttes 1951-től 1973 végéig 2681 előadást tartott, ebből 1801-et bel-, 880-at pedig külföldön. Nehéz lenne összeadni a kilométereket, amelyeket az együttes három világrész 34 országában beutazott. Több mint 4,5 millió ember tapsolt udvariasan vagy tombolva dalainak, táncainak. Megjegyezhetjük, hogy a mostani bratislavai előadás közönsége nem bizonyult „udvariasnak“, a vastaps nemegyszer hívta ismét színpadra a táncosokat, zenészeket és énekeseket ismétlésre kényszerítve őket. Az előadás Vujicsics—Rábai Drágszéli táncszvitjévei kezdődött, amely a dél-magyarországi Drágszél község egyes táncait mutatta be. Az együttes énekkara Kodály Mátrai képek című kompozíciójával mutatkozott be, majd ismét táncszám következett, Gulyás—Létai Bihari verbunkja, amelynek zenéje Bihari Jánosnak, a tizenkilencedik század híres prímásának dallamaira íródott. Itt tapsolhatta meg először a közönség a férfi táncosok csiszolt előadásmódját, magasfokú tánctudását. Balázs—Létai Gál- gamerti táncok című alkotása megítélésünk szerint terjedelménél és a variációs lehetőségek korlátozottságánál fogva nem eléggé magával ragadó, tehát hosszadalmasan hat. Virtuóz tánclépésekben Erdély egyes területei a leggazdagabbak, a magyar férfitáncok improvizációs jellegét bemutató Daróczi—Rábai Négy erdélyi férfitánca innen adott ízelítőt négy szólótáncos produkcióján keresztül. Az erdélyi népzenei hagyományokra épülő Udvarhelyi táncok, Lajtha László kompozíciója, szervesen kapcsolódik az előző műsorszámhoz. Az előadás első részét Gulyás—Rábai Este a fonóban című táncjelenete zárta, amely elevenen tükrözi a vidám télesti összejövetelek hangulatát, és egészséges humorával, eleven előadásmódjával magával ragadta a közönséget. A második rész első műsor- száma Gulyás—Rábai Első szerelem című tánckompozíciőja az Este a fonóban hangulatát fokozza a szólótáncos színészi képességeinek segítségével is. Liszt 11. magyar rapszódiája, amely a magyarországi cigányok zenei hagyományait használja fel, lehetőséget nyújtott az együttes zenekarának és szólistáinak technikai virtuozitásuk és művészi képességeik csillogtatásához; ugyanerre nyílt alkalma a táncosoknak is Gulyás—Rábai Pontozó jában, valamint Vujicsics—Létai Pásztorbotolóiában, amelyben főleg a pásztormesterség kellékeinek, a botnak és az ostornak rendkívül könnyed kezelését tapsolta meg a közönség. Gulyás- Rábai Háromugrós című női táncában az éneklés és a tánc egységével találkozunk. Az előadást az együttes keletkezése óta műsoron levő és legsikeresebb repertoárdarabok Kodály Kállai kettőse és Maris—Rábai Ecseri lakodalmasa zárta. Nem a mi feladatunk az együttes műsorkoncepciójának és az előadás egészének az elbírálása, elvégezték azt már arra elhivatottabb emberek, számunkra mindennél többet mond az élmény, amelyet megőrzünk magunkban, s amely — reméljük — a Magyar Állami Népi Együttest is gazdagabbá tette. MÉSZÁROS ANDRÁS Beethoven- és Gauss-emlékiinnepségek az NDK-ban Berlinben, a Staatsoper palotájában megtartott nemzetközi sajtókonferenciával megkezdődött a Beethoven jubileumi év nagyszabású, NDK-beli eseménysorozata. A zeneszerzőóriás halálának 150. évfordulóját az év kiemelkedő kultúrtörténeti és zenei eseményének tekintik a demokratikus német államban, s az egész éven át tartó megemlékezést reprezentatív Beethoven-emlékblzottság irányítja, amelynek élén Willi Stoph, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja, az NDK kormányának elnöke áll. Dr. Werner Rackwitz kulturális miniszterhelyettes bejelentette, hogy Beethoven művei az egész évben kiemelten szerepelnek az NDK-ban a zenekarok, zenei intézmények, a rádió és a televízió műsorán. Néhány hónapon belül befejezik a nem egészen tíz éve megkezdett programot, Beethoven ösz- szes műveinek 113 hanglemezből álló milliós példányszámú kiadását. Az NDK zenei kiadója sorozatban jelenteti meg Beethoven szimfóniáinak és zongoraszonátáinak partitúráját — legközelebb az V. szimfóniát publikálják — azzal a távlati céllal, hogy nyomtatásban is megjelentessék a nagy kompoA Beethoven-év csúcspontja a március 20—27-i ünnepi hét, amikor 16 hangversenyen előadják Beethoven valamennyi jelentős művét. Március 20—23- ig a népi kamara tanácskozó- termében nemzetközi Beetho- ven-kongresszusra kerül sor, mintegy 400—450 részvevővel, köztük magyar Beethoven-kuta- tókkal. Az NDK Minisztertanácsa március 26-án a berlini Köz- társasági palotában Beethoven ünnepi ülést tart, amelynek szónoka Willi Stoph miniszter- elnök. Az NpK-ban az idén széles körben megemlékeznek a nagy német matematikus, fizikus és csillagász, Carl Friedrich Gauss születésének 200. évfordulójáról is. Az NDK Tudományos Akadémiája által létrehozott Gauss-emlékbizottság az évfordulóra első ízben megjelenteti Gauss latin nyelven íródott híres matematikai naplójának német nyelvű kiadását. Az évfordulón — április 30- án — az NDK postája bélyeget, az NDK Nemzeti Bankja pedig jubileumi érmet bocsát k!. A Gauss-évfordulón foglalkoznak a tudósnak azzal a művével is, amelyben elsőként értékelte Bolyai János geometriai vonat1977. III. 4.
