Új Szó, 1977. március (30. évfolyam, 59-89. szám)

1977-03-01 / 59. szám, kedd

VÉGSŐ BOCSI) JARMILA GLAZAROVÁTÓL (ČSTK) — A Prágai Nemzeti Színház gyászlobogókkal díszí­tett épületében tegnap délután vettek végső búcsút a főváros lakói a neves írónőtől, Jarmila Glazarová Klement Gottwald ál­lami díjas nemzeti művésztől, a Munkaérdemrend kitüntetett­jétől. A ravatalnál a Cseh írók Szövetségének tagjai álltak díszőrséget. A rengeteg virág­csokor és köszörű között ott voltak Gustáv Husák köztársa­sági elnök, a szövetségi és a cseh kormány, a cseh Kulturá­lis Minisztérium, a Cseh írók Szövetsége s más szervezetek és intézmények csokrai, koszo­rúi. A CSKP Központi Bizottsága, a szövetségi és a cseh kormány nevében Milan Klusák cseh kul­turális miniszter vett utolsó bú­csút Jarmila Glazarovától. Az olvasók nevében Jan Kozák ér­demes művész, a Cseh írók Szövetségének elnöke búcsúz­tatta az elhunytat. A gyászszertartás a csehszlo­vák állami himnusz hangjaival ért véget. MEGKEZDŐDÖTT A MAGYAR KULTÚRA NAPJAINAK ESEMÉNYSOROZATA (Folytatás az 1. óidéirólJ „Mindannyiunk számára iga­zi élményt ndó napok voltak ezek. Megismertük vagy újra felfedeztük a cseh és a szlo­vák nép nagy alkotásait, ro­konszenves, tehetséges művé­szek lopták be magukat a ma­gyar közönség szívébe, tovább erősítve a népeinket összekötő baráti szálakat. Arra töreked­tünk, hogy a magyar kultúra napjai alkalmából a szocialista Magyarország művészetét mél­tóan képviselő művészekkel, együttesekkel ismerkedhesse­nek meg“ — mondotta. Hangoztatta, hogy a felsza­badulás óta eltelt három év­tized újjáteremtette, gazdagab­bá tette a közép- és kelet­európai népeket összekötő kap­csolatokat. „Valósága már visszafordíthatatlanul és kitö­rölhetetlenül mindennapjaink valósága. Ezért mégis mindig ünnep egy-egy ilyen bemutat­kozás. Azt szeretnénk, hogy a magyar kultúra és a csehszlo­vák közönség találkozása hoz­zájáruljon internacionalista testvériségünk elmélyítéséhez“ — mondotta dr. Marczali Lász­ló. Befejezésül a színház név­adójának, Smetanának a sza­vát idézte: „Erőnk mindenkor­ra elegendő, ha azt a közösség szelleme hatja át, ha erőnket a közös ügyre, a közös mun­kára összpontosítjuk.“ A magyar kultúra napjainak eseménysorozata a csehszlovák magyar kulturális kapcsolatok történetében a legszélesebb áttekintést nyújtja a csehszlo­vákiai közönség részére a mai magynr kultúráról és művé­szetről. Ezekben a napokban hazánk több mint 40 városá­nak közönsége lehet részese különböző magyar kulturális rendezvényeknek. Nagy várako­zás előzi meg a budapesti Víg­színház, a Magyar Állami Népi Együttes, és a Liszt Ferenc Kamarakórus csehszlovákiai vendégszerepléseit; a magyar filmművészetet reprezentáló legújabb filmek ünnepi bemu­tatóit, s a mai magyar ipar- művészeti kiállítást, a magyar irodalmi estéket. A hazánkban fellépő magyar művészeti együtteseken kívül számottevő a cseh és a szlovákiai művé­szeti és kulturális intézmények részvétele a magyar kultúra napjainak műsorában. Tizenöt cseh és szlovákiai színház mű­során szerepel ez idő szerint magyar színmű. Magyar művé­szek lépnek fel csehszlovák szimfonikus zenekarok műsorá­ban. Liszt, Bartók, Kodály, de mai magyar zeneszerzők művei is állandó alkotóelemei neves csehszlovákiai szimfonikus ze­nekarok és előadóművészek re­pertoárjának. A rádió és a te­levízió is jelentősen hozzájárul a szocializmust építő magyar nép kultúrájának, szellemi gazdagságának széles körű népszerűsítéséhez. SOMOGYI MÁTYÁS BARÁTI LÉGKÖRBEN Közlemény a Ghánái Szakszervezeti Kongresszus küldöttségének csehszlovákiai látogatásáról (ČSTK) — A Ghánái Szakszerve­zeti Kongresszus (GTUC) küldött­sége a Szakszervezetek Központi Tanácsának meghívására 1977. február 19-e és 27-e között bará­ti látogatást tett Csehszlovákiá­ban. A kéttagú küldöttséget Ab­dul Mumuni Isszifu, a GTUC fő­titkára vezette, másik tagja Nu- noo-Quaya, a GTUC nemzetközi osztályának vezetője volt. Csehszlovákiai látogatása során a Ghánái Szakszervezeti Kong­resszus küldöttsége találkozott Karel Hoffmann-nal, a CSKP KB Elnökségének tagjával, az SZKT Könyvszemle '77 (ČSTK) — A bratislavai Művészetek Házában tegnap nyitották meg a már hagyo­mányos Könyvszemle ’77 című kiállítást, amelyet év­ről évre a könyvhónap elő­estéjén rendeznek meg. Az ünnepélyes megnyitón meg­jelent Pavel Koyš, az SZSZK kulturális miniszter­helyettese, Ján SoloviG érde­mes művész, a Szlovákiai írók Szövetségének vezető titkára, Ondrej Človiečik, a Szlovákiai Könyvkiadók fő­igazgatója, továbbá politikai és kulturális életünk szá­mos ismert személyisége. Ott voltak a bratislavai kon­zulátusok képviselői is. Ez a kiállítás is igazolja, hogy könyvkiadásunk az el­múlt évben jelentős fejlő­dést ért el. Tavaly Szlová­kiában 2685 könyv jelent meg 22 millió példányban, örvendetes, hogy tavaly is számos új, értékes eszmei és művészi szempontból egyaránt igényes szépirodal­mi, valamint más jellegű al­kotás látott napvilágot. A kiállításon a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ese­ményeit felelevenítő publi­kációk közül is többet meg­tekinthetünk. A Könyvszem­le ’77 március 13-ig tart nyitva. elnökével, Viliam Kožíkkal, az SZKT titkárával és Zdenek Gre- gorral, az SZKT nemzetközi osz­tályának vezetőjével. A baráti légkörben lezajlott megbeszéléseken a tárgyaló kül­döttségek kicserélték tapasztala­taikat országaik szakszervezeti mozgalmának jelenlegi helyzeté­ről és feladatairól, valamint Csehszlovákia és Ghana dolgozói­nak és népének életéről és sike­reiről. Mindkét fél pozitívan ér­tékelte a GTUC és a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom kapcso­latait, s megvitatta e kapcsolatok további fejlesztésének kérdéseit. A küldöttségek ezenkívül fog­lalkoztak a nemzetközi szakszer­vezeti mozgalom időszerű kérdé­seivel és új távlataival. Hang­súlyozták annak szükségszerűsé­gét, hogy a nemzetek biztonsá­gának és a tartós világbékének megszilárdításáért vívott harcban meg kell őrizni a dolgozók ak­cióegységét. Ezzel összefüggésben a küldöttségek kiemelték a béke és a leszerelés kérdéseiről folyó nemzetközi tárgyalások fontossá­gát, mégpedig nemcsak Európa, hanem a többi földrész számára is. A felek határozottan elítélik a chilei katonai junta terrorját az ország haladó és demokratikus erői ellen, és határozottan köve­telik, hogy újítsák fel Chilében a szakszervezeti, az állampolgári szabadságjogokat és a deihokra- tikus jogokat. Teljes támogatásukat és szoli­daritásukat fejezték ki az afrikai, az ázsiai és a latin-amerikai né­peknek az imperializmus, a mo­nopóliumok, a gyarmatosítás, a neokolonializmus és a fasiszta el­nyomás ellen vívott harcával. Ki­fejezték teljes támogatásukat a Dél-afrikai Köztársaságban, Zim- babwéban és Namíbiában a rasz- szizmus, a faji megkülönböztetés és a neokolonializmus ellen küz­dő haladó erők harca iránt. A felek egyértelműen támogatják a közel keleti helyzet békés rende­zését. Mindkét küldöttség meg van győződve arról, hogy a nemzeti felszabadító és haladó erők győ­zelme Angolában és Mozambikban az említett országok békés és de­mokratikus fejlődését szolgálja. Végezetül mindkét fél kifejezte azt a kívánságát, hogy tovább szi­lárdítsa és fejlessze a kölcsönös együttműködést. A finn nagykövet bemutatkozó látogatásai (ČSTK) — Viliam Šalgovič, a Szlovák Nemzeti Tanács Elnö­ke tegnap Bratislavában Benyó Máténak, az SZNT alelnökének jelenlétében bemutatkozó láto­gatáson fogadta Olli Auert, a Finn Köztársaság csehszlová­kiai rendkívüli és meghatalma­zott nagykövetét állomáshelyé­nek elfoglalásával kapcsolat­ban. Baráti beszélgetés kereté­ben tájékoztatta vendégét a szlovákiai szocialista építőmun­ka eredményeiről, valamint a Szlovák Szocialista Köztársaság legfelsőbb törvényhozó szervé­nek feladatairól. Az új finn nagykövetet ugyancsak bemutatkozó látoga­táson fogadta Peter Colotka, a szlovák kormány elnöke, Mi­roslav Válek, a SZSZK kulturá­lis minisztere, Alojz Kusalík, az SZSZK iparügyi minisztere, va­lamint Ladislav Martinak, Szlo­vákia fővárosa, Bratislava fő­polgármestere is. ★ Hosszabb betegség után tegnap Prágában elhunyt dr. Ba Maung, a Burmai Unió Szo­cialista Köztársaság csehszlo­vákiai rendkívüli és meghatal­mazott nagykövete. Ebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek, csehszlovák külügyminiszter táviratban fejezte ki részvétét U Hla Phon burmai külügymi­niszternek. ★ Miroslav Válek, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kulturális minisztere a rekonstruált és újjáépített Szlo­vák Nemzeti Galéria újrameg- nyitásának előestéjén fogadta a Szlovákiai Nők Szövetsége Központi Bizottsága Elnökségé­nek tagjait Elena Litvajovának, az SZLKP KB Elnöksége tagja, a Szlovákiai Nők Szövetsége Központi Bizottsága elnökének vezetésével. ★ Walter Ganipa, az NDK bratislavai főkonzulja és mun­katársai tegnap Bratislavában baráti összejövetelen találkoz­tak a sajtó, a rádió és a tele­vízió képviselőivel. Beszédében az NDK főkonzulja nagyra ér­tékelte az újságíróknak azt a tevékenységét, amellyel az NDK dolgozóinak életét és sikereit népszerűsítik. Prágában megkezdte működését a Szlovák Kultúra Klubja Tegnap Prágában, a Fővárosi Művelődési Központ mellett ja­nuár elsején alakult Szlovák Kulturális Klub elnökségének tagjai sajtótájékoztatón ismer­tették a klub céljait. Dr. Jan Riško, a Csehszlovák Rádió igazgatója, a klub tiszteletbeli elnökségének tagja elmondta, hogy a klub küldetése a Prá­gában élő és dolgozó szlová­kiai dolgozók, valamint a szlo­vák kultúra iránt érdeklődők körében a proletár internacio­nalizmus, a szocialista hazafi- ság, a csehek és a szlovákok, valamint a hazánkban élő nemzetiségek testvériségének szellemében elősegíteni és szervezni a közművelődési munkát. A klub további célja, hogy a CSSZSZK fővárosa nyil­vánosságának körében népsze­rűsítse és közvetítse a múlt, és a szlovák nép haladó ha­gyományaiból merítő kultúrát és művészetet, a mai szlovák szocialista szellemi élet érté­keit a kultúra, a művészet, va­lamint a társadalmi tevékeny­ség valamennyi területéről. A klub keretében közművelődési, építőipari, oktatási, felsőokta­tási és más szekciók alakultak. Tartósan, vagy átmeneti idő­re jelenleg közel 20 000 Szlo­vákiából származó dolgozó él Prágában. Elsősorban a prágai lakásépítkezésekben és a je­lentős nagy beruházások építé­sében részt vevő építőmunká­sok, a néphadsereg tagjai, diá­kok, valamint a szövetségi kormányhivatalokban és szer­vezetekben dolgozó alkalma­zottak. A klub tanácsának el­nöke Jozef Havas mérnök. A tanács munkájában egyaránt részt vesznek cseh és szlovák nemzetiségű személyiségek. (sm) FOLYIK AZ ŰRBŐL NYERT INFORMÁCIÓK FELDOLGOZÁSA A Szaijut—5 űrállomás továbbra is kozmikus pályán marad Moszkva — Az Azerbajdzsán­ban lévő „Kaszpi“ Tudomá­nyos-termelési Központ munka­társai megkezdték a Gorbatko és Glazkov űrhajósok által a Szaljut-5 fedélzetén kapott in­formációk feldolgozását. Az Interkozmosz Tanácsának dön­tése értelmében a „Kaszpi“ tölti be az űrhajózással kap­csolatos kutatások koordináló szerepét, és ebben a minőség­ben összehangolja a szocialis­ta országokban folyó kutató­munkát is. Az intézel kidolgozza az űr­ből kapott, a talajtani-biológiai kutatásokban felhasználható információk alkalmazási mód­szereit is. Azerbajdzsánban, Il­letve a sztavropoll körzetben most olyan, egyedülálló tudo­mányos-termelési kísérletet ter­veznek, amelynek során a gya­korlatban’ fogják alkalmazni a kozmoszból kapott információk alapján kialakított módszertani elgondolásokat. A 18 napos kísérlet idején a Szaijut—Szojuz orbitális komplexum körülbelül kétezer különböző műszere gyakorlati­lag szakadatlanul árasztotta a Földre a tájékoztató adatokat. A Szaljut-4 űrállomás több mint két évig „tevékenykedett“ a kozmikus pályán. Az ered­mény — több mint 300 tudo­mányos-műszaki kísérlet. A Szaljut-5 űrállomásnak, miután véget ért a második személy­zet expedíciója, még tovább kell „dolgoznia“. A Szaljut-5-ön végzett kuta­tások egyik iránya a kozmi­kus technika további tökélete­sítése, a távlati módszerek ki­dolgozása. Viktor Gorbatko és jurij Glazkov alapos karbantartó munkát végzett, aminek szin­tén nagy jelentősége van a jövendő expedíciók szempont­jából, mert egyre hosszabb lesz a pályára juttatott objektumok üzemeltetési ideje. A kutatások másik iránya a gyakorlati népgazdasági fel­adatok moeoldásával függ ösz- sze. Az irányítóközpontban meg­mutatták a tudósítóknak az Aral-tó és a Kaszpi tenger kör­zetéről készült nagyszerű tér­képet, amely a Szaljut-4 űrál­lomáson a Pjotr Klimuk és Vi- talij Szevasztyjanov által ké­szített harminc kozmikus fény­kép alapján készült. A szakértők általános véle­ménye szerint a kozmonauták az egész kísérlet során első­rendű munkát végeztek. Erich Honecker befejezte varsói látogatását Varsó — Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitká­ra, az NDK Államtanácsának elnöke, február 26—27-én ba­ráti látogatást tett Lengyelor­szágban, Edward Giereknek, a LEMP KB első titkárának meg­hívására. Edward Gierek és Erich Ho­necker igen nagyra értékelte a két párt és az állam között, a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus eszméi alapján fejlődő kapcso­latokat. Kiemelték a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Ťestiilete bukaresti ülésén megfogalmazott javasla­tának döntő fontosságát. Fog­lalkoztak a helsinki Záróok­mány aláíróinak közelgő belg­rádi tanácskozásával is, rámu­tatva, hogy ez a tanácskozás pozitívan szolgálhatja az euró­pai enyhülési folyamat előbbre- vitelét. Erich Honecker meghívta Ed­ward Giereket, hogy párt- és állami küldöttség élén tegyen hivatalos látogatást az NDK- ba. SÚLYOSBODIK A DÉL-LIBANONI HELYZET Izraeli csapatok folytatják provokációikat libanoni határmenti faluk ellen Bejrút — Dél-Libanonban a helyzet tovább súlyosbodik. Több bejrúti lap a robba­násig feszültnek tartja. Az iz­raeli tüzérség állandóan lövi a határmenti falvakat, amelyek­nek lakossága tömegesen elköl­tözik az ország belterületeire. Tel Aviv a jobboldali keresz­tény erőkkel közösen úgyneve­zett biztonsági övezet kialakí­tására törekszik,' amely az iz­raeli—libanoni határ mentén húzódna. A libanoni kormánykörök úgy ítélik meg, hogy Dél-Libanon kritikus helyzete Izrael expan­zív politikájának új bizonyíté­ka. E problémát a legmagasabb szintű arab konferenciának kell megoldania, amely március vé­gén Kairóban ül össze. MACHEL: LEGFŐBB FEGYVER A DOLGOZÓK EGYSÉGE Maputo — Az új Mozambik építéséért vívott harc legfőbb fegyvere a dolgozók egysége és összeforrottsága, jelentette ki Samora Machel, a Mozambi­ki Köztársaság elnöke Maputó- ban a Compania Industria da Matola üzem dolgozóinak mon­dott beszédében. Hangsúlyozta a fegyelem, a szervezettség, a munka termelékenysége eme­lésének szükségességét a szo­cialista elveken alapuló társa­dalom építése szempontjából. Samora Machel hangsúlyozta, hogy a FRELIMO III. kongresz- szusa határozataival összhang­ban, amely meghatározta a fel­adatokat és az új társadalom kiépítéséhez vezető konkrét utat, minden öntudatos polgár­nak mozgósítania kell erejét a jelenlegi nehézségek leküz­désére és a kivívott győzelmek megszilárdítására. New Yorkot csőd fenyegeti A város vezetői a kormánytól kérnek hitelt Hatmillió munkanélküli a Közös Piac országaiban 41 Olaszország lapok nélkül Brüsszel — A Közös Piac or­szágaiban csaknem 6 millió a munkanélküli. Ez a tény azt jelenti, hogy jelenleg a munka­képes lakosság 6 százaléka nincs munkaviszonyban. A helyzet annál súlyosabb, mivel a munkanélküliség grafi­konja a „kilencek“ valameny- nyi országában gyakorlatilag állandóan emelkedik. A mun­kanélküliség legnagyobb mér­tékben a nőket sújtja. )elenleg 3,6 millió nő van munka nélkül. Róma — Olaszországban teg­nap nem jelentek meg a lapok, mivel a nyomdaipar alkalma­zottai vasárnap 24 órás általá­nos sztrájkot tartottak. A mun­kások az új kollektív munka­szerződések megkötését szor­galmazzák, amelyek számukra magasabb béreket és jobb mun­kafeltételeket biztosítanának. Az elmúlt két hét alatt ez már az olasz nyomdászok harmadik országos sztrájkja. New York — Az USA legna­gyobb városát ismét csőd fe­nyegeti. A New York-i városi tanács kérte a kormányt, hogy azonnal nyújtson 255 millió dolláros hitelt, mert ellenkező esetben a városnak március 7-ig le kell állítania a bérek kifizetését. New York 1975 no­vembere óta a legsúlyosabb pénzügyi válságát éli, melyet a szövetségi kormány segítsé­ge nélkül kénytelen leküzdeni. 1977. III. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom