Új Szó, 1977. február (30. évfolyam, 31-58. szám)
1977-02-28 / 58. szám, hétfő
A DUKLA HARMADIK VERESÉGE A VSS otthon sem tudott győzni ^ Meglepően sok tizenegyes ^ A Trenčín pontot vitt el Trnavából ^ Ma: Bohemians—Ostrava Az I. labdarúgó-liga 18. fordulója után újabb ponttal csökkent az éllovas Dukla Praha előnye a második helyen álló Slávia előtt. A katonák idegenben a Žilina ellen elszenvedték harmadik vereségüket, és eddigi tavaszi mérlegük meglepően kedvezőtlenül alakult: két vereség, egy győzelem. A sereghajtó VSS ezúttal otthonában szenvedett vereséget, és helyzete egyre reménytelenebb. A forduló krónikájához tartozik, hogy a tegnapi hét mérkőzés közül csak a Sparta és a Slovan pályáján nem láthattak tizenegyest a nézők. Egy mérkőzés mára maradt, a Bohemians —Ostrava találkozót 16.30 órakor kezdik. A következő forduló párosítása (március 5.): Frýdek-Místek—Bohemians, Lokomotíva—Slovan, Zbrojovka—Plzeň, Slávia—Žilina, Dukla—Sparta, Teplice—Trnava, Trenčín—VSS, Inter—Ostrava. 2:0 (1:0) Slovan Zbrojovka Bratislava, 9000 néző, játékvezető: Horbas. Góllövők: Mrva és Kováč. A vendégek már az első percektől fogva behúzódtak kapujuk elé és biztosan hárítottak minden hazai kísérletet. A Zbrojovka Jól megteremtett védői nagy gondokat okoztak a Slovan játékosainak, akik sokáig a kevés sikert eredményező magas beadásokkal kísérleteztek. A hazaiak a 31. percben szerezték meg a vezetést, No- votný lövését Václavíček a jól érkező Mrva elé fejelte, akinek nem okozott gondot az üres kapuba találni. A második félidőben bátrabban játszottak a vendégek, és teljesen egyenrangú ellenfélnek bizonyultak. A 74. percben a hazai csapatban Novotnýt Ondruš váltotta föl, aki meglepetésre az előretolt csatár szerepét töltötte be. Az ő érdeme a Slovan második gólja, a 87. percben pontos beadása a fedezetlenül álló Kováč elé került, aki kapásgóllal állította be a végeredményt. A győztes csapat teljesítménye elmaradt a várakozástól, főleg a Dukla ellen látottaktól. 2:2 (1:0) Trnava Trenčín Trnava, 12 000 néző, játékvezető: Fausek. Góllövők: Korytina, Dobiáš (tizenegyesből), ill. Kovács és Sokol. A hazaiak a várakozásnak megfelelően nagy nyomással kezdtek és úgy tűnt, a Trnava ezen a mérkőzésen megszerzi első idei győzelmét. Az első félórában a vendégek alig jutottak szóhoz, és egyetlen egy lövést sem küldtek Kozinka kapuiára. A vendéglátók a számtalan gólhelyzet közül csak egyet tudtak kihasználni, a 33. percben Masrna és Fekete ismételt lövését Machač Korytina elé ütötte, aki nem hibázott. A második félidő elején sem változott a játék képe, a hazaiak kitartóan támadtak, azonban megfeledkeztek a védelemről. Az 51. percben Dobiáš elvesztette a labdát és a szemfüles Kovács nagy meglepetésre egyenlített. A gól után bizonytalanná vált az addig magabiztos Trnava játéka, a 65. percben sorozatos hibát követtek el a hazai védők és Sokol vezetéshez juttatta a vendégeket. A Trnava nem adta fel a küzdelmet, az utolsó húsz percben nagy nyomás nehezedett Ma- chaé kapujára, s ez végül is gólt eredményezett. Fausek játékvezető Fekete felvágásáért ítélt büntetőt, melyet Dobiáš hidegvérrel küldött a hálóba. 1:2 (0:0) 1977 II. 28. VSS Inter Košice, 10 000 néző, játékvezető: Litoš. Góllövők: Gallis (tizenegyesből), ill. Brezík (2). A hazaiaknak sorrendben tizedik ligamérkőzésükön sem sikerült győzniük. A szurkolók azt várták, hogy a két idegenben elszenvedett vereség után csapatuk végre megszerzi az első tavaszi bajnoki pontokat. A VSS nagy nyomással kezdett, a harmadik percben Audi előtt óriási gólszerzési lehetőség adódott, melyet könnyelműen kihagyott. A szél által támogatott vendégek gyorsan magukra találtak és már az első negyedóra elteltével átvették a játék irányítását. A sárga-feketék sokat foglalkoztatták szélsőiket és nagyon jó teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet az eltiltás után ismét pályára lépő Petráš, valamint a válogatott Jurkemik. A félidő hajrájában újabb nagy gólszerzési lehetőség adódott a VSS játékosai előtt, Gallis lövése a kapufán csattant, de a lepattanó labdát Andrejko közelről elvétette. Szünet után a hazaiakat támogatta a szél, a vendégek kapujuk elé szorultak, de nem engedték gólhelyzetbe kerülni az erőtlenül játszó VSS-csatárokat. Az 58. percben nagyot hibázott a VSS védelme, a szemfüles Brezík biztosan értékesítette a kínálkozó lehetőséget. Hat perccel a mérkőzés befejezése előtt ismét a fiatal Brezík volt eredményes. A hazaiak becsületgólját Gallis lőtte tizenegyesből, miután előzőleg egyedül tört Kovarík kapujára és a tizenhatoson belül Barmoš szabálytalanul szerelte őt. 3:1 (2:1) Žilina Dukla Žilina, 7000 néző, játékvezető: Korček. Góllövők: Frič, Chobot (tizenegyesből), Galvá- nek, ill. Vizek (tizenegyesből). A hazaiak nagy kedvvel kezdtek és már a második percben Frič révén megszerezték a vezetést. A gólnál nagyot hibázott Dvofák, a vendégek válogatott-jelölt középhátvédje. A 16. percben született a vendéglátók második gólja. Egy ha^ai szögletrúgásnál a vendégek kapusa, Netolička szabálytalanul akadályozta Tomá- neket és a megítélt büntetőt Chobot biztosan értékesítette. Egy perccel később Chobot szabadrúgása a kapufán csattant. A 20. percben a határozottan bíráskodó Korček a hazaiak ellen ítélt büntetőt, miután Šulgan szabálytalanul szerelte a kapura törő Vizeket, aki a megítélt tizenegyest biztosan lőtte a hazaiďk kapujába. Két perccel a félidő befejezése előtt Tománek átadását Galvá- nek értékesítette, Szünet után a nehéz, sáros talajon nagyot esett a játék színvonala, a hazaiak az eredmény tartására törekedtek, a katonáknak pedig nem volt elég erejük ahhoz, hogy megfordítsák a számukra kedvezőtlen eredményt. A játék képe alapján a Žilina győzelme megérdemeltnek mondható. A hazaiak minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket. A Dukla csapatában ezúttal meglepően sokat bizonytalankodott a védelem és a középpályások sem tudták megközelíteni szokott formájukat. Frýdek-M. i.1 ZO.n\ Lokomotíva “•* Frýdek-Místek, 6000 néző, játékvezető: Pouček. Góllövők: Marchevský (2), Coufal, Bar- čák (tizenegyesből), ill. Fecko. A tartalékos Lokomotíva (Kozák, Józsa és Dobrovič hiányzott) adósa marack hírnevének és kevés ellenállást tanúsított a lelkesen játszó hazaiak ellen. A vendéglátók százszázalékosan kihasználták a kínálkozó lehetőséget és helyeként jó játékkal szereztek két bajnoki pontot. A győztes csapat legjobbja Marchevský volt, aki kétszer talált a hálóba. A vendégek a találkozó utolsó félórájában kiegyenlítették a játékot, 3:0-ás állásnál Fecko révén szépítettek, de többre nem tellett erejükből. Néhány másodperccel a mérkőzés befejezése előtt Barčák tizenegyesből állította be a végeredményt. nek gyorsan sikerült egyenlítenie, majd az 55. percben a vezetést is megszerznie. A hazai csapat lelkesedését Petr Herda váratlan egyenlítő gólja törte meg. 3:1 (3:1) Sparta Teplice Prága, 10 000 néző, játékvezető: Krchňák. Góllövők: Strán- ský (2), Vdovjak, ill. Pokluda. A sok gól ellenére csalódást okozott a mérkőzés színvonala. A gólok szinte kivétel nélkül nagy védelmi hibákból születtek. Nem a teplicei védőkön múlott, hogy csak három gólt kapott csapatuk. A Teplice helyenként alárendelt szerepet játszott, a Sparta nagyobb erőbedobással a vendégek védelmi hibáiból adódó helyzetek értékesítésével nagyobb arányban Is győzhettek volna. A TÁBLÁZAT ÁLLÁSA 1. Dukla 18 12 3 3 41:19 27 2. Slávia 18 97 2 34:20 25 3. Inter 18 9 3 6 33:23 21 4. Trenčín 18 85 5 27:25 21 5. Brno 18 84 6 26:24 20 6. Ostrava 17 75 5 26:19 19 7. Slovan 18 83 7 25:21 19 8. Sparta 18 8 3 7 24:24 19 9. Žilina 18 74 7 27:23 18 10. Bohemians 17 65 6 21:20 17 11. Teplice 18 6 5 7 27:29 17 12. Plzeň 18 48 6 23:27 16 13. Lokomot. 18 7110 28:3715 14. Trnava 18 54 9 13:28 14 15. F.-Mistek 18 4 3 11 20:31 11 16. VSS 18 3 1 14 21:46 7 A rajt sikerült Ausztriában megkezdődtek a férfi kézilabda világbajnokság ,,B“ selejtező csoportjának küzdelmei. A csehszlovák válogatott jól kezdett. Az első mérkőzésen 24:16 (11:12) arányban legyőzte Svájcot. Az ellenfél az első játékrészben már 12:7-re vezetett, a csehszlovák fiúk azonban a szünet után nyújtott kitűnő teljesítménnyel biztosan szerezték meg a győzelmet. Az NDK fölényes 36:18 (19:8) arányú győzelmet ért el Portugália ellen. További eredmények — „A“- csoport: Bulgária—Svájc 21:20 10:9), ,,B“-csoport: Ausztria— Franciaország 15:19 (9:10), Ausztria—Svédország 15:28 (8:15), ,,C“-csoport: Izland— Portugália 29:14 (14:9), „Du- csoport: Spanyolország—Hollandia 26:16 (10:7), Norvégia —Hollandia 17:18 (10:6). Lapzárta előtt árekezett A sakkvilágbajnokság negyeddöntőjének első játszmája a szovjet Lev Polugajevszkij és a brazil Henrique Mecking között Luzernben a 40. húzás után függőben maradt. A találkozón mindkét játékos időzavarba került. Mecking a 39. húzás után tiltakozott, mert szerinte Polugajevszkij túllépte a gondolkodási időt. A főbíró, a svájci Alex Crisovan azonban megállapította, hogy Polugajevszkij mind a 40 lépést időben megtette. A 25 esztendős Mecking nem várt ellenállásra talált a 17 évvel idősebb Polu- gejevszkijnél, akinek a függőállásban három gyalogos előnye van. slávia 2:2 (0:1) Plzeň, 10 000 néző, játékvezető: Čejka. Góllövők: Karafiát, Dvorák, ill. Veselý és P. Herda. A tallini nemzetközi sakkversenyen Josef Pribyl győzött Walter Cheurach ellen. A tornán Tál vezet 4,5 ponttal a 4 pontos ühlmann előtt. A hazaiak nagy lehetőséget szalasztottak el, kilenc perccel a találkozó befejezése előtt döntetlen állásnál Sloup tizenegyese a kapufáról pattant a mezőnybe. A Slávia nyílt kártyákkal játszott és az első félidőben megérdemelten szerzett vezetést. Szünet után a PlzeňNem hivatalos jelentés szerint a legjobb európai asztaliteniszezők ranglistaversenyén Szarajevóban a férfiaknál a csehszlovák Milan Orlowski végzett az első helyen, a francia Európa-bajnok Secretin, a jugoszláv Snrbek, valamint két magyar versenyző, Jónyer és Gergely előtt. A nőknél a magyar Kisházi Beatrix lett első. FIBINGEROVÁ TARTJA KITŰNŐ FORMÁJÁT HÁROM FEDETTPALYAS csücs ostravaban Szombaton és vasárnap Ostravában bonyolították le az országos férfi és női fedettpályás atlétikai bajnokságot. A kétnapos küzdelmekben három országos felnőtt csúcs született. A bajnok« ságon nyújtott teljesítmények, valamint a korábbi eredmények alapján kijelölték a San Sebastinn-i atlétikai EB-n induló együttest. A csehszlovák színeket nyolc atléta képviseli. Az utazó csapat nyolcadik tagját azonban csak a hétközi nemzetközi magasugró versenyek után jelölik ki. Csehszlovákiát a következő atléták képviselik San Sebastianban: Fibingerová, Nygrýnová, Kra- tochvílová. Čeŕovský, Chebeň, Bartoňová és Polák. Az első napon két számban született országos csúcs. Chebeň az 50 méteres síkfutásban az előfutamban 5,6 mp-cel beállította a régit, majd a döntőben 5,5-tel ért el új rekordot. A rúdugrásban Lesák 505- cm- rel lett országos bajnok és egyben csúcstartó. Az első napon a legnagyobb érdeklődés a világcsúcstartó Fibingerová rajtja iránt nyilvánult meg. Csak két érvényes kísérlete volt, azonban a harmadik sorozatban 21,75 méterre lökte a súlyt és ez a teljesítmény egy héttel ezelőtt még világcsúcsot jelentett volna. Bíztatóan szerepelt a női távolugrásban Nygrýnová — 652 cm. Drámai küzdelmet hozott a 400 méteres férfi síkfutás, amelyben Kárský a célegyenesben mellszélességgel győzött Kodejš ellen. Vasárnap az 50 méteres férfi gátfutásban Čeŕovský ragyogó fedettpályás . csúccsal, 6,3 másodperccel szerzett aranyérmet. Nagy küzdelem volt az elsőségért a férfi és a női 1500 méteren is. A kétnapos érem- vadászat hőse kétségkívül a bratislavai Inter 26 éves futója, Štefan Polák volt, aki szombaton 3000 méteren, vasárnap pedig 15bd méteren bizonyult a legjobbnak. Érdekes versenyt vívtak a távolugrók. Az első sorozat után Krivka egy centiméterrel vezetett Tol- nay előtt, utolsó kísérleténél azonban 16 centiméterrel javított és remek teljesítménnyel szerzett bajnoki címet. Eredmények — férfiak — 50 m: 1. Chebeň (Dukla B. B) 5,5, 400 m: 1. Kárský (RH Praha) 45,6, 1500 m: 1. Polák (Inter Bratislava) 3:47,8, 3000 m: 1. Polák 8:05,5, 800 m: 1. Grendych (RH Praha) 1:53,9. 50 m gát: 1. Čeŕovský (LIAZ Jablonec) 6,3 — csehszlovák csúcs, magasugrás: 1. Moravee (UK Bratislava) 214, távolugrás: 1. Krivka (RH Praha) 776, hármasugrás: 1. Hradil (Ca. Piába) 15,51, rúdugrás: 1. Lesák (VŠ Praha) 505, súlylö- kéá: 1. Hamár (Du. Praha) 17,53. Nők — 50 m: 1. Jimramovská (Zbrojovka Brno) 6,3, 400 m: 1. Kratochvílová (Slavoj Čás- lav) 55,9 800 m: 1. Cerchlano- vá (SVÍT Bratislava) 2:09,7, (az előfutamban 2:08,7), 1500 m. 1. Sivková (VŽKG) 4:40,2 — csehszlovák ifj. csúcs, magasugrás: 1. Karbanová (LIAZ Jablonec) 182, távolugrás: i. Nygrýnová (RH Praha) 652, súlylökés: 1. Fibingerová (VŽKG) 21,75, 50 m gát: 1. Chocová (VŠ Praha) 7,2. A SPORTFOGAD* S HÍREI A Športka 9. játékhete első húzásának nyerőszámai: 2 6 19 26 33 42 Prémiumszám: 49 A második húzás nyerőszámai: 9 10 27 28 30 42 Prémiumszám: 37 A MATES nyerőszámai: 1 6 11 14 28 • Az NDK—Szovjetunió Junior atlétikai viadalon a 18 éves Vlagyimir Jascsenko 226 cm-rel nyerte a magasugrást. Viktor Szpaszov 530 cm-rel győzött rúdugrásban, A női magasugrásban Berger 188 cm-rel bizonyult a legjobbnak.. NAPIRENDEN A NEVELÉS KÉRDÉSEI Bratislavában szombaton befejeződött a CSSZTSZ Szlovákiai Központi Bizottságának kétnapos plenáris ülése. A tanácskozáson jelen volt Daniel Futej, az SZLKP Központi Bizottságának osztályvezetője és Ernest Demetrovič, a CSSZTSZ Központi Bizottságának alelnöke. A tanácskozás záró napjának programján a káderek nevelésének kérdései szerepeltek. Bevezető előadást Miroslav Červenka, a CSSZTSZ Szlovákiai Központi Bizottságának alelnöke tartott. Hangsúlyozta, hogy társadalmunk nagy jelentőséget tulajdonít az emberek nevelésének és művelődésének. A testnevelés területén a nevelést és a művelődést mindenekelőtt az iskolaügy és a különböző társadalmi szervezetek realizálják. Azonban pótolhatatlan szerepe van ebben a testnevelési szervezetnek, amely az önkéntes edzők, gyakorlatvezetők, játékvezetők ezreit képezi ki, s a különféle sajátos formákban tagjainak százezrei művelődnek és nevelkednek. A vitában felszólalt Daniel Futej elvtárs is. Kidomborította, a káderpolitika kulcsfontosságú szerepét a CSKP XV. kongresszusán elfogadott irányvonal megvalósításában. Egyben rámutatott, hogy a párt politikájának megvalósítása során eltérőek az eredmények, az egyes sportágakban és testnevelési egyesületekben, valamint az egyes kerületi és járási bizottságokban. — Ennek az az oka — mondotta —, hogy egyes dolgozók, tisztségviselők és aktivisták eltérő kezdeményezéssel, határozottsággal, áldozat- készséggel és felelősségtudattal állnak hozzá a feladatok teljesítéséhez és a problémák megoldásához. Az is előfordul, hogy né- hányan a meghatározott elveket és határozatokat a saját szájuk íze szerint magyarázzák. — Pártunk szervei és szervezetei maradéktalanul támogatni fogják azokat a vezető dolgozókat, akik következetesen, kitartóan és megalkuvás nélkül valóra váltják a XV. pártongresszus irányvonalát, érvényesítik az össztársadalmi érdekeket és harcolnak a felelőtlenség minden megnyilvánulása ellen — hangoztatta Daniel Futej. A vita keretében felszólalt Ernest Demetrovič is. Felszólalásában a figyelmet a hivatásos edzők, szakmai és tudományos előkészítésére, képzettségi szintük emelésének problémáira összpontosította és hangoztatta a legújabb elméleti ismeretek elsajátításának szükségességét. A kétnapos tanácskozás megfelelő határozatok elfogadasaval ért véget. Hron, a Zbrojovka kapusa biztos kézzel hárít. Balról Mrva, Hron, Ján Capko- vič és Kováč látható. (Vojtíšek felv.)