Új Szó, 1977. február (30. évfolyam, 31-58. szám)
1977-02-28 / 58. szám, hétfő
Ruffy Péter ARANY JÁNOS LEVELEZÉSE Címként azt is írhattam .volna, hogy Kedves aranyom, Barát Jánosi vagy azt, hogy Aranyos szájú szent János barátom! levelezése. Mind a kettő Petőfi megszólítása, az ő leleménye, s választhattam volna a tréfás-franciás trouvaille-t, ahogyan Arany nevezte volt magát Episztola Petőfihez című verses levelében: „Imádott barátom, jó Petőfi Sándor, / Szívélyes üdvözlését íme küldi Jean d’Or.“ i. Leveleket olvasok Arany Jánostól, leveleket Arany Jánoshoz, tanulmányt, jegyzeteket, több mint kilencszáz oldalas munkát Arany Jánosról. Annyi őrizés, kallódás, összegyűjtés, rejtegetés, olyan sok háborús'kár, pusztulás, annyi szétszóródás. annyi hiányos, nem teljes kiadás, olyan sok — évtizedekre terjedő — gyűjtőmunka után megjelentek végre Jean d’Or levelei. Kazinczyé és Toldy Ferencé mellett ez volt tizenkilencedik századunk legnagyobb irodalmi levelezése, s ahogyan Sáfrán Györgyi, a roppant munka sajtó alá rendezője írta: „Nálunk a leg nagyobb 19. századi kritikai kiadásra kerülő írói levelezés Arany Jánosé.“ Megjelentek végre Jean d’Or levelei, pontosabban az Arany-levelezés 344 darabja abból a kö rülbelül kétezerből, amelyet meghagyott a vak idős s abból a körülbelül ezerből, amely úgy tűnt el, veszett a semmibe, hogy másolata vagv előző kiadása az utókorra maradt. Kétezer létező és ezer nemlétező levelet közöl majd Arany János Összes Művei akadémiai kritikai kiadásának a keretében az a négy-öt kötet, amely a megmentett, s eddig feltárt levelezést örökíti ál az utókorra. A megmaradt kétezer levélkézlratnak is csak a harmada való Aranytól, aki több mint száz évvel ezelőtt már sejtette, szellemszemével előre látta ezt a szerkesztői, kiadói igyekezetet, hiszen 1858-ban ezt írta Tompa Mihálynak: „Semmisem bosszantana inkább, mint annak előre tudása, hogy levélfirkáim valaha nyilvánossá got látnak...“ Majd pedig a Madách Imréhez intézett egyik 1861-es levélben ezt jegyezte meg: „Nem is fogja az én episztoláimat összegyűjtésre méltónak találni semmiféle irodalmi ódondász!“ 2. Még e csonkaságban is mennyi szikra! Tréfás bölcsesség, lelemény a megszólításban, kedves írói játék, mennyi okos humor, mennyi telitalálat: Petőfit például „lelkem jobb felé“-nek nevezi. Jean d’Or, költészetünk aranyembere, a szalontai jobbágy tizedik gyermeke, aki édesapjától hamuba írt betűkön át tanult meg olvasni, úgy kedvelte, olyannyira tisztelte, oly nagyon szerette a leírt betűt, hogy Petőfi, Tompa teveleit féltve őrizgette, rakosgatta, újra meg újra elővette: „.. mennyi élvezet rejlik az illy foglalkozásban“. Mennyi élvezet rejlik az illy lapozgatásban, az „irodalmi ódondász“. a jó Sáfrán Györgyi — de miért nem javították ki a tanulmány alatt tévesen Sáfrán Györgyként szereplő nevét? — gyűjteményében és jegyzeteiben; Arany leveleit lapozom, Arany leveleiről olvasok, két egyenértékű olvasói izgalom részese vagyok. A csonkaságban is mennyi szikra, írtam, hiszen csonka örökség a mienk: ,,A második világháború legnagyobb irodalomtörténeti vesztesége Arany János családi hagyatékának pusztulása“, írja Sáfrán Györgyi a tanulmányában. Ezt tudtuk, tudjuk valamennyien, ilyen egyszerű mondatban még nem mondta ki így senki. Még e csonkaság is ragyog. Évek, hosszú évek óta ismerem, olvasgatom Arany János szerkesztő úr egykori újságjait (Nép Barátja, Szépirodalmi Figyelő, Koszorú/, minden szerkesztői üzenetéből tanulok és tanultam, ismertem a sajtóról való régi véleményét, idéztem is azokból. Most a teljes szöveg került elém: az 1848-as levél Vas Gerebenhez, s ugyanebből az esztendőből való episztola Petőfi Sándorhoz. Mind a kettő a sajtóról szól; a jóról. A Nép Barátját Vas Gereben szerkeszti 48-ban Pesten, a segédszerkesztő a Szalontán élő Arany. Száz év után, több mint egy évszázad után is van mit tanulnunk a szalontai iobbágy tizedik gyermekétől. „Hogy mi a lapban czikkezünk, megint czik- kezünk, magyarázunk, megint magyarázunk: ez mind jó. De a nép, hidd el, megunja a szünte- leni prédikácziót, írja Szalontárói Vas Gerebennek. A lap, írja, „az eseményeket közölje híven, jó hírt, rossz hírt egyaránt, csak igaz legyen. Nem kell félni, hogy ez a népre káros lesz. A rossz hírt úgy is meghallja, mégpedig nagyítva, jobb hát, ha újságból tudja meg ...“ S elkedvetlenedve a Nép Barátja szerkesztési gyakorlatáról. Petőfinek már így panaszkodik: „Azt is megírtam Vas Gerebennek, hogy ne féltse a népet elrémüléstől, balmagyarázatoktól, s isten tudja mitől, azért ha vele események igaz hírét, az ország állapotát közli. Mindig az volt baja népünknek, hogy titkolóztunk előtte, nem fedeztük fel a dolgok valódi állását, s ez által nem engedtük kifejteni a közérzést.“ Már folyik a szabadságharc háborúja, mikor a Petőfihez írt sorokban megjegyzi: az olvasó nem kedveli az olyan lapot, „a mellyből három héten át sem bír egy árva újdonságot kihalászni. Kivált jelen időkben, bizony egy sem azért fizetett Ruffy Péter írásával Arany Jánosra emlékezünk, születésének 160. évfordulója alkalmából. elő, hogy sülellen elménczségeket halljon és olvasson, hanem azért, hogy a hadi hírekről s kószáló mendemondákról valami igazat tudjon nyomtatásból: ha tehát ezekről hírlapjában semmit sem olvashat, természetesen azon gondolatra jő, hogy bizonyosan valami igen rossznak kell történni, mert azt az urak s újságírók a paraszt- embertől eltitkolják.“ 4. Hol vannak, hova lettek Arany János levelei? Leveleit olvasni gyögyörűség; leveleiről olvasni fájdalom. Ez a kötet a megmentés regénye, de a pusztulásé is. Legnagyobb irodalmi hagyatékunkat sem kímélte az a zord 1dő, amelynek az egész nemzet évtizedeken át részese és szenvedője volt Jean d’Or egyik Petőfihez írt, s 1848. január 7- én kelt levelében megjegyezte, hogy egy bizonyos levél a nagyváradi „gyors szekér“ és Pest közt talán elveszett: „Igen nagy kár lenne érte, ha az sem maradt volna meg az utóvilág bámulatára.“ S hajlott korában, mikor levelezését rendezte, csoportosította, egy 1866. november 14-én kelt levele szerint abban bízott, hogy „az én jó fiam“ meg fogja becsülni ezt az örökséget „értéke szerint“. Hol vannak ma Arany levelei? Hol gyűjtötte össze a kéziratokat, hol készítette a másolatokat, hol csinált mikrofilmeket Sáfrán Györgyi? Arany levelére is jellemző a diaszpóra. A szétszóródás a szétszórattatás. Tisza Domokos édesanyja a geszti tanítvány halála után Arany harminc levelét juttatta vissza a költőnek. Arany halála után fia Arany László megkezdte édesatyja leveleinek rendszeres gyűjtését; csak Gyulai Páltól huszonhetet kapott vissza. Toldy Ferenc az irodalomtörténész több mint nyolcezer levélből álló gyűjteménye az Akadémia kézirattárába került; félszáznál több Arany-levél került innen elő. Aranynak Madáchhoz írt leveleit az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzik, számos Arany-levél van Szalontán, 57-ben ezeket Gróza Péter közbenjárására és támogatásával vették filmre. A leveleknek sorsuk van: őriznek Arany-leveleket az újvidéki Matica Srbska könyvtárában, s még Kolozsvárott is. Szabó József kolozsvári egyetemi előadó és Szabó Zoltán főorvos a tulajdonosa ennek a levélnek, amelyet Arany a nagyapjukhoz Szabó Sámuelhez írt. Ezek a betűk, ezek a gyöngybetük a szélrózsa minden irányba szétgurultak. A széttört cserép darabjai összeilleszthetők-e még? Az Arany-levelezés most megjelent első kötete az 1828—1851 közti kort öleli át, s a jegyzetekben a K-betűvel jelzett „kézirata“ jelentés mellett folyvást ezt olvasom: elveszett... elveszett... elveszett... 5. Hogyan veszett el? Szemrehányást tenni nem szabad, felelősséget fölvetni nem lehet, a tényeket közölni kötelesség. Arany János halála után tizenhat évvel közvetlen családja tagjai közül már senki nem élt. A költő fiának, Arany Lászlónak az özvegye, született Szalay Gizella lett a teljes hagyaték, e roppant tizenkilencedik századi magyar irodalmi hagyaték egyetlen örököse. Az özvegy az Akadémiának átadta ugyan Arany János levelezését, de nem a teljeset, nem mindent, vagy abból is haza-hazakerült sok-sok darab, vissza a Ménesi úti villába Erre vall az is, hogy Voinovich Géza irodalomtörténész, az Akadémia főtitkára, Arany László özvegyének a második férje még a negyvennégyes ostrom idején is maga mellett tartott az óvóhelyen egy kosár Arany-levelet, azokból merítve dolgozott egy munkán. Voinovich volt a teljes hagyaték birtokosa: megírta a költő életrajzát, közzé akarta tenni a levelezését is, de csak a válogatott levelezést, s e munkát másokkal megosztani nem kívánta. Ne marasztaljuk el Voinovich Gézát sem: évekkel ezelőtt Gergely Pál e sorok írójának beszélte el, hogy Voinovich úgy mentett, úgy féltett, úgy őrzött, hogy az ostrom idején olyan párnán aludt, amely alá volt rejtve Arany Kapcsos könyv-e és Madách Tragédiájának Aranyjavította eredeti kézirata. 1945. március 1-én Gergely Pál akadémiai könyvtáros Voinovich- csal együtt hozta azokat be az Akadémiára. De mi történt a levelek egy részével? Voinovich Géza már felesége, Arany László egykori özvegye halála után, 1945. május 12-én levélben jelentette a felszabadult főváros polgármesterének: „Egész lakásunk egy Arany-múzeum volt. Sajnos, ez év január 22-én a Nagyboldogasszony úti 23. sz. (ma Ménesi út) villát súlyos bombatámadás érte. mely azonban ezen jól eltett emléktárgyakban kárt még nem okozott, január 30- án azonban két gyújtóbomba hatása alatt teljes porrá égett. (Arany János kéziratai, könyvtára, képei, szobrai, Zichy Mihálynak a balladákhoz készült rajzai stb.).“ A jegyzetekben még egyszer fölmerül egy „Petőfi Sándor“ név. Dr. Batka István orvosi bizonyítványa szerint az összeomlott villa az óvóhelyén maga alá temette Voinovich Gézát, feleségét, Arany László özvegyét, személyzetüket és a házmester-családot. „A közeli Lazarista zárda szerzetesei és Petőfi Sándor vegyészdoktor ásták ki őket négyórai munkával, Voinovich Gé- zánét már holtan“. így végződött a levelek története. A további köteteket várva, még egy idézet az idős Aranytól, a szomorútól, a keserű jean d’Or-tól. Tompának írja 1867. május 30-án: „Mit és minek írjak?“ Majd: „Nem tudok közönyös, frázisos levelet írni: vagy belesülök. vagy szívem mélyéig kitárok mindent, olyan embernek is, ki arra nem érdemes.“ Könüzsi István felvétele W Ili vernek Tóth László: Vers előtt Jó éjt esik. Hullanak szögek. Hallod menet, hallod jövet. Hullanak. Esik. Tükör alkony, pörög a Nap, minden kis szög bőröd alatt fényesedik. Asztallap-sík, átkozott táj, minden, mire átkot szórtál, alómerül. S rettegsz immár a verstől is, mely mint szivedbe szúrt tövis megint megöl. Jó éjt tehát. Esik, esik. Csontos Vilmos: így lettél Közeledik már a semmi, S távolodik a képed: Aki világra szeretni Akartál: én is éljek. Nyomaid se követhetem; Az út porába veszitek. Mi volt a szándékod velem, Ha sorsom: én is vesszek! Tüzed mért gyújtotla fel A vérem? Hogy elégjek? Ha nem maradhattál közel, Ahol két karod védhet... — így lettél okulás — lássam: Kell ahhoz egész élet, A tettek villanásában Lássák a teljességet. Vorga lm*« LJer a havazásban Halkan "eni a hold szitája porka hauui hint a tájra. Halkan rengett. Most toll suhog. Szállnak seregben kérubok elhúznak lassan felettünk hidea tollal béfedettünk. Kinek pehely szivére hull szava veszik. Hangtalanul járkál tovább. Meghűl vére nem ismeri föl testvére. Tátog, tüze nine- van öltözve talr 7 -e Majdnem-csönd szavat nem értik túli dolgokról nem kérdik. így lép később a tavaszba testét nem bőr csönd takarja. Török Elemér: Fehéret suhintó tél Sehol egy folt, a táj, mint fényből fújt üveg, a varjak a fákon nagy fekete rügyek, fagy foga harapja a távoli kéket, fehéret suhintó tél, .szemedbe nézek. A csurgókon giccses jégcsapok fénylenek, szikrázó óriás gyémántok a hegyek a végtelenbe nőtt behavazott tájon, tekintettem ménjét fényből kibocsájtom. S viszi képzeletem nagy-nagy messzeségbe, glóriás homlokú új tavasz elébe, hol sugár-mosolyú csillagok köszönnek, s nem kísért látszata se téli közönynek. 1977. II. 2»
