Új Szó, 1977. február (30. évfolyam, 31-58. szám)
1977-02-17 / 47. szám, csütörtök
A megújult Irodalmi Szemle „Ünnepi szavakkal kellene kezdenem: huszadik évfolyamába lépett az Irodalmi Szemle. Két évtized után az ember eléri a felnőttkort; egy folyóirat létében ennyi év becsülni való időtartamot és jó eredményt jelent. Nemzetiségi folyóirat viszonylatában ped;g életképességet, jövőt. Igazi ünnephez méltó öröm: nem volt még a szlovákiai magyar irodalomnak, a nemzetiségi kultúrának hasonlóan hosszú kort megért folyóirata, amely az irodalmi múlt fölmérése mellett a jövő elé is bizakodással nézhet, valós terveket és célokat tűzhet maga elé“ — ezekkel a szavakkal indul az Irodalmi Szemle ez évi folyamának első, külalakban, tipográfiai és grafikai elrendezésben, valamint rovatfelépítésben is megújult, korszerűbbé tett száma, amely — hadd nyugtázzuk jóleső örömmel — az írások színvonalát tekintve is méltó az ünnepi alkalomhoz. A szépirodalom ezúttal valóban szép irodalom; érvényes ez a versekre is, a prózára is. Mikola Anikó költeménye (Variációk egy Garam menti mítosz témájára) a népi eredetű ősiség és a modern poétikai eljárások szép, tiszta, arányos ötvözete; a balladikus hangolású, széles érzelem- és indulatskálán mozgó, mélyen hun'únus versnek líránk reprezentatív darabjai között' a helye. A hosszú hallgatás után ismét szót kérő Kovács Magda, akárcsak korábban az Én, a csillagbogár című novellájában (Irodalmi Szemle, 3976/6), uzútídl is remek írással lepi- meg az olvasót. A halálos kimenetelű álom finom iróniával fűszerezett sztorija a házasélettel kapcsolatos örök álmokról mond szellemes véleményt. Ozsvald Árpád versei (Hát elbújtál újra...; Évgyűrűk) a költő újabb fejleményű elégikus korszakának a termékei. Folytatásokban közli a lap Bereck József kisregényét (Üregem, az utolsó); a részint Dél-Magyarországon, részint a Csallóközben zajló történet mint tipikusan szlovákiai magyar téma méltán tarthat számot az olvasók érdeklődésére. A kisregény alapján Bereck Józsefben azt a fajta, a mi világunkat ábrázoló epikust sejtjük, akinek típusát prózánkban Duba Gyula vagy a novellista Gál Sándor képviseli. Gál ezúttal egy kitűnő riportnovellát közöl (Családi krónika) egy 1946-ban Csehországba sodródott fiatalember sorsáról. Cselényi László verse, a )elen és történelem az 1965-ös csallóközi árvíz képeit idézi, parabolisztikussá növelve az egyszeri témát. Formájában újszerű, kihagyásokkal, mondattörmelékekkel, széttépett szavakkal (lüktető — lüktető), váratlan hangtani eltérítésekkel (emberfölötti harc — emberfölötti harc), szófacsarások- kal (kilósak — kilo-sakk) élő és ható költeménye a megszokottnál nagyobb olvasói együttműködést föltételez; az ismétléseknek és párhuzamoknak köszönhetően azonban a rengeteg tört kép végül is egész- szé áll össze. A közkedvelt Első közlésem rovatban ezúttal Duba Gyula emlékezik vissza pályakezdésére, megidézve az ötvenes évek irodalmi életének hangulatát, elemezve a kor ellentmondásait is. írását két irodalmi paródia teszi még hangulatosabbá. Mészáros László viszont tanulmányában, melynek már a második részét közli a folyóirat, ezúttal a Föld, az ember és az emberiség sorsának várható irányáról elmélkedik, tömören összefoglalva a téma szakirodaimában kialakult véleményeket. Az egykori Hagyomány rovat az Elő múlt címet kapta. Az ide sorolt írások közül Csanda Sándoré (Batsányi János Kassán) a magyar irodalom oktatásában lehet hasznosítható anyag; kár viszont, hogy a szerző új szempontokkal nem igyekezett gazdagítani a Batsá- nyi-irodalmat. Turczel Lajos tanulmánya, a Hőskor és dilettantizmus, a két háború közötti szlovenszkói magyar irodalom „rímkovácsairól“ és „iparosköltőiről“ közöl adalékokat; a kitűnő tanulmánynak, amely sok tekintetben ma is irodalmi gondolkodásunk elevenjére tapint, megírandó lenne a folytatása is, amely a „harmad virágzás“ „gyomnövényeivel“ foglalkozhatna... A további irodalomtörténeti tárgyú cikkek közül Páskándi Géza Mikszáthról szóló jegyzetét és Veres Péter leveleit kell kiemelni. Könyveink körül, sajnos, nem tolonganak a kritikusok. E számban is mindössze egyetlen recenziót olvashatunk (Varga Imre mond véleményt Mikola Anikó új verseskötetéről). Pedig a kritikusok és recenzensek számára egyszeriben két rovatot is kínál a szerkesztőség, a Kritikát és a Figyelőt. Noha a szándék még nem egészen világos, azt sej- dítem, hogy az előbbiben a hazai magyar müvek kerülnek majd mérlegre, az utóbbi pedig a szellem nagyvilágának jelenségeivel foglalkozik majd. Az első szám Figyelőjéből és részben a Kritika rovatából is hiányolom azonban a sajátossá tételt: azt a fajta gondolkodást, amely a figyelésre kiszemelt jelenséget a mi irodalmi viszonyainkra és állapotainkra vetíti rá. A legtöbb írásnak nincs „apropója“ — nem tudni, miért fontos nekünk és itt és most; a viszonyítás, rokonítás, elemzés, párhuzamvonás, rendszerbe állítás rendre elmarad. Egyetlen példát hozok fel: az Add tovább! című antológiáról írott recenziót, amely elszalasztja a kínálkozó alkalmat, hogy a fiatal magvarországi írók mezőnyében megpróbálja kijelölni a fiatal szlovákiai magyar írók helyét, szembesítve a két azonos korosztály törekvéseit, eredményeit és értékeit. Az „itt és most“ szempont érvényesítése nélkül könnyen az alkalmiság, az esetlegesség látszatát kelthetik ezek a nem eléggé figyelő Figyelő cikkek. Észrevételeimet persze nem az ünneprontás szándékával vetettem papírra. Duba ■ Gyula vezércikkének egyik mondatához tartottam magamat: ,,A jövő érdekében {...) c Jelennel legyünk elégedetlenek“. S ha a jövőben sikerülne — márpedig miért ne sikerülhetne? — olyan színvonalassá és átgondolttá tenni a Kritika és Figyelő rovatokat is, mint amilyen ennek az ünnepi számnak a háromnegyed része, akkor, úgy érzem, a felnőttkorba lépő Irodalmi Szemle jogosan mondhatja majd el magáról: „ ... ez jó mulatság, férfimunka volti“ ZALABAI ZSIGMOND Nem csupán a muzsika Nemrégiben ünnepélyre hívtak meg a Komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Lenin-klubjának tagjai. A rendezvényen egy nyurga, magas fiú zenei tehetsége ragadta meg figyelmemet: gitáron, zongorán és villanyorgonán játszott. Megtudtam, hogy 17 éves, FARNBAUER PÉTERNEK, hívják az iskola tanulója. Pedagóg us család gyerme-' ke. Szülei már kisiskolás korában beíratták őt a ze neiskolába, ahol zongorázásra taníttatták. A zene rövidesen hobbijává vált, és a zongorázással párhuzamosan több hangszeren — gi táron, furulyán, szaxofonom is tanult játszani. A komá romi Jaroš kapitány utcai iskolában (ezt az iskolát Komáromban mindenki „Ma riánum“ néven ismeri) már ötödikes korában zenekari alapított. A zenekar az ALFA nevet vette fel. A Farnbauer Péter vezet‘e zenekar egyre jobban össze kovácsoíódott, jó volt az összhang — nagyszerű sikereket aratott a járás határain túl is. Még a Csehszlovák Televízióban is szerepelt. A zenekar évről évre bővült, és —- amint azt Péter elmondta — a gimnáziumban ideális feltételek voltak, hogy a zenekar tovább csiszolódjék. A jazz-zene mellett azonban nem hanyagolta el a komoly zenét sem. Nagy- nagy élvezettel Játssza LISZT, BRAHMS vagy SCHUBERT műveit. A komoly zene területén is szép sikereket ért el. Prágában az országos Dusek-versenyen a 4. helyet vívta ki játékával. Egy alkalommal Nové Mesto nad Váliom volt a színhelye a területi komoly zenei versenynek, ahol második lett, Komárom város közönsége előtt pedig számtalan koncerten' aratott nagy sikp Farnbauer Pé F ARN BAU ER PETER köny- nyedén játszik több hangszeren. Szép sikereket ért el mind a komoly zene, mind a könnyűzene területén. Ennek ellenére életének fő célja nem csupán a muzsika. Ügy tekint a zenére, mint valami kellemes kikapcsolódásra, kedvtelésre. Szereti a zenét, de még jobban a fizikát. Amint tanáraitól megtudtam, az iskola legkitűnőbb tanulóinak egyike. Bizonyítványába eddigi iskolás éveiben még sosem írtak egyesnél rosszabb osztályzatot. Azt is megtudtam Péterről, hogy nagyon gazdaságosan használja ki a szabad idejét, amelyből a sport, a mozgás sem hiányzik. Hétköznap délutánokon hetente egyszer látogatja a fizikakört. S mivel ez a legkedvesebb tantárgya, szombaton és vasárnap otthon is rendszeresen végez fizikai kísérleteket. A többi délutánon az irodalmi színpad próbáira, valamint kultúrműsorok gyakorlására jár az iskolába. Az osztály önkormányzatában és a Lenin- klubban is a kultúrfelelős tisztségét tölti be — sikeresen< S mivel szereti a mozgást is, termete is magas, nagyon szeret röplabdázni —■ s ebben sem vall szégyent. Pétertől megtudtam, hogy hangmérnök szeretne lenni. Meg is indokolta, miért válása ilyen páVyái. stkrelia fizikát is, a zenét is. A kettőt szeretné valahogy összekapcsolni — érvényesítve fizikai és zenei tudását. Ebben a szakmában sok-sok lehetőséget remél. Nagyon szeretne külföldi főiskolára kerülni. Ügy véli, ott hasznosíthatja orosz nyelvtudását isi amit a Lenin-klubban igyekszik minél jobban tökéletesíteni. Jövő évi tanulmányait (az érettségi évében) Banská Stiavnicán végzi majd. Itt készítik elő azokat, akik külföldön szeretnék folytatni tanulmányaikat az érettségi után. Ügy gondolom, Péter helyesen választotta meg életpályáját. KOLOZS1 ERNŐ Kobolka György felvétele Egy tanév lapasiiaiatai Halmazokról, gyermekekről, szülőkről Számtalan aggodalmaskodó szülő panaszát hallottam az idei tanév kezdetétől: „Hallatlan! Már az alapiskolák első osztályában ilyesmivel traktálni a gyerekeket! Halma zok!? Klasszikus matematikai anyag, nem is a legegyszerűbb. Sinka Zoltánné S emlékezzen csak vissza, még a gimnáziumban sem volt kőny- nyű megérteni...“ ^ Való igaz. jómagam is megkínlódtam vele. Manapság azonban kételkedem. Talán nem is annyira a tananyag — a halmazok — „nehezen érthetősége“ volt a problémák egyetlen forrása. • • # Sinka Zoltánné úgy beszél a halmazokról, uniókról, elemekről, mintha mesét mondana, s a gyerekek is úgy hallgatják, akárcsak egy jól ismert és kedvelt történetet, mondjuk Hófehérkét. — Egy kicsit azért mi is féltünk, kételkedtünk, de csak a legelején — mondja a Lučene- ci (Losonci) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola első osztályának tanítója. — Az új tanterv és módszer előnyeiről hamar meggyőződhettünk, s ma már a gyakorlat is bizonyítja ezeket az előnyöket. Ebben a tanévben „megfordult a kocka“, a matematikával van a legkevesebb probléma, s biztos vagyok benne, hogy nem csak a mi elsőseinknél. Az apróságok játszva, szinte észrevétlenül jutnak bőséges ismeretanyag birtokába. Szórakoztató formában, tapasztalati úton ismerik és értik meg a matematikai törvényszerűségeket. S nem csak értik, kedvelik, szeretik is ezt a játékot, mert hiszen nem más valójában a matematika, mint egy érdekes, izgalmas játék. S nem csak alapfokon ... * « * Az órát figyelem. A pöttömnyi nebulókat, mosolygós „tanító nénijüket“. Segédeszközök. Például egy kép, rajta ábrák rendszertelennek tűnő sokasága, autó, alma, kerékpár, narancs, ágy, szőlő, labda, barack, baba, szilva és egyebek. Kollektív játék: Ki fedez fel, karikáz be több gyümölcsöt a képen? Szép számmal akad gyümölcs. Mennyi!? — Sok. — Egy csomó. — Egy halom. — Halmaz! # # * — Nem a gyerekekkel, a szülőkkel van inkább baj. Csak nekik idegen, mert ők nem ilyen formában ismerkedtek mep ezekkel a fogalmakkal — mondja Sinkáné. — Részben ez a magyarázata annak, hogy nincs házi feladat. Mert a segítőszándék sokszor romboló is lehet. Öröm, hogy gyakran maguktól, otthon is játszanak ilyen „játékot“ diákjaim. Egy pedagógusnak ez valóban öröm, sikerélmény. De úgy érzem. több is ennél — az új Matematikaórán (A szerző felvételei) Patikovics Géza „módszer“ mellett szóló legmeggyőzőbb érv. » • • — Molnár Csabi a barátom. Ahányan itt vagyunk együtt, az az osztály. Az osztály egy halmaz. Csabi egy az osztályból, a halmaz egy eleme. Tetszik érteni!? — néz rám a pöttömnyi Paukovics Géza felnőttes komolysággal. Remélem, ő valóban érti... # #' * Bednár József, az iskola matematika szakos tanítója először szerénykedik. Pedig nagyrészt az ő érdeme is, hogy a losonci járás iskoláiban zökkenőmentesen folyik az ú| tanterv szerinti oktatás. Egyike volt a ž érdekelt tanítókat az új módszerrel megismertető szakcsoport tagjainak. Munkájáról, az új tantervről határtalan lelkesedéssel beszéj. — Ez a szocialista pedagógia, a huszadik század módszere, a tudományos fejlődés által megkövetelt módszer. Legnagyobb előnye talán az, hogy önálló gondolkodásra nevel már az első lépcsőfoktól kezdődően. Nagy jövőt, példátlan eredményeket jósolok neki. Sőt, tovább megyek egy lépéssel — nem várathat sokáig magára a szülők „átképzése“ sem. Néhány éven belül sziikséqszerűvé válik, ha ugyan már ma nem az ... PÄLHÁZY TÖZSEF 1977. II. 17.
