Új Szó, 1977. január (30. évfolyam, 1-30. szám)
1977-01-17 / 16. szám, hétfő
Anthony Raoul: — fő estét, Mr. Grainger —■ köszönt George a bárpult mellől. — A szokásost, ugye? Jackson Grainger bólintott, és a pincér egy hosszúkás pohárba skót whiskyt töltött. — Sokáig dolgozott ma, Mr. Grainger... — Igen — sóhajtott amaz. — Tengernyi papírmunka. Nem is tudom mikor érek a végére. — Tudom, mire gondol. Valamikor azt rebesgették, hogy 2001-ben már nem lesz szükség úgy lett. Többet gürizünk, mint a munkánkra. Hát éppen nem valaha. Jackson ivott egy kortyot. Szinte hallotta Frieda nyűgös hangját: „Ne felejtsd el, az az ember iön hozzánk a robot miatt.“ Az asszony figyelmeztette, hogy egy ügynök többször felhívta a lakásukat, míg ő az irodában volt. Valami finomkodó nyálas kölyök ültette a bogarat a felesége fejébe, holmi hangzatos halandzsával. Ez is bizonyítja, milyen könnyelműen pazarolja Frieda a pénzüket. Egy csomó barátja átkozza a házaséletet és visszasírják a régi szabadságukat. Ám egyikük sem volt annyira oda, mint éppen Jackson. Kezdte meggyűlölni Friedát. Lassan már egészen hatalmába keríti ez az érzés. — Kérem ne gondolja, hogy tolakodó vagyok, de ön nagyon gondterheltnek látszik, uram. Jackson egy jóképű fiatalembert pillantott meg maga mellett. — Problémák — folytatta az idegen —, néha már azt hiszem, az élet másból sem áll. — Látja, ezt én is elmondhatnám magamról — sóhajtott Jackson reménytelen megadással. — Számítógépek tervezik az egész életet... mikor nősülj meg? ... kit vegyél el? ... mikor változtass munkahelyet? ... hány gyereked legyen? ... Tudja, mi a baj ezekkel a csodamasinákkal? Nem veszik számításba a boldogtalanságot és az emberek személyes balsorsát. Itt vagyok például én. A Populációs Bizottság kidolgozza az életpályám kártyáját. Kiválasztja számomra az Ideális élettársat, összeházasodunk. Az elején megy minden, mint a karikacsapás. Szerelem, nagy álmok, turbékolunk meg minden, Aztán az egészbe belevág a ménkű. A feleségem, ahelyett, hogy fejlődne, művelődne mint én, topog egyhelyben. Otthonülő, unalmas nő lett belőle. Csökkent értékű ember. — Undorodva összerázkódott. Csak jobban elkedvetlenedik, ha kettőjük összeférhetetlen természetéről beszél. — Együttérzek önnel, uram. Természetesen, ott ahonnét én jövök, nem ilyen pokol a házastársak élete. Mihelyt egy kapcsolat tűrhetetlenné válik, egyszerűen eltávolítjuk. Mi, kryp- toniak úgy véljük, hogy az embereknek saját maguknak kell formálniuk sorsukat. Jackson arca felderült. — Krypton, az új bolygó? A fiatalember bólintott: — Különben embertársaim gondja-baja az én hatáskörömbe tartozik, fogalmazhatnánk úgy is, hogy a hivatásom. Most éppen önkénteseket toborzok. Segítségükkel szeretnénk közismertté tenni a Törlőgépet, amely majd az emberiség leghűbb segítője lesz. Azt reméljük, hogy még nagyobb üzleti siker lesz, mint a már közkedvelt Krypton-robotok. Jackson egészen a férfi hatása alá került. A Krypton-robo- tok voltak a Világegyetem legjobb gépei. Hónapok óta rágja Frieda a nyakát, hogy vegyenek egyet. — Ez a Törlő ... mi ez egyáltalán? — Egyszerűen szólva, megszünteti az ember számára kibírhatatlan helyzetet. Mégpedig úgy. hogy visszaviszi őt a múltba, s ilyen módon a -gép használójának alkalma nyílik arra, hogy megváltoztassa egykori elhatározását, am&ly végül is a nemkívánatos szituációt előidézte. — Úgy mint az Időgép? — Igen, az elv ugyanaz. Jackson agya lázasan dolgozott. Maga elé idézte Frieda arcát azon a napon, amikor kérte őt, hogy fogadja meg a számítógép tanácsát és vegye el feleségül ... Szinte látta az asz- szony halszemeit és önző tekintetét. Mégis, ha most visszaemlékezik az akkori szégyenlős fruskára, akit nyolc évvel ezelőtt vett el, alig hiszi, hogy ugyanarról a személyről van szó. Abban az időben valóban szerelmes volt... Vagy csak bemagyarázta magának és ez is csupán a komputer kegyetlen tökéletességét bizonyítja? — Meséljen még erről a Törlőgépről. Mindenkinél beválik? — Őszintén reméljük, hogy igen. Mi ott a bolygón nem bo- csájtkozunk könnyelmű kalandokba. Mr. __ — G rainger — egészítette ki Jackson. — Kérem, mondjon még valamit az imént említett önkéntes toborzásról. — Ha megengedi, bemutatkozom, a névkártyám. Jackson kezébe vette az üzletember névkártyáját: MARIUS PYRRHUS KERESKEDELMI KÉPVISELŐ KRYPTON RÉSZVÉNYTÁRSASÁG „Különös neveik vannak ezeknek a fickóknak. Furcsa népség. Azt azonban nem lehet elvitatni, hogy ördögien ügyesek. Évekkel' megelőztek bennünket a fejlődésben. A robotjaik félelmetesen élethűek.“ — Nos beszéljen nekem erről az önkéntes ügyről, Mr. Pyrrhus. — Ö, igen. Szóval úgy határoztunk, hogy nem szakemberekkel fogunk dolgozni, akik bármikor eladják nevüket bizonyos járulék ellenében. Az utca emberét szeretnénk megnyerni, aki aztán majd segítsége fejében ingyen élvezi a Törlőgép szolgálatait. Csak azt kívánjuk ezektől az illetőktől, hogy tanú- bizonyságot tegyenek a gép tökéletességéről, amit mi később a reklámkampány idején felhasználunk. Mit kell az önkéntesnek csinálnia — kérdezte Jackson. — önkéntesvizsgát kell letennie? — Válaszolnia kell néhány, az őt és családját érintő kérdésre és aláír egy-két űrlapot. — Ez minden? Nincsenek feltételeik? — Nincsenek. Jackson már szédült az izgalomtól. Megvan a gyógyír gondjaira. Megtalálta a tökéletes megoldást. Újra szabad ember lesz, végre szerencsét próbálhat azzal a fiatal, vonzó özveggyel a statisztikai osztályról; hetek óta viszonozza az ő udvarias figyelmességét. Miért is ne? Utazhatna a világban, elkezdhetne festeni, olvasni, írni, élhetne kedvenc hobbyjainak, amelyeket Frieda annyira utál. — Például, ha egy férj meg akar szabadulni a feleségétől, egyik percről a másikra nőtlen lesz? Pusztán visszatér az időben arra a napra, amikor megnősült és igen helyett nemet mond? Csak ennyi? — Csak ennyi. — Következmények nélkül? Jogi szempontból... — Nem egyáltalán semmi. Mihelyt a Törlőgépet beprogramozzák, megsemmisül minden írásos bizonyíték az egyén házasságáról. Jackson elgondolkozott. — És a feleség, ő is megszűnik létezni? — A férj számára igen. A számítógép gondoskodik arról, hogy az asszony ne maradjon társ nélkül és egy új család jön létre valahol. A fantasztikus ötlet megragadta Jackson képzeletét. El Friedától, menekülni tőle, csak ez járt a fejében. — Mr. Pyrrhus, én szeretnék önkéntes lenni. — Reméltem, hogy ezt mondja majd, Mr. Grainer. Ön az én emberem. — Nagyszerű. Mi a következő lépés? — Nos, megérti ugye, hogy a Törlőgépet még titokban kell tartanunk. Jackson bólintott. — így önnek velem kell jönnie a bolygónkra. A legközelebbi repülőjárat ma éjszaka hagyja el a Földet. Oj élet Frieda nélkül... ját szott Jackson a gondolattal. Ez hát a megoldás. A feleség felszívódik anélkül, hogy ő gyilkolna. És mindez egy fillérjébe sem kerül. A Törlőgép hamarosan piacra kerül, de ő sosem engedhetné meg magának azt a luxust, hogy a fizetéséből vásárolja meg. — Mennyi időt vesz ez igénybe, Mr. Pyrrhus? Ez az egész átprogramozás? — Ä, csak néhány óra. Legfeljebb egy nap. — Rendben van, állok elébe! Frieda éppen a Világegyetem Híreit nézte a szélesvásznú készüléken, amikor hallotta, hogy nyílik az ajtó. — Te vagy az, szívem? Kiment a hallba és elmosolyodott. A látogató visszamo- solygott rá, átölelte és hosszan megcsókolta. Aztán egy nyomtatott lapot nyújtott át neki. — A kérvényedet jóváhagyták — jelentette ki. — Szükségünk lesz rá, ha összeházasodunk. Frieda összecsapta a kezét. — A robot! Erre vágytam már any- nyi éve! Egy hónap múlva megérkezett a csillogó, vadonatúj, emberformájú robot. Mint minden Kryp- ton-gyártmány, ez is tökéletes pontossággal működött. Joggal tartották a technika legújabb csodájának. Az elektronikus szempár lázasan lüktetve várta a parancsokat. — Ó, nézd Márius, néha már azt hiszem, hogy megszólal. Frieda összeráncolta homlokát. — Nem gondolod, hogy... olyan ismerős? ZSOLDOS PÉTER fordítása Nlózim Hikmet* Rettegés (PAUL ROBESONNAK) Eltiltják ajkunkról dalainkat, Robeson, gyöngyfogú néger testvérem, sasszárnyú pacsirta. Eltiltják ajkunkról dalainkat. Rettegnek, Robeson, Rettegnek a hajnalhasadástól, Rettegnek az érzéstől, tudástól, meglátástól, A testüket záporként paskoló sírástól. Rettegnek a birsalmai/,íí boldog kacagástól. Rettegnek Ferhát szerelmétől, a szenvedélyes lángolástól. (Nektek is van Ferhátotok, csak más a neve ugye, Robeson?) Rettegnek a vetőmagtól, a termo barázdától, Rettegnek az igaz barátságtól, Hisz nem várható tőle sem sáp, sem haszon. Barát keze melegtestű madárként még nem érintette kezüket. A reménytől rettegnek, Bobeson, mert megszépíti életünket. Rettegnek tőled, sasszárnyú pacsirtám, Rettegnek — de dalunkat soha el nem némítjákl Tóth Tibor fordítása * Hetvenöt esztendővel ezelőtt született Náziin Hikmet, a nagy török költő, a szabadság és a béke kiemelkedő harcosa. ILLYÉS GYULASzellemmúzeum (Részletek) Kortársi irodalmunkban nincs még egy olyan hiteles részletező, mint Veres Péter. Minden adatért személyével felel. Hozzá mérten még Móricz Zsigmond is romantikus; mindenki az, aki románt csinál: regényt húz rá a tényekre. Veres Péter a tények puszta fölsorakoztatásával alkotja meg sajátos művét. Miképp? Ahogy mondtam: személyes hitelével áll ott minden ábrázolása mögött. És persze eredendően sajátos, hatalmas erejű művészi képességével. Nincs egy sora, amely nem árasztaná a megélés hitelét. Az az érdemfosztó gondolatunk támad: ez az író csak kottáz; amit elmond, az előkerülne bármelyik hajdúsági kisparaszt iszák- jából. Azok hiszik ezt, akik szerint egy mikro- fonal Tamási-, Tersánszky- és Németh László- szövegeket lehetne gyűjteni Farkaslakán, Nagybányán, a Mezőföldön. Veres Péter a hajdúsági nyelven is nemzetközi érvényű művészi teremtést végez. Igen, mondatonként olyat érzek, hogy ez az író csak azt veti papírra (már-már azt hiszem, hogy csak azt tudja papírra vetni), ami vele megtörtént. Nem, bármit odabűvöl; a mondatok tájnyelvi libegése is a varázslat eszköze. (Odavetve Js mesteri vonalakkal érzékelteti egy holtszegény napszámos nikotin- szomját; hogyan próbálja meg sötét hajnalban meggyújtani pipájában az estéről való dohányt, s mivel már gyújtanivaló nincs, hogyan gyömöszöl a szutykos maradékból egy kis bagót. Nos, Veres Péter sóha nem dohányzott, tán egy ismerkedő szippantás erejéig sem. Élete vége felé viszont királyok és hajdan volt vezérek elméjét tette a magáéba, s működtette a maga művészetének mindent megélni tudó erejével.) Művészet, művészet, művészet, szántszándékkal ismétlem. Szárig sáros csizmában, í-zve, hangzókat kettősen ejtve, szinte nomádkorian dif- tongizálva is lehet valaki őrnyalatos, modern művész, higgyük el végre — győződjünk meg róla — legalább most, legalább mi. A nyelvészeti szakfolyóiratok már, bele-bele- kaptak, hogy- magtárba gyűjtsék irodalmi terméséből az eredendően népi kifejezéseket. Szótárt lehetne szerkeszteni az általa megmentett táj- szavakból és fordulatokból. Ezeknél is figyelemre méltóbbnak érzem azokat a szavakat, melyeket nemcsak egy táj érthet. Az író kivezet bennünket az őszi végi gulyaálláshoz, ahol a pásztorok hétszámra a szabadban állják azt a szemergő esőt, amelyben kalap és lábbeli átázik, de szűr és bunda megtőgyeL Óvnám a nyelvészeket, hogy ezt az oly érzékletesen láttató sz('it — és rengeteg társát — sietve tájszónak minősítsék. Ez az író nemcsak használja közösségének szavait, hanem teremti is; nemcsak átvesz, hanem ad is. Nyelvezetében is együtt lélegzik sorstársaival. Nincs nem-közösségi művész; valami együttesnek mindnyájan tagjai vagyunk, még elefántcsonttornyot lakva is. A nyelv szerint, melyen ír, a táj és embertípus szerint, melyet leír, Veres Péter közösségének helyét kilométerre négyszögein! lehetne a földön. Ennyi volna csak, ez a csepp, az ő közössége? Nem. Alig van még egy magyar író, aki annyira együtt lélegzett a világgal és a korral, melyben élt; aki oly tag közösséget akart védeni és szolgálni. * Illyés Gyula írásával Veres Péterre emlékezünk, születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából. 1977. I. 17 4
