Új Szó, 1977. január (30. évfolyam, 1-30. szám)

1977-01-05 / 4. szám, szerda

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1977. január 5. SZERDA BRATISLAVA m XXX. ÉVFOLYAM 4. szám Ára 50 fillér AZ IRÁNYTŰ Az új esztendő első munkanapjával ismét egy új szakasz kezdődött szocialista társadalmunk életében. A vállalatok, az üzemek és az emberek új célok elérésére törekednek. A 6. ötéves tervidőszak első évi eredményeinek elemzése alapján már mérlegre tehetjük további fejlődésünk feltételeit. Ezt tették a központi párt- és állami szervek is, amikor a CSKP XV. kongresszusán meghatározott gazdasági és szociális fej­lődés fő irányzatainak megfelelően kidolgozták és jóváhagy­ták az 1977 évi állami végrehajtási tervet és a költségvetést. Bár az elmúlt év gazdasági eredményeinek részletes ér­tékelése még nem készült el, az előzetes adatokból, az évi tervfeladatokat teljesítő ágazatok és vállalatok örömteli je­lentéseiből arra következtethetünk, hogy az előirányzott fej­lődési ütemet elértük és a bonyolult, nehéz feltételek elle­nére is sikeres évet zártunk. Nem feledkezhetünk meg azon­ban arról, hogy az elmúlt esztendőben az utóbbi száz év egyik legnagyobb szárazsága sújtotta az országot, ami nem maradhatott következmények nélkül. A vártnál alacsonyabb termés hiányait behozatalból, a népgazdaság más forrásaiból kellett pótolni, ami újabb terheket rótt népgazadságunk kül­kereskedelmi mérlegére. jól tudjuk, hogy a XV. kongresszus irányelvei és az új választási programok igényes feladatokat tűztek célul. Ezt nemcsak a fejlődés kedvezőtlen külső feltételei teszik szüksé­gessé, hanem elsősorban az, hogy az adott helyzetben is emelni akarjuk hazánk lakosságának anyagi és kulturális élet- színvonalát. A dolgozók ma már világosan láthatják és látják a termelés eredményessége és a fogyasztás színvonala közötti összefüggéseket. Minél magasabbra akarjuk emelni az életszín­vonal mércéjét, annál hatékonyabban és eredményesebben kell dolgozni minden munkahelyen. Példamutatóan tudatosítják ezt a szocialista munkabrigádok versenyző tagjai, a komplex ra- cionalizációs brigádok tudományos kutatói, mérnökei és szak­munkásai, főleg pedig a szocialista munka hősei, az újítók és a feltalálók, olyanok mint František Zýka, aki a televízió kame­rái előtt az új esztendő pohárköszöntőjét mondta, Lumír Sak- mar a közismert bányászbrigád vezetője, vagy Anton Borový állattenyésztő és még sokan mások. A feladatok öntudatos vállalása azonban a sikernek csupán az egyik feltétele. A kezdeményezés helyes irányú és haté­kony fejlesztéséhez a tervezésben, az irányítás és a munka­szervezés szakaszán is meg kell teremteni a feltételeket. Ez pedig a gazdasági élet sokrétűségében, a vállalatok és üze­mek, főleg pedig az emberek közötti kapcsolatok bonyolult összefüggéseiben egyáltalán nem egyszerű feladat. A Mladá Boleslav-i Autógyár dolgozóinak kezdeményezése az elmúlt évben új lehetőségeket tárt fel ebben a vonatkozásban. A kezdeményező, aktív hozzáállás eddigi tapasztalatai arra is rávilágítottak, hogy létezik egy olyan megbízható iránytű, melynek segítségével mindenki jól tájékozódhat, meg­találhatja a helyes utat. Ez az iránytű a társadalmi érdek, illetve az egyéni és a csoportérdekek megfelelő összehangolása a társadalmi érdekkel. Ám ezzel az iránytűvel is csak az tud bánni, aki megfelelő tájékozottsággal, konkrét társadalmi, gazdasági és műszaki ismeretekkel rendelkezik, mert az ágazati, vállalati és egyéni érdekek sokféle módon magyaráz­ható szempontjai könnyen megtéveszthetik az embert. Rá­adásul a társadalmi érdek felismerése önmagában még nem is elég, számos esetben küzdeni, harcolhi kell az érvényésí- téséért. A nézeteknek ebben a nyílt találkozásában mindenki megmutatja, hogy mennyire híve a haladásnak, s azt is, hogy gondolkodásában mennyire kötődik a múlthoz, az elavult, talajtvesztetl, de kívülről intenzíven táplált felfogásokhoz, a kispolgári életszemlélethez. Nem fér hozzá kétség, hogy társadalmunk egységesen vál­lalja és sajátjának tartja a CSKP gazdasági és szociális programjában előirányzott feladatokat. Ez az egység azonban nem jelenti azt, hogy egy-egy adott problémával kapcsolat ban mindenkinek egyforma a véleménye. A fiatalos lendület szükségszerűen beleütközik az idősebb korosztály higgadtsá­gába, s az összefüggések ismerete nélkül nem is lehet eldön­teni, hogy ilyenkor kinek van igaza. Helyénvaló a megfontolt­ság, mert a lelkesedés tapasztalatok hiányában küdarchoz is vezethet, de az idősebbek megfontoltsága mögött a maradi- ság, az újnak, a haladónak az elutasítása is megbújhat. Ez egyébként nem is annyira az életkortól függ, inkább az ott­honi és a társadalmi környezet, a származás és a nevelés kö­vetkezménye, hiszen napjainkban az idősebbek között is szép számmal akadnak korszerű gépekért, haladó technológiai megoldásokért lelkesedő újítók, akik örömüket lelik a tár­sadalom javára végzett munkában, s ugyanakkor nem egy fiatalból hiányzik az alkotó cselekvés igénye, mert megszok­ta, hogy szüleitől és a társadalomtól mindent készen kap. Szocialista társadalmunkban ugyanakkor olyan emberek is vannak, akik csak addig törődtek a társadalmi haladással, amíg maguk is „révbe jutottak“, s most már csak arra ügyel­nek, hogy megtartsák kényelmes életfeltételeket biztosító po­zíciójukat. Az ilyen szűk látókörű emberek félnek az újtól, a változásoktól, s közben azt sem veszik észre, hogy’magatar- ' fásukkal saját maguk alatt vágják a fát. A mi társadalmunkban a progresszivitás és a maradiság szembekerülése nem szül megoldhatatlan ellentéteket. Ezek a maradiság ellen folytatott harcban oldódnak fel, amely a 6. ötéves tervben előirányzott célok elérésére irányul, s abból indul ki, hogy a társadalmi világrendszerek versenyé­ben döntő jelentőségű a társadalom érdekeit szolgáló tudo­mányos-műszaki haladás üteme. Ebben a harcban fontos szere­pe van a sajtónak, a népművelő munkának, az egészséges munkahelyi légkör kialakításának, az őszinte vélemény nyil­vánításnak, az irányítás demokratizmusának, melynek fejlesz­téséhez az új esztendőben jó támpontot jelent a 60. évforduló­jához közeledő Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszmél­nek, Lenin munkástílusának felidézése, tanulmányozása és alkalmazása. MAKRAI MIKLÓS Tavaly októberben adták át a Kadaň melletti Hradec (chomutovi járás) és az NDK-beli Röhrsdorf (Karl-Marx-Stadt kerület) 400 kv-os áramvezetéket. A vezeték 79,4 km hosszú és a szocialista or­szágok nemzetközi Béke energetikai rendszerének a része. Az árainvezeték megépítése nem egé­szen húsz hónapig tartott, ami a tervbe vett időnek körülbelül a fele volt. Felvételünkön: az áranivezeték szerelőinek egyik csoportja. (Felvétel: ČSTK — ZB) Chilei szolidaritási nagygyűlés Moszkvában A Szovjetunió továbbra is támogatia a chilei hazafiak harcát Moszkva — Moszkvában teg­nap szolidaritási nagygyűlést tartottak, amelyen jelen volt Luis Corvalán, a Chilei KP fő­titkára és más chilei hazafiak, továbbá megjelent Andrej Ki­rilenko, az SZKP KB titkára, a Politikai Bizottság tagja, Viktor Grisin, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagja, a moszkvai városi pártbizottság első titkára. Ezen kívül részt vettek a nagygyűlésen az SZKP, a társadalmi szervezetek és a Komszomol képviselői, va­lamint a moszkvai dolgozók. A nagygyűlést Viktor Grisin nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy Luis Corvalán kiszabadu­lása a Szovjetunió, a testvéri szocialista országok és a világ demokratikus erőinek nagy si­kere. Grisin beszéde után Andrej Kirilenko, az SZKP KB titkára, a Politikai Bizottság tagja emelkedett szólásra. Andrej Kirilenko beszédében kiemelte Luis Corvalánnak azt a rendkívüli szívósságát és ki­tartását, amelyet a Pinochet­junta börtöneiben és koncent­rációs táboraiban tanúsított. Corvalán szabadulását a nem­zetközi szolidaritás kiemelkedő eredményének minősítette. Andrej Kirilenko meggyőző­dését fejezte ki, hogy Luis Cor­valán szabadulása további ösz­tönzést ad azoknak a latin­amerikai országoknak, ame­lyekben a haladó erők ugyan­csak kemény harcot vívnak a hatalmon levő reakciós kormá­nyok ellen. Végezetül Andrej Kirilenko arról biztosította Chile népét, hogy az SZKP és a szovjet nép a jövőben is minden ere­jével támogatja a chilei haza­fiakat a fasiszta rezsim meg­döntéséért vívott harcukban. A nagygyűlésen továbbá fel- j szólalt Clodomiro Almeyda, a Népi Egység volt külügymi­nisztere. Hangsúlyozta, hogy a [Folytatás a 2. oldalon) Bohuslav ChňoupeK Berlinben Berlin — Bohuslao Chfíou- pek, hazánk szövetségi külügy­minisztere tegnap hivatalos baráti látogatásra az NDK-ba érkezett Oskar Fischernek, az NDK külügyminiszterének a meghívására. Bohuslav Chiíoupeket az et* utazás előtt a prágai repülő­téren František Krajčír, a kül­ügyminiszter első helyettese és a minisztérium további ve­zető képviselői búcsúztatták. A drezdai repülőtéren a csehszlovák vendéget az NDK Külügyminisztériumának kép­viselői fogadták. Jelen volt František Hamouz, a CSSZSZK NDK-beli nagykövete is. Röviddel a megérkezést kö­vetően Chňoupek miniszter Drezdából Berlinbe utazott. Az NDK fővárosában a CSSZSZK külügyminiszterét Oskar Fischer, az NDK kül­ügyminisztere fogadta. A berlini megérkezés után röviddel hazánk külügyminisz­tere virágcsokrot helyezett el a fasizmus áldozatainak emlék­művénél az Unter den Linden- en. SZOVJET PÁRT- ÉS ÁLLAMI SZERVEK ÚJÉVI ÜZENETE A NÉPHEZ Jelentős időszak az októberi forradalom @0. évfordulójának jegyében Moszkva — A Szovjetunió legfelsőbb párt- és állami szer­veinek a szovjet néphez inté­zett újévi üzenete az 1977-es évet az ország fejlődésében jelentős időszaknak jelöli meg, amelyben megünneplik a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulóját. A Szov~ jetunió az új évet alkotó lég­körben kezdi a kommunista párt és a dolgozók szoros ösz- szefogásával a lenini SZKP KB vezetése alatt. A szovjet nép a múlt évben kiváló eredmé­nyeket ért el a belpolitikai életben, a gazdaságfejlesztés­ben, és a Szovjetunió rendkí­vül nagy mértékben járult hoz­zá a nemzetközi kapcsolatok kedvező légkörének kialakítá­sához. A szovjet dolgozók az ország belső életében és a kommu­nizmus alapjai megteremtésé­ben, valamint a szocialista de­mokrácia fejlesztésében arra a dinamikus indulásra építenek, amellyel megkezdték az ország 10. ötéves tervének teljesítését, és továbbra is a hatékonyság növelésére és a munka minő­ségének sokoldalú fokozására törekszenek. Az ország gazda­sági tevékenységében és a dol­gozók szocialista munkaverse­nyének fejlesztésében továbbra is a hatékonyság és a minőség lesz a jelszó. Az SZKP XXV. kongresszusának határozatai a szovjet népet a múlt évben is az ötéves terv sikeres teljesí­tésére ösztönözték, s ezek a határozatok továbbra is érvé­nyes irányelvek és kritériumok maradnak, melyekhez a párt, [Folytatás a 2. olúalonj

Next

/
Oldalképek
Tartalom