Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-25 / 30. szám
ß LAHO KÁROLY ott nőtt fel a bőrgyári munkások, kőművesek, munkanélküliek között, az érsekújvári Vágóhíd utcában, a proletárnegyedben. A Nyitra-parton hallgatta az első beszámolókat a Chmelár és a Pálenyík család gyermekeivel. Apja útkaparó volt, heten voltak testvérek, ő volt a legfiatalabb. Ha gyermekkorára gondol, mindig megremeg. Újra maga előtt látja a telefonoszlopot átölelő reszkető kisfiút. A vágóhídon túl játszottak, amikor egyszerre lövöldözni kezdtek, majd jöttek a repülők, és ezek is lőtték a hidat. Megijedt, sírt, rémülten átölelte s telefonószlopot, ami rettenetesen búgott, mégsem merte elengedni. Mikor abbamaradt a lövöldözés, úgy ráncigálták el a nagyobb gyermekek. Ijedten futottak haza.- Ekkor már nem voltak vöröskatonák a hídnál. Mindössze hatéves volt, nem értette, mi történik körülötte, „A bátyád elment szolgálni, te semmi többet nem tudsz!" — parancsolt rá este az édesapja. Aztán idegen katonák jöttek, heten-nyolcan körülfogták Chmelár bácsit, és szuronyos puskákkal kísérték a városba Az asszonyok sírtak, egy öreg koldus káromkodott, szidta a légionáriusokat. Nemsokára újra jöttek a katonák, benéztek mindenhová, házba, padlásra, ólakba. Egy tanító járt velük, aki azt mondta az — Nagyon sokat tanultam azoktól az elvtársaktól, akik Moszkvában elvégezték a Lenin-iskolát. Nagy hatással voltak rám a Major, Steiner és Schönherz elvtárssal folytatott beszélgetések. A mozgalomban hatalmas szerepe volt az egyéniségnek. Egyszerűen nem lehetett nem elhinni azt, amit Major elvtárs mondott. Meggyőződés sugárzott a szavaiból, teljesen lekötötte a hallgatóit. Amit ő magyarázott, azt mindenki megértette. A burzsoá köztársaság nagyon mostohán bánt velünk, de tudtuk, hogy Magyarországon még rosszabb a helyzet. Ezért akartuk megvédeni 1938-ban a köztársaságot. A tornóci manifesztáció bizonyította, hogyan gondolkodott a nép. A mozgósítás után fent a német határon megkíséreltük a lehetetlent. Ahol megszólalt a gépfegyver, ott rendszerint kommunisták voltak. Mit tehettünk, visszaparancsoltak, a vezetők elárulták az országot, a nép védeni akarta. Sötét korszak következett. Neki annyiban szerencséje volt, hogy később ért haza, igy elkerülte az első hullám. Valamivel később ismerte meg a magyar csendőrök brutalitását, mint az elvtársai. A párt asszonyoknak: ne féljenek, maguktól nem lehet semmit elrekvirálni. Az események belevésődtek az emlékezetébe, de csak később értette meg a látottakat. Nyári estéken a proletárnegyedben lakó családok kint üldögéltek a Nyitra-parton. Az asszonyok felváltva meséltek a kisebb gyermekeknek, a nagyobbak pedig már a felnőttek beszélgetését hallgatták. Maradandó emlék fűzi Vilma nénihez. Úgy ismerte meg, mint vidám fiatalasszonyt. Kijárt a szigetre játszani a gyermekekkel. Mindenkihez volt kedves szava, a gyerekek rajongtak érte, alig várták, hogy jöjjön és beszéljen. Nagyon sokan tőle hallottak először a Szovjetunióról, a munkások szabad hazájáról, ahol nincsenek urak és éhező gyermekek. Bármilyen szegénységben is élt a Blaho család, a legkisebb gyermeket mégis taníttatták. Apja reménye: „belőled még lehet valaki“, akkor foszlott szét, amikor elvégezte a polgárit. Nemhogy hivatali, de még fizikai munkát sem kapott. Járt a munkásotthonban, részt vett a vitaesteken. Valaki azt ajánlotta neki, hogy menjen a szociáldemokratákhoz, akkor lesz állandó munkája. Nem ment. Idénymunkára felvették a vasúthoz, a répakampány után elbocsátották. A következő évben újra felvették, sőt már sapkát is kapott, de „odasodródott“ a tüntetők közé... Menesztették a Vasúttól. Ekkor már tudta: az ifjúmunkások között a helye. Feladatokkal bízták meg. A Proletár Testedző Egyesületben Chmelár Károly vezette a kulturális nevelőmunkát végző csoportot, ő is ebben dolgozott. Az egyesület több szakosztályra tagozódott, nemcsak a tagok, hanem a szimpatizánsok is ide jártak. A munkát tapasztalt párttagok irányították, így nemcsak sportolni tanították a fiatalokat, hanem eszmei fejlődésükről is gondoskodtak. illegalitásba vonult. Az emberek egy része megrettent, másokra hatott a magyar propaganda. Ez utóbbiak közül sokan kiábrándultak, látva, hogy csuk a cégtábla és a hatalmi apparátus változott, a munkásoknak nem lett kevesebb a gondjuk, sőt helyzetük súlyosbodott. Előrevetítette árnyékát a háború, nőtt a munkástömegek nyomora. 1939 februárjában bekerült a Cikta-gyárba az egyik Chmelár gyerekkel. Ekkor több régi ismerőse dolgozott ott. Óvatosak voltak. Az illegális munka törvényei szigorúak. Sejteket szerveztek. Ebben az időben Oszvald, Pálenyik Chmelár és Dusek elvtárs erős rendőri felügyelet alatt állt. Hetente kétszer kellett jelentkezniük a rendőrkapitányságon, nem hagyhatták el a várost, sőt este 8-tól reggel 5-ig a lakásukat se. Nem látogathattak nyilvános helyeket ... Ennek ellenére Oszvald és Pálenyik elv- társ lett az illegális munka szellemi irányítója. Tájékoztatókat készítettek, irányították a sejtek vezetőit. Megtalálták a kapcsolatot a budapesti illegális mozgalommal. Rövid két év alatt sok elvtársat elhurcoltak a városból és környékéről. A kommunisták kötelességüknek tartották, hogy segítsék az elhurcoltak családjait. Ezért szervezték meg a Vörös Segély akciót. Ekkor már nagy volt a terror. Aki gyanús lett, azt máris elvitték. 1940 ben a Budapestre vezető szálakon szinte teljesen felgöngyölítették a megszállt területen az illegális mozgalmat. Nagy gyakorlattal rendelkeztek a kommunisták üldözésében a magyar titkosrendőrök. — Engem 1940 májusában tartóztattak le. A mester megrettenve jött hozzám: Mit csináltál? Hívatnak a katonai parancsnokságra! Ekkor már minden nagyobb üzemben volt parancsnokság. Amint beléptem, rögtön falhoz állítottak, megmotoztak, vallattak Ki van itt kommunista, ki terjeszt röplapokat, híreket? Mit felelhettem? Nem tudok semmit. Ezután következett a nagy húzás, megparancsolták, hogy menjek végig a Fő úton egészen a parancsnokságig, de ha valakinek jelt adok, akkor azt megkeserülöm. Mit tehettem, elindultam az üzemből, csak magam elé néztem, remélve, hogy nem lát meg ismerős. Ók éppen az ellenkezőjére számítottak. Az előző nap már elvittek néhány elvtársat, így mindenki ideges volt. kereste a kapcsolatot... Szerencsésen elértem a mai jnb épületéig, itt valaki rám szólt: Várj, mi újság? Bojtkó Károly későn vette észre, hogy követnek. Pillanatok alatt elkapták, elvitték a szomszédos utcába, nekem pedig menni kellett tovább ... Ebben az időszakban az országban százakat tartóztattak le, kínoztak meg, amíg sikerült előkészíteni a pereket. A módszerekben nem válogattak de a kémkedés és hazaárulás vádját nem tudták rábizonyítani a foglyokra. Így került „Oszvald Ferenc és társai“ ügye Győrbe a királyi törvényszék öttagú külön tanácsához. Az ítéletek a többi kommunistael- lenes perekhez hasonlítva aránylag gyengék voltak. — Én egy hónappal megúsztam, rosszabb volt, hogy rendőri felügyelet alá helyeztek és megfosztottak a politikai és polgári jogoktól. Nemsokára internálták a „nemkívánatos elemeket“. Nagykanizsára, Kolozsvárra vitték. Öt, 1942-ben engedték haza, de továbbra is rendőri felügyelet alatt tartották. Sokáig nem kapott munkát, majd sikerült bejutnia a SInger-féle malomba. Később Marusinecz és Pálenyik elvtárs is ide került. Nemsokára leégett a malom. Folytak a szigorú kihallgatások, de nem sikerült rábizonyítani senkire, hogy szabotázs történt. Később egy ideig Kőbányán dolgozott, majd Szőnybe vitték kényszermunkára. Dolgoztak itt lengyelek, szerbek, zsidók, internált kommunisták Szánokat készítettek, ezen csúsztatták a leszerelt gépeket a Dunáig, hogy a németek elszállíthassák. Mindenki úgy szabotált, ahogy tudott. November végén sikerült hazaszöknie. Ojvár akkor már félig romokban hevert a napi bombázásoktól. Ekkor már garázdálkodtak a nyilasok. Akit behívattak a pártirodára, azt többet senki sem látta. A kommunistagyanús egyének egymás után kapták az idézéseket. — Egyik este Tóth István futott hozzám, mondta, hogy beidézték a nyilasházba. Nem szabad odamenni, az biztos halál. Ajánlottam, tűnjünk el. Ettől kezdve bujdostam. Ismerősök, barátok, a kommunistákkal szimpatizálók rejtegettek. Mikor a várost felszabadította a szovjet hadsereg, sokan eltmondhat- tuk, hogy újraszülettünk ... Blaho elvtárs azóta a szocialista építés három évtizedéből méltóképpen kivette a részét. Mindig ott volt, ahol a legnagyobb szükség volt rá. 1970-től a járási pártbizottság szervezési osztályán dolgozik. Tevékenyen részt vállal — mint a pártbizottság lektorcsoportjának tagja — a fiatal párttagok nevelésében is. Tanfolyamokon, szemináriumokon a pártépítés álapelveit magyarázza. Az elméleti megállapításokat az életből merített sok-sok példával fűszerezi. — A párttörténetet meg lehet tankönyvből tanulni, de a fiatal elvtársak közül sokan elfeledik, hogy minden falusi, városi pártszervezetnek harcos múlt- ja van. Mindenütt voltak bátor elvtársak, akik vállalták az üldöztetést, a szenvedést, és küzdöttek a kizsákmányoltak érdekeiért, az igazságosabb rendszerért. Évről évre kevesebben lesznek a pártalapítók közül. Nem minden faluban ismerik az idősebbek tevékenységét. Pedig a bátor vöröskatonák, a börtönöket megjárt kommunisták élete nem csupán tanulságos emlék, hanem egyben küzdelemre serkentő példa is az ifjúság számára. Az idősebb elvtársak aktivitásától függ nagymértékben, hogy a fiatalok mennyire ismerik egy-egy pártszervezet múltját. Sok elvtárs jár beszélgetni az iskolákba, a SZISZ- szervezetekbe. Persze ismerni kell a fiatalokat, a nyelvükön kell szólni, ha azt akarjuk, hogy megértsenek bennünket. CSETÖ jÄNOS A sportolás lehetőséget nyújtott a fiatalok közötti nevelőmunkára. A kosúti sortűz nem csökkentette, inkább növelte az ifjúság forradalmi hangulatát. — Én is 1931-ben a Major-felhívás után léptem a kommunista pártba. A gazdasági válság elmélyülésével nőtt a munka- nélküliek száma. 1931-ben reggelente 100—200 ember várt a Bafa-gyár előtt. A mester elsősorban a fiatalok közül válogatott. Az egyik nap Blaho Ká rolyra is rámutatott: Na gyere, elég magas vagy. így került egészen véletlenül az üzembe, dolgozha tott. Később Hentek Pállal kezdték szervezni az üzemben a fiatalokat. Hordták be a Munkás, a Miadá garda, az Ifjú Harcos újságokat. Kezdték kiválogatni a megbízható fiatalokat. Ügyeltek, hogy semmi feltűnőt ne kövessenek el. Munkájuk. eredménnyel járt. — 1932. november 14-én, közvetlenül ebédszünet előtt, odajött hozzám a mester: Állítsd le a gépet gyere az irodába. Ott mindössze annyit mondtak kommunista szervezkedés miatt elbocsátjuk. Ötün két tettek ki ilyen indokkal. Mivel hosszú évekig csak alkalmi munkát végzett, idejét a mozgalmi feladatok teljesítésére fordította. Minden megmozdulásban részt vett. Gyalog és biciklin járta a falvakat, szervezte a fiatalokat. Ha jött Major vagy Steiner elvtárs, akkor a tüntetésen néhány erős legény — ő is közéjük tartozott — körbefogta, hogy ne jussanak olyan könnyen hozzá a rendőrök. Védték, ahogy lehetett, persze közben ők is kcfptak ... A párt érsekújvári szervezetét 1929- tői a területi vezetőség irányította, működési területük több járásra kiterjedt. Az 1930—38-as években a szűkebb, operatív vezetőségnek többek között tagja volt: Oszvald Ferenc, Blaho Károly, Pálenyik Ferenc, Bojtkó Károly, Prohászka József, Dusek Lajos, Tóth István, Horváth Károly, Pécsi Istyán, Hübsch Sámuel és Simunek Lajos elvtárs. „Tanítani csak akkor tudunk, ha magunk is állandó an tanulunk — mondja Blaho elvtárs (Estera Palachová felvétele) aÄJMui&r FORMÁLJÁK
