Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-12-19 / 51. szám
tfJSZÓ: V Ka rel Smrkovsk? rajza NÉZŐPONT (Krokogyil) Két horgász üldögél a vízparton. — Képzeld — szólal meg az egyik —, ma éjjel azt álmodtam, hogy Sophia Lorennel ülök a parton. Körös-körül sehol egy teremtett lélek... — No és aztán mi történt? — És aztán egy háromkilós sügért fogtam! — S mit csinált Sophia? — Ö? ... Neki nem került horogra sempii! — Hogy megy az üzlet, signor Giovanni? — Ne is kérdezze! Pocsékul. A boltomban most már azok sem vásárolnak, akik fizetni sem szoktak ... • — Tudod, hogy a papád folyton forgolódik körülöttem? — mondja az ifjú feleség a férjének. — Most már értem, miért szed szédülés elleni tablettákat! Egy kövér ember megkérdezi a turistákat szállító fiáke- restöl, hogy beszállhat-e. A kocsis sovány gebéjére pillant, és suttogva mondja: — Szálljon be gyorsan, míg ez észre nem veszi! — Tudod, drágám, ha én egyszer férjhez megyek, azt szeretném, hogy a férjem kétszer olyan idős legyen, mint én. — Hiszen az lehetetlen! Olyan öreg emberek nincsenek is a világon! • — Mi lett azzal a széltolóval, aki olyan nagy összeggel becsapott? — Minden rendbe jött. Rosz- szul Ítéltük meg, tulajdonképpen jó ember. Feleségül vette a lányomat. N. Csemodurova: Ljuljukin docens besurrant Sztella Jakovlevna tanárnő dolgozószobájába, és félénken megkérdezte: — Megengedi, hogy innen telefonáljak? Az én telefonom ugyanis elromlott, és valamilyen fontos dolgot kellene elintéznem. — Parancsoljon — mondta Sztella, miközben az iratokat rendezgette az íróasztalán. Ljuljukin figyelmesen tárcsázott, és beburkolva kezével a telefonkagylót, suttogó hangon beszélni kezdeti: — Ide figyelj, hiszen oroszul mondom, hogy nekem csak a Natasa kell! Nem, az Olga nem kell. Hogy miért? Hát először is: olyan szögletes... Micsoda? Tamara? Nem emlékszem. Hogy már láttam? Hol? fa, Pugyiko- véknál? Nem, az túlságosan rideg! Nekem csak a Natasa kell! Milyen Marináról beszélsz? Hogy célszerű? Meg magas? Minek lenne nekem a magas? Nem ismered talán a lehetőségeimet? Mit kezdenék vele a lakomban? Ahol két és fél méter magasak a falak... Nem, én ragaszkodom Natasához! Mit? Hogy előbb a mostanitól szabaduljak meg? Hát persze, erre már régóta gondolok ... A gyerekek sírtak is már emiatt, de beletörődtek ... Akkor hát megegyeztünk ... Addig is a viszontlátásra! Ljuljukin docens letette a kagylót, és csendesen kiosont a dolgozószobából. Sztella nyomban a telefonkagyló után nyúlt. — Nézzük csak a vén kandúrt! Natasára fáj a foga! Csakhogy én nem hagyom annyiban a dolgot, értesítenem kell a feleségét. Ki hitte volna? Kötelességem, hogy felnyissam a felesége szemét! — Halló! Üdvözöllek kedves — búgta a kagylóba. — En vagyok, Sztella Jakovlevna. Nem, nem történt semmi... ez ideig ... csupán figyelmeztetni akarlak... Arról van szó ugyanis, hogy a férjed komolyan érdeklődik valami Natasa iránt! Mit mondsz? Hogy te ennek örülsz? Hogy ez a legújabb divat? Divat? Legújabb? Kit? Kit akarsz kicserélni? Sztella arca megnyúlt az elképedéstől. — ja, vagy úgy! Szóval a Natasa bútorgarnitúráról van szó ... Igen, természetesen, majd gondolkodom róla. Addig is köszönöm a jó tanácsot... SÁGI TÖTH TIBOR fordítása Az elhunyt politikus özvegye spiritiszta szeánszon vesz részt. A médiumnak többszöri próbálkozás után végűi is sikerül kapcsolatot teremtenie a halottal, aki azt a kérést intézi a médiumon keresztül a társasághoz, hogy küldjenek neki néhány doboz cigarettát. Az özvegy felkiált: — De hiszen nem mondta meg, hová küldjük: a pokolba vagy a mennyországba-e?) — Szerintem a napnál is világosabb — felelte a médium. — Hiszen gyufát nem kért! • • Az orvos alaposan megvizsgálja a beteget, leteszi a sztetoszkópot és megkérdezi: — Iszik? — Attól függ, mije van itthon, doktor úr — ragyog fel a páciens arca. • — Olyan szerencsétlen vagyok. A feleségem azt mondta, hogy elválik tőlem. — Az nem is olyan nagy szerencsétlenség. — Dehogynem! A feleségem eddig még sohasem váltotta be az ígéreteit! 1976. 19 (mwwizMw —• Nektek, újságíróknak persze könnyű — sóhajtott Elemér barátom —, ha valami rendellenességet tapasztaltok, papírt vesztek elő, a harcos cikkben odapörköltök. Valamikor még bennem is élt ez a harcosság, vitáztam, kiálltam az igazam mellett, panaszkönyvbe írtam. Elfáradtam — folytatta csüggedten —, úgy érzem, opportunista lettem. —i Bűnös szenvedélyem például, hogy délelőttönként megiszom egy pohár sört. Csak úgy futtában, állva, de adok magamra: jó hírű, másodosztályú sörözőbe járok. A sör kitűnő, hideg, de még nem fordult elő, hogy ne csorba pohárba adták volna. Éppen ezen panaszkodtam a napokban a söröző egyik dolgozójának, aki felmutatott a galériára: — Ott ül az igazgató — mondta —, tessék szólni neki. — Kisebb társaság vette körül az igazgatót, üveges sört ittak, ízléses, vékony, csorbamentes pohárból. Kitűnő ötlet — gondoltam, kezemben a csorba pohárral —, s akkor jött az opportunizmus. — Ha felmegyek, az első kérdése az lesz, honnan tudom, hogy ő az igazgató? Jobbik esetben elmagyarázza, hogy a poharakat a gaz vendégek teszik tönkre, a fogyóeszköz-ellátás akadozik, nehéz az élet. Esetleg lekurjant a csaposnak: — Jancsikám, a vendég poharát vonják ki a forgalomból. Rossz rágondolni, hogy Jancsika eztán — mert felismer — milyen poharat ad elém. A legjobb eset, ha az igazgató udvariasan megköszöni észrevételemet, de természetesen másnap is csorba pohárból kapom a sört. Nem mentem fel. — Röviddel ezután egy budai vendéglőben ebédeltünk. Feleségem önfeledt pillanatában túrósgombocot rendelt, nem volt olcsó, de hadd dőzsöljön az asszony. Amikor belekóstolt, döbbenten nézett rám: kóstoljam meg én is. Leírhatatlan íze volt, pontosabban: semmi íze. Se sós, sem édes, belsejében iszaposán állt a víz. A hőségben egyetlen előnye volt: tökéletesen hidegen tálalták. Körülnéztem. A környező asztaloknál négyen is viszolyogva hagyták a tányéron. — Pokoli ötletem támadt. Hívom az üzletvezetőt, rendelek neki egy adag gombócot, s felajánlok egy pénzösszeget, ha előttünk elfogyasztja. Aztán jött az opportunizmus. r- Vérmérséklettől függően az üzletvezető a következőket teheti. Nyájasan felkér, hogy szórakozzam a kedves nagynénikémmel, ne vele. A kultúráltabb forma, ha megmagyarázza, a túrósgombócot szabványrecept szerint készítik, mindenkinek ízlik, ma úgy látszik, frontátvonulás miatt finnyásak a vendégek. — A -meglepő változat az lenne, ha előttem elfogyasztja hősiesen, s — ha forog is a gyomra — mosolyogva közli: pompás volt. Váratlan esetben elhúzza a száját, 4 közli, hogy ez a gombóc valóban nem a legsikerültebbek közül való. Majd Intézkedik. Ez a legjobb módszer, a vendég nem akadékoskodik tovább, a gombóc minősége marad. — Hát ezért lettem opportunista — fejezte be Elemér —, ha az ember végiggondolja a dolgokat, nem heveskedik többé ... Figyelmesen hallgattam barátomat, aki azt hiszi, hogy nekem könnyű, csak írnom kell egy cik- kett és kész. Nem árultam el neki, hogy én is ittam azokból a csorba poharakból, s megkóstoltam a gombócot is, de nem írtam róluk. Elemér opportunista. Most már ketten vagyunk. —sö— SZÜVEG NÉLKÜL (Jezs) — Éppen ma kellett kiengedniük a szülészetről? Josef Prchal rajza
