Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-12-19 / 51. szám
Dr. Novotny Ivan főorvos (középen) (arkovská Naif a szociológussal és Sulák Peter pszicholúgussal tanácskozik Az alkoholizmus világjelenség. Ha nem olvasnánk naponta az újságokban, nem hallanánk a rádióban, nem látnánk a televízió képernyőjén az alkohol szánalmas áldozatairól szóló híradásokat — akiket ez a kemény ördög sarcol s teper le végül is a maga szívós és alattomos hadjáratai során —, akkor is van valamelyes fogalmunk róla. Lapozzunk bele találomra egy divatos regénybe, kapcsoljuk be televíziókészülékünket, menjünk moziba, a modern fogyasztói társadalom attitűdjei csapnak meg: gardenpartik, koktélpartik, mulatóhelyi és jól szeparált otthoni poharazgatás nyakra-főre — ivászat kicsiben és nagyban. Hát még a szórakoztató ipar nagy szakmai rafinériájával tálalt orgiák! S a képernyő vagy a mozivászon előtt ott ücsörögnek kiskorú gyermekeink is, akiknek fogékony tudatába és érzésvilágába a nyomtatott áramkör vonalaihoz hasonló tartóssággal rajzolódnak ezek a képek: az ilyen életstílus hát korunk eszménye, ez hát a sikk?! Pláne, hogy ragyogó fogsorú színészek meg vonzó küllemű színésznők cselekszik mindezt — csupa elegáns, nagyvilági modorú úr és hölgy __ cs étlen betegek kilencvennyolc százalékában jóravaló, érzékeny belső világít embereket ismerhettem meg, s talán olyan két százalékukban agresz- sziv, bízvást a kriminológia körébe utalható elemeket. — Mit tesznek értük önök, orvosilag? — kérdeztem. — Munkánk nagyobb részét a heveny alkoholmérgezést szenvedettek kijózanítása, kivizsgálása, diagnosztá- lása, aztán az ambuláns betegek preventív gyógykezelése, valamint a tanácsadói szolgálat ellátása tölti ki — válaszolta. — Rendelőintézetünkre tavaly huszonkétezer látogatás jutott, s átlagosan naponta hat részeg került a kijózanítóba. Sajnos ez a trend állandóan növekszik. Ez idő szerint két orvos, egy pszichológus, egy szociológus működik itt, további munkatársaim ápolónők, beteghordozó mentősök, valamint adminisztratív munkaerők. Egyébként kapcsolatban állunk csehországi alkoholellenes gyógyintézetekkel s az itteni klinikák pszichiátriai osztályaival, s a megelőző egészség- ügyi nevelő tevékenység terén szorosan együttműködünk a Szlovák Szocialista Akadémiával, a népművelési otthonokkal, a városi antialkoholista testülettel meg a nemzeti bizottságok szociális gondnokaival. — Milyen eredményei vannak eddigi tevékenységüknek s az említett közös társadalmi ráhatásnak? — Elég jó eredményekről beszélhetünk. Hogy mást ne említsek, statisztikánk szerint pácienseink hetvenhá- rom százaléka már egy év óta abszti- nens. Persze távolról sem olyan egyszerű dolog az alkoholisták gyógyítása és az alkoholizmus elleni küzdelem, ahogy azt odavetőleges számadatokkal kifejezzük... — Mi hát az alkoholizmus alapvető problematikája? A főorvos készségesen tájékoztatott erről is: MINDIG EGY POHÁRRAL KEZDŐDIK De hát nem kell ennyire elrugaszkodnunk: a bőség társadalmának miaz- mái eléggé érzékelhetően terjednek nálunk is. Még 25—30—40 esztendővel ezelőtt is úgyszólván csak társadalmi - közösségi-családi ünnepeken fogtak poharat a kezükbe az emberek falun, kisvárosban: karácsonykor, szilveszterkor, húsvétkor, lakodalomban, keresztelőn, vendégségben, halotti toron s hasonló kivételes alkalmakkor (s akkor is módjával!), ma viszont hovatovább polgárjogot nyert a mindennapi ivászat falun, városon egyaránt. S a nap legkülönbözőbb időszakaiban. Kocsmázások, presszóbeli lebzselések, gyakran munkaidőben is, hivatali név- napozások-születésnapozások, a még mindig dívó házibulik, diáktivornyák, társasutazásokon, idegen környezetben vonzóbb dáridók, no meg a férjek fiókos kiruccanásai — ki győzné mindet felsorolni? Ha tehát világjelenség az alkoholizmus, amelyben nekünk is megvan a magunk tekintélyes részaránya, tetszetős lenne most statisztikai számokkal operálni — bevett újságírói fogás. Jóllehet, erre nincs megbízható statisztika, bár ha volna is, az sem győzne meg senkit az alkoholfogyasztás mennyiségi mutatóján és a „helyezéseken“ kívül semmiről. Sokkal több ennél, ami mögötte rejlik. Orvosok, szociológusok, pszichológusok, jogászok, rendőrségi szakértők egybehangzó véleménye szerint a mostani középnemzedéket jócskán megmételyezte az alkoholizmus. Hozzávetőleges érzékeltetésre azonban kikerülhetetlen némi statisztikai adatszolgál tatás, s az is csupán egyetlen kerületünkből, a nyugat-szlovákiaiból — mint ahogy a cseppben is benne van a tenger. 1976 januárjától októberéig e kerület közútjain 381 közlekedési baleset történt, amelynek gyászos következménye 156 halott és 2061 sebesült volt, az okozott kár pedig mintegy 32 millió korona. Az ilyen esetekben kötelező véralkohol-vizsgálat 334 gépkocsi- vezető ittasságát mutatta ki, tehát büntető eljárást is kellett indítani ellenük, azonkívül pedig 2213 vezetői jogosítványt kellett a közrend őreinek bevonniok tulajdonosaiktól — ugyanez okból. A kerületi bíróság 1976 első felében 5385 különböző természetű büntetőjogi perben hozott ítéletet, ebből 2416 esetben volt a bűncselekmények vagy törvénysértések közvetlen előidézője a vádlottak ilyen-olyan alkoholos befolyásoltsága. Ám hogy hányadán is állunk (az ismert slágerből kölcsönzött kifejezéssel élve) Mister Alkohollal, arról emberi vonatkozásaiban is mélyebben Bratislava egyik egészségügyi intézményében, a Hraniöná utcai alkoholelvonó orvosi rendelőben s a hozzá tartozó kijózanító állomáson tett látogatásom alkalmával győződhettem meg igazán. Az intézmény a Berzuc utcai kórház 1974-ben létesített s korszerűen felszerelt részlege. Egy sebészeti klinika vagy onkológiai intézet ébreszthet a látogatóban morbid hangulatot — abban az épületben derűs légkör veszi körül az embert. Hófehér falak közt, halványzöld linóleum padlón, csillogó lengőajtókon át kísért Dana Orgonová főnővér, sorban bemutatva az elöl-há- tul fellelhető akalmazottaknak, s mutogatva e speciális gyógyintézet helyiségeit, berendezéseit, felszerelését. Végigkalauzolt a négyszintes épület szinte minden helyiségén, hogy megtekinthessek mindent, ami látnivaló: az éjjel-nappal üzemelő kijózanító részleg felvételi irodáját, az ügyeletes orvosi rendelőt, a kijózanító szobákat, az alkoholellenes tanácsadó-rendelőt, a hipnotáriumot, a pszichoterápiás gyógytermet, az absztinens, valamint a pszichoterápiás kezelés alatt álló páciensek részére létesített klubhelyiségeket, a büféket, a pszichológus, a szociológus, a statisztikus dolgozószobáját, s az egyes szinteken a kényelmes, korszerű bútorzattal berendezett várócsarnokokat. Aki először jár ilyen helyen, meglepődhet, a laikusabbja netán meg is rökönyödhet: megérdemlik-e az iszá kosok ezt a disztingvált környezetet, messzemenő orvosi gondoskodást? Felületes előítéletű ember kétségbe vonhatja, de humánus társadalom,, főleg pedig szocialista rendszerünk az alkoholistákat nem megbélyegzett embereknek, hanem betegeknek tekinti, akik gyógyításra és gondoskodásra szorulnak, akárcsak a másfajta betegségekben szenvedők, s ehhez mérten meg is tesz értük minden tőle telhetőt. Országszerte számtalan hasonló intézmény van — sokkal nagyobb apparátussal s nagyobb ellátottsággal működő alkoholellenes gyógyintézetek is. Erről — az alkoholizmusról, következményeiről és gyógyításáról — beszélgettünk az intézet vezetőjével, dr. Novotny lvan főorvossal dolgozószobájában. Mindössze negyvenkét éves, eredetileg belgyógyász, s tizenkét éve dolgozik ezen a speciális területen. Egyéniségéből az orvosokra olyannyira jellemző humánum, férfias határozottság s nagy emberismeret sugárzik. A tizenkét év emberi summája: — Talán paradoxonként hangzik — mondta többek közt a számomra leg- megragadóbbab , de az alkoholizmusnak köszönhetem, hogy e szeren— Az alkoholizmus többnyire egyéni adottságok alapján s személyes hajlandóságból alakul ki, ám nem kevésbé bizonyos társadalmi szokásrendszer hatására is. Hiszen, ahogy a szólásmondás tartja, a barátság — az ivó- cimboraság is — a keresztelőtől a halotti torig tart. Az egészben a legveszélyesebb az a lélektani automatizmus, ami az alkoholfogyasztás velejárója. Idővel valóságos szertartássá válik, mintha ismerkedést, barátságot, társasági összejövetelt már el sem lehetne képzelni nélküle — szinte beépült már a köztudatba. Ennek az elítélendő felfogásnak kedvez a fogyasztói társadalom vonzó fogyasztói légköre is: nagy a kínálat italban is. Száz ember közül, aki bármilyen mértékben fogyaszt alkoholt, egy törvényszerűen alkoholistává válik két-tíz éven belül. Az egyén szempontjából — aki az alkoholizálásban előbb csupán mámorforrást keres, feloldódást bizonyos belső feszültségek alól, aztán egészen széles skálán eljuthat a végső szakaszig, az alkoholpszichózisig, a gondolkodási képesség fokozatos torzulásain át a teljes tudati szétesésig, elmebajokig, meg a korai és erőszakos halálig: az alkoholmámorban elkövetett öngyilkosságig is — ez a tudatba ágyazott megrögzöttség a legfigyelemreméltóbb tünet, ennek a diagnosztá- lásával és gyógyításával kell elsősorA kijózanitás egy mozzanata: a beteg tüdejébe friss oxigént juttatnak (Kontár Gyúla felvételei) ban törődnünk. Hiszen az alkoholisták túlnyomó többsége — mint már mondottam — egyébként tisztességes ember, de egész pszichikumukat kezdettől jellegzetes reakció hatja át minden olyan társadalmi normával szemben, amely elítéli a szokásszerű alkoholfogyasztást — úgy érzik: személyes szabadságukban akarják korlátozni őket! Közhelyszerű a kijelentés: mit számít az az egy pohár bor vagy sör étkezés után? Valóban, az emberi szervezetre még nem ártalmas, csak éppen lélektani szempontból rendkívül káros: beidegzettséghez vezet, s az alkohol iránti szenvedélyes és beteges vonzódássá fajulhat, amit orvosi nyelven toxikomániának neveznek. Jellemző, hogy az emberek mostanában a szervezetre még nem káros alkoholmennyiség, az elfogadható, valamiféle közepes ivás mértéke iránt tanúsítanak feltűnő érdeklődést. Profán szemlélet! Mint szakdrvos azt mondhatom, hogy három út lehetséges: alkoholista életformában tengődni, korai halállal bűnhődni, vagy megtartóztatni magun kát az alkoholtól. Negyedik út nincs! — Milyen társadalmi-szociális prob lémákat okoz az alkoholizmus? Meg- oldhatók-e azok? — folytattam a kérdéssort. — Vannak szociális problémák, amelyeknek egyenesen az alkoholizmus az előidézője, s vannak olyanok, amelyeknek egy-egy eleme előkészítheti a talajt az alkoholizmus kialakulásához, összetett kérdéskomplexum ez, megoldásuk pedig rendkívüli körültekintést igényel, nem lehet parciálisán kezelni. Ha például krónikus alkoholizmusa miatt elbocsátanak valakit az állásából, az illetőnek elsősorban egzisztenciális zavarai támadnak, s amellett pszichikailag csak még sérültebbé válhat. Rendszerint nehezen tud beilleszkedni új munkahelyi környezetébe, mert úgy érzi, megvetik. Várható-e ilyen embertől további buzgalom, magasabb teljesítmény? Alig-alig. Vannak ugyan, akiknek sikerül újra beilleszkedniük valamely közösségbe s igazod- niok a társadalmi követelményekhez, ám a nálunk nyilvántartott, mintegy húszezer alkoholista tizennyolc százaléka Bratislava-szerte, s még ki tudja, merre csavarog és élősködik. Persze volna és van megoldás, többféle is, de az mind csakis társadalmi összefogással lehetséges. Mert én mint orvos meggyógyíthatom az alkoholistát, de nem szüntethetem meg az alkoholizmust. Szintúgy: a bíró elítélheti az alkoholista törvényszegőt, de ő sem szüntetheti meg az alkoholizmust. Valamiféle alkoholtilalmat bevezetni? Ugyan! Az embereket csak törvénytelenségekre ösztönöznénk vele: házi pálinkafőzésre s hasonlókra. Svédországban például részleges alkoholtilalom van, de ellensúlyozó reakciója az ún. „víkendalkoholizmus“: hét végén ki-ki kedvére leissza magát. A megelőző antialkoholista társadalmi nevelés korszerűbb formájának bevezetésében látom a kiutat. A kormányszervek melleit olyan szakemberekből ösz- szeverbuvált team, csoport létrehozását látnám ideálisnak, amely megfelelő antialkoholista nevelési rendszert tudna kidolgozni, s eredményes irányító tevékenységet folytathatna — az iskoláktól kezdve valamennyi munkahelyig terjedő területeken. Ami engem személyesen is érdekel, az említett tizennyolc százaléknak, a társadalom peremére szorultaknak a sorsa. Hivatalos szerveknél is szorgalmazom olyan intézmény létrehozását, ahol el lehetne ezeket a szerencsétlen embereket helyezni, s megfelelően gondoskodni róluk. Még egy adalék az ivászat kérdéséhez. fii fenti beszélgetésben elhangzottakon kívül van olyan, különösen félművelt emberek szemléletére valló vélekedés is, hogy hát a jelentős személyiségek, a „nagy emberek“ is ittak s isznak. Művészeket, írókat, költőket emlegetnek ... Akik különben értékes alkotásokat hagytak ránk. Emberi gyengeségektől ők sem voltak mentesek, bennem pedig folyton motoszkál az ellenérzés s az a gondolat: ki tudja, mi minden telhetett volna még művészetükből — alkohol nélkül? ... Közülük is a legmegrázóbb példa Malcölm Lowry-é. Nagy tehetségű és küzdelmes életű angol író volt, aki roppant művészi feladatot vállalt ma gára: megírni korunk Divina Comme- diáját. Torzóját, egyetlen kötetét meg is alkotta, a Vulkán alatt című, a saját alkoholizmusáról, önmarcangolóan írott, felejthetetlen invenciójú regényét. Aztán később, hosszú alkoholista vergődés után, 48 éves korában sírba vitte az ital. Szinte kikívánkozik a kérdés: hát érdemes ...? MIKUS SÁNDOR 1976. XII. 19. ÚJ SZÚ
