Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-12-05 / 49. szám
A „természetért,, és a „természet ellen" Szembe kell nézni az igazsággal: egész Földünket védett területté nyílvánítani lehetetlen. Értelmetlen a műszaki haladás megfékezése is. Egyre több ásványkincset kell bányászni, városokat és üzemeket, falvakat és gátakat kell építeni, vagyis létrehozni mindazt, amire az embernek szüksége van. Ezért az a kijelentés, hogy „vissza a természethez“ valójában eredménytelen. Hol van hát a megoldás? Hogyan őrizhetjük meg a növény- és állatvilágot, a vizek és a levegő tisztaságát? A világsajtó az utóbbi időben rendkívüli figyelmet szentel az életkörnyezet védelmének. Bizonyos pozitív eredmények születtek már az e téren létrejött nemzetközi együttműködésben, a tudományos kutatásban, a tervezési és szerkezeti megoldásokban. A probléma alapvető megoldása azonban még távol van. Az idő viszont sürget, mert az elkövetett hibák helyrehozása egyre nehezebb lesz. A szovjet állam fennállása első napjaitól fogva intézkedéseket foganatosított az erdők és a természeti kincsek védelmére. Vlagyimir Iljics Lenin cikkeiben és nyilvános felszólalásaiban nemegyszer hangsúlyozta, hogy a föld és minden, ami rajta és benne található, a népé, s ezért csínyján kell vele bánni. A szovjet népnek távolról sem sikerült mindig hiánytalanul tiszteletben tartania ezt a követelményt. Az 1918-as és 20-as években a polgárháború és a külföldi intervenció gazdasági hanyatláshoz vezetett, később pedig a második világháború okozott hatalmas károkat. Sem a szociális-gazdasági feltételek, sem pedig a szükségletek nem tették lehetővé a természetvédelem olyan jellegű támogatást, amilyet a szovjet nép szeretett volna. A Szovjetunióban az életkőrnyezet megőrzésére irányuló intézkedéseket rendszeresen az 50-es évek felétől valósították meg. Az intézkedések különösképpen az utóbbi tíz évben nagyon kiterjedtek és komplexek. Ezt jelentős mértékben a „természet „fel- használásának“ növekedése — a gazdasági és a tudományos-műszaki fejlődés indokolja. A 10. ötéves tervben a természet- védelemre fordított beruházási ösz- szeg 11 milliárd rubelre emelkedik. Kétségtelen, hogy a jövőben jelentősen nőnek majd az e területre fordított kiadások. A tudományos forradalom negatív következményei elleni harcba bekapcsolódott maga a tudományos-műszaki forradalom is. Ez az ember és a természet harmonikus kapcsolata kialakításának fő iránya. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa az utóbbi években a törvények egész sorát fogadta el, amelyekkel szabályozza a természeti források kihasználását és megszilárdítja az életkörnyezet védelmét szabályozó előírásokat. Ezek a törvények és előírások olyan út keresésére késztetik a termelést és a központi hivatalokat, amelyek technológiai szempontból ártalmatlanok, vagy legalább olyanok, amelyek nem jelentenek újabb gondokat az egészségügyi ellenőrzésnek. Számos hatékony műszaki megoldást említhetünk, amelyek egyre nagyobb mértékben érvényesülnek. Ide tartozik a hulladékmentes technológia, a víz ciklikus körforgásának bevezetése az üzemekben és gyárakban, vagy az oldódó csomagolóanyagok alkalmazása. A természet egyik legfőbb „ellensége“ a vegyipar. A 10. ötéves terv során a szovjet vegyipari üzemekben a termelés 60—110 százalékkal emelkedik, a vízfogyasztás azonban ugyanolyan mennyiségű lesz, mint 1975-ben. Emellett jelentősen csökken a levegő és a víz szennyezettsége. Moszkvától 200 km-re van a Scso- kinszkij Vegyi Üzem. Tíz évvel ezelőtt az üzem környékén még kellemetlen füstszag terjengett. Napjainkban a kombinátot park veszi körül, amely elfeledteti a vegyigyár szomszédságát. Példaként említhetjük az öreg ipari Jaroszlavlot éppúgy, mint az ukrajnai Zaporozsjét, a kohászok városát, valamint további kohó-, cement- és vegyipari központokat. Ezek az esetek élő példaként szolgálnak azon ipari központok számára, ahol a gazdasági szempontokat előtérbe helyezik a szociális szempontokkal szemben. Szerencsére ezek száma napjainkban csökken. A levegő tisztaságáért vívott harc egyre erősebb. Vannak törvények, amelyeket meg kell tartani, a törvényszegést pedig szigorúan kell büntetni. Olyan hatalmas ipari városban, mint Moszkva, gyakorlatilag nincs olyan gyár, amely a szén közvetlen elégetésével nyert energiával üzemelne. A háztartásokban egyre kevesebben tüzelnek szénnel; egyre több gáz- és villanytűzhelyet szerelnek fel. Hasonló környezetvédelmi politikát folytatnak több más városban is: az ipari üzemekben megszüntetik a széntüzelést, helyette gázzal fűtenek, vagy pedig kitelepítik a levegőt szennyező gyárakat a városból. A Szovjetunió fővárosában jellegzetes kép a város közepén, a Moszkva folyó partján horgászó emoerek. Sok munkát igényelt a folyómeder kitisztítása, a megbízható tisztítóberendezésekkel rendelkező ipari és polgári kanalizációs hálózat újjáépítése és felszerelése. A cél azonban igazolja a nagy anyagi ráfordításokat, s a Moszkva, valamint további folyók példája ma már optimizmust kölcsönöz. Sokat teszünk a talaj kiszárításáért és öntözéséért, s harcolunk az erózió ellen. Közép-Ázsiában, Kazahsztánban, valamint az ország déli és délkeleti területein csatornákat és öntözőberendezéseket építünk. A jelenlegi ötéves tervidőszakban nagyarányú talajjavítási munkákat végeznek az ország európai részén a nem feketeföld talajú övezeteken. Nagy méreteket ölt a föld rekultivációja — mezőgazdaságilag olyan területeket művelünk meg, ahol korábban ásványi anyagokat bányásztak, megszüntetjük a tárókat, betemetjük az om- ladékokat, s ipari ültetvényeket létesítünk. Az ötletet az ukrajnai Donbasz bányászai adták. Példájukat a sajtó, a rádió és a televízió népszerűsítette, s Szovjetunió-szerte támogatásra találtak a helyi közigazgatási szerveknél Is. A Szovjetunióban található a világ legnagyobb erdőterülete. Hatalmas az erdők védelmét és ésszerű kihasználását segítő szolgálat is. Napjainkban néhány erdőmasszívum területén jelentősen csökkentették (egyes helyeken megtiltották) a fák kivágását. Az új fák ültetése nagyobb méretű, mint a fakitermelés. A lakosság minden erejével a zöldövezetek védelmére törekszik. Országszerte nő a fa gazdaságosabb kihasználása. Az 1975-ös évhez viszonyítva 1980-ban 35—85 százalékkal emelkedik a bútor- és cellulózgyártás, de az erdőkből csupán 2 százalékkal több fát szállítanak. Tekintettel a Szovjetunió ezen ágazatainak nagyságára, nehéz elképzelni, hány millió hektár erdő marad érintetlen e műszaki politika jóvoltából. Érthető, hogy az ember, a termelés és a természet jobb együttműködéséért még távolról sem tettünk meg mindent. Ez idáig a törvény szigora nem sújtott le minden turistára és olyan „természetbarátra“, aki kíméletlenül bánik a fákkal, növényekkel. Fontosak a megszigorított adminisztratív és anyagi büntetések, nem beszélve a büntető eljárásról. Legfontosabb azonban kétségkívül az, hogy a társadalom valamennyi rétege egyre jobban megértse e probléma jelentőségét. Döntő fontosságú továbbá a lakosság erkölcsi-ökológiai nevelése. Egyedül így valósulhat meg a természet és a termelés, a tudományosműszaki forradalom, valamint a szociális haladás „békés egymás mellett élése“. A szocialista állam tervszerű gazdasági fejlődésével, amely nem ismeri a rendkívüli nyereségek utáni hajszát és a magántulajdon érdekeit, okkal számíthat e fontos törekvés teljes sikerére. ALEKSZANDER BIRMAN a közgazdaságtudományok doktora Aránylag nem is olyan régen, az amerikai ideoló- gusofk körében globális világszemlélet dívott, az USA ,/nessiási szerepének“ doktrínája. Ám a .fax americana“ összekovácsolása nem hozott kézzelfogható sikert. A nemzetközi porondon mindinkább érezhető volt az a törekvés, hogy más országok nem kívánják külpolitikájukat alávetni az USA vezető körei érdekeinek. Az új irányvonal, a Pentagon vietnami kudarca, az erőpolitika, valamint a szocialista világgal való konfrontáció csődje, arra kényszerítette az amerikai politikusokat és ideológusokat, hogy korrigálják eddigi elméleteiket. így váltotta fel a monopolaritás eszméjét a bipolaritás eszméje, a „szuperhatalmak“ — az USA és a Szovjetunió — uralmának elmélete. A Szovjetunió és az USA viszonya, jellegénél fogva, valóban nagy hatással van az általános politikai légkör alakulására. De ennek semmi köze a mai világ bipolaritásáról s2óló elmélethez. Egyfelől, számos nyugat-európai állam, és a világ több más tájegységének tőkésállama — nem is szólva a fejlődő országok egész soráról —'nem hajlandó nemzeti érdekeit szorosan az USA céljainak alárendelni. Másfelől, a Szovjetunió külpolitikai tevékenységében következetesen száll síkra a nemzetközi együttműködésért, a béke és a biztonság érdekében mindazon országokkal karöltve, amelyek készek erre. A Szovjetunió ugyanakkor elveti a „bipolaritás“ eszméjét. Végül, az el nem kötelezettségi mozgalom kibontakozása sem fér bele semmiképpen a bipolaritás szűk Prokrusztész- ágyába. A reális valóság, minit mindig, bonyolultabbnak bizonyult, mint a leegyszerűsített sémák. A világesemények fejleményei a nemzetközi kapcsolatokat kutató polgári ideológusok elméleti munkájában, politikai gondolkodásában változást idézett elő. William Griffith, az egyik Massachusetts-i főiskola munkatársa a következőképpen fogalmazza meg koncepcióját: három nagyhatalom — az USA, Oroszország és Kína — kölcsönös viszonya egyre inkább meghatározza, jobban, mint bármely más tényező, a 70-es évek nemzetközi politikáját. Hasonlóan írnak más szerzők is müveikben. Nem vitás, hogy ezek az országok lényegesen befolyásolják a nemzetközi helyzet alakulását. Rendkívül fontos szerepet töltenek be a köztük levő kapcsolatok is. Ugyanakkor, már a 70-es évek első felében a fejlődés fő tendenciái ennél jóval több — a nevezett háromszögön túlmutató — tényező kölcsönhatására alakultak ki. Később az úgynevezett „öt polaritás“ elmélete is elterjedt. Ezen a Szovjetunió, az USA, Nyugat-Euró- pa, Japán és Kína szerepét értik a polgári ideológusok. Nos. ezek a mértani alakzatok sem állják a kritikát, mert szerzőik figyelmen kívül hagyják a nemzetközi fejlődés számos, igen komoly tényezőjét. Az utóbbi években egyre erőteljesebbé vált a fejlődő országok hangja, erősödtek az el nem kötelezett országok pozíciói Is. Néhány olajtermelő arab ország politikája pedig azt bizonyítja, hogy ezek az államok már nem kérvényezőként vesznek részt a nemzetközi kapcsolatokban, s éppen ezért elérkezett az ideje annak is, hogy újólag át kell értékelni a tőkésés fejlődő országok viszonyát. Ezt követi egyébként az egyre mélyülő, az USA-t, Nyugat-Európát és egy sor más tőkésállamot érintő gazdasági válság. A nemzetközi viszonyok multipoláris értelmezését még egy koncepció védelmezi. Szerzői Pierre Ilass- nerre, a párizsi Politikai Főiskola egyik munkatársa ás mások. Azt javasolják, hogy a mai valóságot a világpolitikában jelentkező különböző erőpólusok kölcsönhatásaként tekintsék, vegyék figyelembe, hogy különböző módon terveznek egyes államok, tekintsenek el a leegyszerűsített sémáktól. Ez az álláspont valamivel közelebb áll a nemzetközi helyzet helyes értelmezéséhez. Nézzük csak meg közelebbről, hogyan értelmezik a nemzetközi politikában fennen hirdetett „pólusokat“, vagyis a multipolaritást! Nos, arról van szó, hogy felfogásuk szerint a világpolitikában egyes országok, vagy államcsoportok bizonyos pólusokat képeznek, amelyek között erő- egyensúlynak kell lennie. Arról van szó. hogy ezelk az elméletek beleértve a multi polaritás elméletét is, olyan erősúlyt tartanak kívánatosnak, amely az erővonalak, az erőpólusok feszültségén alapul, amelyben minden érdekelt fél — pólus — el tudja érni saját célját. Megítélésiünk szerint az ilyen számítások veszélye sek, különösen a rakéta- és termonukleáris fegyverek korszakában. Az ilyen politikai-stratégiai irányvonal az egymással szemben álló erők politikai, katonai, gazdasági versengésén, meglehetősen veszélyes versengésén alapul. S azzal is számol, hogy az erő- egyensúly megbomolhat, vagy legalábbis történhetnek ilyen kísérletek. A Szovjetunió, más szocialista országokkal karöltve, más módon közelíti meg a nemzetközi életben a tartós béke eléréséhez vezető utat. A Szovjetunió mindenekelőtt a realitásból indul üti és eszerint értékeli mind az USA, mind a Közös Piac, Japán, Kína, vagy bármely más — sáját céljait követő — állam, csoportosulás szerepét és helyét a nemzetközi életben. A Szovjetunió úgy véli, hogy a választóvonal a nemzetközi kapcsolatokban is a kapitalista és a szocialista államok között van. Az osztály szempontból ellentétes törekvések rányomják bélyegüket az országok és népek kapcsolataira minden vonatkozásban, vagyis a külpolitikában is. A jelenlegi nemzetközi helyzet alakulásáról csakis úgy adhatunk teljes és tárgyilagos elemzést, ha számba vesszük egy-egy állam osztályárdekeit, figyelembe vesszük az adott ország vezető köreinek érdekeit. A Szovjetunió, a szocialista közösség más országaival karöltve, a maga szocialista módján közelíti meg a nemzetközi élet problémáinak megoldását. Abból indul ki, hogy a békének valóban tartósnak, de mokratikusnak és igazságosnak kell lennie. Szilárd alapokon kell nyugodnia, nem pedig az erők pólusán, versengésén, az erőegyensúllyal való bármiféle manipuláción. Ezt az alapot, véleményünk szerint, csak a felek jogainak, függetlenségének, törvényes érdekeinek kölcsönös tiszteletben tartasa teremtheti meg, tekintet nélkül arra, hogy kis vagy nagy országokról van szó, hogy valamely közösséghez, csoportosuláshoz tartoznak-e, vagy sem. Az ilyen béke legfontosabb előfeltétele, hogy a nemzetközi kapcso latokból kirekesszük az erő alkalmazását bármelyik féllel szemben, és megvalósítsuk a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének elvét. Ezt valamennyi állam konstruktív erőfeszítésének egyesítésével érhetjük el. A Szovjetunió a más országokkal fenntartott kapcsolataiban — akár kétoldalú, akár sokoldalú alapon — éppen ezekből az elvekből indul ki, és következetesen váltja valóra a mindennapi életben. A békés egymás mellett élés koncepciója egyre jobban meghonosodik a nemzetközi kapcsolatokban. Ez egyben elismerése a szocialista országok életképes - békepolitikájának, amely a tartós béke felé vezető utat építi Földünkön. (APN) 1976 XII. 5 14
