Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1976-12-05 / 49. szám

Ti szakács gazdája nagy gonddal ügyelt a higiéniára. Gyakran mondo­gatta: az Itteni éghajlat nem valami egészséges, s akik nem szokták meg a trópusokat, könnyen elpusztulhatnak kolerában, tífuszban vagy vérhasban. Márpedig ezek a fertőző betegségek áltálában a piszkos víztől származnak — úgyhogy a gazda ivóvizét mindig tisztán kellett tartani. A víztárolóját majdnem annyira becsülte, mint a fe­leségét. Sőt, talán még többre: mert azt még csak megengedte, hogy a fe­lesége kezét megfogják mások, de pró­bált volna valaki piszkos kézzel a víztárolóba nyúlni! Tu szakács a víztárolót szerette a legjobban a gazdája házában. Szobá­nyi nagyságú volt, s a háztetőről le- csurgó esővizet fogták föl benne. Tel­jesen be volt fedve, csak egy kis négy­zet alakú nyílás — alig négyzetmé­ternyi — maradt a tetején; ez volt a bejárata, amit fedél borított. Ünnep­napokon a házigazdáék Hanoiba szok­tak menni. Te, a szakács fia ilyenkor föltette a fedelet, és ráült. Ugrált is rajta, de nem történt semmi baj, mert a fedél vasbetonból volt, kibírt volna még negyven gyerkőcöt is. Te egyetlen fia volt Tu bácsinak. Anyja három esztendővel ezelőtt halt meg. Apja szelíd ember volt, nagyon szerette a gyereket. Tu szakács nem olyan volt, mint a többiek, akik ma ezzel a feleséggel, holnap amazzal, vagy ringyőkkal, bordélybeli nőkkel élnek. Három éve halott volt már az asszonya, de ő még mindig reá gon­dolt. Megesett egyszer, hogy leült, és elsírta magát. Amikor megkérdezték tőle, mi baja, így válaszolt: — Ma három esztendeje, hogy meg­kértem a gazdámat: hadd menjek haza, * Ma élő vietnami elbeszélő hogy elhozhassam a feleségem. Ö meg eltávozott örökre, itt hagyott kegyet­lenül. Nem volt olyan teliholdas nap, ame­lyen ne gyújtott volna füstölőket fele­sége házi oltárán. A szertartás után mindig könnyes szemmel sóhajtott fel. Te nagyon sajnálta ilyenkor az apját. De nem puszta sajnálatot érzett irán­ta, hiszen az haszontalan dolog lett volna. A sajnálatot tettekre kell vál­tani, vagyis tisztelettudónak, engedel­mesnek és segítőkésznek kell lennie a gyermeknek. Ezt Te tanára mondta nem is olyan régen az egyik erkölcs­tanórán. Amikor tehát elhozta táská­ját az iskolából, s meglátta apját, ezek v a szavak jutottak eszébe. Tu szakács éppen a bebújt a víztároló nyílásán, csak a két lába meredt ki belőle, fel­sőteste teljesen eltűnt a tárolóban ...“ Te csöndesen állt, várakozott. Hirtelen kilendült az apja két lába. Tu szakács kihúzta a fejét a víztárolóból. Nagyon megijedt, mert megérezte, hogy áll mö­götte valaki. Te halkan, mosolyogva kérdezte: mit keresett odabenn? Tu bácsi csak dadogott, nem tudott felelni. — Aha, te ... te vagy itt? Ahogy kinyitotta a száját,, fekete fo­gai mosolyt villantottak fia felé. Pe­dig voltaképpen úgy vert a szíve, mint a dob. Te nagyon megbánta, hogy ráijesz­tett apjára. Nézte aggodalmasan az öre­get. Apja így szólt: — Teringettét! Beleejtettem a táro­lóba a pezsgősüveget! — Apám, próbáld meg kézzel meg­keresni! — Ä, a kutyafáját, nem megy azt Csak a vizet markolászom ... — Akkor mit csináljunk? — Bajban vagyunk, nemsokára fel kell szolgálnom az italt, s akkor vé­günk van! Te elgondolkodott. — Vagy én ússzam be? Tu bácsi széles mosollyal mondta: — Csudát! — De igen. — De ha leviszi rólad a piszkot, ihatatlan lesz a víz! —' Ä, dehogy! Előbb megmosdom alaposan szappannal, csak azután úszom be. De ravasz ez a gyerek! Valóban jól vált az esze! Tu bácsi csodálattal néz­te a fiát, azonban még mindig nem döntött. De Te már határozott. Besza­ladt a házba, letette táskáját, levet­kőzött. Aztán meztelenül kifutott a házból: — Hadd fürödjek meg! — Ugyan már, fiam! A nagyságos asszony megtudhatja ... A nagyságos asszony a gazda fele­sége volt. Te fölpillantott az emeletre: — Vajon alszik-e? — Alszik, de hátha fölkel! — Ne félj! Menj, apám, a lépcsőhöz, zárd be az ajtót. Ha meg hív, én ki­mászom, beszaladok a házba, akkor az­tán kinyithatod az ajtót. Tu bácsi egy pár percnyi habozás után belement a dologba. Megvalósít­ják a fia tervét. Te megfürdött, Tu bá­csi óvatosságból még egyszer leöblí­tette. Lassan fölemelte fiát, és bele­tette a tárolóba. A gyerek örömmel, nevetve csobbant a vízbe. — Óvatosan, mert nagyon mély! — Nem baj, jól tudok úszni! Hagy-, jál csak! Te gyorsan lemerült a tároló feliekére. Ekkor a kapu felől közeledő cipőkopogást lehetett hallani. — Űristen! Itt az úr! Tu jól megrémült. Mert ahogy a dologgal foglalatoskodott, csak a há­ziasszonyra gondolt, az úrról megfe­ledkezett. Most van vége a munkaidő­nek, s nem zárta be a kaput. Sür­getni kezdte Te-t: —- Gyere ki, gyere ki! De elkésett vele. A házigazda belé­pett az udvarra. Tu kiegyenesedett. Ügy állt, mint egy kőszobor. A gazda va­lami gyanúsat észlelt. Merően a sza­kácsra nézett, akinek kezéből-lábából elszállt minden erő. Alig bírt lélegze­tet venni. A nagyságos asszony ekkor leszólt az emeletről: — Tu, Tu! — Igenis, madam asszony! — La porté! La porté! A madame a kezével verte az ajtót. Csapkodott, és morgoti valamit. Tu bá­csi nem értette, de látta, hogy az asz- szony dühös. Zavarban volt, főleg az­ért, mert a gazda még mindig szigorú és gunyoros tekintettel méregette. Tu bácsi bűntudatosan hajtott fejet. A gaz­da árra gondolt, hogy a szakács va? lami hibát követhetett el. Lopott eset­leg ... Körülnézett, de semmit sem ta­lált. Nézte Tu bácsi szobájának ajta­ját. Az ajtó egy kissé nyitva volt. A háziúr elmosolyodott, azt hitte, már kitalálta a szelíd szakács titkos bű­nét — akár fogadni is mert volna rá, hogy kitalálta: biztosan valami lány van a szobájában. Egy lány, aki éppen most kapkodja magára zavartan a ru­háját. Ez nem is volna bűn... Ha az ember felesége már több mint három esztendeje halott... Látta, hogy a sza­kács fél. Tréfálni próbált vele, hango­san felszólt á feleségének: — Várj egy picit! Majd kinyitom. Az asszony felkiáltott: — Ó, te vagy az? — Ahá, itt vagyok. Mindjárt fölme­gyek. — A gazda igyekezett tisztán megértetni magát a szakáccsal: — Moi uublier lunettes bureal. Lu­nette ... — S hozzá szemüveget raj­zolt magának az ujjával. — Bien? — Vuj, möszjő! — Va chercher! — Vuj möszjől Szája dúlt a hogy a mondta, nak. Hogy kács! 1 A házig te a szí érte me de Te 1 gazda sí — Alt — Vu A bái a víztár utána i azért is legyen Megfogj rá a sze meztelei Aztán n vetni ír dája.. . De le mert Ti nyoma : nak. A j fölszalai A sza irodából rözcdölt szeművé jóból — hős lesz bér. biz visszhar sail ban kor me szeművé félni. H ját. Tali get jeli rancsolt neki vi siessen? tosabbai kissé- rí — Mc A gaz sen mór — Sói get... - sincs m fa! Töbl a szaká — de akkor i Dühös 1 szemiive szeművé — Sz. A gazi V. Alenyin - AN TON SZERGEJEVICS UDVARIAS LESZ Nem, az nem állítható, hogy Anton Szergejevics galamb ter­mészetű. Mondjuk meg nyíltan: nehéz jellem! Például trolin utazik Anton Szergejevics. Körülötte sok-sok ember. És természetesen gond­jaikról, bajaikról beszélgetnek. Az egyik férfi szomorúan közli az ismerősével, hogy az orvo­sok megállapodtak: kevés a gyomorsava. Közben lemondóan legyint és kezével véletlenül Anton Szergejevicshez ér. És ekkor elkezdődik. — Kikérem magamnak, hogy a savaival produkálja magát! — fortyan fel Anton Szergeje­vics. — Nekem is bal oldali szívbillentyű-tágulásom van, mégsem lökdösök senkit... A férfi természetesen mente­getőzik, de Anton Szergejevics a végállomásig nem hagyja ab­ba az emberek jellemtelenségé- nek szapuiását. Anton Szergejevics nagyon szeret moziba járni. Az a szo­kása, hogy fennhangon kom­mentálja a filmet. Amikor a szomszédja halkan odasúgja, hogy „Csend legyen, kérem, ne zavarjon...“ — elkezdődik a kész tragédia. — Ne sziszegjen rám — rob­ban ki Anton Szergejevics —, sziszegjen odahaza a feleségé­re! Talán bizony nincs jogom itt kifejezni a bíráló vélemé­nyemet? Különben is, igen ér­dekes lenne, ha megmutatná a belépőjegyet. Az a gyanúm ugyanis, hogy feketén lopako­dott be ... És ez így megy végéig. Augusztusban napon Anton Szei hangulatban távc Ennek a szomsz volt az oka, aki tolt be a konyhf — Szergoj Ant gej Antonovics! van a világűrben — Nem tudom gyezte meg epése gejevics —, de a talság viselkedési értek azzal, hogj valót hagy magi kívül a nevem A vies és nem Sz vies. Azért van bereknek, hogy i sze ne keverje, s ki ne forgassa .. Sokáig beszélt lány hazaszaladt Szergejevics pec eltávozott hazulr A£ újságosbodi újságból két n űrhajós mosolygc — A bal olda rém — mormogt gejevics —, de dalit már láttái lehet ez? Aztán hirtelen Egy este a váró tőit. Minden pai És akkor egy fi egy lány melleti ketten fagylaltc váratlanul feláll túan azt mondta — Üljön le, a Almási Róbert illusztrációja

Next

/
Oldalképek
Tartalom