Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-12-05 / 49. szám
N C/3 Társadalmi és neqizeti vonások — ez a címe annak a monográfiának, amelyet nemrég adott ki a Nauka (Tudomány) Könyvkiadó. A könyv, a Szovjetunióban megjelent etnoszociológiai munkák egyik első képviselője, nagy érdeklődést keltett témaválasztásával és szemléletének újszerűségével. Az etnoszo- ciológusok, vizsgálódásaik területéül, az 1920 májusában alakult Volga menti Tatár Autonóm Szocialista Szovjet Köztársaságot választották. A munkát )urij Arutyinyan professzor vezette, aki a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Moszkvában működő Etnográfiai Intézete szociológiai osztályának élén áll. Ju- rij Flerovszkij interjút készített a neves kutatóval. A beszélgetést alább közöljük: • Feltehetően nem mindenki tudja pontosan, mit is jelent ez a szó: „etnoszociológia“. Miért született ez a ritka tudomány? Az etnoszociológia valahol az etnográfia és a szociológia határán áll. Kiszélesíti mindkettő lehetőségeit. A néprajzkutatókat sokszor érte olyan vád, hogy a mában is a múltat kutatják és kevés figyelmet fordítanak a jelen bonyolult folyamataira. A szociológusok ugyanakkor gyakran elmentek olyan kérdések mellett, amelyek általában az etnográfusokat érdeklik. Az etno- szociológus a szintézis igényével lép fel. Ugyanazokat a kérdéseket tanulmányozza, mint a szociológus, de etnográfiai vonatkozásban, s arra törekszik, hogy teljes mértékben figyelembe vegye a társadalmi jelenségek nemzeti sokarcúságát. Tudománya a társadalmi és a nemzeti összetevő kölcsönös kapcsolatát tanulmányozza, ezt tükrözi könyvünk címe is. • Miért éppen a Tatár Autonóm Köztársaságban végezték kutatásaikat? Ez a vidék mind az ipar és a mező- gazdaság fejlettségének szintjét, mind a városi és a falusi lakosság arányát tekintve tipikusnak tekinthető országunkban. Ebben az autonóm köztársaságban a lakosság 59 százaléka lakik városban, a Szovjetunióban ez az arány 60 százalékos. Tipikusnak tekinthető a Tatárföld ' gazdasági és kulturális fejlődésének üteme, valamint a társadalmi átalakulások lehetősége is. Mint az ország számos más gazdaságilag fontos vidéke, a Tatárföld is soknemzetiségű. Ebben azonban nem a tipikusság, hanem inkább a sajátos jelleg vplt érdekes számunkra. Hosszú évszázadok óta élnek itt egymás mellett oroszok és tatárok. E két nemzetiség adja a köztársaság mai lakosságának 90 százalékát. Az volt a fel-' adatunk, hogy megvizsgáljuk, hogyan alakultak és hogyan fejlődnek jelenleg kapcsolataik. Különösen érdekesnek ígérkezett, hogy szociológiai műszóval élve, „intenzitásában mérjük le“ a kultúrák és a nyelvek egymásra hatását. • Könyvünkben ez áll: „Oroszok és talárok közös földön éltek, de a szociális fejlődés különböző fokain ...“ Igen, így volt ez a Nagy Októberi Szocialista Forradalomig. Százezer oroszból például százhúszan rendelkeztek alapfokúnál magasabb iskolai végzettséggel, százezer tatár közül már csak hárman. A Kazanyi Egyetemen a forradalom előtt eltelt 113 év alatt százezer orosz hallgató végzett. Tatár csak hetvenegy. Mindezek a példák is azt bizonyítják, hogy a tatárok gazdasági és kulturális fejlődését mesterségesen fékezték. Természetes, hogy a szociális-gazdasági körülmények különbsége, a cári kormány nemzetiségi politikája tovább fokozta az oroszok és a tatárok egymástól való elszigetelődését. Ezt erősítette a vallásos nevelés is, hiszen a pravoszláv és a muzulmán egyház ősidőktől harcolt egymás ellen. A szocialista forradalom alapjaiban rombolta le a nemzeti és a faji korlátokat, s megszüntette a nemzetiségek hátrányos megkülönböztetését. Ezért a forradalom eszméit, a szovjethatalom első kezdeményezéseit lelkesen támogatta'a tatár nép is. Számtalan tatárról tudunk, aki a munkás- és parasztküldöttek szovjetjeinek élén állt, a Vörös Hadsereg parancsnokaként harcolt, vagy mint propagandista szenvedélyesen agitált a forradalmi eszmék mellett. Más kérdés, hogy az oroszoft és a tatárok valóságos egyenlőségének eléréséhez húsz évnél hosszabb idő kellett. Ehhez ugyanis erős gazdasági alapra volt szükség. A forradalom előtt a kazanyi kormányzóság tipikus agrárvidék volt, fejletlen iparral. Ezért az iparosítás itt is, mint az egykori orosz birodalom többi elmaradott területén, rohamos ütemű volt. 1913-hoz viszonyítva 1940- re az ipari termelés tizenháromszorosára emelkedett. Ez az arány országos viszonylatban csupán nyolc és félszeres. Tatárföldön hatalmas kőolajkincsre bukkantak, ami szintén a gazdasági fejlődés gyorsulását eredményezte. • Hogyan hatott a társadalmi-szociális folyamatokra a köztársaság gazdasági fejlődése? Először is: gyökeresen megváltozott Tatárföld lakosságának foglalkozás szerinti megoszlása. 1926-ban még csupán 6 százalékukat foglalkoztatta az ipar. A szellemi dolgozók aránya háromszázalékos volt. De ezek az arányok már 1939-re a következőképpen alakultak: 34,2 százalék és 15,2 százalék. Ami itt különösen figyelemreméltó: kezdetben a szakképzettség szintjét tekintve műveltebb oroszok meg- előzlék a tatárokat, később a helyzet megváltozott. 1926-ban az iparban dolgozóknak 22 százaléka volt tatár nemzetiségű. 1957-ben már 36,5 százalékuk. Ugyanakkor a népgazdaság új ágazataiban foglalkoztatott tatárok száma több mint 11-szeresére emelkedett. ■ Azt mondta az imént: a műveltebb oroszok... Fsnnáll-e ma is ez a különbség? 1970-re a tatárok pótolták az orosz nemzetiséggel szembeni műveltségi hátrányokat. Különösen gyorsan növekedett a tatár értelmiség aránya, amelyről 1917-ig gyakorlatilag nem beszélhetünk. Ma egyenlő arányban találunk oroszokat és tatárokat a lakosság minden társadalmi-foglalkozási csoportjában. • Milyen jellegzetességek szerint lehet elkülöníteni ezeket a rétegeket? Munkájuk jellege és funkciói alapján. Almetyevszkben, ebben az új iparvárosban — amely azért érdekes az etnoszociológusok számára, mivel itt azonos arányban laknak oroszok és tatárok — a következő rétegeket különítettük el: szakképzettség nélküli fizikai dolgozók — a tatárok 4,3 százaléka, az oroszok 5,1 százaléka; a szak- képzettséggel rendelkező fizikai dolgozók — a latárok 67,4 százaléka, az oroszok 62,2 százaléka; szakképzett szellemi dolgozók — a tatárok 1,4,-az oroszok 2,1 százaléka; felsőfokú szak- képzettséggel rendelkező szakemberek és termelési vezetők (művezetőtől felfelé), társadalmi és állami szervek vezetői — a tatárok 26,9, az oroszok 30,6 százaléka. • Melyek a határai és a lehetőségei a városlakó tatárok és oroszok társadalmi-szociális átrendeződésének? Ebből a szempontból természetesen a köztársaság nyolcvanezer lakosú fővárosa, Kazany a legjobb példa. Itt találhatók a legjelentősebb ipari üzemek, oktatási és kutatóintézetek. A lehetőségek széles körűek. Hogyan lehet ezeket realizálni? Kazanyban megvizsgáltuk, hogyan változik az emberek társadalmi-szociális helyzete egy nemzedék alatt vagy nemzedékváltás idején. Kiderült, hogy az orosz és a tatár családok mintegy 5C százalékában a fiatalok megelőzik az idősebb nemzedéket a társadalmiszakmai fejlődés tekintetében. S ez gyakran a társadalmi helyzet változásával is össszefügg. Még figyelemre méltóbb ez az előny, a műveltségi szint növekedését illetően. Ez utóbbi a családok kétharmadára érvényes, ami arra utal, hogy a mai fiatalok hatalmas lehetőségekkel rendelkeznek ahhoz, hogy sikeres karriert fussanak be. • Azonosak-e a feltételek mindenki számára? Igen is, nem is. Az önálló életet kezdő ember első lépései nemcsak az iskolai, hanem az otthon^ neveléstől is függnek. Sokat számít, milyen műveltek és kulturáltak a szülei. A további lépésekhez nagy segítséget adhatnak a társadalmi és a szociális létesítmények. Például az építkezések és az üzemek vezetői, a társadalmi szervezetek minden eszközzel ösztönzik a továbbtanulásra a faluról felkerülő fiatal munkásokat, s közülük sokan iratkoznak be esti iskolába, technikumba, későbbb főiskolára. Minden vállalatnál szerveznek szakmai továbbképző tanfolyamokat, újító- és feltalálóköröket, melyek ösztönzik az ifjúság alkotókedvét. Ilyen körülmények között a társadalmi-szakmai fejlődés magától az egyéntől, az egyén energiájától és képességeitől függ. Az egyenlőtlen esélyek tehát később kiegyenlítődnek. • Hogyan tükröződik a társadalmiszakmai fejlődés a különböző társadalmi rétegek közti kapcsolatokban? Megvizsgáltuk a különböző társadalmi rétegek „nyitottságát“ — a kapcsolatok aktivitási foka szerint. Ilyen esetben a szociológusok kérdőívén ez szokott állni: „Kik a barátai?“ Ehhez járul egy pontosító kérdés: „Ki a legjobb barátja?“ Nehogy a kérdezett összekeverje a barát és az ismerős fogalmát. • Milyen általános következtetéseket sikerüli levonniuk? . Először: a munka minőségének és jelentőségének növekedésével a társadalmi kapcsolatok aktivitása növekszik. Másodszor: minden rétegre jellemzőnek találták a társadalmi kapcsolatok „nyitottságát“. Természetesen az a kérdés is izgatott bennünket, hogy mennyire nyitottak a nemzetiségek közötti kapcsolatok? Az orosz munkások barátainak 32 százaléka tatár, a szellemi dolgozók esetében ez az arány 38 százalékos. Tatár nemzetiségű kolllégáik barátainak 48 százaléka orosz. A vizsgálatok bebizonyították, hogy a barátok megválogatásánál nincs szerepe az illető nemzetiségi hovatartozásának. A kérdezettek túlnyomó többsége nem tett különbséget a nemzetiségen belüli és a nemzetiségek közötti kapcsolatok között. • Mindeddig a városról beszéltünk. Mi a falun lezajló társadalmi-etnikai folyamatok sajátosságai? A leglényegesebb vonás az, hogy ott gyorsabb ütemű a műveltségi szint emelkedése, bár az átlagszint elmarad a várositól. Ez a különbség azonban fokozatosan eltűnik. 1939-ben például a Tatárföldön 1000 városi lakosból 185-en végeztek felsőfokú iskolát, 1000 falusi lakosból mindössze 33-an. Ma az arány 368 a 202-höz. A műveltségi színvonal emelkedése a falu kulturális fejlődésének intenzív fellendüléséhez vezetett. Faluhelyen mindig is sokkal jobban érvényesültek a kultúra több nemzedéken keresztül kialakult hagyományos formái, mint városban. Ezek minden értékük ellenére a paraszti életforma változatlansága irányában hatnak. Ma már azonban a szakmai, nem pedig a hagyományos kultúra a döntő, faluhelyen is. Jelentős körülmény, hogy a klubok, könyvtárak, a műkedvelő szakkörök számát tekintve a falu megelőzte a várost. Mégis megmaradtak bizonyos jelentékeny különbségek: a nagyvárosokban vannak színházak, hangversenytermek, zeneművészeti iskolák. A lehetséges azonosság elérése itt olyan aktuális probléma, amely élénken foglalkoztatja a falusi kultúrmun- kásokat csakúgy, mint az állami és a társadalmi szervezeteket. Mellesleg az is kiderült, hogy a tatár falvakban nincs elég pedagógus az orosz iskolák számára. Mi ennek az oka? Hiszen azelőtt volt elég. Nos, az utóbbi években mind több és több tatár szülő szeretné orosz iskolába járatni gyermekeit. • Ez a jelenség nemcsak Tatárföldre jellemző. Egyes nyugati megfigyelők „eloroszosításról" beszélnek. Ez a vélemény megalapozatlan. Az eloroszosítás fogalma a cári nemzetiségi politika terminusa volt, amely erőszakos cselekedetekkel jár együtt. Ma semmi ehhez hasonló nem történik sem a Tatárföldön, sem a Szovjetunió más területein. Hogyan szervezték meg itt az oktatást? Azokban az iskolákban, ahol tatár az oktatási nyelv, ott az orosz nyelv egy a tantárgyak közül, ahol pedig oroszul tanulnak, ott a tatár. Vannak vegyes orosz—tatár iskolák is, ahol az alsó tagozatos osztályokban tatárul folyik az oktatás, később pedig áttérnek az orosz oktatási nyelvre. A tanulók be- íratása akár az egyik, akár a másik iskolatípusba kizárólag szülői beleegyezéssel történhet. Ezt törvény írja elő. • Mégis, mi az oka annak, hogy a szülők sokszor szívesebben íratják orosz iskolába gyermekeiket? * Ennek számos oka van. Az egyikről már beszéltünk; a tatárok túlnyomó többsége a nemzetiségek közötti kapcsolatteremtés híve. A nemzeti hagyományokhoz való ragaszkodás a falvakban egyébként még csekélyebb, mint a városban: mindössze 2 százalék. A másik körülmény: jelentősen megnőtt a tatár lakosság mobilitása, S' ez elsősorban a fiatalokra vonatkozik. Egy falusi fiatal, akit érdekel a város kultúrája és annak nagy szakmai fejlődést ígérő, sok lehetősége, szívesen települ át, ha nem is mindjárt Ka- zanyba, de valamelyik másik ipari központba, mondjuk Szaratovba vagy Kuj- bisevbe. Ott persze az orosz nyelv alapos ismerete nélkül, akárcsak bárhol másutt a Szovjetunióban, már nem boldogul olyan könnyen. De talán a leglényegesebb az, hogy az orosz nyelv segítségével könnyebben elsajátíthatók az orosz és a világ- kultúra kincsei. Nem felejtik-e el így a tatárok fokozatosan anyanyelvűket, nem sorvad-e el nemzeti kultúrájuk? A Tatár ASZSZK a szovjet államszövetség egyenrangú tagja. Saját kultúrája van. írószövetsége van. Saját legfelsőbb tanácsa, saját kormánya, törvényhozása is van, amely az élet minden területét irányítja. Ez a feltételezés a „sorvadásról“ nem állja meg a helyét, ellenkezőleg: a mai tatár kultúra intenzív fejlődésének lehetünk tanúi. • Milyen példák támasztják ezt alá? Sok példa. Kazanyban nem két-há- rom színház működik, mint más milliós városban, hanem kilenc, köztük tatár opera és drámai színház is. Az utóbbi években a tudomány területén is gyorsan nő a tatár nemzetiségűek száma, több aspiráns és tudományos munkatárs kerül ki közülük. Nagy részük a tatár történelem, nyelv, irodalom, néprajz és demográfia kérdéseivel foglalkozik. A Kazanyi Egyetemen tatár filológiai tanszék működik. A sajtó és a könyvek területéről a következőket mondhatom: a köztársaságban megjelenő tatár nyelvű újságok összpéldányszáma 118 ezer, a folyóiratoké 135 ezer. A kazanyi Tatar- knyiga Kiadó évente több száz tatár nyelvű könyvet ad ki, melyek között találunk szépirodalmat, publicisztikát és tudományos ismeretterjesztő műveket is. Természetes, hogy a kultúra fejlődése elősegíti a nemzeti öntudat fejlődését. Ez a folyamat önmagában nem egyértelmű. Különféle irányban hathat. A társadalmi-gazdasági érdekek és a közösségi eszmék azonossága, az egész országban egységes oktatási rendszer azonban meghatározza az ember nemzeti önérzetének és internacionalista meggyőződésének legszorosabb egységét. (APN) A TÁRSADALMI ÉS A NEMZETI VONÁSOK FEJLŐDÉSE
