Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-11-07 / 45. szám
1976. XI. 7. 'O N C/2 LEONYID NOVICSENKO: SOKAT IGERO kísérlet (A tanulmány első részét az Oj Szó múlt vasárnapi számában közöltük.] E kérdésekről — a szocialista realizmus „esztétikai programjának“ tágassága, művészeti változatossága, az életszerűség és a, jelképiség, a realizmus és a romantika viszonya — az utóbbi években folytak nálunk elméleti viták, önkéntelenül felvetődik tehát a kérdés: szükség van-e arra, hogy új meghatározásoknak és bizonyos új érveknek a segítségével Is (vagyis az eszmecsere általános színvonalának kétségtelen növekedése közepette) Ismét megmagyarázzuk és értelmezzük azt, amit, ahogy mondani szokták, a nép már kellőképpen megértett és elfogadott? Úgy látszik, hogy az effajta viták problematikáját tovább kell bővíteni. Nem kell például bizonygatni, hogy a kommunista ember kialakulásának korszakában mennyivel bonyolultabban je. lentkeznek az irodalomban a „régi", de változatlanul Időszerű kérdések: a jellemek tipizálása, a tipizálás szociálpszichológiai és filozófiai mélysége, a hősök integritása és ellentmondásossága, meghatározottsága és sokoldalúsága, a „homo faber“ és a „homo spirituális“ ábrázolásának esztétikai egysége, illetve sok más kérdés, melyeket kortársaink mindennapi életének az a morális szférája vet fel, ahol a szocialista irodalom jelenleg különösen szorgos feltáró munkát végez. „A szocialista irodalom már ma ts tntellektuáli- sabb és lélekelemzőbb — állapítja meg ezzel kapcsolatban Diószegi András (Magyarország), „A pozitív hős mint esztétikai probléma“ cftnű tanulmány szerzője s ez a tendencia a jövőben csak erősödnt jog. Am a fejlődés nem megy a társadalomábrázolás rovására; ellenkezőleg, a mai szocialista társadalom legfontosabb, kérdései hiteles kifejezést kapnak ... a művészeti konkrétság legmagasabb szintjén.“ Ezzel kapcsolatban figyelmet kelt két tanulmány: J. Elszberg „Az irodalom néhány sajátosságáról a fejlett szocialista társadalomban“, illetve Efrem Karanfilov (Bulgária) „Az alkotás elve a szocialista munkában és prózánkban“. Elszberg egyik fő megfigyelése lényegesnek látszik a mai szovjet irodalom jellemzése szempontjából. Véleménye szerint a mai próza — s lényegében egész irodalmunk — a szovjet emberek mindennapi, „tömeges“ életére összpontosítja figyelmét, s ezt „ösz- szes ellentmondásával együtt ábrázolja, de oly módon, hogy a hétköznapi- ság, a mindennapiság révén érzékelhetővé válnak a világtörténelmi jelentőségű forradalmi folyamatok is“. E folyamatok legmélyebb tartalma az, hogy a néptömegek sűrűjében az emberek alkotó módon létrehozzák és elsajátítják a tág értelemben vett modern szocialista kultúrát: a politikai és állampolgári kultúrát, a munka és az iskolázottság kultúráját, az új emberi kapcsolatok, gondolatok és érzések kultúráját. Az olyan írók, mint Ajtma- tov és Suksin, Kozsevnyikov és Rasz- putyin, Bikov és Tkacsenko (a tanulmány természetesen csak néhányat említ a sok közül), meggyőzően ábrázolják, hogyan honosodik meg az új emberek „kultúrájában, mindennapi életében, szokásaiban" (Lenin). Ez olykor eléggé nehezen, ellentmondásosan, szeszélyes fordulatokkal és „cikcakkokkal“ történik. Az említett írók ilyen módon bekapcsolódnak abba a világszerte folyó vitába, hogy mi a kultúra és az ember sorsa, mi a lényege és távlata a kétféle életmódnak, a szocialistának és a burzsoának. Elszberg emlékeztet Lenin utolsó munkáinak („A szövetkezetekről“ stb.) néhány gondolatára, amelyek nagyszerűen megvilágítják, hogy társadalmilag-történelmi- leg mennyire jelentős korunk olykor alig észrevehető, „hétköznapi“ folyamatainak irodalmi ábrázolása. Karanfilov érdekes tanulmányában a konkrét elemzés a gondolat filozófiaipublicisztikai szárnyalásával párosul. „Mikor a munka végén nyárspolgári cél áll, a munka szárnyaszegetté és unalmassá, egyhangúvá és szürkévé válik. Ám amikor a munka végén az eszmény áll, a munka nemcsak lelkesült iröfeszítéssé, hanem örömteli alkotássá is lesz. Amíg vannak eszményeink, a mechanizálás és a kibernetikai sivatag nem törheti le az alkotói nekibuzdulások szárnyait“ — mondja egy helyütt a kritikus, lényegében azokra a gondokra válaszolva, amelyeket a mai kor humanista gondolkodója felvet. Az alkotó mozzanatot a szocialista emberben a szerző az erkölcsi tudattal s főképpen a hős kategóriájával szoros összefüggésben vizsgálja, s fejtegetéseit bőséges anyaggal támasztja alá a mai bolgár irodalomból. A realizmus — elsősorban a szocialista realizmus — meg a burzsoá dekadencia kérlelhetetlen szembenállása, az esztétikai koncepciók szembenállása és harca — ez az egyik általános témája a könyvnek, amely rávilágít a különböző szerzők konkrét elgondolásaira és módszertani felfogására. Vannak a könyvben olyan írások is, amelyek speciálisan ezzel a témával foglalkoznak, például Király István tanulmánya „A modernizmus néhány problémájáról“. S vannak olyan írások is, amelyek a modern nyugati irodalom- tudomány egyes iskoláinak kritikai jellemzését tartalmazzák. Ilyen Pantelej Zarev (Bulgária) tanulmánya „Az irodalomtudomány és a strukturalizmus időszerű problémáiról“, illetve Robert Weimann (NDK) írása, „A burzsoá irodalomtudomány fejlődése és értékelésének problémája“. Ezek igen alapos és mélyenszántó munkák. De a legfontosabb az — ismételjük —, hogy a szerzői kollektíva mindenekelőtt azt akarja feltárni, mennyiben tölt be világtör- ténelmileg újító szerepet a szocialista realizmus, amely úgy növekszik fel és izmosodik meg, hogy kompromisszumot nem ismerő harcot vív a dekadenciával és a neoavantgardizmussal, s nemkülönben a „fogyasztói irodalommal“, mely az „egyszerű“ fogyasztó tökéletes bárgyúságára alapoz. A kötetbe bekerült tanulmányok mind, még azok is, amelyek látszólag a szocialista irodalmak merőben „belső“ alkotói problémáiról szólnak, lényegüket tekintve aktívan vitatkoznak a velünk szemben ellenséges eszmékkel — és meggyőzően vitatkoznak, a valóban bonyolult kérdések pozitív megoldásának variánsait adják. Ismét utalnék Kaufmann tehetséges, okos tanulmányára. Ez mind a liberális köntösben jelentkező, mind pedig a nyíltan reakciós burzsoá irodalomtudomány történelmi sémái ellen íródott, s azért megnyerő, mert elmélyülten és friss szemmel elemzi nemcsak a XX. századi német irodalom, hanem a többi nyugat-európai irodalom jelenségeit, illetve általában az irodalomtörténeti folyamatot is. Elég csak arra felhívni a figyelmet, amit a szerző az irodalom periodizálásának elveiről vagy az áramlatok, irányzatok, csoportosulások tanulmányozásáról morfd. Erhard Hexelschneider, Anton Hirsche (NDK) és A. L. Dimsic „A szovjet irodalom külföldön“ témával foglalkoznak tanulmányaikban. Mint a második tanulmánynak már a címéből megtudjuk, itt „az eszméknek arról a harcáról“ van szó, amely „külföldön a soknemzetiségű szovjet irodalom körül folyik“. A két NDK-beli kritikus részletesen elemzi, hogyan kezelik az NSZK különböző irodalompolitikai áramlatai a szovjet irodalmat. Hangsúlyozzák, hogy az NSZK-tban általában növekszik az érdeklődés kultúránk iránt, kétségkívül erősödnek a szovjet kultúra objektív értékelésére irányuló törekvések, de számos tény felsorakoztatásával kimutatják azt is, hogy egyrészt milyen politikai céljaik vannak e hivatásos szovjetolőgusoknak, akik az irodalmat csupán szovjetellenes propagandára használják fel, s másrészt mennyire ellentmondásosan vélekedik sok olyan kutató, aki a szovjet írók művészetének levont „esztétikai“ értelmezését tartja szem előtt. Dimsic, mint egyéb munkájában, most is pontosan, meggyőzően, politikailag éleslátóan fogalmaz. Leleplezi az Elena von Sach- no vagy N. Sztruve-típusú „specialistáknak^ a szovjet népek mai irodalmára és az SZKP lenini nemzetiségi politikájára szórt rágalmait. „Az irodalom a változó világban“ című könyv kétségkívül figyelmes és megértő olvasókra fog találni. Ennek a kollektív munkának az újdonsága nemcsak abban van, hogy bőséges és a szovjet olvasó számára még sok tekintetben ismeretlen tényanyagot tartalmaz, hanem abban is, hogy elmélyülten kidolgozza a szocialista realizmus elméletének legfontosabb aspektusait: elvi ellentétét a burzsoá modernizmussal, esztétikai gazdagságát és változatosságát, a modern emberről kialakított, s általa megerősített koncepciók sajátosságait. Nézetem szerint azonban ezt a tanulmánykötetet nem elég csak önmagában, újabb hasznos és szükséges könyvként értékelni. Mint a szocialista közösség irodalomtudósainak kollektiv munkája ez az egyik első és ezért sokat ígérő kiadvány nálunk, amit nyilván újabb — változatos tematikájú — hasonló kollektiv munkák fognak követni, melyek meggyőző bizonyítékai lesznek további előrehaladásunknak a marxista—leninista irodalomtudomány időszerű problémáinak kidolgozása terén. CSIBRA ISTVÁN fordítása Barátainkról sokrétűen Az idei barátsági hónapban emlékezünk meg a CSSZBSZ bratislavai Háza megnyitásának 15. évfordulójáról. Az intézmény az SZLKP KB kezdeményezésére létesült, s a maga nemében az idő tájt egyedülálló volt. Célja, hogy a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség rendszeresen tájékoztassa a tagságot és a közvéleményt a szovjet nép sikereiről. A Barátság Háza már fennállásának első éveiben az SZSZK Kulturális Minisztériumának sajátos kulturális-köznevelési intézményévé vált, és hamarosan népszerű lett színvonalas műsorai révén. Az intézmény műsorai keretében rendszeresen foglalkozik az SZKP történetével, különösen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségével, az egyes szövetségi köztársaságokkal, Csehszlovákia felszabadításával, a csehszlovák— szovjet együttműködéssel, arra törekszik, hogy népszerűsítse a szovjet tudományt, technikát, művészetet és sportot. A Barátsági Ház rendezvényei vonzók a közönség számára. Er. ről tanúskodik az a tény, hogy a Barátság Házát az elmúlt 15 év alatt 7,5 millió látogató kereste fel. Az érdeklődők több mint 21000 rendezvényen vehettek részt; ennek egynegyede gyermek- és ifjúsági műsor volt. A szovjet emberek életét szemléletesen mutatják be az itt rendezett kiállítások. Tizenöt év alatt 417 ízben rendeztek kiállítást. Az egyes rendezvények igényes színvonalát a szovjet lektorok és művészek előadásai szavatolják. A különféle szemináriumokon, előadásokon, beszélgetése, ken és hangversenyeken évente 50— 60 szakelőadó és művész szerepelt. \ Vladimír Fardr: BOLDOGSÁG
