Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1976-08-29 / 35. szám

t t i & * & m m m # * # « # t § I 6 # r t • 1944 ősze uoíf. A Aris falu­ban, a hegyek között élt egy fiatal tanító, Péter. A kutyáját Bodrinak hívták. Ahová csak ment a tanító, vele ment a ku­tya is. Néha elment a tanító a kocsmába. Leült az asztalhoz, beszélgetett asztaltársaival. Bod­ri is felült az egyik székre, ko­moly ábrázattal hallgatott. Cso­dálattal nézte gazdáját. Egész kutyaszívével szerette, s gazdá­ja viszonozta is ezt a szerete­ted Ha a gazdája jelzett, Bodri leereszkedett két lábára, majd ügyesen felemelte főbb mellső lábát. Kinyitotta száját, vicsorí­tott a fogával, mintha véreng­ző fenevad lenne, s jobb mell­ső lábával „szalutált“. Mind­annyian nevettek. Mikor a fel­lépés véget ért, Bodri újra négylábra ereszkedett. Minden­ki csodálta, kényeztette. — Te, Péter, miért jársz min­den este sétálni a kutyával, és miért hordod magaddal azt a nagy táskát? — kérdezte a szomszédja. — Egyszerű — felelte Péter. — Nagyon messzire sétálunk, hogy el ne hízzunk. Visszafelé pedig már fáj Bodri lába, a táskában hozom. — Én bizony nem tenném — mondta a szomszéd. — No, de mindenkinek más a kedvtelése. Ezen az estén idegen ember jött a vendéglőbe. Mikor Bodri felemelte jobb pracliját, meg­kérdezte az egyik kisfiút, aki a söntés mellett állt sörért az apjának, mit csinál ez a kutya. — Nem tudja? — nevetett a fiúcska. — Azt mutatja, ho­gyan köszön Hitler. Az idegen elkomorodott, megkérdezte, kié a kutya, majd elment. A tanító is észrevette az iaegent, és barátságtalan tekintetét. Kissé megborzon­gott. Veszélyt érzett. Amikor besötétedett, fogta a nagy táskát, elindultak szoká­sos sétájukra. Áthaladtak a hí­don, amely alatt csörgedezett a kis patak, megálltak. Bodri be­mászott a híd alá, s ugatással hívta gazdáját is. Az utána má­szott. A szögön egy táska ló­gott, benne élelem. Az élel­met átrakta a saját táskájába, Nyári napos délután Nővé Zámkyban (Érsekújvárott) a TyrSova utcában. A Nyitra fo-' lyő felé eső Játszótér ugyan­csak hangos. Távol a városköz­ponttól, illatozó olajfák alatt hancúroznak a gyerekek. Az egyik pádon egy nagymama ki­nézésű néni ül. Szorgosan kö- töget, de gyakran feltekint, unokáját figyeli, aki a homok­ban épít. Amott babakocsit tol egy anyuka. A homokozótól tá­majd mentek tovább, hosszan, hosszan. Ahogy *beértek az erdőbe, előlépett egy fa mögül egy fiatal partizán. Bodri barátsá­gosan hozzászaladt, megnyalta a kezét. Régóta ismerték egy­mást. — Szása — szólalt meg Pé­ter, a tanító. — Ma a ven­déglőben láttam egy gyanús idegent. Ha engem elfognak, semmit sem vallók. Bodrival üzenek, ha csak lehetséges. A nyakörve alá festek egy ke­Itt TOMKoViQ' resztet. Fz azt jelenti, hogy gyorsan el kell tűnnötök. Másnap este, ahogy besötéte­dett, újra készülődtek megszo­kott sétájukra. Kopogtattak az ajtón. — Kinyitnil — hangzott a parancs. Pétpr Bodrira nézett. Gyor­san keresztet rajzolt a nyakör­ve alá. Megsimogatta őt, s va­lamit súgott neki. A kutya rá­nézett, majd a tanító óvatosan kitette az ablakon. A tacskó eltűnt a sötétben, Péter pedig kinyitotta az ajtót. Künn két egyenruhás német állt. Közölték vele, hogy letar­tóztatják, és nem mennek el a kutya nélkül, amelyik megsér­tette a Vezért. — Hol van? — ordított a ma­gasabbik. — Az udvaron mondta Pé­ter, de tudta, hogy Bodri már a falun túl, a mezőn lehet. A németek átkutatták az ud­vart, de semmit sem találtak. A tanítót elvitték. Másnap átku­tatták a környéket. A kifüg­gesztett hirdetmény szerint bárki megtalálja a sárga tacs­volabbi pádon fiatalok ülnek. Kezükben könyv. Néha beleol­vasnak, de Inkább csak a nyu­galmat, a friss levegőt élvezik. Megszólítom az egyik nénit: Mi a véleménye erről a játszó­térről? Simunek Mária néni el­mondja, hogy neki is, a kis Editnek is tetszik, mert itt a felnőtt pihenhet, a kisgyermek játszhat, labdázhat, körhintáz­hat. Azután eszébe jut valami: — Csak a nagyobb fiúk visel­kót, azonnal adja át a rendő'1* őrsön. Bodri azonban nyomtalanul eltűnt. Egyenesen az erdő felé futott. Megjelent Szása. Bodri hozzá­jutott, és szomorúan nézett a szemébe., Szása megfordította a nyakörvét, tekintete ráesett a keresztre. Felemelte a kutyust, magához szorította és így szólt: — Te szegény, gyere velünk. De Bodri nem ment. Megfor­dult, futott a közeli cserjésbe. Elrejtőzött, várta gazdáját. Jön­nie kell! ezt parancsolta a tudata. Engem előre küldött. En várom öt. Elmúlt három nap. Vrba néni a kis Annival a mezőre ment. Ahogy az erdőhöz értek Anni anyukája megszólalt: — Látod, a tanító mindig er­re járt a kutyájával. Szegény tanító. Es mi lett szegény Bod­rival? Talán már nem is él. Ahogy kiejtette a Bodri ne­vet, halk nyüszítés hallatszott a bokorból. Kibukkant egy meg­tépázott kutyafej. Bodri lassan kimászott a bokorból. A kime­rültségtől csak úgy botladozott. Vrba néni beletette a kosár­ba, betakarta fűvel, s hazavitte. Ettől kezdve Bodri titokban ott élt Vrbáéknál a kertes ház­ban. Eljött a tavasz, vele a dicső napok. Megérkezett a Vörös Hadsereg, s vele Péter, a ta­nító. Amikor megtudták ezt Vrbáék, fogták Bodrit, elvitték hozzá. Vrba úr bekopogott, a tanító ajtót nyitott. Bodri egyenesen Péterhez ugrott. A kutya megnyalogatta az arcát, a tanító pedig megsimogatta őt. Azután elmondta, hogy a németek koncentrációs táborba vitték, a szovjet hadsereg sza­badította ki. — Maguk nem is tudják, mi­lyen hőst mentettek meg. Bod­ri azon az éjszakán, egyedül futott a partizánokhoz, figyel­meztette őket. Es abban a bi­zonyos táskában minden éjjel élelmet hordtunk neki, ugye, Bodri? — nevetett Péter, s a kutyus boldogan csóválta a farkát. kedése nem mindig kifogásta­lan. Elrontják a játékokat, le­tapossák a füvet. Pionírkorú gyermekek is lát­szanak itt. A fiúk lelkesen fo­ciznak, a lányok labdáznak, fo- gőcskáznak. LabuSka Andrea bölcsődés öccsével játszik, hin- táztatja. Amikor a kisfiú bele­un, labdázni hívja. A kicsinyek kívánságát teljesíteni kell: nő­vérsors. Megkérdezném And­reától is, hogy mi a vélemé­nye a játszótérről, de nem le­het, mert az egyik kisfiú felsír, sziréna zúg, gázálarcos tűzol­tók futnak át a játszótéren. Andrea bosszankodik: — Már megint gyakorlatoznak. És ép­pen itt, a játszótéren! Háromtusázók JÁTSZANI JÓ A „Pionírobjektív“ pályázat helyezést kapott felvétele VIDA LÁSZLÓ Dun. Streda (Dunaszerdahely) Elvonulnak a tűzoltók, s új­ra a gyermekeké a játszótér. Estébe hajlik már a nyári dél­után, amikor az egyik nagyma­ma a naponként ismétlődő ma­gyarázatba kezd: — Elég volt. Játszottál már eleget. Holnap is van nap. Megint eljövünk. Ott­hon már várnak ránk. -Gyere! Az unoka azonban így vála­szol: Ne menjünk még! Véle­ményt kérek tőle is: Miért? A válasz: Játszani jó. Igaza van. És tenni is kelle­ne valamit annak érdekében, hogy ne rontsák el a játéko­kat, ne tapossák le a füvet, ne ijedezzenek a gyermekek gyakorlatozó tűzoltóktól, s a játszótéren igazán otthon érez­ze magát, aki játszaiji akar. Talán úgy kellene megoldani, hogy a pionírok védnökséget vállalnának a játszótér fölött. Igen ők, hiszen valójában, iga­zán ők értik csak, hogy játsza­ni jó. T. E. Orvosak szervezték Rendhagyó pionírtábort szerveztek a luöeneci (losonci) kórház orvosai és dolgozói a Tuhárská Dolina-i üdülőközpontban. A táborlakó pionírok látási zavarokkal küszködő gyermekek voltak. Ugyanis: a táborozást egybekapcsolták a gyógy­kezelés programjával. A kórház ortooptikai fel szerelését 21 napra az üdülőközpontban helyez­ték el. Természetesen, követte a kezelő személy­zet is. Azután megkezdődött a táborozás, illetve a szemészeti kezelés. Más években hasonló keze­lés céljából a szülők kísérték kórházba gyerme­keiket. Itt minden megoldódott, különösebb után­járás, utazgatás nélkül. Közben üdültek, pihen­tek és táboroztak a gyermekek. Ezt a rendhagyó táborozást Dr. Fizelová Éva szakorvos (felvételün­kön középen) kezdeményezte, és tevékeny segí­tőtársa volt Siváková Zuzanna egészségügyi nő­vér, aki felvételünkön baloldalt látható. Arról ta­lán felesleges is részletesen írni, hogy mind a kis „páciensek“, mind a szülők örömére szolgált ez a pionírtábor. , R. TŐTH LÁSZLÓ VÍZSZINTES: 1. Az idézet első része. 6. Isme­retlen adakozó névjele. 7. Szlovák személyes név­más. 8. Melléképület. IX. ... Ferenc, magyar író. 13. Gazdaságunk pillére. 15. Állatkert. 16. Trombi- tahang. 17. Tantál kémiai Jele. 19 A Lengyel Lé­giforgalmi Társaság neve. 26. ... hárfa, szélhárfa 27. Ltterátus. 28. Kevert vita. 30. Juttat. m 0 FÜGGŐLEGES: 1. Személyem. 2. Helyes. 3. En­gedély rövidítve. 4. Nátrium vegyjele. 5. Fűzéshez használjuk. 6. Az idézet második része. 9. Ceruza. 10. Házrész. 12. Ők! 14. Azonos mássalhangzók. 18. A fénykép. 19. Mellrész. 20. Indoka. 21. Meg­szólítás. 22. Könyörög. 23. Tévesen jegyez, 24. Bra­tislava! strandfürdő. 25. Semmikor. 26. Az idézet harmadik része. 29. A jószívű ember teszi. 30. Alumínium kémiai jele. 0 Beküldendő a vízszintes 1, függőleges 6, és 28. számú sorok megfejtése. Az augusztus 15-én megjelent „Botcsinálta ro­konság“ című rejtvény helyes megfejtése: „A ce­ruza Írószer, a labda játékszer, a gitár hangszál a nyaklánc ékszer, a bot is egy szer, mellyel ezek a tárgyak összetörhetek.“ — 25 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek: Szívós Árpád, Gém. Michalovce (Gömörmihályfalva), Ju­hász Beatrix, Cierna nad Tisou (Tiszacsernő), Gál Sándor, Diakovce (Deáki), Bújna Zsuzsa, Strekov (Kürt), Kovács Anikó, Vei. KapuSany (Nagykapos)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom