Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-22 / 34. szám
látnivalóan vonzódott az élénk színekhez. Ezek után Küllei a falba épített hosszúkás szekrényszelvényeket is átvizsgálta. (A burkolat itt is lazac- piros.) Az egyik rekeszben két nagyméretű kartondobozt talált, s azokban egy teljes gépesített játékhadsereget. Harckocsik, önjáró lövegek, rakéta-egységek, szuperszónlkus repülők, ezüst szárnyasbombák. Az előd tehát a vákuum idejében nem mindig szundikált, hanem az alvás szentségét biztosító védettség ernyője alatt szabadjára engedte titkolt játékos kedvét. Igen, játszott. Háborút. Hadat üzent. Hadjáratokat Indított. És talán hadijelentéseket is fogalmazott. Külkereskedelmi vállalathoz került — elvetélt sors! Az íróasztal, amely egy korszerű erődítmény és egy belvárosi iparművészeti bútordarab leleményes hibridje, újabb kis reflektorokkal világította át a néhai (testében éppencsak hogy elporlasztott) külkereskedelmi vezérigazgató még mindig ttt lebegő lelkületét. Küllei az egyik fiók mélyén egy szabályos kézlratköteget talált, majdnem háromszáz írógéppapírt, gondosan összezsinegelve. A gépelt szöveg tiszta, világos, áttekinthető, egyetlen javítás nélküli. S a szimmetrikusan megtervezett címoldalon csupa nagybetűvel a következő szöveg: ÁGOSTON L. GÉZA KIADATLAN BESZÉDEI ÉS HOZZÁSZÓLÁSAI. így hát fény derült arra, hogy a megboldogult nemcsak hadászattal, de halhatatlansággal is foglalkozott azokban a csöndes, napsütötte órákban, amikor átadhatta magát álmainak. Nem is szólva a szerelemről, erről a szerda délutáni tündöklő szigetről, s a kellemes hangú asszonyról, akinek szavai úgy ereszkednek a csendbe, mint azok a bizonyos papírból kivágott falevelek! Küllei elhatározta, hazaviszi a kéziratot, hogy kellő gondossággal áttanulmányozhassa. Tudta jól, ez újabb kegyeletsértés — s a szövegek színvonalától függően talán halottgyalá- zás lesz, de képtelen volt leszerelni kíváncsiságát. Azt a viszketeg érzést, amely a sárga telefon újabb és újabb megszólalásakor mindjobban a hatalmába kerítette, kezdve az elhadart mindennapi időjárásjelentésen, folytatva az alkalmi besúgón (aki a legutóbb már odáig merészkedett, hogy a nevét is bemondta), és végül, de nem végezve, inkább folytatva a mély hangú asszonyon, akitől megtudta a r szerda délutánok teljes szerelmi és kényelmi menetrendjét. Küllei már annyira megtört, úgy is lehetne mondani, annyira elvesztette önmagát, hogy a napi ídőjárásjelentőnek egy ízben azt válaszolta: na halljuk! A besúgóval szemben azonban sikerült ellenállnia. Viszont a szerdai nő telefonszámát (úgy tett, mintha oda sem figyelne) gondosan feljegyezte magának Föl-alá járt az üvegteremben; a tavasz eleji fények és saját zaklatott kérdései átröntgenezték a szívét. Érezte, ez itt a vízválasztó. (A kifejezés Ágoston L. Géza válogatott, de soha el nem hangzott beszédeiből került ide.) Egész eddigi életében csak egyetlen alternatíva kínálkozott. S most egy magnetikus bihartölcsér kiröpítette a végtelenbe. A választások és lehetőségek kozmoszába. A sárga telefon — itt kell most elhatározásra jutnia. Fejét az íróasztal fényezett, hűs lapjára buktatva még akkor is tűnődött, amikor az a bizonyos kegyelmi óra már lejárt. S ez újabb gyengeség jele volt, szinte már az önfeladásé. A megboldogultnak az ilyesmit mindhaláláig sikerült elkerülnie. Belépett a gótikuskoponyájü, de olyan sorsszerűén, hogy Küllein átvil- lámlott az érzés, ez az ember csak félig ember, sokkal inkább Kharón alkalmazottja, talán egyik evezőse, de lehet, hogy a megboldogulttal is közvetlen kapcsolatot tart. All, figyel: hűvös, túlvilági szél feszíti nagy fehér füleit, akár a vitorlákat. — A sárga telefon ügyében jöttém. Akkor, kívánsága szerint, értesítem a 178. központot. — Száraz hang, kénsárga szem, az évgyűrűs mutatóujj a leve- 22. gőben. , Küllei tudta, sokszorosan tudta, most tehát döntenie kell. De a szíve megkönnyebbült, amikor megtalálta a halasztás formuláját. — A sárga telefon egyelőre marad. S ebben a pillanatban, bár kora délután volt, és teljes fényében sütött a nap, a króm- és üvegpalota homlokzatán kigyulladtak a kékeszöld higanygőz betűk, s aki éppen föltekintett, a következő szöveget olvashatta: ÁGOSTON L. GÉZA KIADATLAN BESZÉDEI ÉS HOZZÁSZÓLÁSAI. Majd egy égi törőkéz nyomán megjelent az újabb föllrat: FELTÄMA- 1 DUNK1 — A lélek nyugalmáról szóló könyvet olvasom, ezért hát nyugalmat kérek — mondta apa. — Apu, Radek szörnyen dobálja magát — jelentette Jareőek. Az anyja ráripakodott: — Radek, feküdj nyugodtan! — Nem bírok — nyafogott a gyerek. — Valami folyton csíp. Az éles fénycsóva megvilágította a kis formátumú könyv lapjait. Apa figyelmesen olvasta Senecát. — Mi lehet az? — tűnődött anya. — Alighanem bolha lesz — nyö- szörgött a gyerek. — Hol fogtad volna? — Az istállóban járt! — figyelmeztette Jareőek az anyját. — Aha! — mondta anya. Radek azalatt óvatosan felhajtotta a takaróját. — Anyu ... mindjárt megfogja! — jelentette Jareőek. — Apa, Radek ágyában bolha van — közölte anya. — Mi történt? — kérdezte apa, és letette a könyvet. — Radek bolhát hozott a nyaralásból — hangsúlyozta anya. — Érdekes — apa csak egy pillanatra hagyta magát megzavarni. — Én sosem fogok bolhát. — Csodálkozva csóválta a fejét, és visszahúzta a könyvet. Jareőek azalatt az ágyából figyelte, hogyan vadássza Radek a bolhát. Feszülten nézte, amint lassan félrehúzza a takarót, és gondosan megvizsgál minden gyűrődést. Egyszer csak a gyerek hevesen fellendítette a kezét, és boldogan felkiáltott: — Megvanl — Anyu ... Megfogtál — ujjongott Jareőek. — Megfogta! — Te apa, mégiscsak bolha volt — zavarta meg anya ismét apát az olvasásban. Apa bosszúsan tette le a könyvet a paplanra és levette a szemüvegét. — Mi van már megint? — Ugyan, semmi. Radek már megfogta a bolhát — mondta anya. * 1923-ban született Prágában, ott is él, a Nemzeti Színház zenekarának tagja. Első kötete 1969-ben jelent meg Neprftel őíslo jedna (Az első számú ellenség) címmel. Itt közölt írása a Zasnézená kytice (Havas csokor) című kötetéből való — Akkor jó — morogta apa, és feltette a szemüvegét. Radek az ujjai között tartotta a bolhát, s intett a testvérének. — Gyere, nézd meg. Jareőek lekuporodott az öccse ágya mellé, és merőn nézte a kis fekete pontot, amit Radek görcsösen szoroft- gatott a hüvelykujja és a mutatóujja között. — Látod? — suttogta Radek. — Persze hogy... — Jareőek megborzongott. — Csíp? — De még mennyire! — hagyta rá Radek. — Hol mászott rád? — Ha én azt tudnám ... — Nekem is volt már bolhám — dicsekedett Jareőek. — De nem ilyen! — Nem ... nem ilyen — ismerte el Jarek. — Fiúk, aludni! — parancsolta anya. — Holnap reggel iskolába kell menni. — De anyu, csak megmutatom a bolhát... — csipogta Radek. — Aludni fogtok! — mérgelődött anya. — Te apa, menjenek már aludni ezek a gyerekek! — Mi ez? — Apa ismét félbeszakította az olvasást. — Miért nincs ma itt nyugalom? — Folyton a bolháról susmognak — panaszkodott az anyjuk. — Menjenek már aludni... — De hiszen a bolhát rég megfogták. — Persze hogy megfogták, de most meg mutogatják. — Legyen már végre csend itt! — kiáltott fel apa. — Ezentúl naponta rendesen mosakodjatok, és a jövőben ilyesmi nem történik meg. Nézzetek csak rám, az életben nem fogtam bolhát. Engem egyáltalán nem szeretnek a bolhák. Apa az oldalára fordult, morgott valamit és olvasott tovább. Anya a mellette levő ágyban szundikált. — Tudod mit?. — suttogta Jareőek. — Nem tudom — felelte bizonyta- laul Radek. — Azt hiszed, hogy apát tényleg nem szeretik a bolhák? — Biztosan nem ... különben miért mondta volna? — Ha neked volnék, kipróbálnám — biztatta Jareőek az öccsét. Radek elcsodálkozott: — De hogyan? — Hogyan? — mondta titokzatosan Jareőek. — Egész egyszerűen. Mássz oda, és engedd be a bolhát az ágyába. Meglátjuk, mit fog csinálni. Radek vidáman bólintott. Jareőek feszülten figyelt*, hogy az öccse csendben négykézláb apa ágya felé kúszik. Csak meg ne szökjön a bolha, jutott eszébe Jareőeknek, és izgalmában a szájára tapasztotta a tenyerét. Radek azonban csendben mászott, s a bolhát erősen tartotta az ujjal között. Az apja ágyánál hirtelen megállt, nesztelenül felemelte a takaró csücskét, és bedugta a kezét. Jareőek meresztgette a szemét a félhomályban... Rövid idő múlva Radek ismét az ágyán ült. — Odaengedted? — Jareőek nem hitt a saját szemének. — Hát nem láttad? — kérkedett Radek. — Biztosan ott van. — De hiszen apa meg se moccan — mondta csalódottan Jareőek. Valóban, apa nyugodtan feküdt az oldalán és olvasott. — Azt hiszem, fölösleges volt — mondta bosszúsan Radek. — Csakis neked vannak ilyen ötleteid. Hát nem tudod, hogy apa még sosem fogott bolhát? Jareőek szipákolt: — Tudod mit... menjünk aludni... A testvérek a mennyezetet bámulták. Szürkének találták az első napot a városban. Kint a réten, a pataknál sokkal jobb volt. A gyermeki szemhéjak lassan lecsukódtak. Közelgett az álom. A szobában egyenletes szuszogás hallatszott. Csak apa volt ébren. Rendületlenül olvasott, összpontosított figyelemmel, áhítattal ízlelgette a fennkölt gondolatokat. Ám lapozás közben meghökkent, s hirtelen nagyot ugrott. Az ágy meglepetten feljajdult. — Te már nem olvasol, apa? — kérdezte a felesége. Apa az ágyon ült, bizonytalanul nézett maga elé. — Mi bajod van? — faggatőzott a felesége. Apa egyre fészkelődött, és döbbenten hallgatott. Végül mégiscsak kibökte: — Valami rettenetesen csípi A két fiú már rég ült az ágyában. — Talán a levegőváltozástól... — találgatta a felesége. — Ide hallgass, nem csalánkiütés? Seneca könyve a lélek nyugalmáról a szőnyegre csúszott. Apa fehér alsónadrágban térdelt az ágyon, és zavartan felhajtotta a takarót. — Itt vanl — kiáltotta bele a csendbe, és mindkét kezével lecsapott. Hanem a bolha mindig elugrott... — Mit szólsz hozzá? — fordult Radek a bátyjához. — így kell fogni bolhát? — Nem így kell fogni bolhát — vélekedett Jareőek —, így lepkét kell fogni. — Hát mégiscsak igazi — szögezte le Radek, és részvéttel nézte ugrabugráló apját. Ami Igaz, igaz: apa valóban sohasem fogott bolhát. KOPASZ CSILLA fordítása sas ragadozó állat, ami azt jelenti hogy ha egy sast csirizzel bekenünk, és a fal. hoz vágjuk, hát odaragad. Ettől a tulajdonságától teljesen függetlenül, a sas kisebb élő állatokkal táplálkozik. A sasnak sokféle fajtája van, amelyek színre és nagyságra különböznek egymástól, legkisebb a mezei sas vagy kánya, legnagyobb a köszáli sas, bár van kis köszáli sas is, amelyik csak évek múltán, ha már megnőtt, lesz nagy köszáli sassá. A sast sasok nemzik, és ez mindaddig így lesz, amíg Núbia párduca nem fog szülni egy gyáva nyulat. A sas igen bátor madár, nálánál gyengébb állatokat, amelyek védekezni képtelenek, halálukat megvető bátorsággal végzi ki, és eszi meg, amiért a madarak királyának nevezik. Száraz, napos időben látni, amint a sas szép szabályos köröket ír a levegőben, és mind magasabbra és magasabbra emelkedik, aztán siklórepüléssel zuhan le csaknem a földig, amiért a sast a repülőgépfélék családjához sorozzuk. ILinné megfrdl sírjbn.j A sast nagy előszeretettel vadásszák, ami úgy történik, hogy a fészke közelében lesben áll a vadász, megvárja, amíg a sas repülni kezd, akkor golyót ereszt bele, s a sas, ha a golyó talált, motor- hiba miatt kénytelen leereszkedni. Akkor a vadász odamegy hozzá, NAGY LAJOS és európai módszer szerint foglyul ejti, azaz agyonüti. A sas igen okos állat, a repülésben kiváló technikai kísérletekkel is foglalkozik. Föl van jegyezve róla, hogy egyszer egy kis gyereket akart repülésre megtanítani, atniért is karmai közé kapta, fölvitte a magasba, és eleresztette. A kísérlet nem sikerült. A sas fészkét csaknem hozzáférhetetlen helyeken, igen magas fákra rakja, ahová, anélkül, hogy a fa törzsét még külön beszappanozná, nem mászhatnak föl a fészekrabló suhancok. Ide rakja a nőstény sas a tojásait, nehogy a rossz emberek rántottét csinálhassanak belőlük. A sas hangját vijjogásnak nevezik, mert hasonlít a civakodó öregasszonyok hangjához. A. sasnak oyan éles szeme van, mint a sasnak. Rendkívül messzire lát, s mikor a magasba kering, a legkisebb állatot is meglátja, és lecsap rá. Ez ellen az állatok úgy védekeznek, hogy sokan vannak, s mivel a sas közülük csak egyre csaphat le, a többiek ezáltal kinn maradnak a vízből, sőt még jól is mulatnak az úgynevezett áldozat pechjén. A sassal közeli rokon a keselyű, ami tulajdonképpen nem más, mint egy olyan sas, amelyik döglött állatokat eszik, ami nagy ízléstelenségre, de kitűnő gyomorra vall. A keselyűk még nagyobbra is megnőnek, mint a sasok, legnagyobb köztük a kondorkeselyű, amely az Andesek vagy Andok hegyláncaiban tanyázik, amit azért Undok hegyláncnak is szoktak nevezni. Ügy a sasnak, mint a keselyűnek az élettartama igen hosszú, néha száz év is, ami azonban e madarak kellő időben való lelövé- sével redukálható. A madarak e családjához tartozik még a griffmadár, amely található a mesekönyvekben, és amely táplálkozik a mesekedvelő emberek butaságából, tehát élettartama örök. Életük a törvények védelme alatt áll, amennyiben va- dászásukat, azaz a buta emberek agyonütését mindenütt szigorúan tiltják. Igen szimpatikus a sasok közt a kétfejű sas, amely csak döglött állapotban látható, s hajdan címereken tanyázott. / Zdenék Hendryclf BO HA
