Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-08 / 32. szám
i GUSTÁV HUSÁK I * r II. 8. Magabiztosan, alkotó szellemben a lenini úton 1 Csehszlovákia Kommunista Párt- • jának 1978. április 12-től 16-lg tartott. XV. kongresszusa megvonta a mérlegét annak a nagy és megfeszített küzdelemnek, amelyet a párt és a nép a CSKP XIV. kongresszusa által az 1971—1975-ös évekre megszabott program teljesítéséért v(vott. A kongresszus kidolgozta és jóváhagyta a párt politikai irányvonalát a következő időszakra, meghatározta a szocializmus további fejlesztésének programját. XV. kongresszusunk — amely egyébként a párt alapítása 55. évfordulójának küszöbén ült össze — nagy és felelősségteljes munkát végzett. Szocialista hazánk önfeláldozó építőinek, az ország felelős és munkában kipróbált gazdáinak kongresszusa volt ez. A kongresszus munkáját a sikerek felett érzett jogos büszkeség, realista és alkotó szellem, kritikus igényesség hatotta ót, párosulva azzal a szilárd eltökéltséggel, hogy megbirkózunk az újabb, még nagyobb feladatokkal is. És teljés joggal mondhatjuk, hogy a csehszlovák kommunisták legfelső fóruma becsülettel teljésítette kötelességét. A XV. kongresszus értékelte az eddig végzett munkát, felvázolta a további célokat és a*következő évek- teendőit, s éppen ezzel nagyszerűen demonstrálta a marxizmus—leninizraus eszméinek hatókörét, vonzerejét és gyakorlati megvalósulását, a csehszlovákiai fejlett szocialista társadalom építésének növekvő sikereit és impozáns távlatait. A kongresszus kifejezte az egész pártnak azt a szilárd eltökéltségét, hogy ezután is következetesen halad a lenini úton, fejleszti esztendős történelmének forradalmi örökségét, gazdagítja a több mint harminc évi szocialista építés művét. Mi, csehszlovák kommunisták, büszkék vagyunk arra, hogy pártunk becsülettel betölti a munkásosztály élcsapatának és az egész társadalom vezető politikai erejének szerepét a szocializmus építésében, s becsülettel részt vesz a nemzetközi munkásosztály nagy és önfeláldozó harcában, hozzájárul azoknak a nemes eszméknek a megvalósításához. amelyekért a forradalmárok egész nemzedékei harcoltak. A csehszlovák kommunisták XV. kongresszusa nagy elismeréssel szólt a Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusának történelmi jelentőségéről. E kongresszus dokumentumai óriási mértékben elősegítik az egész világ forradalmi, haladó és békeszerető erőinek gyarapodását. A csehszlovák nép ezeket a dokumentumokat élénk érdeklődéssel fogadta és teljesen egyetért velük A CSKP XV. kongresszusának egész munkáját mélységesen áthatották a proletár és a szocialista internacionalizmus eszméi. A kongresszus újból megerősítette, hogy Csehszlovákia eltéphetetlen szálakkal kötődik 's szocialista közösséghez, kifejezte azt a szilárd eltökéltségünket, hogy minden erőnkkel elősegítjük a szocialista közösség egységének megszilárdulását és az együttműködés elmélyülését. A kongresszus munkája során markánsan megnyilvánult pártunknak és népünknek a Szovjetunióhoz, a Szovjetunió lenini kommunista pártjához fűződő mélységesen testvéri kapcsolata. Az SZKP roppant gazdag tapasztalatai nagy segítséget nyújtanak életünkhöz és további munkánkhoz. Nagyon örvendetesnek tartjuk, hogy a CSKP kongresszusán a világ kommunista és munkáspártjainak, valamint haladó mozgalmainak 88 küldöttsége, illetve képviselője volt jelen. A tapasztalataink iránti érdeklődésük, a kongresszuson és a dolgozók számos gyűlésén elhangzott felszólalásaik ismét megmutatták, hogy az osztályszolidaritás és az internacionalista szolidaritás szálai erősödnek, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja szoros kapcsolatban van a békéért, a társadalmi haladásért, a szocializmusért és a kommunizmusért küzdő harcosok világfrontjával. Ez kifejeződött a „Szolidaritás az imperializmus, a fasizmus és a reakció ellen küzdő harcosokkal“ című nyilatkozatban is, amelyet a kongresszus elfogadott. 2 Pártunk XV. kongresszusa meg- • állapította, hogy az elmúlt 5 év alatt jelentős lépést tettünk a szocia^ llzmus fejlesztésének útján Csehszlová. kiában. A kongresszus azt is leszögezte, hogy ez nem volt egyszerű és köny- nyű út. Sok akadályt kellett leküzde- nünk, számos nagy feladatot kellett megoldanunk, meg kellett birkóznunk annak a válságos fejlődésnek, azoknak a súlyos politikai, gazdasági és szellemi deformálódásoknak a következményeivel, amelyeket a hatvanas évek végén idéztek elő országunkban a jobboldali opportunista és szocializmusellenes erők. Ugyanakor meg kellett oldani azokat a problémákat is, amelyek jóval 1968 előtt halmozódtak fel a pártban és a társadalomban. Ezért, amikor azt az alapkoncepciót elemeztük, amely szocialista társadalmunk további zavartalan fejlődésének biztosításában vezérelt és vezérel bennünket, a kongresszuson kijelenthettük, hogy „1968 januárja, amint azt A Csehszlovákia Kommunista Pártjában és a társadalomban a CSKP XIII. kongresszusa után végbement a válságos fejlődés tanulságai c. dokumentumban hangsúlyoztuk, annak a szükségletnek a kifejezője volt, hogy megoldjuk a pártunkban és társadalmunkban kialakult válságot. A XIV. kongresszus irányvonalának érvényesítésére irányuló pozitív munkával, a párt- és társadalomirányítás lenini elveinek következetes alkalmazásával leküzdöttünk mindent, ami január előtt és 1968—1969 folyamán gyengítette a pártot és veszélyeztette társadalmunk egészséges fejlődését." A XIV. kongresszuson kidolgozott program végrehajtása igazolta, hogy ez az alapkoncepció helyes volt, s hogy helytállóak voltak azok a következtetések is, amelyeket „A Csehszlovákia Kommunista Pártjában és a társadalomban a CSKP XIII. kongresszusa után végbement válságos fejlődés tanulságai“ c. dokumentumban a pártegységről hozott határozatban megfogalmaztunk. Miközben harcoltunk a jobboldali opportunizmus mint fő veszély és a többi deformáció ellen, amelyeket az előző időszaktól örököltünk, sohasem feledkeztünk meg az új feladatokról sem. A legnagyobb erőfeszítéseket e feladatok végrehajtására, a fejlett szocialista társadalom építése konstruktív programjának megvalósítására összpontosítottuk. A XIV. kongresszus után megoldott átfogó és bonyolult feladatok nagy követelményeket támasztottak az egész párt elemző, irányító, politikai szervező és névelő munkájával, s különösen vezető szerveinek tevékenységével szemben. A Központi Bizottság és szervei — az Elnökség és a Titkárság — üléseiken céltudatosan és alkotó szellemben feldolgozták és konkretizálták a kongresszus útmutatásait, reagáltak az új körülményekre és szükségletekre, kritikus igényességgel ellenőrizték a határozatok vérgehajtását, összegezték a tapasztalatokat és a döntő feladatok megoldására mozgósították a pártot és a társadalmat. Habár a Központi Bizottság az elmúlt időszakban rendszeresen foglalkozott a szocializmus hazai fejlesztésének valamennyi fő kérdésével és a nemzetközi politika kérdéseivel, a legnagyobb figyelmet mindig azokra a kérdésekre fordította, amelyek magának a pártnak a munkájával és továbbfejlesztésével függenek össze. És ez a céltudatos munka meghozta gyümölcseit. A XV. kongresz- szus egész munkája tanúsította a CSKP megbonthatatlan egységét, politikai érettségét és forradalmi erejét. A XIV. pártkongresszus utáni fejlődés tapasztalatai ismét megszilárdították azt a meggyőződésünket, hogy a párt csak akkor tudja betölteni történelmi szerepét, ha egész tevékenységében következetesen szem előtt tartja a marxizmus-leninizmus és a proletár intemacioinalizmus elveit, ha szoros kapcsolatban van a néppel, ha szilárd, egységes és határozott vezetőség áll az élén. Ez az egyik legfontosabb következtetés, amelyet levontunk munkánk mérlegének készítésekor, s ez a következtetés, nagy jelentőségű további haladásunk szempontjából. A párt megfontolt realista politikáját, amely a marxista-leninista tanítás következetes és alkotó szellemű alkalmazásán alapul, aktívan és tudatosan támogatja a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság, az értelmiség, az ifjúság, országunk valamennyi nemzete és nemzetisége. A dolgozók saját tapasztalataik alapján győződtek meg arról, hogy a XIV. kongresszus programja az ő létkérdéseiket és szocialista társadalmunk fejlődésének szükség-« letelt fejezte ki. Ez a forrása a párt politikája iránti bizalomnak, az emberek aktivitásának, önfeláldozásának, lelkesedésének és építő munkájának. Ismét bebizonyosodott, hogy ha helyes az irányvonal, sikere elsősorban a néptömegek által a marxista-leninista pártnak nyújtott támogatástól és attól függ, hogy a párt hogyan tudja mozgósítani a népet terveinek megvalósítására. A CSKP XIV. kongresszusa által kidolgozott program végrehajtásához abban a tudatban láttunk hozzá, hogy felelősséggel tartozunk nemcsak szocialista hazánknak, hanem a nemzetközi forradalmi mozgalomnak is. Ezzel összhangban mindig abból az elvből indultunk ki, hogy a szocialista Csehszlovákia sokoldalú fejlődése szorosan összefügg a szocialista közösség erejének gyarapodásával és egységének megszilárdulásával, s e fejlődésnek egyik döntő feltétele, hogy elmélyítsük a barátságot és a sokoldalú együttműködést a Szovjetunióval, leghűségesebb barátunkkal és rendíthetetlen szövetségesünkkel, biztonságunknak és népünk békés munkájának oltalmazójá- val. Tapasztalataink ismét megerősítették, hogy a valóságos szocializmust csak akkor lehet sikeresen építeni és fejleszteni, ha szorosan együttműködünk a szocialista közösség más országaival, ha figyelembe vesszük és alko- tóan felhasználjuk az általános törvényszerűségeket és a lenini elveket, amelyek kiállták a próbát a gazdag tapasztalatokkal rendelkező SZKP, a mi pártunk és más testvérpártok gyakorlatában. A néppel szoros kapcsolatban, szocialista szövetségeseink támogatásával következetesen végrehajtottuk a CSKP XIV. kongresszusa által elfogadott programot. Büszkén jelenthettük a XV. kongresszusnak, hogy ezt a programot végrehajtottuk. Meggyőződésünk, hogy a XIV. kongresszusn utáni időszak méltó helyet foglal el pártunk történetében, a csehszlovákiai szocialista építés történetében. 3 Csehszlovákiában a következő • években folytatjuk a fejlett szocialista társadalom építését. Ezt a munkát hosszú folyamatnak tekinthetjük, amely egész történelmi szakaszt ölel fel. A XV. kongresszus irányvonala ebben az értelemben folytatja a CSKP XIV. kongresszusának irányvonalát a mai belső és nemzetközi körülmények közepette és magasabb színvonalon. Saját tapasztalatainkból jól tudjuk, milyen kárt okoz az irreális célok kitűzése, az olyan próbálkozás, hogy átugorjak a társadalmi fejlődés szakaszait. Ugyanígy tisztában vagyunk azzal is, hogy nem szabad egy helyben topogni, mert az ilyen késlekedés végül Is regresszióra vezet. A szocialista fejlődés során, az emberek igényeinek és szükségleteinek növekedésével párhuzamosan, a változó körülményekkel együtt bonyolultabbá válnak és növekszenek a feladatok is. Csak akkor gyarajíthat- juk az eddigi eredményeket és haladhatunk tovább, ha megoldjuk ezeket a feladatokat. Ezért a CSKP XV. kongresszusának egész munkáját az a Jogos igény hatotta át, hogy ne elégedjünk meg azzal, amit eddig elértünk, ne vállunk elbizakodottá. A kritikus Igényesség módszere, amely kongresszusunkat jellemezte, egyszersmind további fő munkamódszere valamennyi párt-, állami és társadalmi szervezetnek. Ez azt jelenti, hogy még nagyobb követelméket támasztunk az emberekkel szemben a politikai érettség, a szakismeret, az önfeláldozás, a fegyelem, az alkotóképesség tekintetében, még inkább elvárjuk tőlük, hogy támogassák az új, progresszív jelenségeket. Ez a módszer megfelel annak a követelménynek, amely ma egyre jobban előtérbe kerül, hogy javítsuk egész munkánk minőségét, és fokozzuk hatékonyságát. Kongresszusunkon idéztük Lenin mindig időszerű és érvényes szavait: „A lényeg az, hogy ne elégedjünk meg azzal a hozzáértéssel, amelyhez eddigi tapasztalataink alapján jutottunk el, hanem feltétlenül menjünk tovább, feltétlenül törekedjünk többre, feltétlenül térjünk át a könnyebb feladatokról a nehezebbekre. Enélkül általában minden haladás lehetetlen, s lehetetlen a haladás a szocialista építés terén Is" [Lenin összes Művei, 37. köt. Kossuth Könyvkiadó 1973. 185. old.) Pártunknak a következő időszakra kidolgozott politikai Irányvonala, Csehszlovákia további gazdasági és társadalmi fejlesztésének a kongresszus által jóváhagyott programja nagy és jelentékeny feladatokat és célokat tűz ki: szocialista hazánk további felvirágoztatását, a csehszlovák nép még teljesebb és gazdagabb életének biztosítását. Ez politikánk legfőbb tartalma, minden erőfeszítésünk fő értelme. A kongresszus által jóváhagyott hatodik ötéves terv konkretizálja és továbbfejleszti pártunk következő időszakra kidolgozott gazdaságpolitikájának elvált. Ez a politika is folytatja a CSKP XIV. kongreszusának irányvonalát, amelynek helyessége és reális volta teljesen igazolódott az elmúlt időszakban. A csehszlovák gazdaság 1971 és 1975 között szokatlanul, dinamikusan és arányosan fejlődött. Az ipari termelés az ötödik ötéves tervidőszakban 38 százalékkal, az építőipar termelése 50 százalékkal, a mezőgazdaság termelése 14 százalékkal nőtt. Emellett a társadalmi termelés növekmé* nyének több mint 90 százaléka a munka termelékenységének emelkedéséből adódik, a termelékenység elmekedése a népgazdasági hatékonyság növekedésének fő tényezőjévé vált. Országunk anyagi-technikai bázisa, álta* lános gazdasági potenciálja körülbelül egyharmaddal növekedett. A gazdasági eredmények lehetővé tették, hogy teljesítsük, egyes vonatkozásokban pedig túl is teljesítsük az életszínvonal emelésének tervezett előirányzatait. Lehetővé vált, hogy végrehajtsunk egy átfogó szociális programot, megszilárdítsuk és elmélyítsük népünk létbiztonságát. A lakosság személyi fogyasztása csaknem 25 százalékkal, a társadalmi fogyasztás pedig 33 százalékkal nőtt. Számottevő haladást értünk el a lakáskérdés megoldásában. Az ötödik ötéves terv időszakban 614 000 új modern lakás épült körülbelül kétmillió állampolgár számára. Tökéletesítettük az egész rendszert, amely az emberek számára garantálja a jövőt illető optimizmust és a szociális biztonságot. Jelentékenyen növeltük a gyermekes családoknak nyújtott társadalmi segítséget, fokoztuk az ifjúságról való gondoskodást. A társadalom kedvező polí- tiái és gazdasági fejlődésével együtt ezek az újabb intézkedések előmozdították a népszaporulat jelentékeny növekedését: e mutató tekintetében Csehszlovákia ma az első helyek egyikét tartja Európában. Attól a törekvéstől vezérelve, hogy mindenki számára biztosítsuk a nyugodt öregkort, jelentékenyen javítottuk a nyugdíjellátást. Nagy figyelmet fordítottunk az egészségügyre, az iskolázottsági és a kulturális színvonal elmelésére. A szociális biztonságérzet növekedését jelentős mértékben elősegítette, hogy megőriztük a kiskereskedelmi árak általános szintjének stabilitását. Ezzel újból meggyőzően bebizonyítottuk, hogy a szocialista társtadalomban a becsületes munka gyümölcsei az emberek szükségleteinek kielégítését szolgálják, és ez kifejeződik anyagi és kulturális szükségleteik mind teljesebb kielégítésében. A CSKP XV. kongresszusának határozatával összhangban ma az a feladat, hogy megszilárdítsuk és továbbfejlesszük az összes pozitív tendenciákat és az elért eredményeket, miközben következetesen érvényesítjük a jóváhagyott gazdasági és szociális politikát. Tudjuk, hogy a hatodik ötéves tervvel új szakasz kezdődik, amikor gazdaságunk bonyolultabb bel- és külgazdasági körülmények közepette fog fejlődni. A gazdaság előtt álló feladatok sikeres megoldása megköveteli a növekedés intenzív tényezőinek sokkal jobb kihasználását. Tökéletesítenünk kell termelésünk szerkezetét, emelnünk kell színvonalát, növelnünk kell az export mennyiségét és hatékonyságát, jobban ki kell használnunk saját természeti erőforrásainkat, beleértve azt is, hogy nagyobb mértékben kell saját termelésünkből fedezni az élelmiszerszükségleteit. Ez az aktív, bár nagy követelményeket támasztó út lehetővé fogja tenni, hogy gazdaságunkat megóvjuk a világpiaci nyersanyagárak emelkedésének hatásától. (A tanulmány befejező részét az Oj Szó következő vasárnapi számában közöljük.) ■