Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-20 / 25. szám
TISZTEIETAOAS U 50 EIES KBKHHKHAK Reprezentatív emlékülés zajlott le a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban a Korunk megindulásának 50. évfordulója alkalmából. Az igen jól megszervezett, mogas tudományos igényű konferencia. melyen neves magyar tudósok vettek részt, méltó módon tisztelgett az 50 éves, marxista orientációjú kultúrpolitikai folyóirat előtt. A konferencia első napján Szabolcsi Miklós tartott vitaindító előadást A Korunk és a marxista gondolat címmel. (Hozzászólások: Illés László: A Korunk és a proletórirodalom; E. Fehér Pál: A Korunk és o korobeli világirodalom; Botko Ferenc: A Korunk a Szovjetunióról és Kemény G. Gábor: Nemzetiségi és kelet-európai motívumok a Korunk publicisztikájóbon és műfordításirodalmában. ) A második nap tárgyalásait Huszár Tibor A folyóirat és a kor szellemi áramlatai című vitaindítója vezette be. (Hozzászólások: Tolnai Gábor: A szegedi fiatalok; Locká .Miklós: A Korunk és az évtizedfordulónk szellemi válsága; Sándor László' A Korunk Csehszlovákiában.) Az érdekes részproblémákkal foglalkozó hozzá szólások közül elsősorban Pomogáts Bélóé (A Korunk és a népi irodalom) és Bata Imréé (Veres Péter és Gaál Gábor barátsága) érdemel figyelmet. A konferenciának számunkra is sok mondanivalója volt, hiszen a Korunk, melyet a magyor szellemi életnek olyan kiváló képviselői szerkesztettek, mint Gaál Gábor, Dienes László, Balogh Edgár és mások, a két világháború közötti időszakban behatóan és objektiven foglalkozott a csehszlovákiai fejlődéssel s kultúránkkal is, és szép számban közölt a szlovák és cseh írók, költők munkáiból. Rendszeres ismertetésekkel egyrészt igyekezett közelebb hozni o magyarországi és o csehszlovákiai magyar szellemi élet eseményeit az erdélyi magyar kultúrközönséghez, másrészt objektív beszámolót adott mindarról, ami figyelemre méltó volt o szomszéd népeknél. A folyóirat egyes évfolyamaiban számos ránk vonatkozó anyag található. 1936-os évfolyamából említsük meg például Sándor Lászlónak néhány jelentős cikkét: Az idei csehszlovák államdíjakről (II. 1057- 1058); Harcok Mácha körül (II. 10. sz.); Széljegyzetek egy szlovák regényhez (Jón Poni- can); Az ifjú szlovák értelmiség mint regénytémo (Jesensky és Jégé); Erdélyi magyor írók Csehszlovákiában. (E kőrútról egyébként Tamási Áron is részletes beszámolót írt a Korunkban (1938. I 53—54) Tíz nap Szlovenszkón címmel. A Korunk 1938-as csehszlovákiai anyagai között a legobjektívebb (elemző, bíráló de ugyanakkor közös ősforrásokra is utaló) közlemény Czuczor (Dobossy) László Csehek és magyarok című terjedelmes tanulmánya (II. 727- 739), amelyben választ próbál adni erre az alapvető kérdésre: „Lehetséges-e az együttműködés és a kiegyenlítődés csehek és magyarok között? Európa periféria-területén élünk, látszatra egymástól is különbözünk, de egészében, közösen is mások vagyunk, mint a nyugatiak. Függvény-népek vagyunk és a helyzetünk is csak függvénye a mindenkori európai változásoknak ... Szlovenszkó: kis szintézis. Hegyek és síkság, népek keveredése. Egy pontba sűrűsödése mindannak, ami nagyban Közép-Eurőpa. Vízcsepp a tengerből. Ide jöjjön, itt éljen, ki Közép- Európát ismerni akarja. Mint a tragédiákban, itt is egy pontban feszül össze minden fájdalom, minden megoldatlan kérdés .. .* A legizgalmasabb ránk vonatkozó közleményeket az 1939-es évfolyamban találhatjuk. Ilyen pl. Berkó Sándor Felvidéki szellem, felvidéki irodalom című kitűnő tanulmánya (Korunk 1939, 11. sz. 941 - 948) arról az aggasztó érzésről, ami elfogja a haladás embereit látva, hová fajul a politikai fejlődés __„Túl a nemzeti önérzeten egy általáno san emberi érzés döbbent o szívekbe, a háború borzalmainak el nem homályosuló lidérce, a pusztulástól való félelem .. .* - Még nyíltabb feljaj- dulós Barto Lajos Keleten a fényt kioltják (7-8 sz., 664 - 668) című cikke, mely a német fasiszták által megszállt Prágo tragédiájában már Budapest elkerülhetetlen trogédiáját is sejteti... Egészen világos helytállóso viszont Karéi Capek két írásának és Szalatnai Rezső Capek hirtelen halálakor írt, a világirodalmi rangú humanista tró jelentőségét summázó cikkének leközlésében nyilvánult meg. Ezért örvendetesnek és természetesnek vettük, hogy a kétnapos budapesti konferencián három olyan jellegű értekezés (Kemény G. Gáboré, Sándor Lászlóé és Fried Istváné) hangzott el, amely közvetlenül a felvázolt anyaggal és a velünk való kapcsolatokkal foglalkozott. Az alábbiakban Kemény G. Gábor számos lényeges kérdést érintő hozzászólásának kivonatát közöljük. JAROSLAVA PASlAKOVÁ MACHALICKÁ Nemzetiségi és kelet-európai motívumok a régi Korunk publicisztikájában és műfordítás-irodalmában 1978. VI. 20. N Ifi Tíz évvel ezelőtt alkalmam volt néhány idevágó kérdést megvitatnom a címben jelzett terület szakértőivel. Ezekben a tíz év előtti beszélgetésekben felmerült a folyóirat elvi-eszmei változásainak Balogh Edgár emlékezetes, négyrészes cikksorozatából Ismert fejlődéstörténete. A szemle akkori „ro- mániaiságának“ problémája, amire a Korunk történésze, Tóth Sándor — 1973. évi mühelynyilatkozatában — végül is megnyugtató megoldást talált. Nem kevés szó esett köztünk- a régi Korunk nemzetiségi és kelet-európai nézeteiről. -Kezdettől megállapítva, hogy a folyóirat nemzetközi, antifasiszta és szocialista hivatásában eleve benne foglaltatik a népek közötti barátság eszméje. A szomszédos népekkel, államokkal való szövetkezés gondolata. A teljes nemzeti, nemzetiségi egyenjogúság, a korszerű kisebbségvédelem igénye. A nemzetiségi és a kelet-európai kérdések komplex vizsgálata, kivált a népfronti és a záró szakaszon — egész sor nagyobb tanulmányban jut kifejezésre. A problémakör sokféleségét és vitapontjait talán legérdekesebben a Halász Sándor által közölt, már az éles kelet-európai és nemzetiségi válság időpontjában íródott fontos vitaindító cikk s a körülötte megindult, de rövidesen megtorpant „dunameden- cei vita“ egyes közleményei tükrözik. A Dunamedence-kérdés hátlapja című tanulmányában Halász Sándor a kelet- európai államszövetségi tervek megva- lósíthatatlanságáról cikkezik, míg vele szemben Balogh Edgár és az N. B. szerzői jellel közölt további vitacikk szerzője úgy véli, hogy a nemzetiségi elv útja kétségkívül a tágabb szövetkezés módozatait követi. „Európa tartós nemzetiségi újjárendezése nem a maradi etnikai elv — véli az utóbbi —, hanem a népképviseleti federatív autonómiák integráló rendszerében fog előbb-utóbb megvalósulni“. A vita, melynek hirtelen lezárásába feltehetően az egykorú sajtóhatósági rendelkezések (esetleg más okok) is belejátszhattak, mégsem hal el egészen. Felbukkan az utolsó hónapokban is, minthogy már a harmincas évek derekától találkozunk hasonló, jórészt történeti visszatekintésre épített fejtegetésekkel. Ilyen — a többi közt — Gáli Ernő áttekintése a Dunai Szövetség eszmekör román vonatkozásairól. Bányai László több akkori, sokrétű történeti vázlata. Sándor László cikke a dunai népek együttműködéséről, Simkó István fejtegetése a dunai konfederáció gondolatáról. Utóbbiban a szerző az 1849. évi szegedi Kossuth—Balcescu tárgyalásoktól 1939 végéig, a közlemény megjelenése időpontjáig felkíséri a különböző diplomáciai és szakirodalmi elképzeléseket. Külön hely illeti meg az egész nemzetiségi és kelet-európai problémát átfogó valódi „vitazárót“. Szabó Imre Nemzeti eszme a világháború után című rövid Írásában a nyugat és „közép- kelet-európai nemzeti fejlődés“ eltérő útja megállapításából kiindulva vázolja az első világháború utáni kelet-európai viszonyokat és az egykorú nemzetiségi érzület jegyeit. Ez tehát a Korunk nevezetes „Dunamedence-vitájának“ gyű- rfizése, melyet csak formailag szakított meg 1939 májusában Halász Sándor és Balogh Edgár „zárszava“. Kelet-Európából a szűkebb értelemben vett nemzeti-nemzetiségi kérdésre térve, az ekkori Korunk-publicisztika második fő csoportját két összefüggő gondolatkörre csoportosíthatjuk. A korábbi s az egykori nemzetiségi kérdést (gyakran kérdéseket) tárgyaló elvi-elméleti cikkekre, és a kérdés társadalmi-szociológiai felméréseire, résztanulmányaira. Ezek a komor, nemegyszer drámai hangvételű, s mégis mértéktartó, szerzői-szerkesztői műgondról tanúskodó írások a magyar nemzetiségi kutatás mindmáig kötelező szakirodaimaként tekinthető feltáró munkálatai. Itt most csak néhányat említhetünk. Ilyen Bányai Imre cikke a nemzetiségi kérdés háború utáni formáiról. Dobossy Imre és Földi Erzsébet írásai a nemzetiségi problematikáról. Porzsolt László (a lapban Zsolt László néven) hosszabb fejtegetése a nemzetiségi kérdés keleteurópai változatairól. Fedor János — Kovács Károly néven — cikk tanulmánya a nemzetiségi kérdés és az önrendelkezési jog összefüggéséről. Külön figyelmet érdemel a Dobossy László által (ekkor prágai egyetemi hallgató) a Korunk számára kért Zde- nék Nejediy-tanulmány a nacionalizmus pályafutásáról, amit a kérdés ak- fcor különösen nagy fontosságú kritikai elemzéseként tarthatunk számon. A névsorból kitűnik, hogy a Korunk nemzetiségi elméleti kérdésekkel jelentkező szakíróinak többsége csehszlovákiai, a Sarló köréhez tartozó ifjú publicista. A nemzetiségi tárgyú társadalmi-szociológiai felmérések sorát ugyancsak a legszűkebbre vonva, elöljáróban a szemle 1933. évi „középosztály“-vitájá- ról kell megemlékeznünk. A vitát J6- csik Lajosnak a szlovenszkói magyar középosztályról írt kétrészes felmérése vezette be. Ugyanő a következő évben még két nemzetiségpolitikai vonatkozású szociológiai cikket közöl a csehszlovák államalakulásról, illetve az akkori Szlovákia ipari termelésének változásairól. Jócsik vitaindítóját Kemény Gábor neveléstörténésznek a magyar középosztály természetrajzáról írt tanulmánya. Lányi Árpád a jugoszláviai magyar középrétegekről szóló helyzetképe és a Bihari Béla néven írt Varga B. László két, a román középosztályról írt rövid cikke követi. A körkérdést Vlado Clementisnek a szlovák középrétegekről szóló vázlata zárja le. Irodalom-művelődési és műfordításirodalmi anyagok teszik a folyóirat kelet-európai és nemzetiségi érdeklődésű anyagának befejező, harmadik részét. Ha az előző két csoportról elmondhattuk, hogy ezekben a cikkekben a szociológiai-szociográfiai felmérésekben és tanulmányokban — a kor és az akkori körülmények mértékéhez viszonyítva — európai szintre emelkedett a kérdés publicisztikája, a záró főcsoport is két igen fontos kérdést határoz meg. Az egyik az, hogy a Korunk mint szépirodalmi anyagot is közlő folyóirat ebben a minőségben is jelentős orgánuma volt mind a romániai, mind — szélesebb értelemben — a kelet-európai magyar sajtónak. Amiből levonhatjuk az ennél is fontosabb további következtetést: a Korunk elsőrendű, valóban hiánypótló funkciót töltött be a kelet-európai irodalmak kölcsönös kultúrcseréjében és a mindmáig feldolgozatlan kölcsönös kiadási szálak felvételében és felvirágoztatásában. Műfordítási közvetítő-bemutató szerepe tehát szépirodalmi vonatkozásban is nagy értékű. Ezekkel a műfordításokkal a Korunk, mint immár a kölcsönös kultúrkapcsolatok világítótornya, végigpásztázza a haladó európai—kelet- európai, s ezen belül a szomszédnépi irodalmi látóhatárt. Általában változó szintű, de olykor művészi tolmácsolásokkal és összehasonlító párhuzamokkal, melyek időnként az irodalmon kívül a többi művészetre is kiterjednek, így már igen korán tudunk példát kiváló. regionális összehasonlító képző- művészeti kísérletre is Aurél Ciupe az ó-romániai és az erdélyi képzőművészetről írt, itt közölt tanulmányában. Ebből a csoportból is csak néhány fontosabb műfordítási eredményt, irodalmi és művelődési, kapcsolattörténeti mozzanatot említenénk. Szász jános gondos jegyzeteiből, Bonyháti Irén elmélyült könyvészeti adatközléseiből, a Méliusz József szerkesztette érdemes Karunk irodalma sorozat első kötetéből tudjuk, hogy a harmincas évek elején (a hivatkozott műfordítások 1933 áprilisából valók) közli a folyóirat — tudomásunk szerint elsőként — József Attila cseh (Bednáf, Berzuő, Hóra és Wolker) lírai műfordítás-remekléseit, majd az évtized végén, 1938 januárjában, az immár posztumusz Ion Vinen- és Ilarie Voron- ca-fordításokat. Időrendbe állítva az ekkori folyóirat főbb művelődés és kapcsolattörténeti közléseit, az idevágó publikációk élére Forbáth Imre A kisebbségi magyar irodalom kérdéseiről szóló, 1930. évi írását állítjuk. A Kaláts István néven írogató Laták István ez év végén „a jugoszláviai magyar irodalom talajtalan- ságáról“, majd 1932 nyarán az itteni magyarság művelődési és szociális viszonyairól nyilatkozik. Jócsik Lajos — 1934 nyarán — „a szlovák—magyar kultúrérintkezés lehetőségeit és feltételeit latolgatja. Az év késő őszén Fedor János (Kovács Károly) a nemzetiségek közötti kulturális érintkezésről és közelebbről a csehszlovák—magyar kultúrkapcsolatokról cikkez a lapban. 1936 februárjában megjelenik a Korunk emlékezetes román száma, egész sor (főként szociológiai) tanulmány- nyal és néhány szépirodalmi fordítással. Utóbbiak között két Tudor Arghe- zi-versfordítást és egy, Alexandru Sa- hia prózai fordítást is találunk. A kölcsönös kapcsolattörténeti akciók emléke évtizedekkel később is jóleső rezonanciákat vált ki. A Lupta de clasá, az RKP elméleti folyóirata 1964 júniusában hosszabb cikket közöl az együtt élő népek, a szomszédos irodalmak közötti kapcsolatok ügyét ápoló folyóiratról és szerkesztőjéről. Móricz Zsigmond 1930. évi prágai útjáról, előadásáról Bányai (Munels) Pál ha nem is mindig elfogulatlan, érdekes beszámolójából, HaSek Svejkjé- nek első — párizsi, Karikás Frigyes- féle — fordításáról elsőként, vagy az első tudósítók sorában a Korunkból értesül az olvasó. A folyóirat még 1929- ben ismertetést közöl a Dav (Tömeg) szlovák szocialista szemléről; az ismertető szerint „Barbusse Monde-ja szlovák kiadásáról“. Szalatnai Rezső ezelőtt negyvenhat éve mutatta be a folyóiratban a szlovák szocialista írókat: Jozo Niínánskyt, Laco Novomeskyt és Ján PoniCant. Utóbbi munkás tárgyú regényét (feltehetően elsőként) 1935- ben Sándor László, a folyóirat sokoldalú kelet-európai szakírója és recenzense mutatja be. A kárpátukrán Jurij BorSoá-Komjatszkijtól a szlovák Anton Straka, a nagy kultúrközvetítő közöl műfordítást, s ugyancsak az ő elmélyült tolmácsolása az 1939. évi első, illetve a második számban. Öt viszont mint a Cseh és szlovák költők antológia nagy sikerű magyar lírai műfor- ditásgyűjtemény szerkesztőjét, valamint Emil Boleslav Lukáő szlovák nyelvű magyar irodalmi tolmácsolásait Sándor László méltatja, még 1937-ben. Így találkozik elválaszthatatlan kölcsönhatásban, egységben és megértésben a régi Korunk hasábjain az a szellemi Kelet-Közép-Európa, melynek ilyen mértékű és arányú tudományos és irodalmi találkozója a lap szerkesztője és munkatársai elévülhetetlen érdeme. Fábry Zoltán, a munkatárs és szövetséges méltatásával búcsúzunk: „A Korunk történelem volt: a való életre előkészített és változásra tndatositott embereket. A Korunk tett volt, magyar történelmi fejezet és nemcsak a kultúra fejezete. Az erdélyi, szlovákiai, jn- goszláviai és magyarországi történelmen kívül: kortörténetem.“ KEMÉNY C. GÁBOK 9
