Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-25 / 4. szám

DZSffl 1 1976 I. 25. A CSKP Központi Bizottságának a XV. kong­resszus előkészítésével kapcsolatban a párt­szervekhez és szervezetekhez, valamennyi párttaghoz intézett levelében sző van arról, hogy társadalmunkban egyre szélesebb körben érvényesülnek a szocialista életmód elemei. A marxista teoretikusok között élénk viták foly­nak arról, mi is tulajdonképpen az életmód, s ez érthető. Filozófiai kategória ez, amely magába foglalja a szociális jelenségek egész sorát, s nem lehet bizonyos társadalmi-gazdasági formációtól el­választva vizsgálni. Az életmód meghatározó ele­mei a termelés módjától, elsősorban a termelési viszonyoktól függnek. A szocialista életmód — amely minőségileg különbözik a polgári életmód­tól — meghatározó vonása a felszabadított mun­ka. Nem érvényesek már a régi tőkés viszonyok, amelyek között létezik az embernek ember által való kizsákmányolása, amely viszonyok között, amint Lenin kifejezte, vagy te nyúzod meg a má­sikat, vagy a másik nyúz meg téged, vagy te dol­gozol a másikra, vagy ő dolgozik terád. taktikáját, keresi a harcok átgondoltabb formáit, a szocializmus elleni felforgató tevékenység súly­pontja egyre inkább áttolódik, főképp az ideoló­gia területér©. Az ideológiai vita fő tárgya Az életmód kérdése jelenleg egyre inkább az ideológiai vita fő tárgyává lesz. Jellemző, hogy az „élet minőségének“ jelszava ma a szociálre- former teoretikusok és ideológusok súlyponti jel­szava. Így például Willy Brandt „Die Qualität des Lebens“ című cikkében (megjelent a Neue Gesellschaft című lap 1972. évi 10. számában) már három évvel ezelőtt bírálta a CDU/CSU jobb­oldali konzervatív köreit, hogy sablonszerűén jár­nak el az életminőség fogalmával, s az ezzel kapcsolatos- kérdéseket nem kezelik tárgyszerűen és tartalmilag, hanem túlnyomó részt csak poli­tikai lenézéssel. Brandt így folytatja: „Az élet­április 12, 22. old.) Ámde az „emberi képességek különbözőségét“ és az „emberi természetet“ a szerző mindenekelőtt az egoizmus, a hatalomvágy viszonylatában értelmezi. A szerző főképp ezek­ből az okokból tartja az osztály nélküli kommu­nista társadalmat pusztán utópiának. Reuschen- bach szándékosan leegyszerűsíti, vulgarizálja és karikírozza a társadalomról és az emberről szóló marxista tanítást. Hiszen a marxisták sehol és soha nem állítják, hogy a termelőeszközök ma­gántulajdonának megszüntetése automatikusan az emberek tudatának azonnali megváltozásához ve­zet, hogy rögtön felszámolja a magántulajdonon nyugvó burzsoá pszichológiát és erkölcsűt. És végképp nem felel meg a valóságnak Reuschen- bach elképzelése a szocializmusról és a kommu­nizmusról, mint olyan társadalomról, amelyben minden ember „azonos“ belső világgal, azonos képességekkel, adottságokkal, ízléssel stb. ren­delkezik. Hosszan tartó és bonyolult folyamat ÉLETMÓD ÉS ­A történelmi tapasztalat azt bizonyítja, hogy a szocialista társadalom új emberének nevelése hosszan tartó, bonyolult és nehéz folyamat, tele harccal, ellentmondásokkal és olykor drámai összeütközésekkel is. A történelem teljes mértékben igazolta a mar­xizmus alapvető tételének igazságát, azt, hogy Muiáa a társadalom és ünnönuiagunk javára Anélkül, hogy át akarnánk ugrani bizonyos fejlődési fokozatokat, ahogy az a múltban volt, anél­kül, hogy a szubjektív kívánságot valóságként fognánk fel, tény, hogy egyre több nálunk az olyan ember, aki életének fő értelmét a társa­dalom javára végzett becsületes munkában látja, a munkában, amely egyszersmind munka önnön- maga, s nem pedig a kizsákmányoló számára. Ez a munka tervszerűen szervezett országos és bizo­nyos mértékben ma már nemzetközi méretekben is. Ebben a munkában egyre inkább érvényesül az „egy mindenkiért, mindenki egyért“ elve — ez a szocialista kollektivizmus, amely nem hanya­golja el az egyéniség fejlesztését, ellenkezőleg, elősegíti és ösztönzi a dolgozó ember személyi­ségének fejlesztését. Az egyén fejlődése vissza­hat az egész kollektívára. Megvan itt a társa­dalom és a személyiség dialektikus egysége, ami­kor mind a társadalomnak, mind a személyiség­nek lényege azonos, olyan társadalmi viszonyok ezek, amelyek között az anyagi, mindenekelőtt a termelési viszonyok a meghatározók. A marxizmus—leninizmus nem helyezi az egyént a kollektíva fölébe, sem pedig...a kollektí­vát az egyén fölé, megmutatja elválaszthatatlan dialektikus egységüket, amely a szocialista ter­melési viszonyok között oda vezet, hogy kialakul az egyén és a társadalom alapvető érdekeinek egysége. A tőkés termelési viszonyok kiprovokál­ják és feltételezik az individualizmus, az önzés fej­lődését, a kapitalista társadalomban, napról nap­ra meg kell küzdeni az életért. A monopolburzsoá­zia manipulál a dolgozókkal, szítja a nacionaliz­must, a fajüldözést, a munkanélküliek tartalékhad­seregében fenntartja a szociális bizonytalanság érzését. A tőkés termelési mód egyszersmind ki- termelője az elidegenedett, elembertelenedett életmódnak, amely a dolgozók jelentős szellemi elnyomorításához vezet. Ennek a fajta életmód­nak a kísérő, jelensége egyebek közt a bűnözés, a kábítószer-fogyasztás növekedése, a pesszimiz­mus és a reménytelenség filozófiájának növeke­dése, amikor is egyre többet és egyre gyakrab­ban hallani arról, hogy az emberiségnek vissza kellene t-érnie a múltba, amikor úgymond az em­berek jobban éltek, ugyan tudomány és technika nélkül, de olyan viszonyok között, ahol nem volt olyan átható a kölcsönös elidegenedés. A tőkés életmód válsága A polgári ideológusok egy része, szemtől szem­ben állva a kapitalizmus kiéleződő általános vál­ságával, s igyekezve megtalálni belőle a kivezető utat, megpróbáljá a tőkés társadalom jelenlegi állapotáért a felelősséget a tudományra és a tech­nikára áthárítani. A gazdasági és politikai válság­hoz erkölcsi és ideológiai válság csatlakozik. . Egészen reakciós kísérletek történnek a régmúlt, a történelem előtti kor idealizálására, amikor úgymond az ember teljes harmóniában élt a ter­mészettel, amikor, mint mondják, még nem ke­rült sor a személyiség hasadására, elidegenedésé­re. Ez a fajta pesszimizmus bizonyos mértékben megfelel azon osztály érzéseinek, amely már el­játszotta szerepét, de amely szeretné magával rántani az egész emberiséget. Ezért próbálkoznak a tőkés ideológusok a saját válságukat, társadalmuk válságát, a saját, vagy­is a kapitalista életmód válságát világválságként feltüntetni. A CSKP KB Levele találóan jellemzi az impe­rializmus mai helyzetét. Mint ahogy a levél írja: a válság hulláma, amely elárasztotta az imperia­lista országokat, gazdaságukat, politikájukat és ideológiájukat igazolja a tőkés társadalmi rend történelmi kilátástalanságát. Az imperializmus, az utolsó, de a legerősebb az összes kizsákmányoló rendszerek közül, amelyeket a történelem ismer, egyelőre azonban még nagy erőkkel és eszközök­kel rendelkezik... osztályellenfelünk változtatja minőség — ez több mint csak anyagi jólét, több mint csak gazdasági növekedés, több mint csak a társadalmi össztermék növekedése. Mindez na­gyon fontos, de nem küszöböli ki, nem zárja ki az emberi méltóság megalázását... Ezekre a ta­pasztalatokra tesznek szert a jelen időszakban az összes ipari államok kivétel nélkül. S ennek ellenére számos konzervatív politikus nálunk is úgy gondolja, hogy folytathatja az eddigi gyakor­latot és átviheti a régi világról alkotott elképze­léseit a jövőbe. Ez veszélyes tévedés... A múlt századból átvett, arról szóló elképzelések fetisiz- musa, hogy a haladás azonos a korlátlan ipari fejlődéssel: a szabályozatlanul növekvő fogyasz­tással: egyszóval a mennyiség fokozásával vala­mennyi területen, az ilyesfajta fetisizmus az ab­szurditás képévé válhat... az élet minőségét — éspedig nálunk a nép legszélesebb rétegeinél — veszélyezteti a téves technikai-gazdasági fejlő­dés ... Arra, amit a mai kor megkövetel, nem lehet tegnapi választ adni. A tétlen megmaradás a meglevőnél ugyanúgy katasztrófához vezet­ne, mint a vak radikalizmus. Csak a reális re­formok politikája birkózhat meg a mai kor kö­vetelményéivel.“ Az „életminőség" fogalma — legalábbis azt állítják a jelenlegi szociálreformer vezérek — magában foglalja először a „reális reformok" politikáját, (ezek érthetően nem érintik a kapi­talizmus gazdasági és politikai alapjait) és má­sodszor minden egyes ember méltóságának, érté­keinek stb. elismerését. így az „élet minőségé­ről“ alkotott absztrakt elképzelés csupán az úgy­nevezett etikai szocializmus régi témája számos változatának egyikeként mutatkozik. A jobboldali szocialisták az élet minősége iránt mutatott minden érdeklődésük és erről való ren­geteg beszédük ellenére alapjában véve elismerik a tőkés társadalmi rendet s a kapitalista életmó­dot. Fenntartásaik vannak ugyan a polgári de­mokráciával szemben, amelyet bizonyos fokig formálisnak tartanak, a „szociális“, „igazi“ de­mokráciáról hangoztatott szavaiknak azonban nincs valódi reális szociális tartalma, ezek csu­pán frázisok. Hirdetik például, hogy lehetővé kell tenni valamennyi szociális réteg számára a mű­veltség megszerzését, s ez a követelés biztosan az életminőséghez tartozik, az életminőség növe­léséhez azonban ugyanígy szükséges egy új mű­velődéspolitika is. Nagy reményeket fűznek a szociálreformisták — legalábbis ezt állítják — az ember szocialista , neveléséhez. Igyekeznek az emberekben kiművel­ni az igazságérzetet, az együttérzést, a felebaráti szeretetet stb. Emellett olyan elméleteket hasz­nálnak fel, amelyeket az „emberi természet“ megromlásáról, az ember belső világának irracio­nális voltáról stb. beszélő polgára filozófusok és vallások kínálnak nekik. Olyan tulajdonságok ezek, amelyekkel«nemcsak a neveltek, de maguk a nevelők is rendelkeznek; az „emberi természet“ — legalábbis ezt állítják — azonos, tekintet nél­kül bármiféle osztályeltérésre. P. Reuschenbach például ezt írja: „A marxista hit abban, hogy minden ember egyformán neme­sen és önfeláldozóan tud majd gondofkodni, amennyiben gazdasági helyzetük azonossá válik, és amennyiben közülük senkinek a birtokában sem lesznek termelőeszközök, ellentmond az em­beri képességek különbözősége tényének és a történelmi tapasztalatnak.“ (Vorwärts, 1973. az embert csak a társadalmi viszonyok humani­zálásának folyamán lehet humanizálni, vagyis a társadalomnak a tudományos szocializmus elvein nyugvó forradalmi átalakulása következtében. A kapitalizmus forradalmi megdöntése nélkül a tár­sadalmi etika fejlesztéséről és a társadalom hu­manizálásáról szőtt elképzelések vágyálmok ma­radnak, tiszta utópia, vagy végső fokon szociális demagógia. A kommunisták teljesen tudatában vannak an­nak, hogy az új szocialista életmód, a szocialista ember tulajdonságai, nem születnek automatikusan és mechanikusan, a szocialista termelési módból. Ezért hangsúlyozzák, milyen jelentősége van a szocialista életmód vonásainak kialakulásában az ember nevelésének, hogy öntudatos és kezdemé­nyező legyen viszonya a munkához. Nincs itt szó nagyhangú kijelentésekről sem, formális kö­telezettségvállalásokról, nem elég, ha valaki csak ehhez ,yagy ahhoz tartozónak vallja magát, az el­mélet és a gyakorlat értelme e szempontból az, hogy igyekezni kell érvényre juttatni a munká­hoz való új viszonyát. A lényeg valóban tettekre való átváltása a jelszónak „tégy túl önmagadon, és tarts ki“. Társadalmunkban, az emberek között még min­dig akadnak olyanok, akik szeretnének a más terhére élni, kispolgári gondolkodásúak, közöm­bösek, sokan még mindig azt tartják, hogy „ami az enyém, ahhoz senkinek semmi köze“, a társa­dalmi értékek idegenek maradtak a számukra, nem érzik a magukénak őket, egyszóval azt vall­ják, hogy: „törődöm is én a máséval“. Az ideológiai nevelői ráhatásnak ebből a szem­pontból pótolhatatlan szerepe Van, nem érheti be egyszeri akcióval vagy felhívással, hanem jelle­génél fogva mindennapos, egészen konkrét harc­nak kellene lennie a szocialista életmód tartal­mának megtöltéséért, s az ilyen harc mindany- nyiunk ügye. Emellett optimisták vagyunk. Tudjuk jól, hogy követelményeink nem csupán vágyálmok, teljesít­hetetlen kívánságok vagy olyanok, amelyek csak a távoli jövőben teljesíthetők. Az eredmények, amelyeket a szocialista társadalom építésének te­rén elértünk, azt tanúsítják, hogy a szocialista életmód elemei nálunk ma már szolid alapokkal rendelkeznek. A lakosság életszínvonala aránylag magas, s az embereknek, eltérően a legfejlettebb tőkésországok dolgozóitól is, megvan a szilárd lét- és szociális biztonsága. Következetesen tel­jesítjük — a tőkés világgazdaságnak a csehszlo­vák gazdaságra gyakorolt kedvezőtlen kihatásai ellenére is — a CSKP XIV. kongresszusán kitű­zött szociális programot, így például a lakásépí­tés, a gyermekes családok megsegítése, a fiatal házasoknak, nyugdíjasoknak nyújtott segítség, az egészségügy, az oktatásügy, a kultúra és a tudo­mány területén egyaránt. Olyan tények ezek, amelyeket pontos számada­tokban ki lehet fejezni. Ma azonban lényegesebb, alapvetőbb kérdésekről Van szó, a CSKP KB le­vele hangsúlyózza ezt a tényt. A cél ugyanis az, hogy az életszínvonal további emelkedése az em­berek alkotóképességének sokoldalú kibontako­zásához, művelődési és kulturális szintjük emel­kedéséhez. a társadalom és az egyén érdekeinek még nagyobb mértékben való azonosulásához, az egyén és a kollektíva egységének elmélyüléséhez vezessen. LADISLAV HRZAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom