Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-27 / 26. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1976. június 27. VASÁRNAP BRATISLAVA IX. ÉVFOLYAM 26. szám Ára 1 korona Naponta találkozom velük a felvonóban. Mosolyogva figyelem Sanyikat, amint hurcolja a nagy táskát és meséli, hogy már elolvasta az Egri csillagokat, pedig még csak elsős. Néha magamban én is latolgatom, hogy ha Petinek már van öt jegye matematikából, kihívják-e még felelni, vagy pedig a tanítója enélkül is beírja a bizonyítványba az egyest. Karcsival reggelente a mérkőzéseket beszéljük meg. Tőle senki sem tudja jobban a világon, hogy ez a csapat miért győzött, s a másik miért veszített. S aztán leérünk a földszintre, rikkantva köszönnek, majd nagy galoppozásba kezdenek, mert az utcán felfedezték barátaikat, s velük is meg kell beszélni, ki felel ma földrajzból, s a matek házi feladat végösszege egyezik-e, vagy netalán még az osztályban kell valamit hozzákör- mölni. S mi, felnőttek reggelente felvidulunk a színes utcai kavargásban. Gyakran nosztalgia fog el bennünket: de jó lenne még egyszer diáknak lenni, talán még a matek dolgozatot is vállalnánk cserébe, ha leülhethénk a padokba; hiszen van-e szebb dolog a világon, mint a diákélet és a diákszerelem?... Aztán szinte észre sem vesszük és júniust mutat a naptár. A kispajtások valahogy egyre kevesebbet beszélnek a házi feladatokról meg a feleltetésekről, s egyre többet hangzik el, hogy pionírtábor, munkavállalás, Magas-Tátra, Balaton, tengerpart. Rövidesen azt vesszük észre, hogy Sanyika ünneplőbe öltözött, virágot szorongat a kezében és izgatottan ismételgeti, mit is mondjon majd a tanító elvtársnak, amikor bizonyítványosztás után átnyújtja neki a virágcsokrot. Aznap mi is rágjuk a körmünket, munkahelyünkről többször telefonálunk haza, vajon otthon van-e már a fiunk vagy a lányunk, sikerült-e javítani a félévi jegyein ... Amíg izgatottan várjuk az eredményt, munkatársunknak bizalmasan elmondjuk, mennyire okosak, talpraesettek a mai gyerekek, mennyi mindent tudnak, nem igaz, hogy alig érdekli őket valami. A múltkor is olyat kérdezett a gyerek, hogy alig tudtam rá válaszolni. Másnap aztán valahogy kihaltnak tűnik az utca, hiányzik a megszokott nyüzsgés. Egyszeriben rájövünk, mennyire hiányoznak a diákok, habár néha hangoskodtak, talán Illetlenek is voltak, mégis jó volt velük derülni a mókás történeteken. S ahogy így elmélkedünk, teherautó suhan el mellettünk, diákkacajt hoz felénk a szél. Nicsak. hiszen ott vannak, dolgoznak, villan át rajtunk, s mindjárt fejbólintással nyugtázzuk: jó, ha megismerik az életet, a termelőmunkát. Amint jobban körülnéz az ember, látja: az útépítőknél is fiatalok szorgoskodnak, a bezinkútnál pedig egy csinos diáklány tisztítja az ablaküveget. Megfiatalodnak a szövetkezetek is: a földeken, a kertészetben és a különböző gépek mellett diákok is dolgoznak. Akárhol töltjük a szabadságunkat, mindenhol találkozunk diákkirándulókkal, mókázó fiatalokkal. Figyeljük őket, milyen érdeklődéssel szemlélik a képtárakat, kiállításokat, múzeumokat és más kulturális értékeket. Tekintély ide vagy oda, a strandon, a tóparton habozás nélkül beállunk közéjük focizni, röplabdázni. Lihegve, izzadva, mindenképpen bizonyítani akarjuk, hogy azért fölöttünk sem járt el még teljesen az idő. Esténként pedig kinek ne dobbanna meg a szíve, amikor tábortüzet lát, körülötte gitározó, éneklő fiatalokkal. Egy bölcs ember mondta valamikor, hogy a felnőtt szíve mélyén egy kicsit diák marad. Talán ezért is van az, hogy ezekben a napokban újra felidézzük diákemlékeinket, hosszasabban figyeljük a mai fiatalokat, mint máskor, valahogy meghalljuk azt a csengetést is, amely nem az óra, hanem a tanév végét jelzi, és feledve gondot, bosszúságot, néhány percre tiszta szívű fiatalok leszünk, önfeledt örömmel fedezzük föl az élet ezernyi szépségét. szilvAssy iózsef A CSTK felvételei m ű mum!
