Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-13 / 24. szám
' A „Föld fiainak" költészete A mintegy négyszázezer lelket számláló chilei araukánokat, vagy ahogy ők nevezik magukat: mapuche indiánokat (a „Föld fiait“) sem a spanyol hódítás, sem a konkvisztádorok óta uralmon levő kormányok indiánirtó politikája nem tudta megtörni és igába hajtani. Szabad és büszke nép maradt az araukán, s időről időre véres szabadságharcokat vívott emberi jogaiért, jogtalanul elvett földterületeinek visszaszerzéséért. A jelenlegi fasiszta rendszer egyik célkitűzése az volt, hogy ezt a népet eltörölje a föld színéről, ugyanis a hetvenes évek elején az indiánok mozgalma kezdett jelentős méreteket ölteni és kényelmetlenné válni, főként az agrárburzsoázia szépiára. Az indiánok földnélküliek, kis- parasztok és ipari munkások fejlett politikai érzékkel nem elkülönülve, hanem egységes frontban léptek fel kizsákmányolóik ellen. Ezzel az átütő társadalmi fellépésükkel és törhetetlen életerejükkel vívták ki nemrégiben a szociológusok, antropológusok, történészek és nyelvészek érdeklődését. Ennek köszönhető, hogy a világ tudomást szerzett elképesztő nyomorukról, szokásaikról, gazdag kultúrájukról, hagyománykincsükről. Az araukánok Közép-Chile két tartományában, Cautín és Malleco provinciákban 20 ezer km2-es területen élnek. Nincsenek tömegtájékoztatási eszközeik, útjaik, közlekedési eszközeik, sem az ország történelmi helyzetének megfelelő társadalmi szervezetük. Az, hogy .irodalmi értékeik megőrzése szájhagyomány útján történik, csak részben következménye írástudatlanságuknak, inkább nemzeti sajátosságról, rendkívül fejlett szónoki készségről, valamint a szöveg és az előadásmód szerves egységéről van szó. A legerősebb művészi kifejező eszközük az epika. Költészetükre is ez az elbeszélő stílus és a rímtelenség jellemző, mindazonáltal igen nehéz verseiket írásban visszaadni. Az általuk előadott szöveg papírra vetve — a vizuális élmény elvesztésével — merevvé válik és sokat veszít erejéből. Három legfőbb jellemvonásuk azért így is jól kiérezhető: az ösztönös költői látásmód, az elbeszélői könnyedség és a leheletnyi iróniával tűszerezett tartalom, amely mindig a társadalom lelkiismeretére apellál. Központi problémájuk, a földterületeik visszaszerzésére irányuló igyekezetük és a fajtájuk megmaradásáért folytatott — csaknem reménytelen — küzdelem szinte minden sorukból kivetítődik. Még egy különös vonás jellemzi őket: az abszolút közösségi tudat. Ez teszi elbeszélő költeményeik stílusát sajátossá és ismétel- hetetlenné. Az elbeszélő — igen ritka és megindokolt kivétellel — mindig egy csoportot, osztályt vagy közösséget képvisel. Szokatlan jelenség ez az irodalomban, különösen az európai olvasó számára, de ennek a népnek társadalmi helyzete megérteti velünk, mi módon létezhet ilyen erős és törhetetlen közösségi tudat. Különösen a jelenlegi politikai terror légkörében játszik ez az irodalom nagyon fontos szerepet. Az alábbi szemelvényekben csak egy töredékét tudjuk bemutatni a mapuchék epikai költészetének, amely névtelen szerzők által továbbítja felénk egy halálraítélt, megalázott, de tűrhetetlenül élni akaró nép kultúráját és gondolatvilágát. — ma — k műfordítóink MŰHELYÉBŐL Nekünk mesteri módon kell Gyógyítanunk százféle nyavalyátFüvek nedvével erejével Én is számtalan gyereket Kúráltam már ki saját kezemmel Súlyos de súlyos beteget és lám Hogy talpraálltak Pedig csonttá fogyva hozták mór ide Bárki hullának nézte volna Vérükbe fagyva feküdtek itt merev volt Kis kezük meg minden Nyelvecskéjük már hátraesve Nekem kellett kihúzni azt Hogy életet leheljek beléjük így gyógyítottam Őket sokszor fürdővel borogatással így vagy úgy Hogy lázukat leverjem Mert legtöbbször a lóz visz el bennünket itt vidéken Ha nem volnánk itt elég éberek Elhullanánk Művésszé kell válnunk mindannyiunknak Ha asszonyainknak már egyre megy hogy meghal egy gyerek Vagy meghal több gyerek és nemcsak egy S ha sok bajukkal Orvoshoz mennek Még betegebben térnek meg onnan Ott hullanak el sorra mind az úton Lám ilyen szomorú sorsra jutottunk így szóltak hajdan a föld fiai „Inkább adom a véremet De a földemet nem adom" Ilyen volt hajdan a mapuche aki már eltávozott „Nem adom át a helyemet Adom inkább a véremet De a földemet azt nem adom" Mondta míg elvégeztetett és elvették a mezejét Mennyit szenvedett nagyapánk Mennyit tűrt ezért a földért. Mert azt hiszik hogy jönnek s elveszik Nem Sok harcot vívtak ők Mennyit tűrt és sírt a mi nagyanyánk Ö mennyit sírt Mert mondták neki hogy mi is- Szenvedünk majd A háború esztendők során át Mennyi háborúság Miért hullottak a föld fiai? A háborúban Ezért az országért tűrtek zaklatást És kínjainknak vége nem szakad Amíg magunkat meg nem adjuk Amíg le nem számolnak ezzel a chilei néppel Marián ]. Minarovic illusztrációja /vemaw mafiu Barátaim Kezdetnek most hadd beszéljem el Mi módon szervezkedtünk mi itt vidéken Mi a föld fiai a szegények és a huincák Hogyan gyülekeztünk Hogy elfoglaljuk a Rucalón birtokot Ahol már minden romokban hevert és nekünk kellett a föld Dolgozni kezdtünk közös erővel Megosztottuk egymás közt o munkát Letelepedtünk és dolgoztunk Néhány napon át De jött a múmia és üldözőbe vett golyóival megfutamított Mint az állatot És mi erőnket vesztve fegyvertelenül Egy kevés ideig még ellenálltunk De nem bírtuk soká futni kellett A golyózápor elöl Még szerencse hogy nem voltak halottaink Sem gyermekek sem asszonyok és közöttünk sem Kik mind családapák vagyunk MIKOLA ANIKÖ fordításai
