Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-30 / 22. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1976. május 30. VASÁRNAP BRATISLAVA IX. ÉVFOLYAM 22. szám Ára 1 korona Messzibbről indulok neki, néhány éves, aprócska, ma is megmosolyogtató emlékkel. Kis társaságban, derűs hangulatban gyermekkorunkból, kamaszéveinkből idéztünk. Ki ezt, ki azt, de mindig valami vidámat. Egyik, szivet simogatón ízes beszédű barátunk arról mesélt, hogy különösebben soha nem érdekelte az irodalom, nem nagyon tanulta, ritkán olvasott verset, regényt. így aztán az iskolában mindig félelemmel várta az irodalomórákat, drukkolt, nehogy kiszólítsa a tanár. Sok csúnya jegyet kapott mindaddig, amíg föl nem fedezte, hogy a legtöbb író, költő életrajzában vannak közös vagy hasonló vonások: szomorú gyermekkor, egészségtelen családi viszonyok, nyomorult sorsú szülők, szegénység, nehéz árvaság, egész életet végigkísérő betegség, apát, otthont elveszejtő háborúk. Barátunk ezeket tanulta, mert ezeket jegyezte meg legkönnyebben az irodalomból - az életrajzok boldogtalanabb fejezeteit, leginkább a gyermekkorból. És amikor érezte, hogy felelni fog, ezekre próbálta kapcsolni a legszükségesebb tudnivalókat. Fölfedezése után, ha nagyon nem is, de megszépültek jegyei. Mert „valamit azért tudtál, fiam". Bevallotta, akkor sem csinált különösebb problémát az irodalomból, amikor az érettségire készült. Puskájába is csak szomorú, tragikus tényeket, adatokat írt, mert - mint fennebb már jeleztem - ezek könnyebben emlékezetébe vésődtek. így valóban nem volt nehéz dolga, hiszen kapásból, hosszan sorolhatók azoknak az íróknak, költőknek, művészeknek, tudósoknak nevei, akiknek kegyetlen, fájdalmakkal teli utat kellett bejárniuk, a bölcsőtől a sírig. De nemcsak nekik, másoknak is, ezreknek, millióknak. Nem szükséges mindezt különösebben bizonygatni, szinte naponta beszélünk, írunk róla, és mesélnek öregjeink, letűnt idők tanúi. Mesélnek szép könyvek, emlékiratok, visszaemlékezések, vallomások. Az elmondottakat a gyermeknap juttatta eszembe. No meg a sok piros, sárga, kék, fehér gyermekkocsi, amelyeket ma délután is láttam, mint minden nap, amikor leszállók az autóbuszról. Állnak az ön- kiszolgáló bolt előtt, a parkban virágok között, vagy lassan, mint drága terhekkel rakott hajók, úsznak a napfényben. Bennük gondosan megigazgatott párnák között izmosodik az élet. Jövőre vagy két év múlva futni fog szemünk fénye, szembe a Nappal, és ha netán elesik, és nem tudna felállni, van, oki felsegítse, hogy tovább futhasson, lángoló szive szerint, tündöklő arccal. Mint ahogyan a szomszédék kisfia a minap. Határtalan örömében égig dobta a pöty- työs labdát, azután az Öperenciás-tenger másik partjára, ott véletlenül rálépett, és kigurult alóla lóba. El akart törni a mécses, mégse törött el, mert „Pisztite tatona, és a tatonánat nem szabad szírni". És a kiskatona felállt, leporolta nadrágját, űzte tovább a labdát, dobto megint, égnél magasabbra. Szülei az obiakból nézték, boldogan mosolyogva egymásra. Hiszen valahol ők is ott futnak, és ott játszanak gyermekükben. Jövőre vagy két év múlva már rajzolni fog szárnyas lovat, éneklő madarat, égboltot tűzzel, tengert kézzel, rakétát a Vénuszon és keménytartású, igaz embereket. Gazdag fantáziájából, alkotó képzeletéből fényes palotát, színes kertet teremt. Mi, felnőttek csak állunk a kapuban, a tiszta arc előtt, és nem merünk belépni. Ha mégis, mintha elvarázsolt kastélyban, mintha mesében. Megtisztulva jövünk ki, és többé nem hazudunk, nem akarunk fegyvert. Béke van. Többször leírtam már én is, ugyanígy, ilyen egyszerűen, mégsem érzem közhelyesnek. Béke van. Igazolható-e mással szebben, mint gyermekeink arcával, amelyeket ma is láttam, mielőtt befűztem a papírt a gépbe. Arcuk: tavasz. S a tavasz zöld hasfala mögött a jövő szíve dobog. Őrizzük, vigyázzuk, hogy vihesse gyermekeinket a Nap felé, keménytartású, igaz embereket építő utakon, az anyanyelv gyönyörűséges tájain, magasba ívelő gondolatok hófehér gerincén. Hogyha egyszer tanulni fogják egyiküket-másiku- kat, ne kezdődjön életrajzuk sötét színekkel. Visszakanyarodva barátom irodalmi kalandjaihoz, most azon gondolkodom, vajon egy hozzá hasonló, irodalom iránt kevésbé érdeklődő diók, mondjuk száz év múlva, hogy tanulja majd az írókat, költőket. Mihez kapcsolja a legszükségesebb tudnivalókat? Hiszen gyerekkocsik úsznak a napfényben, kislányok, kislegények futkároznak tündöklő arccal, és a szülők ablakból nézik őket, boldogan mosolyogva egymásra. bodnár Gyula A felvételeket Igor Grossmann és Molnár János készítették
