Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-23 / 21. szám
Toponárinak, aki mór hosz- szabb ideje gyengélkedik, azt mondja az orvosa: — Ön nagyon le van gyengülve, vasat kell szednie. — De, kedves doktor úr — tiltakozik a jelenlevő Toponári- né, — hiszen olyan gyenge már szegénykém, hogy a piskótát is alig tudja megró en* — Ön hogyan osztja be a fizetését? — 20 százalék jut a lakásra, 30 ruházkodásra, 10 apróbb kiadásokra, 40 százalék szórakozásra — De hiszen ez már 120 százalék! — Sajnos igen. Az étterembe betér egy hölgy és étlapot kér. Hosszas tanulmányozás után rendel, majd külön kívánságként hozzáteszi: — És hozzon nekem egy ugyanolyan salátát, mint amilyet az ablaknál ülő hölgy asztalán látok. — Asszonyom, az lehetetlen — válaszol ijedten a pincér. — Amit ön lát, az nem saláta, hanem kalap!... Megállítja az autóst a közlekedési rendőr és azt mondja neki: — Megbüntetem önt, mert szabálytalanul kanyarodott. Nem vette észre a nyilat? — Mit?! Nyilat?! Kérem én még az indiánt sem vettem észre! SZÖVEG NÉLKÜL Lubomír Kotrha rajza — Pincér —■ kiáltja a vendég —, hozzon nekem egy pohár ambróziát! — Micsodát? — Hogy lehetséges — hábo- rog a vendég —, maga nem tudja, mi az ambrózia? Az istenek itala! — Bocsásson meg, mennyei atyáin» nem ismertem fel mindjárt! — Csönd! — mondja a tanító. Olyan csöndet akarok, hogy meg lehessen hallani, amikor a légy repül! Pisszenés sincs egy darabig a kis elsősök között, de aztán az egyik nem győzi türelemmel: — Mikor jön már az a légy? ALKOHOLSZONDA Elek Tibor rajza — Ez a sült hús nagyon pici — szól a vendég a pincérhez. — Ez nem jelent semmit. Csodálkozni fog, milyen sokáig fogia rágni majd. Egy fiatalember fél perccel a vonat indulása előtt odamegy az állomás pénztárához és jegyet kér Alsógödrösre. — Harminc korona — mondja a pénztáros. — Az nagyon drága, adja huszonötért. — Ne vicceljen! — szól rá a pénztáros. — Itt nincs alku. Kell vagy nem kell? — Huszonnyolcat adok érte. A pénztáros erre szó nélkül lecsukja a pénztárablakot. Amikor a vonat elindul, a fiatalember kárörvendő hangon bekiabál: — Na, most jobb? 8ÉLsffG-AW>M4 V\ SZÖVEG NÉLKÜL a a a 51 rSÍUE6IMLÓ-AU(SisléV TOMATA Sk----------------------r-J Gabriel Levicky rajza SZÖVEG NÉLKÜL Karel Smrkov^ky rajza BRONISLAV WAWRZYNKIEWICZ: 1 Hogyan ismerkedtem meg a feleségemmel? A kis kávézó zsúfolásig tele volt. Az asztalomnál megürült két hely. Odalépett egy szálas, fekete hajú legény — arcán lárva-mosoly, mintha 'ráfagyott volna. — Szabad? — kérdezte. Bólintottam. A cigányképű erre elment, egy perc múlva egy lánnyal tért vissza. Az Ifjú hölgy bájos volt; narancssárga szoknyája és eredeti gallérú, fehér blúza kiemelte arányos alakját. Amikor a cigányképű felállt, hogy megkeresse a pincérnőt, éltem az alkalommal, és rámosolyogtam a lányra. — Maga gyönyörű, — erösítetteip meg szóval azt, amit a szemem amúgy is harsogott. A lány azonban megközelíthetetlen volt. Azután visz- szatért a cigányképű. Két csésze kávét hozott a büféből. — Ez az alak udvarolni próbált — közölte a lány és rám mutatott. A cigányképű csodálkozva nézett rám. Aztán egyked* vűen kérdezte: — A pofájába vágjak? — Ne siess — válaszolta a csodás jelenség. — ÜgyI sem szívódhat fel! Kényelmetlenül éreztem magam. — Micsoda Casanova! Mit képzel az ilyen? — folytatta a cigányképű. — Milyen gügye alak, ugye? — Én is így gondolom — helyeselte a lány, kávéját szürcsölgetve. — Nézd, milyen vastag a nyaka! A cigányképű figyelmesen szemügyre vett. — Dehogyis. A feje kicsi: lerí róla, hogy ostoba. A nyáka normális. — A nyaka vastag — ellenkezett a lány —, a feje pedig normális. — Hogyhogy normális? — háborodott fel a cigányképű. — Nézd csak meg, drágám: ha levágatná a haját és leborotválná a szakállát, akkor semmi sem maradna belőle! — Lehet, hogy igazad van — állott rá rövid gondolkozás után a lány. — Ha leborotválná a szakállát... Különben is, miért engednek be ilyen madárijesztőt a kávézóba?... — Manapság mindenkinek joga van ehhez. Hiába, az egyenjogúság... — magyarázta a cigányképű. — Tudod, drágám, én őszintén szólva sajnálom. Meg kell érteni az embereket. Bizonyára nehéz gyermekkora volt, a szülei megrögzött iszákosok lehettek, ő pedig kiskora óta mindenféle söpredék és tolvajnép között forgolódott. Nem csoda, hogy ivásra adta a fejét és lopni kezdett. A körülmények kényszerítették rá. Az embert meg kell érteni, te pedig, drágám, azt akarod, hogy kihajítsák innen... Ekkor azonban észrevettem, hogy a lány nem hallgat iá. Egyre figyelmesebben nézett rám, és ráncba vonta szépséges homlokát: nyilván töprengett valamin. — Tudod — mondta váratlanul —, mégiscsak nekem volt igazam: a nyaka vastag, a feje pedig normális. — Dehát az előbb ismerted el, drágám, hogy az ellenkezője igaz! — Nem, nem ismertem el. Te mindig be akarod beszélni nekem azt, amit a fejedbe veszel. De túlzásba viszed. Ez alkalommal nekem van igazam ... — Ne fecsegj mindenféle ostobaságot... — kezdte a cigányképű, de nem tudta befejezni. — Te undok, hitvány, nagyképű fráter! — csattant fel a lány. — Mit képzelsz? Azt hiszed, egész életemben a te gondolataidat fogom szajkózni? Nem! Ebből elég! Azonnal takarodj innen, látni sem akarlak! ... A lány hangosan beszélt. Olyan hangosan, hogy minden tekintet a mi asztalunkra szegeződött. A fekete legény — ha pontos akarok lenni, ebben a pillanatban rákvörös lett — dühösen felállt, mindenki füle hallatára kijelentette, hogy soha életében ndm találkozott még ilyen hisztériás teremtéssel, és kirohant az utcára A lány nyugodtan itta a kávéját. Egy percre rám függesztette tekintetét, és mosolygott. Ez a mosoly jól állt neki... — Milyen szerencse, hogy megszabadultunk ettől a pimasz alaktól, ugye? — kérdezte majdnem gyengéd hangon. — Anna vagyok, magát hogy hívják? ... Fordította: GELLERT GYÖRGY ■Á I 1 w
