Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-02 / 18. szám
Szabó Béla: Szabó Gyula: ÜJ NEMZEDÉK — Ezt ma már minden gyerek tudja, hogy nálunk a boltok államosítva vannak. Hisz az iskolában is tanultuk. A tanító néni nemegyszer magyarázta nekünk, hogy mit jelent az államosított bolt. Ebben a boltban minden az államé, a lánc meg a vörös csillag, meg minden ... — De most már a tiéd. — Most igen. ha visszaviszed a tíz koronát. — És ha nem viszem vissza? — Akkor — válaszolta lehangoltan — visszaadom a vörös csillagot. Nekem ilyen csillag nem kell. — Hát én. bizony, nem viszem vissza. Katka szája a megdöbbenéstől sírásra görbült. — De add vissza te — folytattam kárörömmel. Katka erre ugyan megkönnyebbült, okos barna szemében felcsillant az öröm fénye, de azért tovább is dur- cáskodott. ellenkezett. Azzal érvelt, hogy a csillagot nem ő vette, hanem én, tehát nekem kell a jogtalanul hozzám került tíz koronát visszaszármaztatni. Én viszont azzal mentegettem magam, hogy a tévedést ő vette észre, tehát neki kell mindent rendb%hoznia. A parázs vita még soká elhúzódott volna, ha a kis Péter meglepetésszerűen be nem avatkozik. Akkor már Péter arca derűs volt. Az államosított boltról és a tíz koronáról szóló vita annyira lefoglalta érdeklődését, hogy személyes sérelmeiről teljesen megfeledkezett, és bölcs Salamon mód fára döntést hozhatott a kérdésben. Azt mondta, hogy majd ő adja vissza a pénzt. Katka erre boldogan felkacagott, és az idősebb testvér jogán a kis Péter pirospozsgás arcát többször megcsókolta, majd tanítónős modorban megmagyarázta neki, hogy mit mondjon a fíénztárban ülő néninek. A mondanivalót többször megismételtette Péterrel, utána jóságos tündérek módján visszatértünk a boltba. Elöl ment Péter. Amint átlépte a bolt küszöbét, megfeledkezett mindarról, amire Katka betanította, és mintha sárkányt eregetne, olyan üdvrivalgással futott a libegő tízkoronásPrágában egy unokahúgom él. Kislánya, Katka, 12 esztendős múlott. A népiskola hatodik osztályának egyik legjobb tanulója. A félévi bizonyítvány kiosztásakor a példás tanulók közt a hangszóró az ő nevét is hirdette az iskolaudvarban. Erre különösen büszke volt, elragadtatással beszélte el otthon- az ünnepi esemény legapróbb részleteit. Hat évvel” fiatalabb öccse, Péter, aki még át sem lépte az iskola küszöbét, csodálattól tágra nyílt szemmel, igen komolyan hallgatta. Amint később kiderült, ebben a hallgatásban jó adag féltékenység is volt, egyrészt, mert Katka lett a család szeme fénye, másrészt, mert Katka mesélhetett az iskoláról, a hangszóróról, meg mindenről... neki pedig némán hallgatnia kellett, mert olyan jelentéktelen kis féreg, hogy még iskolába sem jár. Mindenki beláthatja, hogy Péter e mostoha helyzetbe nem nyugodhatott bele, feltétlenül tennie kellett valamit, hogy előtérbe lépjen, elfoglalja a családban újra az őt megillető helyet, és hogy a család mostani szeme fényét elhomályosítsa. Nem is habozott soká, eltökélt szándéka volt, hogy Katkát ezentúl mindenben túlszárnyalja. Amikor Katka este számtanfeladatát írta, abba a ragyogó tiszta füzetébe, amely csupa egyestől hemzsegett, Péter is az asztalhoz ült, a feladatát írni, önszorgalomból. Már volt saját tolla, füzete, és ezen az estén különös gonddal, elmerülve rótta görbe vonalait, alaktalan ákombáko- mait, aztán mindezt aláhúzta és Ösz- szeadta, akárcsak Katka. Péter nagy buzgalmában nem ismert tréfát, nem hagyta magát zavartatni, nagyon ügyelt arra, hogy kitüntetett nővére minden ténykedését szem előtt tártsa, elsajátítsa jól ismert technikáját és fogásait. Ha Katka feladata elkészítése közepette történetesen kidugta nyelve hegyét, akkor ő a világért sem mulasztotta el, hogy kövesse a jó tanuló példáját. Arra is figyelt, hogy Katka mikor mártogatja tollát a közös tintatartóba. Néha a két toll találkozott, Ilyenkor a két ellenfél egymásra nézett, elszántan, ellenségesen, hogy aztán Katka, az idősebb meghátráljon, különben Péter arra is képes lett volna, hogy feldöntse a tintatartót. Ezért aztán őt. az idősebbet vonták volna felelősségre, mert hiszen szülei minduntalan orra alá dörgölik szerencsétlen éveit. Szerencsére ezen az estén Kaikénak sikerült kitérnie Péter dinamikus tettvágya elől, viszont Péter éles megfigyelőképességét nem kerülte el az a körülmény, hogy Katka kissé megrázza a tollát, amikor bemártja a tintatartóba. A megfigyelés után több sem kellett, nagyot sóhajtva ő is rázni kezdte a tollát, mégpedig annyi hévvel és szakértelemmel, hogy a tintát ráfröccsentette Katka féltve őrzött, tiszta füzetére.' Nos, el lehet képzelni, micsoda vihar, sírás, mennydörgés támadt ebbő!. Mindketten hangszóróként, egyszerre kezdtek bömbölni, ordítani. Katka, a jő tanuló, Joggal sírt, ezt is kiválóan végezte, akárcsak a többi feladatát. Péter viszont, aki már előre érezte, hogy pufók arcán pofon csattan, ha kevés könnyel is, de ugyancsak jogosan bőgött, és ebbeli ténykedésében méltán felvehette a versenyt a jó tanulóval. Katka, a család szetme fénye így homályosedott el a kiapadhatatlan könnyektől, amelyek állandóan raktáron voltak nála. Az eleven könnyforrást csak úgy tudtam megállítani, hogy egy töltőtollat ígértem neki ajándékba. Katka erre — noha bájos arcocskája még fényes volt a könnyek áradatától — nyomban megszűnt sírni, fényes, fájdalmas tekintetét rám emelte, mint egy mártír, és azt válaszolta, hogy töltőtolla már van, csak itthon nem használja, mert mindig meggyűlik a baja Péterrel, aki a birtokába akarja venni. De enyhe, könnyes mosollyal értésemre adta, hogy valami mást szeretne kapni. Ekkor még szipogott ugyan, de könnyeit már gondosan letörölte apró zsebkendőjével, és végül fájdalmával vívódva kinyögte, hogy a Národní trídán egy kirakatban ezüst- nyakláncot látott, amelyen egy icipici vörös csillag lógott. Ezt a csillagot az ezüstlánccal szeretné ... majd szerény és kitűnő számtanistához híven megjegyezte, hogy az egész csak negyvenöt koronába kerül. Én a békesség kedvéért megígértem neki, hogy megveszem, de feltételként hozzátettem ugyancsak szerényen, hogy majd május elsejére, mert -éppen ehhez az ünnephez nagyon illik a vörös csillag. — Jó, nagyon jó .. . — felelte Katka egy kicsit fontoskodva, de ugyanakkor ellenállhatatlan bájjal aggodalmát is kifejezésre juttatta, attól tart, hogy addig valaki más is megveheti. Megnyugtattam, hogy ettől nem kell félnie, mert bizonyára több ilyen vörös csillagos láncocska van a boltban. Így egyeztünk meg. Azóta én erről a megállapodásról már teljesen megfeledkeztem. Katka viszont érthető módon nem feledkezett meg róla, sőt... a minap levelet kaptam tőle, amelyben nagyon udvariasan emlékeztetett ígéreteimé. Első gondolatom az volt, hogy elküldöm a pénzt, és megkérem unokahúgomat, vegye meg Kafkának az ígért ajándékot. Később azonban úgy alakult a helyzet, hogy Prágába mehettem. Megérkezésemkor nagy volt az öröm Első dolgom természetesen az volt, hogy kézen fogva a két gyereket, elmentem a Národní trída említett boltjába, ahol Katka a vörös csillagos láncot úgy kérte, olyan magától értetődően és határozottan mint aki a betétjét akarja kivenni. Persze azonnal megkapta. Én egy ötvenessel fizettem. Nem is figyeltem arra, mennyit adnak vissza, egyszerűen zsebre vágtam a visszaadott pénzt, és Pétert figyeltem, aki szédült a láztól, szédült Katka örömétől, és látni lehetett rajta, hogy itt a boltban, idegen emberek előtt fékezi magát, de otthon egész biztos megmondja majd a véleményét, mert ha Kafkának van vörös csillaga, akkor neki is leltét. Persze őt is meg akartam ajándékozni, de egyelőre vártam ... Amint kiértünk a boltból, Katka, mint egy felnőtt, igen komoly és tárgyilagos hangon így szólt hozzám: — Negyvenöt koronába került. — Igen — válaszoltam röviden. — Csakhogy.., — folytatta habozva. — Ml az, kevesled talán? — kérdeztem kissé ingerülten. — Csakhogy — folytatta Katka zavartalanul — te többet kaptál vissza. — Többet? __ — ámuldoztam ... és nyomban a zsebembe nyúltam. — Igen, öt helyett tizenöt koronát kaptál vissza. A saját szememmel láttam. így is volt. Kiderült, hogy Katka nemcsak az iskolában, hanem a boltban is igen kitűnően tud számolni. Ám nemcsak számolni, hanem agitálni is elsőrangúan tud. — Ezt a pénzt — folytatta ellentmondást nem tűrő hangon — vissza kell adnod, mert tudod, ez egy államosított bolt, és ha te nem adod vissza, akkor a pénztáros néninek kell ezt megfizetnie. — Honnan tudod, hogy államosítva van a bolt? sál a meg (- 1 Kati mélysí sebb dent nagyoi ügyekl tót ké kedést megm; tét, d< el feli államé szerep Az i bán ki hatódó ámuló -piruló átvette érlelőd hogy mivel ről a tiltako: less ági most 1 egyáltt Ezt p€ mítolt. simoga lyogva szeretr Ívesen- V így lag bii nem l mond t< akarjai barátsé lagot t jának Az íj menete téren tással i népi fe fűtötte a békí tömegé fogva május radhatt én me Kérdési légkör elsejei Nem is az utc virslit mintha tottuk tünk, a dett. Délut coió é: és talá mélyen népi je feltörő színek békeváj zott, m dalmair tornyos lett ptt én Is, i voltunk dag éli Ekkoi hirtelen eszembe dalinas ember és az gott... gyalása volt kia lamenn; sizmus a kezét ciman 1 rodalotr Prágába eláraszt kát és öntelt, látszott, birtokul Előszi remteni. hez föl galmasa papirost jegyekei sollyal A kávé zattal o talok hogyléti val, pé selkedte tartott, kor az szállt,
