Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-11 / 15. szám
ÚJ szú v c 1978 IV. 11. E lénk és erőteljes politikai pezsgés hatja át társadalmunk életét. Hazánk népe nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül büszkén tekint a CSKP április 12-én kezdődő XV kongresszusára. A kongresszussal egyidőben emlékesünk 1969 áprilisára, a CSKP KB történelmi jelentőségű ülésére. Pár nap választ el bennünket a hét évvel ezelőtt megtartott ülés évfordulójától. Újra meg újra — az eddiginél erőteljesebben — emlékezetünkbe véssük, hogy ez a tanácskozás teremtette meg a feltételeket ahhoz, hogy pártunk új lenini vezetősége kivezesse társadalmunkat a válságból, leküzdje a válság következményeit és biztosítsa szocialista hazánk fejlődését. Nincs az életnek, a termelésnek és az építésnek, a világnézetnek és a nevelésnek, az erkölcsnek és a politikának, a népszolgálatnak és a vezetésnek olyan szakasza, amelyre 1969. áprilisa és az azóta eltelt időszak ne gyakorolt volna termékenyítő hatást. Nem kivé'el ebben a nemzetiségek élete sem. Az 1968-as ellenforradalmi kísérlet a csehszlovákiai magyarokat nem csupán osztályérdekeikben veszélyeztette, a nacionalista uszítás a CSKP által megteremtett nemzetiség vívmányaiktól is meg akarta fosztani őket. A testvéri országok 1968. augusztusában nyújtott internacionalista segítségének köszönhetjük, hogy az ellen- forradalmi kísérlet sikertelenné vált. A szocialista országok segítsége, az internacionalista szolidaritás aktusa megfelelt a csehszlovák dolgozók, valamint a nemzetközi munkásosztály, a szocialista közösség érdekeinek, a kommunista világmozgalom osztályérdekeinek, s lehetővé tette, hogy a párt és a társadalom egészséges erői harcot kezdhessenek pártunk marxi—lenini politikájának felújításáért, a szocialistaellenes, jobboldali opportunista erők telffcs legyőzéséért, megteremtette a szocializmus konszolidációjának legfontosabb feltételeit. Amint azt a Tanulságok című dokumentum megállapítja, „ebben a válságos helyzetben csak úgy lehetett alapvető fordulatot elérni, hogy megteremtettük a párt vezetőségének egységét“. A párt élére Gustáv Husák elvtárs, a párt régi harcosa került, akinek magatartása, internacionalista állásfoglalása az ellenforradalom ellen vívott harcban, és arra irányuló törekvése, hogy a párt vezetőségében semlegesítse a re- vizionizmus és a jobboldal képviselőit, már a plénum előtt kivívta a párt és a munkásosztály döntő többségének bizalmát. Ez a változás, mint azt az elmúlt évek bizonyítják, fordulatot eredményezett. Megszilárdult a szocialista állam, megkezdődött a gazdasági és a politikai konszolidáció. A pártvezetőség egységének megteremtése lehetővé tette, hogy a Központi Bizottság világos programot dolgozzon ki a társadalom előtt állő problémák megoldására. Ezt a történelmi küldetést teljesítette a CSKP KB 1969 májusi ülése, amely elsődleges feladatként jelölte meg — a párt egységének, a munkásosztály vezető szerepének biztosításán kívül — minden dolgozó aktív támogatásának megszerzését, a Nemzeti Front szervezetei tevékenységének felújítását, a súlyos gazdasági problémák megoldását, a proletárdiktatúra hatalmi szerveinek, köztük a nemzeti bizottságoknak a megerősítését. Ezeket a nagy fontosságú feladatokat a párt csak úgy teljesíthette, hogy harcba szállt a revizionizmus és a jobboldali opportunizmus minden megnyilvánulása ellen. A jobboldali opportunizmus nacionalizmust szított, politikájában nélkülözte az osztályszempontokat, kétségbe vonta a szocializmus értékét, támogatta az ösztönösséget, az individualizmust és az elitelméleteket. E politika gyakorlati megvalósítását a szocializmus politikai rendszerének megbontásával, a Szovjetuniótól való elszakadással, a kapitalizmus fokozatos visszaállításával akarta elérni. Az azóta eltelt évek gyakorlata bebizonyította azt a lenini igazságot, hogy ha a rmunk ásható lom veszélyeztetve van, az egyetlen helyes és marxista álláspont sürgősen cselekedni, minden rendelkezésre álló lehetőséget és eszközt igénybe venni a munkáshatalom megszilárdítására, és ezen, csakis ezen a politikai alapon helyreállítani a párt és a tömegek helyes, elvi alapokon nyugvó kapcsolatát. így vívta ki pártunk Központi Bizottságának forradalmi, marxista—leninista szárnya a tekintélyt, azt, hogy méltó a munkásosztály és a társadalom vezetésére. Az ellenforradalom támadása a revizionisták segédcsapatain keresztül 1968-ban nem véletlenül irányult elsősorban a párt szervezeti és ideológiai megosztására. Terve megvalósítására felhasználta a nacionalizmus mérgét is, amikor az ország föderatív átrendezése során igyekezett szembefordítani a cseh, a szlovák és a más nemzetiségű kommunistákat. Néhányan a párt föderatív átrendezését és egységének nemzeti alapon történő megosztását is javasolták. A nemzeti érdekek , túlzott és hamis felnagyítása során nemcsak a Szovjetunió és a testvéri szocialista államok szövetsége ellen uszítottak, hanem az országban élő nemzetek és nemzetiségek kommunistáinak szembeállítására is spekuláltak. Mindezzel azt a célt követték, hogy a CSKP-t elszigeteljék, szembefordítsák a testvérpártokkal, és megbontsák belső egységét. E támadások során a jobboldal felbomlasztotta a pártot, és képtelenné tette történelmi küldetésének teljesítésére, a munkásosztály érdekeinek védelmére. Pedig a pártot a munkásosztály szülte saját történelmi céljainak megvalósítására. A párt és az osztály egységének alappillérét a munkásosztály egysége és oszthatatlan történelmi érdeke alkotja. Amikor e történelmi osztály- érdek az opportunista erők nyomására háttérbe szorul, mellékvágányra kerül, akkor a pártban is elhajlások jelentkeznek, veszély fenyegeti a szervezel .egységét. Ilyesmi történt a húszas évek végén, amikor Klement Gottwald vezetésével az igazi marxistáknak csak hosszú harc árán sikerült Jtlek és Bólén csoportját legyőzniük, a pártot bol- sevizálniuk. Az 1968-as események, de pártunk osztályütközetekben megvívott egész harca, történelmi tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy a társadalmi-gazdasági haladás minden egyes szakaszában újból és ismételten világossá kell tennünk a politikai és a gazdasági döntések osztálytartalmát. Ez hatalmi, gazdasági, erkölcsi érdek. A mi pártunk és a testvéri szocialista országok kommunista és munkáspártjainak általános tapasztalata, hogy a kommunista párt csak úgy elemezheti reálisan a társadalomban végbemenő folyamatokat, úgy adhat számot a fejlődés folyamatáról, irányáról, ha a társadalmi haladás jellegét megszabó, a társadalmat vezető, a hatalmat gyakorló munkásosztály érdekeiből és helyzetéből indul ki. Társadalmunk válságának egyik alapvető oka éppen az volt, hogy a hatvanas évek közepétől az akkori vezetés megfeledkezett a párt munkásjellegének erősítéséről. A párt szervei nem elemezték rendszeresen a munkásosztály helyzetét, a párthoz való viszonyát, a munkásosztályban végbemenő változásokat, az osztály belső rétegq- ződését. Örvendetes, hogy a CSKP XIV. kongresszusa után a párt alapszervezeteitöl egészen a legfelsőbb szervéig, a Központi Bizottságig nagy erőfeszítések történnek a párt osztályjellegének és osztályhű politikájának elmélyítése ér dekében. A CSKP XIV. kongresszusa óta egész társadalmunkban érezhetően növekszik a munkások befolyása és szerepe, erősödik hangjuk a közéleti tevékenység minden területén. A párt helyes politikájának eredményeképpen erősödik az a felismerés, hogy a szocialista fejlődésnek abban a szakaszában vagyunk, amikor céljaink megvalósulását az eddiginél is elsődiegesebbon határozza meg a munkásosztály tevékenysége, a társadalomban elfoglalt vezető szerepének érvényesülése, az osztály tagjainak öntudatosodása, felelősségérzete és tettre készsége. E kérdésről a CSKP KB-nak a XV. kongresszus előkészítése alkalmából közzétett levele így ír: „A párt sorainak javításáról való rendszeres gondoskodásnak hagy jelentősége volt a párt marxista-leninista jellegének megszilárdulása, az összes munkahelyeken, az üzemekben és a helységekben való közvetlen hatásának erősödése szempontjából. Sikerült teljesíteni a XIV. kongresszuson kitűzött fő előirányzatokat. Fontos, hogy a XIV. kongresszus óta 1975. július 1-ig felvett 267 362 tagjelölt 62,1 százaléka munkás. Megszűnt a munkások részarányának mintegy 25 éven át tartó csökkentése a párt soraiban." Az SZKP XXV. kongresszusa is leszögezte „A fejlett szocializmus viszonyai között a kommunista párt, noha az egész nép pártja lett, egyáltalán nem veszti el osztályjellegét. Az SZKP természeténél fogva a munkásosztály pártja volt, és az is marad.“ És ez általános érvényű. Éppen ezért helyes, ha a magyar dolgozók körében végzett nevelőmunkát is fokozottan a munkás- osztály vezető szerepének tudatosítására irányítjuk. A válságos években gyakran elhangzott az a vélemény, hogy Dél-Szlová- kia iparilag gyengén fejlett magyarlakta területein a munkásosztály csekély létszámánál fogva, eleve nem töltheti be azt a szerepet, amely a szocializmus építésében reá hárul, s ezért fokozottabban kell támaszkodni a parasztságra és az értelmiségre. Ez a „narodnyik“ beütésekből táplálkozó és „értelmiségi messianizmus“-tói fűtött felfogás a valóságot meghamisítva, másodlagos szerepet szánt a munkásosztálynak. Ára elég a statisztikai kimutatásokat áttekinteni, hogy meggyőződjünk arról: a munkásosztály nemcsak öntudatában és hivatásérzetben vált nagykorúvá az elmúlt harminc év alatt, hanem létszámban is nemzetiségünk legnépesebb szó ciális csoportja. Az 1970-es népszámlálás adatai szerint a magyar nemzetiségű aktív keresők száma például 234 000 volt, ebből 138 00Ö (59%) munkás, 53 000 (23 %) szövetkezeti dolgozó és 38 000 (16 %) értelmiségi és egyéb foglalkoztatott. A magyar nemzetiségű muinkásság — mint a csehszlovák munkásosztály szerves része — a legválságosabb időszakban szövetségesével, a szövetkezeti parasztsággal, a haladó szocialista értelmiséggel szintén helytállt, s biztos támasza volt a párt egészséges marxista— leninista erőinek. A munkásosztály vezető szerepéről, történelmi küldetéséről szóló marxista-leninista tanítás napjainkban is változatlanul érvényes. A munkásosztály a legszervezettebb erő mind a termelésben, mind a politikai szférában, a legközvetlenebbül érdekelt erő a szocializmus teljes felépítésében, fejlesztésében és a szocialista rendszer, a szocializmus eszméinek legszilárdabb bázisa. A munkásosztály érdeke magú bán foglalja a többi dolgozó alapvető érdekeit is. Ez azt jelenti, hogy a munkásosztály történelmi küldetésének teljesítése során megoldja az összes dolgozó legfőbb problémáit. Dd a munkásosztály is csak szövetségesei, a parasztság és a haladó értelmiség segítségével válthatja valóra nagy célját, a szocialista és a kommunista társadalom felépítését. A munkásosztály ugyanis a gyakorlatban csak akkor tud ja érvényesíteni forradalmi, történelmi szerepét, ha szövetségesei követik. Egymaga, a társadalom* többi dolgozójának segítsége nélkül, képtelen volna osztálycéljait — amelyek egybeesnek az egész dolgozó társadalom érdekeivel — valóra váltani. A szilárd elvi politika alapján rövid idő alatt megszilárdult a párt és a tömegek kapcsolata s Csehszlovákia Kommunista Pártja kivívta a munkás- osztály, az ország dolgozó többségének a bizalmát. A párt Központi Bizottsága élvezte ezt a bizalmat, bátran állhatott ki 1971 májusában a XIV. kongresszuson a szocializmus anyagi-műszaki bázisának erősítése, a szocialista termelési viszonyok megszilárdítása, a szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelés jellegének fejlesztése, a nemzetközi szocialista integráció elmélyítése, az állam nemzetközi helyzetének megszilárdítása céljait követő merész programmal. Az 1969 áprilisa óta eltelt Időszak nem volt könnyű, da ismét beigazolódott — mint a történelem során már annyiszor —, hogy a párt megerősödve került ki a küzdelmekből, a marxizmus—leninizmus alapján szívós, kitartó harcot folytat a revizionizmus és az opportunizmus ellen, a munkásosztály forradalmi pártja egységének, hatékonyságának növeléséért. A CSKP marxista-leninista Központi Bizottsága, élén Gustáv Husák elvtárssal, jelentős politikai győzelmeket aratott, és figyelemreméltó gazdasági eredményeket ért el, s ezzel jogosan érdemelte ki a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom megbecsülését is. A párt lenini vezetősége sikeresen vezette ki társadalmunkat a válságból, leküzdötte a válság következményeit, és — ahogy erre az SZLKP kongresszusa is rámutatott — biztosította hazánk szocialista fejlődését. A párt egységének felújítása, a tömegek kapcsolata mellett döntő jelentőségűek azok a gazdasági eredmények, amelyeket a CSKP XIV. kongresszusa óta eltelt időszakban minden vonalon elértünk. Népgazdaságunk tervszerűen és dinamikusan fejlődött. 1970-hez viszonyítva, az ipari termelés 38 százalékkal, a mezőgazdasági termelés pedig a negyedik ötéves tervhez viszonyítva, 18 százalékkal nőtt. A nemzeti jövedelem az ötödik ötéves tervidőszakban a tervezettnél mintegy 30 milliárd koronával volt nagyobb. A lakosság reáljövedelme több mint 28 százalékkal emelkedett, s az átlagbérek 1975-ben meghaladták a 2300 koronát. A foglalkoztatottság több mint 300 000 fővel nőtt. Megerősödött a munka szerinti jutalmazás, megszilárdult a végzett munka és a kereset kölcsönös viszonya. Lényegesen felgyorsult a lakásépítés üteme és a lakásprobléma megoldására irányuló törekvés megvalósítása. Az ötödik ötéves tervidőszakban országunkban összesen 614 000 új, kényelmes, korszerűen felszerelt lakás épült. Ez annyit jelent, hogy 114 000 új lakással túlteljesítettük a CSKP XIV. kongresszusán elfogadott irányelvet, mely 500 00(7’ lakás építését irányozta elő. Az új lakások több mint 2 millió polgárnak nyújtanak otthont, s emelték a lakáskultúra színvonalát. Országunk lakosságának ma már több mint a fele az elmúlt 30 szabad év alatt épült lakásokban lakik. Lényegesen növekedett a több gyermekes családoknak és a fiatal házasoknak nyújtott társadalmi támogatás. A gyermekes családoknak folyósított juttatások terjedelme — 1970-hez viszonyítva — 5 milliárd koronával emelkedett. Megkétszereződött a szülési segély, jelentősen emelkedett a családi pótlék, a nyugdíjjáradék stb. A szocialista építés sikeréért, az ötödik ötéves terv feladatainak a teljesítéséért folyó harcban a magyar nemzetiségű kommunisták és pártonkívü- liek, a munkások, a szövetkezeti dolgozók és az értelmiségiek is megálltak a helyüket. Tettekkel bizonyították cselekvő szocialista hazafiságukat és internacionalizmusukat. Ismét igazolódott. hogy csakis akkor szolgálhatjuk jól népünk, a szocialista közösség ügyét, ha a harcban és a munkában együtt haladunk a szlovák és a cseh dolgozókkal. A történelmi tanulságok törvényerővel bizonyítják, hogy a dolgozók csak szoros egységben, a teljes jogegyenlőség feltételei között gyűrhetik le a múlt kísértését, a kizsákmányolás visszaállítására irányuló, kísérletet, küldhetnek le bármilyen nehézséget, biztosíthatják a társadalom haladását, és építhetik fel a fejlett szocialista társadalmat. A szlovák nép és a vele együtt élő magyar nemzetiségű dolgozók történelmét a múltban (és 1968-ban is) sokszor hamisan idézték. Tudatosan elhallgatták a szlovák és a magyar munkások közös érdekeit, és a közös érdekekért vívott közös harcot. Pedig mindaz, amit a közös hazában megteremtettünk Csehszlovákia egész népének: a csehek, a szlovákok, a magyarok, az ukránok, n lengyelek és a németek közös munkájának a gyümölcse. Jozej Lenárt elvtársnak az SZLKP kongresz- szusán elmondott szavaival: „Nemzeteink és nemzetiségeink közös munkája hozzájárult dolgozóink internacionalista tudatának elmélyítéséhez, valamint ahhoz, hogy tovább szilárduljon a párt helyes nemzetiségi politikájáról a dolgozókban kialakult meggyőződés.“ Dolgozzunk együtt, egymásért a jövőben is, hogy még szebbé tehessük közös csehszlovák szocialista hazánkat, és boldogabbá az életet. SZIEGL FERENC, az SZSZK kormánya Nemzetiségi Tanácsának titkára Együtt a harcban, együtt a munkában iiiiiimiiiBiiiiiiiiiiiBiiiiiiiiiiiiiiiii
