Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-03-07 / 10. szám
T öbb mint hétszáz esztendeje íródott be neve a történelembe. A legrégibb. 1247-ből származó s a városházán őrzött dokumentum, melyben IV. Bé.la király levele Bardpjpv város határait megjelöli, még Borcut (Borkút] néven említi. . Már abban az időben fontos szerepet töltött be, ez a település. Erre vitt a Seköovai völgyön át , Len- gyelbrszág felé vezető kereskedelmi út. így vált a XIII. és a XIV. században még kis piaci település később, királyi előjogokkal felruházott várossá. Bardejov város hét évszázados múltjának leggazdagabb fejezete a felszabadulás utáni politikai és társadalmi fejlődés, a szocialista építés. Az ötezer lakosú település az utóbbi három évtized alatt csaknem 20 ezres szocialista várossá, hazánk egyik világhírű fürdővárosává fejlődött. Erről a fejlődésről, s egyben a bardejovi műemlékek példás védelméről beszélgettünk Rudolf Matef, elvtárssal, a központi szervek kongresszusi felhívására értékes felajánlásokkal és kezdeményező versenyfelhívással válaszoló Bardejovi Városi Nemzeti Bizottság alelnökével. — Az utóbbi öt év alatt nyolcvanhat jelentősebb akciót valósítottunk meg, közel 530 millió korona értékben — tájékoztatott Matej elvtárs —, s ebben nagy segítséget nyújtottak a lakosok, akik csaknem harmincezer egyéni és ötszázötven kollektív fejajánlást teljesítettek. Közel 1700 új lakást építettünk az utóbbi évek alatt — a lakosság 80 százaléka új lakásokban él —, s a város műemlékekben gazdag központjában — ahol közel 37 millió koronát for- lítottunk rekonstrukciós munkálatokra — többek közt 23 régi épület tetőzetét felújítottuk. Több lakást korszerűsítettünk. A műemlékvédelem szempontjait figyelembe véve, ebben a régi városrészben helyeztünk el egy új textil-, cipő- és élelmiszerüzletet. Remélem, nem tűnik szerénytelenségnek, ha már annyit elmondok, hogy a műemlékvédelem terén tartjuk szlovákiai elsőségünket. Az elmúlt esztendő során végzett városfejlesztési munkákra és a választási program feladatainak teljesítésében elért eredményekre terelődött a szó. — Képtelenség lenne ezen a helyen minden eredményt felsorolni — jegyezte meg az elnök. — Eredményeinket összegezve elmondhatom. hogy a beruházási feladatokat tavaly sikeresen teljesítettük. Többek közt utat építettünk a vasútállomáshoz, továbbá garázsokat, s felújítottuk a fürdőben a közvilágítást. A komplex lakásépítkezésre több mint 63 millió koronát fordítottunk. A helyi utak építésére, korszerűsítésé-, re csaknem 5,5 millió koronát' használtunk fel. Tavaly folytattuk a város centrumában levő műemlékek felújítását. Ezt a feladatot ÍÍ3.3 százalékra teljesítettük, mégpedig több mint 7,2 millió korona ráfordítással. Jelenleg azokon az épületeken folynak a munkálatok, amelyekben a Szocialista Építés Múzeuma és SariSi Múzeum kap helyet. — Mondjon néhány szót, Matej elvlárs, a lakosság társadalmi munkájáról. — Örömmel teszek eleget ennek a kérdésnek, mert határozottan állíthatom, hogy pártunk és dolgozó népünk erkölcsi-politikai egysége nálunk is megnyilvánul a tervezett feladatok teljesítésében, — főleg a lakosság által vállalt kötelezettségek valóra váltásában. Példán! hazánknak a dicső szovjet hadsereg által történt felszabadítása 30. évfordulójának tiszteletére vállalt, 18,7 millió korona, értéket meghaladó ■< felajánlásaikat csaknem 4,5 millió koronával túlszárnyalták. Bardejov lakossága a vállalatok, az üzemek dolgozóival együtt derekas munkát végzett a a környezetszépítés, a Z-akció keretében. 1971—75-ben több mint 6,8 millió korona értékű társadalmi munkát végeztek. A fürdővárosok versenyében elért jó eredményekért többször kaptunk dicsérő oklevelet. Külön említést érdemelnek még a városunkat ölelő, hatezer hektáros erdőségben „gyöngyszemként“ ékeskedő, világhírű fürdőnk területén végzett fejlesztési és környezetszépítésí munkák. Ebben a' nagyszerű környezetben ma naponta több mint hétszáz ember részesül szakszerű gyógykezelésben. 1980-ig ezerkétszázra növeljük az ágyak számát. Ennek megfelelően jelentős beruházásokat valósítunk meg. Eddig még városunk soha nem élt meg ilyen nagyméretű fejlődést, mint ebben a választási időszakban. — A közelgő XV. pártkongresz- szus tiszteletére tett felajánlásokból és az említett versenyfelhívásból arra következtethetünk, hogy még ennél is többet akarnak. — Valóban így van. A CSKP XV. kongresszusának tiszteletére 9157 egyéni és 265 kollektív felajánlás született, több mint huszonhétmillió korona értékben. Bízunk abban, hogy a felajánlók meg is tartják a szavukat. KIIT.ÍK GET,íJÉRT Bardeiovbaa megvalósul a választási program MINT EGY ÍMílíMMIFl iu ír lmjvJII] ír süIíímI Évente több ezren fordulnak meg a bardejovi fürdőben Rosa Pavol mérnök technológus csoportjának néhány tagja — Valika Zinnbauerová, Berényi Peter és Chajmovsky Miroslav — munka közben. Mindnyájan szocialista brigádban dolgoznak, és már elnyerték az ezüstjelvényt idén májusban ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a bratislavai Katonai Tervezőintézet. A 25 év alatt az intézet alkalmazottjai sok sikeres hazai és külföldi építkezés tervrajzát készítették el. Terveik alapján épült például Bratislavában a Steiner utca, valamint más városokban is több lakótelep. Ök tervezték az utóbbi időben a Tatranské Zruby-i katonai üdülőt, valamint a bratislavai Klement Gottwald Politikai Katonai Akadémia internátusának épületét. A tervezőt, Ci/ril Sirotny mérnököt tavaly, a csehszlovák néphadsereg napján tüntették ki sokévi sikeres munkásságának elismeréseképpen a Nemzetvédelmi Minisztérium Vít Nejediy-díjával. A Katonai Tervezőintézet alkalmazottai több jelentős külföldi beruházás tervdokumentációját is elkészítették, pl. Afganisztán, Szíria és Irán részére. Sikeres tevékenységéért az intézet 1972 ben megkapta „Az építésben szerzett érdemekért“ kitüntetést, három alkalmazottja állami díjas lett, kettő megszerezte a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom ezüst jelvényét, tizenhármat a „Kiváló dolgozó“, egy dolgozót pedig „A Nemzetvédelmi Minisztérium érdemes dolgozója“ címmel tüntettek ki. Vladimír Job mérnöknek, „A kiváló munkáért“ kitüntetés tulajdonosának geológiai kutatócsoportját tavaly a felszabadulás 30. évfordulójának alkalmából kiadott emlékéremmel tüntették ki. Ez a kutatócsoport évente átlag 55 feladatot hajt végre, és a pénzügyi tervet 115 %-ra teljesíti. A csoport legjobb dolgozói közé tartozik Ondref KoőiSko mérnök, Michal KeSa, Rudolf Azt is vállalták, hogy 1—3 hónappal a határidő előtt fejezik be az állami tervfeladatokat, és fokozott figyelmet szentelnek a politikai nevelőtevékenységnek. A Katonai Tervezőintézet alkalmazottja a pártszervezet vezetésével, a szakszervezeti és a SZISZ-tagok hatékony együttműködésével sikeresen teljesítik a CSKP XV. kongresszusának tiszteletére tett értékes felajánlásaikat. Így ünnepli meg fennállásának 25. évfordulóját az az intézet, amelyet hazánkban már sok helyen híressé tett dolgozóinak munkája. SVATOMlR AMBROZ DanaS és fán Hriviíák, a fúró berendezés kezelői. A Katonai Tervezőintézet al kalmazottainak legnagyobb sikere, hogy 1975 végén mindnyájan megszerezték a Szocialista brigád-lelvényt, sőt az alkalmazottak 70 százaléka már az ezüstjelvény tulajdonosa. A szocialista brigádmozgalomban mindnyájan részt vesznek. Az intézetben öt brigád működik, a tagok fele 30 évnél fiatalabb és 35 százalékúk nő. A tervezőintézet alkalmazol tai a XV. kongresszus tiszteletére kibontakozott versenymozgalomba is bekapcsolódnak Felajánlásaikban három fő fel adatra fordították a legtöbb gondot. Először is vállalták, hogy 270 000 korona értéjcű tervdokumentációt készítenek el ingyen a Nemzetvédelmi Mi nisztérium részére. Felajánló suknak ezt a részét nagyjából már teljesítették is, már több mint 200 000 korona értékű építészeti tervet elkészítettek. Igv pl. Zdenhk Doleíal és Ma rián Záhorskif mérnökök befejezték a Tatranské Zruby-i katonai üdülő környékének rendezési tervét. Elena Horvátho- vá elvtársnő pedig megtervezte az intézet védnöksége alá tartozó ThMlmann utcai Kilencéves Alapiskola sportpályáját. A lúrógépkezelök csoportja: Jan Hrivnák, Aladár Tóth és Rudolf Danas (Stefan Po gáfi felvételei) Ri iftnlf Mo«'