Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1976-03-07 / 10. szám

I Folytatás az 1. oldalról) még következetesebben alakítsuk ki a teltételeket ahhoz, hogy a nők anyai küldetésük mellett fontos társadalmi feladatokat teljesíthessenek. Elmondhat­juk, hogy a nők politikai és szakmai ismereteinek bővítésében rendkívüli sikereket értünk el. Most az a feladat áll előttünk, hogy céltudatosan felkészít­sük őket a konkrét funkciók betöltésére. A szolgál­tatások és a gyermekintézmények színvonalának állandó emelése jobb feltételeket teremt ennek a feladatnak a teljesítéséhez. Sok a teendő az embe­rek tudatának megváltoztatásában. A nőkre vonatko­zó konzervatív nézetek gyakran akadályozzák, hogy fontosabb tisztségekkel bízzák meg őket. És végül, a legfontosabb: a nők jó munkájukkal, szakképzettségükkel és politikai helytállásukkal bi­zonyítják — és bízunk benne, hogy a jövőben is bizonyítani fogják —, nincs olyan megbízatás, ame­lyet ne tudnának teljesíteni. Á szovjet nők példát mutatnak számunkra ezen a téren is. Gondoljunk csak Valentyina Tyereskovára, a világ első űrhajós- nőjére ■ Az elmúlt időszakban nagy hangsúlyt fektet­tünk a nők élet- és munkafeltételeinek javítására. Milyen eredményeket értünk el ezen a területen? — A XIV pártkongresszus által kitűzött gazda­sági program sikeres teljesítése, amelyhez oly jelen­tős mértékben hozzájárultak a nők is, megterem­hette a feltételeket a nők és általában a családok helyzetének megjavításához. Közismert tény, hogy az anyákról és a gyermekekről való gondoskodásban országunk világviszonylatban az élen jár. Jogosan büszkék vagyunk az olyan szociális vívmányokra, mint például a fizetett szülési szabadság. Az elmúlt időszakban több jelentős döntés született — bevezet­ték a kétéves gyermekgondozási segélyt, emelték a gyermek megszületésekor kifizetett juttatást, emel­ték a családi pótlékot, a fiatal házasok előnyös kölcsönt kapnak és végül rendezték a társadalom- biztosítási törvényt, ami természetesen a nőket is érinti. Nagy figyelmet szentebek állami és gazdasá­gi szerveink az üzlethálózat és a szolgáltatások bő­vítésének. Ez azonban nem jelenti, hogy ezen a te­rületen már nincsenek problémáink. Az egyre na­gyobb népszaporulat következtében újabb és újabb gyermekintézményekre, óvodákra, bölcsődékre, isko­lákra, ifjúsági klubokra, gyermekjátszóterekre stb. van szükségünk. Ezen a téren nagy feladatok állnak + A CSKP m kongresszusa ■ Az említett időszakban jelentős esemény játszó­dott le a nemzetközi nőmozgalomban. Hogyan érté­keli a nők nemzetközi évét nemzetközi szem­pontból és a mi asszonyaink és lányaink szemszö­géből? A tudományos-műszaki haladás, az atom és a vi­lágűr meghódításának korszakában az emberiségnek egyötöde még mindig nem tud olvasni és írni. Sajnos, az írástudatlanok többsége nő. Ez elsősor­ban Afrikára. Ázsiára és Latin Amerikára vonatko­zik. A fejlett kapitalista országokban a nőket sokkal nagyobb mértékben sújtja a kizsákmányolás, mint a férfiakat, és sok szempontból megkülönbözte­tik őket. A nők nemzetközi évének az volt a fela­data. hogy felhívja a kormányokat, a nemzeti és nemzetközi szervezeteket és elsősorban magukat a nőket, hassanak oda, hogy mindenütt szűnjön meg a nők megkülönböztetése. Biztosítsanak tágabb te­előttünk. Sokat ja­vítottunk a nők munkafeltéte­lein is. A tavaly megvalósított fel­mérések azonban megmutatták, hogy az egyes munka­helyek községek és városok között nagy eltérések mutatkoznak a nőkről való gon­doskodásban. Igé­nyesebbeknek kell lennünk és har­colnunk kell a közömbösség meg- ívilvánulásal el­ten. Ebben nagy szerepet kell ját­szaniuk az üze­meknek a nemze­ti bizottságoknak, a társadalmi szer­vezeteknek és ter­mészetesen maguk­nak a nőknek is. rét az egyes országok fejlesztésében, a nemzeteit közti barátság és együttműködés elmélyítésében é» a békeharcban való részvételükhöz. A nők nemzetközi éve keretében megrendezett számos akció megmutatta, hogy ezek a célkitűzé­sek megvalósíthatók. A megvalósítás útja a szocializ­mus, amelyben a nők egyenjogúsága megcáfolhatat­lan tény lett. A Szovjetuniónak és a többi szocia­lista országnak a nők problémáinak megoldásában szerzett tapasztalatai, valamint a nők részvétele az említett országok fejlesztésében és építésében, elis­merést kelt és egyúttal ösztönző példát mutat a nem szocialista országokban élő nőknek a nemzeti sza­badságért, a szociális Igazságért, a békéért és a ha­ladásért folytatott harcban. A számtalan nemzetközi rendezvény, de elsősorban a nők berlini világkong­resszusa hangsúlyozta. hogy a problémák további sikeres megoldása szorosan összefonódik a társadal­mi problémák megoldásával, elsősorban pedig a bé- keharccal. Amint Valentyina Tyereskova Nyikolajev- na, a világ első űrhajósnője, a Szovjet Nők Bizott­ságának elnöknője a berlini világkongresszuson hangsúlyozta: „századunkban, amelyet nem véletle­nül kozmikus korszaknak nevezünk, az emberek napról napra jobban megértik, hogy az egész em­beriséget megsemmisíthetetlen kapcsolat fűzi egymás­hoz, hogy valamennyien egy űrhajó legénységét al­kotjuk és ahhoz, hogy ez az űrhajó ne térjen le az útról és ne semmisüljön meg, kollektív munka, a legénység összes tagjának segítsége szükséges.“ Számunkra, ez azt jelenti, hogy az „Építsd a hazá­dat — megerősíted a békét" jelszó szerint dolgoz­zunk. Teljesítenünk kell azt a programot, amelyet a CSKP XV. kongresszusa tűz majd ki — országunk további gazdasági fejlődésének, az életszínvonal to­vábbi emelésének programját. ■ Befejezésül megkérjük, vázolja azokat a leg­fontosabb feladatokat, amelyeket a nők életfelté­teleinek mvítása érdekében meg kell oldanunk. — Szlovákia Kommunista Pártja már márciusban, a CSKP pedig áprilisban állást foglal ezekhez a kér­désekhez. Nem akarom megelőzni ezeket a történel­mi eseményeket, de meggyőződésem, hogy ezen a területen is további előrehaladást teszünk, folytat­juk azt amit pártunk és államunk a XIV. kongresz- szus után elért. Továbbra Is határozottan küzdünk a nők munka: és életfeltételeinek javításáért, teret biztosítunk társadalmi elkötelezettségük fokozásá­hoz. Ez természetesen megköveteli, hogy a nők ön­magukkal szemben Is Igényesek legyenek, ne elé­gedjenek meg azzal amit elértünk, állandóan ta­nuljanak és a férfiakkal együtt úgy dolgozzanak, hogy eredményeink egyre jobbak legyenek, életünk egyre szebb legyen és megszilárduljon szocialista társadalmunk erkölcsi-politikai egysége, a Nemzeti Front egysége, a csehek, a szlovákok és a többi nemzetiség egysége. Egészen konkrétan: meggyőződésem, hogy most a nemzetközi nőnap alkalmából is a nők munkájának értékelésekor minden munkahelyen pontosan elhatá­rozzák. mit tehetnek még élet- és munkafeltételeik további javításáért. Egész társadalmunk, a férfiak és nők együtt a XV. pártkongresszus és a CSKP meg­alapítása 55. évfordulójának évében arra töreksze­nek majd. hogy hazánk a szocialista közösség szi­lárd láncszemeként tovább fejlődjön és további jelen­tős sikereket érjen él. CSIZMAR ESZTER Virág minden munkahelyen KEVESEBB SZÓ Nem kell hangsúlyoznunk, nap nap után meggyőződhetünk róla, hogy szo­cialista társadalmunk elsőrendű cél­ja az emberről való gondoskodás, az életszínvonal állandó emelése. Az is igaz azonban, hogy a legjobb párthatározatok sem érnek sokat, ha nem teljesítik őket következetesen közvetlenül a munkahelyeken, ha megvalósításuk nem válik a felelős dolgozók mindennapos tevékenységé­vé. Kellemes munkahely Már az első pillanatban nyilvánva­ló, hogy ezen a munkahelyen nők dolgoznak. Példás rend, tisztaság, vi­rágok, mindenki jól érzi magát, aki ellátogat ehhez a kollektívához. Ilyen környezetben dolgozik a bra- tislavai Elővárosi Vasútállomáson az NSZF 30. évfordulója nevet viselő szocialista brigád. amelyet Anna Kuklovskü közlekedési és szállítási előadó vezet. Nagy kollektíva ez. de a brigád vezetője szerint Igen jó a kapcsolat a tagok között. A brigádta­gok a legkülönbözőbb foglalkozásúak: pályaudvari munkás, pénztáros, a vasútállomás főnökének helyettese, takarítónő. Az ember önkéntelenül felteszi a kérdést, hogyan érhetnek el olyan jó eredményeket, hogy a többieknek is példát mutatnak. — Az egyik ok talán ezek- a virá­gok — mondja mosolyogva Stefan Ohert, az állomásfőnök, majd így folytatja: _ JOBB TETT — Az életkörnyezet szépítéséből derekasan kiveszik részüket, sőt ott­hon mások számára Is virágokat ne­velnek. És így mindenki kap belőlük. Még a tolatók is. Mindjárt jobban ér­zik magukat, ha szobájukat egy cso­kor virág díszíti; arra ösztönzi őket, hogy vigyázzanak a rendre és a tisz­taságra. A munka után is aktívan — Ggy élünk, mint egy nagy csa­lád — mondja Alena Sőibranyová, a brigád legfiatalabb tagja, akit nem­rég vettek fel a pártba. Semmiért sem adná a világon munkahelyét, és amint megjegyezte, a legjobban az nyerte meg a tetszését, hogy kollektí­vájukban kevesebbet beszélnek, de an­nál többet tesznek. Nemrég hulladék­vasat gyűjtöttek, több mint öt tonnát. Nem feledkeznek meg a közös szín­ház- és múzeumlátogatásokról, vi­rágcsokrot helyeztek el a Slavínon Is. A bíráló igényességet nap nap után mindenki saját munkahelyén érvénye­síti: Jarmila Kuricová, Vilma Kyslí- ková, fán Drgufi, Peler Kozla és a többiek Amilyen a vezető, olyan a kollektíva A férfiak fegyelmezetten alávetik magukat a nők „uralmának", mivel kitűnő munkaeredményeikkel azt bi­zonyítják, hogy megérdemlik az elis­meréseket. Elsősorban a brigád veze­tője mutat példát. Lelkesen dolgozik a Vöröskereszt szervezetben. Mint önkéntes egészségügyi nővér kü­lönböző versenyeken vesz részt. Nemhiába mondják, hogy amilyen a vezető, olyan a kollektíva is. — A munka minősége az elsőrendű cél, azt azonban a kölcsönös tiszte­let feltételezi. így vélekedik a vezető, aki szemé­lyes példamutatással munkatársait is Jó munkára ösztönzi. A napokban tar­tották az alapszervezet évzáró gyű­lését. és a szervezet elnöke, Fran- tiSek Wlttqruber beszámolójában nagy­ra értékelte a kollektíva munkáját, amely nagymértékben hozzájárult ah­hoz. hogy 15 520 korona értékű üzem­anyagot takarítottak meg, és 65 000 koronát tesz ki az összegyűjtött hul­ladékvas, illetve a környezet szépíté­sén végzett munka értéke. Idén sem akarnak szégyent valla­ni. Pártunk közeledő XV. kongresz- szusát új szocialista felajánlással kö­szöntik. Nyíltan megmondták, hogy az em­berek közötti kapcsolatok nálunk mi­nőségileg nagyon magas színvonalat értek el. Nyíltan, minden mellébe­szélés nélkül oldják meg a problé­mákat, amelyek minden kollektívá­ban felmerülhetnek. Az ember a leg­értékesebb társadalmunkban. És ők erről sohasem feledkeznek meg. Ta­lán azok a virágok is segítségükre vannak. —ríz— Anna Kuklovská brigádvezető megbeszéli munkatársaival a legközelebbi teendőket (A szerző felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom